Nagy Gergely

Nyomtatóbarát változat

Az ilyesmi szentimentalizmusra csábít. És ezt most el kellene kerülni. Máskor is, de most különösen, éppen, mert csábítás van. Adva van egy utcasarok, Budán. Ahol lakni egyre inkább nem világnézet többé, azaz újra az, csak éppen a világnak egy más nézete: Buda rátarti lett, kitaszítja a nem oda valót, és kisajátítja azt, amit sosem birtokolt. A csendrendeletet csak rendőrök és BMW terepjárók zavarják meg, szélsőséges lapokat járató nagyasszonyok fémszínű autókban mennek bevásárolni, klasszicizáló villákat építenek a rendszerváltás nyertesei és a következő rendszerváltás előkészítői, fennhéj és nagykép, akkor is fenn az ernyő, ha nincsen kas. De legtöbbször van: a fogyasztás és a gyarapodás dombjai emelkednek a város fölé. Buda vállalatvezetők és politikusok lakóhelye, minden rendszer minden reprezentánsa itt szeret lakni, Márai emléktáblájánál elérzékenyülni – hisz itt lakni világnézet –, közben Buda már Budát is kinézi magából. Mert az új budainak Lágymányos már szuburbia, a Gellért térre sem száll alá, a Moszkva teret a zavaros Pest nyúlványának tartja, de a Várba sem megy, mert az turistás. Adva van tehát egy utcasarok, itt, ebben. Minden reggel feltűnik ott egy kutya, fekete szőrű, keverékféle, nem szép, olyan, amilyet itt nem elegáns tartani. Lehet pedig gazdája: nyakörve jelzi. Őrködik, természetesen, de előtte inspekciózik, ellenőrzi a kerítéseket és kapukat, autókat és utcabútorokat, korlátokat és lépcsőket, a boltot, a reggeli járókelőket. Aztán leül és vár, délutánig, akkor hazamegy, vagy el, valahová, ahol lakik. A kutya a hűség fogalmával egyet jelent, mindörökre és megbonthatatlanul, generációk olvasmánya volt a Lassie hazatér, de minálunk a Vuk is, amelyben épp az árulás, megalkuvás szimbóluma a kutya. Ez a sarki kutya sarki kutya, nem a kerítésen belül őrködik tehát, nem a tulajdont védi, hanem mintha az utcát őrizné. Nem láttam még, hogy bárkit elugatott volna onnan. Ha ugat is, csak jelzi, hogy ő itt van. Köszön. És akkor most kellene vigyázni (értsd: a szentimentalizmus miatt). Gyerekkoromban másképp nézett ki még Buda. A rendszer reprezentánsai akkor is itt laktak ugyan, volt fenn az ernyő is, de az elérhető maximum az egyöcsi Lada volt, nem BMW terepjárók zajongtak, hanem mustársárga Wartburgok. Mindegy, persze, de azokból kevesebb poroszkált, úgyhogy maradt hely nekünk is, a kereszteződésből simán lehetett lábtengópálya, a domboldalból Nagy Halál szánkósánc, meg maradt idő is, hallgatni a történeteket arról a Budáról, amelyik még másképp nézett ki. Az eltűnt időről. Most még jobban kellene vigyázni; mert nekem erről a kutyáról minden reggel ez az idő jut eszembe. Ez az eltűnt. Meg a nem eltűnt is, az ittlévő idő is. Kutya idő, természetesen. De nem erről akartam beszélni. Hanem annak szépségéről, hogy az elmúltat éppen egy múlt nélküli lény idézi fel, valaki, aki amúgy örök jelen időben él. És éppen itt, ezen a helyen, a hely e múltvesztő, emlékezettagadó szelleme közepette.

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges