Nyomtatóbarát változat

Bevezető a KB állásfoglalásához

Az alább közölt dokumentum, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága az 1988. június 23-i ülésén fogadott el, felvilágosítást ad e vezető testület választási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatairól és terveiről. Ez nem kis dolog: a Központi Bizottságnak láthatóan koncepciója van, jóllehet erről a széles nyilvánosságot nem tájékoztatta részletesen. Október közepén a napilapok közölték ugyan az új választási törvény tervezetét, de ez már egy megcsócsált, jogászi kellékekkel felruházott szöveg, és így – már műfajából adódóan is – szemérmesen hallgat az indokokról, továbbá az úgynevezett politikai eszközökről, amelyeket a fennálló uralmi rendszer védelme érdekében kíván bevetni az MSZMP, s amelyek nélkül a törvényes váz bizony úgy fest, mint az autó motor nélkül.

1985-ben, amidőn a politikai vezetés rejtelmes okból előírta a többes jelölés kötelezettségét, a választást lebonyolító szervek úgyszólván megoldhatatlan feladattal találták szemben magukat: úgy kellett több jelöltet állítaniuk az egyes körzetekben, mintha egy jelölt volna, vagyis úgy, hogy semmiféle érdembeli választási lehetőség ne nyíljon a választópolgár előtt. Amint tudjuk, az eredmény, a status quo fenntartása szemszögéből nézve, kielégítő volt ugyan, mégsem tökéletes: a Házba néhány nem várt „állampolgári” jelölt is bekerült, a jelölőgyűléseken pedig csak törvénysértések árán (vattaemberek beültetésével, obskúrus szavazatösszegzési módszerek bevezetésével és csalással) lehetett kihúzni az „ellenzék”, illetőleg az „ellenség” méregfogát. Túlságosan nagy teret engedett ez a választási rendszer a spontaneitásnak, és – sajnos – emiatt le kellett mondani a lebonyolítás makulátlan tisztaságáról, ami, értsük meg, szerfelett kínos dolog.

Ráadásul a belpolitikai helyzet a jövőben várhatóan „nehezebb, ellentmondásosabb” lesz, mint amilyen 1985-ben volt, hiszen – így a KB-dokumentum – „a kezdeményezések számának jelentős növekedésével kell számolni”, és „várhatóan megélénkül és szervezettebbé válik a konfrontációra törekvő ellenzéki, valamint ellenséges tevékenység”, mely a „külföldi figyelem felkeltésé”-re is irányul. A helyzet tehát, sajnos, új vonásokkal terhes, a cél azonban régi: „sikerre kell vinni” a választásokat, keresztül kell vinni a választásokon a pártakaratot. Ám a zavartalan országláshoz bizalomra van szükség, meg kell teremteni a törvényesség látszatát, a valódi választás illúzióját; egyszerre kell előmozdítani „az állampolgárok választási jogának érvényesülését és a társadalmunk melletti elkötelezettségét”.

Ezt a – valljuk be, meglehetősen bonyolult – célt szem előtt tartva az MSZMP egy indirekt választási rendszert dolgozott ki, szemben az eddig uralkodó szisztémával, amelyet direkt tervlebontásos választási rendszernek nevezhetünk. Az MSZMP lemond a helyi tanácstagválasztások részletekbe menő befolyásolásáról, sőt annak lehetőségét sem zárja ki, hogy a lakosság esetleg közvetlenül válassza meg a helység, illetve kerület tanácselnökét. Nem akarja központilag meghatározni az összes országgyűlési képviselőjelölt személyét sem; például a Komócsin Mihályok és Biszku Bélák, akikről 1985-ben kisült, hogy nyugdíjazásuk után a képviselőségből is kibuknak,[SZJ] már a jelölés fázisában lekerülhetnek a palettáról.

A tervlebontásos kijelölést a helyi pártszervek ambiciózus fellépése fogja helyettesíteni; ezek a szervek – érvényesülési vágyuktól, tagjaik karrierizmusától vezérelve – megfelelő nyomást tudnak majd gyakorolni az úgynevezett jelölést előkészítő bizottságokra, amelyekben persze ott ülnek az embereik. Igaz ugyan, hogy – amint azt a KB-dokumentumból megtudjuk – általában nem tanácsos szembeállítani egymással a párttag és a nem párttag jelölteket a választási procedúra során; azonban a szövetségi politika csak abban az esetben érvényes, ha a párt számára elfogadható párton kívüli jelöltről van szó. Ami pedig a párttag képviselő sakkban tartását illeti, arra magamagát kínálja a régi módszer; a pártfegyelem érvényesítése, ami ezentúl előreláthatólag a képviselői mandátum megvonásának fenyegetésével is kiegészül majd.

Az indirekt irányítás azonban – ahogy ezt a gazdaságirányításból is ismerjük – nem nélkülözheti a közvetlen beavatkozás eszközeit. Az MSZMP stratégiáját tanulmányozva két ilyen beavatkozási pontot fedezhetünk fel. Először is: az országos listán befutó képviselők jelölését mindkét ajánlott változatban (a Hazafias Népfront jelölése esetén is, de a régi, óriás „érdekképviseleti” szervek mozgósítása esetén is) könnyen lehet a legfelsőbb helyekről manipulálni, illetve e körben – amely az 1985-ös kerethez képest szélesedik majd – garantáltan a megbízható, jól beépült emberek válhatnak képviselővé. Másodszor: az MSZMP a választások kezelése kapcsán is igényt tart az úgynevezett „ellenzéki” és „ellenséges” elemek megkülönböztetésére, leválasztására és megbélyegzésére. Ennek érdekében három „garanciális” elemet is beépít a választási rendszerbe, mégpedig ennek távolról sem a törvényi, hanem éppen a politikai szférájába. „Konkrétabb, alapvető politikai követelményeket is rögzítő, számon kérhető népfrontprogram” elfogadását óhajtják a képviselő- és tanácstagjelöltekre rákényszeríteni az eddigi általánosságok helyett; a jelöltek melletti agitáció „tisztességét” nem jogi, hanem „politikai” (vélhetően rendőri) eszközökkel akarják „biztosítani”; ezenfelül „egyes jelöltekkel (jelölni kívánt személyekkel) szemben” az MSZMP „állást foglal, s ennek érvényesítéséhez elhatározza a kommunisták egységes magatartását”.

Mondanunk sem kellene: amint az eddigi tervlebontásos választási szisztémát, úgy az új, indirekt változatot is elutasítjuk. Az új szisztémában sem villannak fel valódi alternatívák a választópolgárok előtt, sőt a spontán képviselő-jelölés lehetőségét is kizárja a korporatív, előzetes, színfalak mögötti egyeztetési rendszer, amelyben a szalonképesség, az „ellenzékiség” és az „ellenségesség” határait teljesen a pillanatnyi politikai helyzetmegítéléstől függően lehet meghúzni. Az MSZMP továbbra sem a valódi népképviselet megteremtését, hanem a „választások társadalmi-politikai tartalmának, főbb káderpolitikai elveinek meghatározása, érvényre juttatása” szempontjait tartja mindenek felett valónak. Ám ha az ország az MSZMP-szisztéma szerint választ is az elkövetkezendő alkalommal, akkor is van némi remény: amint a gazdaságban, úgy a politikában sem működhet tökéletesen az indirekt irányítási rendszer. Az egyik gyenge pontja e szisztémának a „lakóhelyi közösségek”, amelyek részt vehetnek a jelölést előkészítő bizottságok munkájában is, de jelölő kollektívaként is jelentkezhetnek. Ez a kategória az eddigi joggyakorlat és közélet tapasztalatai alapján nem írható le pontosan (mivel bizonyára nem lakógyűlésekről van szó), és az MSZMP-dokumentum is csak ennyit jegyez meg a párttagoknak a lakóhelyi közösségekkel kapcsolatos magatartásáról: „Ki kell dolgozni a lakóterületi munkába való bekapcsolódásuk módszereit.” Kétségkívül fennáll annak a veszélye, hogy lakóhelyi jelölés címén független jelöltek futnak be. És bár csaknem az egész KB-dokumentum az „ellenség”, illetve „ellenzék” tényleges vagy lehetséges politikai jelenlétére reagál paranoiás módon, e kategóriák szintén nem pontosan körülhatárolhatók, nehéz alkalmazni őket egy-egy konkrét élőlényre. Ha mégis sor kerülne rá, az megint csak kínos. Megeshetik: miközben falra festik az ördögöt, az ellenség beteszi szőrös lábát…

A Központi Bizottság állásfoglalása a választási törvény alkalmazásának tapasztalatairól, a további feladatokról, a törvény módosításának főbb irányairól

I.

Az 1985. évi képviselő- és tanácstagi választások kedvező politikai eredménnyel zárultak. Helyesnek bizonyult a többes jelölés általánossá tétele, valamint a választópolgárok szerepének növelése a jelölésben. A választások a korábbiaknál nagyobb érdeklődés mellett folytak le. Számottevően növekedett az állampolgárok aktivitása és kezdeményezőkészsége. Mindez hasznos társadalmi energiákat szabadított fel, jó irányú – a szocialista demokrácia kiteljesedését szolgáló – folyamatokat indított el. Ezek eredményeként megnövekedett a népképviseleti testületek – különösen az Országgyűlés – súlya. A választási rendszerben végrehajtott változtatások kedvezően hatottak a politikai intézményrendszer más elemeire, s egyben ösztönöztek azok továbbfejlesztésére is.

Az eredmények mellett azonban új kérdések, új problémák és ellentmondások is felvetődtek, amelyekre nem sikerült minden esetben helyes választ, megfelelő megoldást találni. E körülmények miatt a Központi Bizottság a választási rendszer működésének mélyebb elemzését és egyes elemeinek korrigálását tartotta szükségesnek.

A képviselők és a tanácstagok megválasztására – kialakult gyakorlatunk szerint – közvetlenül a kongresszust követően, egyidejűleg került sor. Ez a megoldás azzal a hátránnyal járt, hogy a tanácstagi választás, a helyi politika megvitatása és kialakítása az egész választási kampányban háttérbe szorult. A választók körében elmosódott a különbség a képviselői és a tanácstagi feladatok, illetőleg az országos és a helyi közügyek között.

A választások előkészítésekor határozott igény volt, hogy a jelöltekre vonatkozó javaslatok a társadalmi szervek, munkahelyi és lakóhelyi közösségek – korábbiaknál szélesebb körének – ajánlásain alapuljanak. Ennek nem sikerült maradéktalanul eleget tenni. A javaslatok előkészítése, a jelöltek kiválasztása általában szűk körben, belső munkaként folyt. A választópolgárokat alig vonták be abba. A népfrontbizottságok – főleg a képviselők tekintetében – legtöbbször pusztán csak megerősítették a pártszervek által előzetesen kialakított elképzeléseket. A jelölőgyűlések résztvevői – a korábbi formális jóváhagyás helyett – általában kritikusan, az előzetes tájékoztatás és a nyilvánosság hiánya miatt néha bizalmatlanul viszonyultak a népfront által előterjesztett javaslatokhoz. Gyakran kezdeményeztek más vagy újabb jelölteket is. Ezeknek a spontán jelölteknek az érdemi megítélésére a jelölőgyűlések nem bizonyultak alkalmas fórumnak. Általában a pillanatnyi benyomások és a hangulati tényezők voltak döntőek. A spontán jelölés rendszerint zavart okozott, sokszor indokolatlan ellenérzéseket váltott ki a jelölőgyűlések szervezői körében. A pártszervek is általában fenntartásokkal fogadták a választópolgárok kezdeményezését, legfőképpen azért, mert azok kérdésessé tették: megvalósulnak-e a jelöltek összetételére előzetesen kialakított elképzelések. Fokozta a zavart, hogy több helyen a jelöltség vállalásától a párttagokat – különböző okok miatt – lebeszélték vagy visszaléptették. Ez visszatetszést szült, és megosztotta a párttagságot.

A jelöltek nyilatkozata a jelölés és a népfront programjának elfogadásáról szocialista rendszerünk alapértékeivel való azonosulás garanciájaként szolgál. Az erről szóló dokumentum azonban – általános jellege miatt – nem bizonyult „vízválasztónak”. Az ellenzéki, ellenséges törekvések képviselői is úgy nyilatkoztak, hogy azt fenntartás nélkül elfogadják. A törvény lehetővé tette, hogy a jelöltek a képviselői, ill. a tanácstagi munkával kapcsolatos elképzeléseiket ismertessék a választókkal. Ehhez azonban nem kaptak kellő bátorítást. Hibás gyakorlatnak bizonyult továbbá, hogy a jelöltek programjaikat nem a jelölőgyűlésen, hanem csak a választói gyűléseken ismertették.

Az országos választási lista több politikai cél kifejezésére volt hivatott, amelyeknek – bizonyos ellentmondások mellett – meg is felelt. A listán szereplő személyek egy része tekintetében azonban a választópolgárok számára nem volt világos, hogy kiket (milyen szervezeteket, mozgalmakat, érdekeket) képviselnek. Néhány jelentősebb érdek-képviseleti szerv nem kapott helyet a listán.

A helyi tanácselnökök választásának az a módja, hogy tanácstagjelöltként előbb egy választókerület lakóinak bizalmáért kell versenyezniük, élesebben vetett fel egy régi keletű ellentmondást: bár tanácselnökként az egész települést kell képviselniük, tanácstagként túlságosan elkötelezetteivé válnak választókerületüknek.

A többes jelölés általánossá tétele miatt a korábbiaknál gyakrabban kellett pótválasztásokat tartani, így nyilvánvalóbbá vált, hogy az erre vonatkozó szabályozás – főleg a jelölés megismétlésének kötelezettsége – feleslegesen bonyolítja a választási munkát.

A több jelölt indulása és versengése az eddiginél is fontosabbá tette a választás törvényességének garanciáit. A választók egy része nem tekintette elégséges biztosítéknak azt, hogy a helyi szervek tevékenységével kapcsolatos kifogásokat a helyi választási elnökségek bírálták el.

A választási politikai munka több évtized alatt megszokott stílusa, módszere és eszközrendszere sok tekintetben már nem felelt meg az új törvényből fakadó követelményeknek, mindenekelőtt a többes jelölés folytán kialakult új helyzetnek. A szükséges szemléletváltás, alkalmazkodás nehezen tört utat. Nem sikerült mindenütt helyesen érvényesíteni a pártirányítás elvi-politikai jellegét. A pártszervek, illetve azok tisztségviselői gyakran a szükségesnél közvetlenebb módon vettek részt a munkában, s nem biztosították a népfront, valamint a társadalmi szervezetek önállóbb szerepét, felelősségét. Akkor sem végeztek nyílt és aktív politikai munkát, amikor arra egyes jelöltek társadalmi rendszerünkhöz való viszonya miatt szükség lett volna. Általában bizonytalanságot okozott, hogy a párttagok számára nem volt egyértelmű: a jelöltek melletti s esetenként az egyes jelöltek elleni agitációban milyen módon vegyenek részt.

II.

A legközelebbi országos választások alkalmával 1985-höz képest nehezebb, ellentmondásosabb belpolitikai helyzetben kell sikerre vinni a választásokat. Legutóbb a legalább két jelölt állítása tűnt nehezen megoldható feladatnak. A következő választásoknál a kezdeményezések számának jelentős növekedésével kell számolni. Fokozódik a különböző érdekek hatékonyabb érvényesítése iránti jogos társadalmi igény. Várhatóan megélénkül és szervezettebbé válik a konfrontációra törekvő ellenzéki, valamint ellenséges tevékenység is; a választási fórumokon megkísérlik befolyásuk növelését, a hazai s még inkább a külföldi figyelem felkeltését. Mindezekre tekintettel a jelölés folyamatának szabályozását egyértelműbbé, nyíltabbá és kiszámíthatóbbá kell tenni. Biztosítani kell, hogy a választásokat a demokratizmus elmélyítése mellett se kísérhessék anarchikus jelenségek. Erősíteni szükséges választási rendszerünknek azokat a garanciális elemeit, amelyek az állampolgárok választói jogának érvényesülését és a társadalmunk melletti elkötelezettségét együttesen szolgálják.

1. Egyértelműbbé kell tenni az országgyűlési képviselők, valamint a tanácstagok választásának a politikai célokban és a képviseleti tartalmában megmutatkozó különbségeit, s ezeket az eltéréseket a választások előkészítésében is kifejezésre kell juttatni. Ez felveti a két választás időbeni elkülönítésének mérlegelését is.

Az előkészítő munka során egyetértés alakult ki abban, hogy a képviselők és a tanácstagok választásának eltérő jellegét hangsúlyosabbá kell tenni. Megoszlanak azonban a vélemények arról, hogy ehhez szükséges-e időben elkülöníteni a kétféle választást. Egyesek szerint a jelzett törekvés e nélkül is megvalósítható. E vélemény képviselői elsősorban a kétszeresre növekvő szervezési, technikai és költségbeli terhek miatt ellenzik a szétválasztást. Az időbeni elkülönítés mellett nyomósabb érvek szólnak. Megszűnne az országos és helyi politika összemosódása, s jelentősen felértékelődne a tanácstagi választás és ezzel együtt a helyi politizálás lehetősége. A tanácstagi választásokon jobban előtérbe kerülhetne a helyi tisztségviselők munkájának megítélése, a településfejlesztési politika lehetőségeinek és korlátainak, a költségvetés célszerű felhasználásának megvitatása, valamint a lakosság bevonása a helyi közügyek intézésébe.

A vélemények megoszlása miatt e kérdésben alternatív álláspont alakult ki.

– A kétféle választás külön-külön időpontban történjen. A képviselők választására ötévente, a tervciklus végén, a tanácstagok választására pedig – ugyancsak ötévenként – annak félidejében kerüljön sor. Az áttérés elősegítése érdekében az 1990-ben esedékes tanácstagi választásokat egy évvel előbbre hozva, 1989-ben célszerű megtartani.

Az országgyűlési képviselők választását 1990 őszén indokolt lebonyolítani. Ez szükségessé teszi a tanácstagoknál a megbízatások megrövidítését, a képviselőknél pedig a mandátumok meghosszabbítását.

– További tapasztalatszerzés végett 1990-ben még egyidejűleg tartsuk meg a képviselők és a tanácstagok választását. Ebben az esetben is indokolt a választások előkészítésére az eddiginél lényegesen több időt biztosítani.

2. Mind a képviselők, mind a tanácstagok jelölése tekintetében célszerű világosabbá tenni azt, hogy az egyes jelöltek milyen társadalmi rétegek, csoportok támogatását élvezik. Ennek érdekében az szükséges, hogy a jelöltekre vonatkozó ajánlások a korábbiaknál szélesebb körből gyűljenek össze.

A képviselőnek számításba vehető személyekre szóló ajánlási lehetőséget a választókerület területén működő társadalmi szervek, érdekképviseletek, munkahelyi kollektívák, lakóhelyi közösségek kollektív jogaként indokolt meghatározni. A különböző szervek, közösségek, kollektívák – a nagyobb esély reményében – közös ajánlásokban is megállapodhatnak.

Az előreláthatóan nagy számban előterjesztett ajánlások nyilvános egyeztetésének és szelekciójának biztosítása, valamint az ajánlások előkészítése és koordinálása végett szükségesnek látszik egy új intézmény, a jelölést előkészítő bizottság létrehozása. Az ajánlásokat ezeknél a bizottságoknál kell benyújtani. Ugyanaz a személy csak egy választókerületben ajánlható.

A választókerületi jelölést előkészítő bizottságok tagjait (31-51 fő között) a Hazafias Népfront városi, illetve községi bizottságai választják meg a választókerület politikai, társadalmi, érdek-képviseleti szervei, lakóhelyi és munkahelyi közösségei által javasolt választópolgárok közül. E bizottság: összegyűjti és egyezteti az ajánlásokat, konzultációkat folytat az ajánlást tevőkkel annak érdekében, hogy esetleg közösen támogatható személyekben állapodjanak meg. A bizottság a törvényes kritériumoknak megfelelő ajánlásokat a támogatottságuk mértéke, súlya szerint rangsorolja, s azokat a jelölőgyűlések megtartása előtt kellő időben nyilvánosságra hozza, majd a jelöltek személyére vonatkozó javaslatait megindokolva a jelölőgyűlések elé terjeszti. Új ajánlásra a jelölőgyűlésen már ne legyen lehetőség.

A jelöltek személyéről – a jelölést előkészítő bizottság előterjesztése alapján – a jelölőgyűlés dönt. Egy-egy választópolgár szavazatával több jelöltet is támogathat. A szavazólapra azok kerüljenek föl, akik a jelölőgyűlések összes szavazatának több mint felét megkapták. Minden jelöltnek javasolt személy számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a jelölőgyűlésen a képviselői munkával kapcsolatos elképzeléseit, programját a szavazás előtt ismertethesse.

A jelölőgyűlések számáról, helyéről, időpontjáról a jelölést előkészítő bizottság javaslatára a helyi választási elnökség egyidejűleg döntsön, s erről a választókat megfelelő időben tájékoztassa. Törvényi minimumként legalább három jelölőgyűlés megtartása legyen kötelező. A jelölőgyűlésen a jelöltekre vonatkozó szavazatok összeszámlálását az e célra alakított bizottság végezze.

A helyi tanácstagok jelölésénél a jelölést előkészítő bizottság szerepét a helyi népfrontbizottság töltse be. A tanácstagokra ajánlást a választópolgárok, a társadalmi és az érdek-képviseleti szervek, valamint a munkahelyi, lakóhelyi kollektívák tehetnek. A népfrontbizottság az ajánlásokról a jelölőgyűlés összehívása előtt időben informálja a választókat. A jelölőgyűlésen pedig adjon tájékoztatást a jelölés előkészítéséről, az ajánlásokat támogató szervekről, közösségekről, majd terjessze elő a jelöltek személyére vonatkozó indokolt javaslatait. A választópolgárok – eltérően a képviselői ajánlásoktól – a jelölőgyűlésen is tehetnek ajánlásokat a tanácstagjelöltekre. A tanácstagok jelölésénél a jövőben is elegendő egy jelölőgyűlést tartani.

A választásokról szóló törvény mondja ki, hogy mind a képviselői, mind a tanácstagi jelölőgyűléseken csak az adott választókerület lakosai vehetnek részt szavazati joggal.

3. Az országos választási lista továbbra is tükrözze a szövetségi politika kereteit. Világosabbá és egyértelműbbé kell tenni azonban, hogy a listán ki milyen szervezet, mozgalom képviseletében jut mandátumhoz. Indokolt az országos lista reprezentatív jellegének erősítése; ennek érdekében a listán induló képviselők száma – szükség esetén – emelkedhet.

Az országos választási listán történő jelölés módjára a következő két változat mérlegelhető:

– Az országos választási listán közvetlenül állíthassanak jelölteket, valamint kapjanak visszahívás-kezdeményezési jogot politikai, társadalmi, gazdasági életünk meghatározó szervezetei, mozgalmai (az MSZMP, a SZOT, a KISZ, a Gazdasági Kamara, a TOT, a SZÖVOSZ, az OKISZ és a KIOSZ).[SZJ] E jogokat választott központi vezető testületeik demokratikusan gyakorolják. Továbbra is a HNF Országos Tanácsa jelölje a Magyar Nők Országos Tanácsa, a nemzetiségi szövetségek, az egyházak, illetőleg a saját mozgalma, s más társadalmi mozgalmak képviselőit. A választási törvény határozza meg a közvetlen jelölésre jogosult szervezetek körét. Az egyes szervek, mozgalmak által szerezhető mandátumok számáról a HNF keretében célszerű megállapodni.

– A jelöltállítás jogát változatlanul kizárólag a Hazafias Népfront Országos Tanácsa gyakorolja.

4. A terület- és településhálózat fejlődésének eredményei, a nagyobb települések, sűrűbben lakott helyek lehetővé teszik az országgyűlési választókerületek számának némi csökkentését, a közöttük kialakult aránytalanságok korrigálását. Célszerű volna, ha a választási törvény a jelenlegi mintegy 30 ezer helyett 32-35 ezerben állapítaná meg az egy képviselőre jutó lakosságszámot.

5. A községi, városi, fővárosi kerületi (helyi) tanácselnökök választására vonatkozóan ugyancsak alternatívák alakultak ki:

– A helyi tanácsok elnökeit a települések egésze, azaz közvetlenül a választópolgárok válasszák meg, lehetőleg két vagy több jelölt közül. Az ilyen módon megválasztott tanácselnök egyúttal váljon a tanácstestület tagjává is. A tanácselnökjelöltek állítására a Hazafias Népfront bizottságainak nyilvános ülései legyenek jogosultak. A jelöltek választási gyűléseken ismertessék programjaikat. Megválasztásukhoz – az első fordulóban – abszolút többség legyen szükséges. Esetleges visszahívásukról (felmentésükről) a választópolgárok mellett a tanácstestület is dönthessen.

– A helyi tanácsok elnökeit – lehetőleg két vagy több jelölt közül – továbbra is a tanácstestületek válasszák meg. Ennek azonban ne legyen feltétele a tanácstagság. A tanácselnökké választással járjon együtt a tanácstestületi tagság is.

– A községekben és a kisebb városokban a tanácselnököket a település egész lakossága, a nagyobb városokban és a fővárosi kerületekben a tanácstestület lehetőleg két vagy több jelölt közül válassza meg.

Indokolt, hogy a fővárosi, megyei tanácsok elnökeit is lehetőleg két vagy több jelölt közül válasszák.

6. Konkrétabb, alapvető politikai követelményeket is rögzítő, számon kérhető népfrontprogram kidolgozásával erősíteni kell a képviselő-, illetve tanácstagjelöltség elfogadásának garanciális jellegét. A jelöltállításban, a jelöltek közötti választásban – különösen a képviselők esetében – nagyobb súlyt kell kapniuk a népfrontprogram keretei között megfogalmazott egyéni elgondolásoknak, programoknak.

7. A jelölttől elvárható magatartás alapvető normáit indokolt a törvényben rögzíteni. A Hazafias Népfront valamennyi jelölt számára biztosítsa a bemutatkozáshoz, illetve az agitáláshoz szükséges anyagi, technikai feltételek minimumát, továbbá a programjuk összeállításához szükséges információkat.

A jelöltek melletti agitációt nem célszerű jogilag szabályozni, annak tisztességét politikai eszközökkel kell biztosítani.

8. A jelenlegi gyakorlat bevált elveinek megőrzése mellett indokolt, hogy a választások törvényességével kapcsolatos kifogások elbírálásában a bíróságok nagyobb szerepet kapjanak. Bírósági hatáskört szükséges biztosítani minden olyan választási ügyben, amely garanciális jellegű és a választók számára megállapított jogokat érint. A bíróságok általában csak valamely választási szerv döntését követően foglaljanak majd állást. A választási bíráskodás terjedjen ki a jelölési eljárással, valamint a választás érvényességével kapcsolatban benyújtott kérelmek elbírálására, adott esetben a mandátumtól való megfosztásra is. Az érvénytelenség okait a választási törvény szabályozza. A választási bíráskodást – egyszerűsített eljárással – a rendes bírósági rendszerbe célszerű beilleszteni.

9. A pótválasztási eljárást egyszerűsíteni kell, és a feltétlenül indokolt esetekre szükséges csökkenteni. Ennek két módja lehetséges.

– Pótválasztásra továbbra is akkor kerüljön sor, ha a jelöltek közül senki sem kapta meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét. Ilyen esetekben azonban – jelölőgyűlés tartása nélkül – csak az a két jelölt indulhasson ismét, aki a legtöbb szavazatot kapta. Pótválasztáson a két jelölt közül az kapjon mandátumot, aki a több szavazatot kapja.

– Képviselő, illetve tanácstag az legyen, aki a választáskor a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy a voksok legalább egynegyedét elnyerte; pótképviselő, illetve póttanácstag pedig az, akire a második legtöbb szavazat esett. Pótválasztásra akkor kerüljön sor, ha egyik jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatok legkevesebb egynegyedét. Újabb jelölőgyűléseket ez esetben sem kell tartani.

III.

A választásokkal összefüggő politikai munkának mindenkor igazodnia kell az adott időszak konkrét társadalmi-gazdasági körülményeihez, a következő szempontok szerint:

A párt legfontosabb feladata a választások társadalmi-politikai tartalmának, főbb káderpolitikai elveinek a meghatározása, érvényre juttatása. A népképviseleti testületek megfelelő összetételéhez fontos politikai és társadalmi érdekek fűződnek. Ennek befolyásolásáról a párt továbbra sem mondhat le, ezt azonban alapvetően közvetett eszközökkel, a különböző társadalmi rétegek és csoportok törekvéseinek, érdekeinek képviseletére, a közéleti munkára leginkább alkalmas személyek természetes kiválasztódásának elősegítésével kell biztosítani.

A választási politikai munka fejlesztése során a további decentralizálásra, a községi, városi és fővárosi kerületi pártbizottságok önállóságának, felelősségének növelésére kell törekedni. Emellett fokozni szükséges mind a munkahelyi, mind a lakóterületi pártalapszervezetek szerepét. A pártszervezeteknek, párttagoknak aktív szerepet kell vállalniuk a munkahelyek, intézmények, szervezetek, lakóhelyi közösségek jelöltekre – különösen a képviselőjelöltekre – vonatkozó ajánlásainak kialakításában. A fővárosi pártbizottság és a megyei pártbizottságok kísérjék figyelemmel és politikai eszközökkel hangolják össze a választásokkal kapcsolatos előkészítő munkát.

A választások az eddigieknél sokkal intenzívebb politizálást, az agitációban, a szervezésben és a szavazásban jóval aktívabb részvételt követelnek a párttagoktól. Ennek elősegítése érdekében legyen részletesebb és konkrétabb a párttagok politikai felkészítése, pontosan ismerjék feladataikat a választások előkészítésétől a befejezésig. Ki kell dolgozni a lakóterületi politikai munkába való bekapcsolódásuk módszereit is.

A párttagokkal szembeni követelményeket (a jelölttel, illetőleg a saját jelöltségükkel kapcsolatos magatartásukat) következetesebben, egyértelműbben szükséges meghatározni, érvényesíteni. Ennek során figyelembe kell venni, hogy a választások alapvető politikai célja a szövetségi politika, a társadalmi közmegegyezés erősítése. Ezt nem segítené, ha a választópolgároknak – köztük a párttagoknak – a párt által támogatott, illetve nem támogatott jelölt közötti választás jelentene alternatívát.

Lehetnek azonban esetek, amikor a párt egyes jelöltekkel (jelölni kívánt személyekkel) szemben állást foglal, s ennek érvényesítéséhez elhatározza a kommunisták egységes magatartását. Erre csak olyan esetben kerülhet sor, ha a társadalmi rendünkkel, szocialista céljainkkal szemben fellépő jelöltek állításáról lenne szó.

A tapasztalatok alapján indokolt kimondani, hogy a párt központi és területi szerveinek káderhatáskörébe tartozó vezetők csak az illetékes párttestület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak képviselő-jelöltséget.

A kommunista képviselők és tanácstagok a tevékenységükért, a törvények és rendeletek megtartásáért a pártszervek a képviseleti testületek és a választópolgárok előtt felelősek. A képviseleti testületek és a választópolgárok a felelősséget a törvényeknek megfelelően érvényesítik. A párt – politikai megfontolásokból – a kommunista képviselőt, tanácstagot felszólíthatja a mandátumáról való lemondásra.

---

A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy

– a budapesti és megyei, megyei jogú pártbizottságok a választási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot vitassák meg;

– a választási törvény módosításának tervezete – a Hazafias Népfront szervezésében – társadalmi vitára kerüljön, ebben a párttagok aktívan vegyenek részt.

Támogatja a Minisztertanácsot abban, hogy az állásfoglalásban és a társadalmi vitában elhangzottak figyelembevételével lehetőleg még az idén javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a választási törvény és az ehhez kapcsolódó jogszabályok módosítására.

• Dokumentum