Nyomtatóbarát változat

Most, midőn Budapesten tanácskozik az Európai Kulturális Fórum, hogy az 1975-ben megkötött helsinki megállapodások fényében megvizsgálja, mit értek el az európai államok a kulturális közeledés terén, és mit tesznek azért, hogy a kultúra értékei szabadon áramoljanak a határokon át, felhívjuk a fórum és a magyar társadalom figyelmét:

hazánkban a kultúra eszközeit és terjesztőit olyan korlátozások sújtják, amelyek a kultúra integritását és nemzeti művelődésünk, önismeretünk érdekeit veszélyeztetik. Ezek a korlátozások mind a Magyar Népköztársaság által nemzetközi konvenciókban vállalt kötelezettségekkel, mind az ország alkotmányában biztosított jogokkal ellentétben állnak, ezért kétszeresen törvénytelenek.

Sajtószabadságot!

A kormányzat azzal kérkedik, hogy nálunk nincs cenzúra. Aki ezt mondja, tudva valótlant állít. Igaz, cenzúrahivatal, cenzornak nevezett tisztviselők nincsenek. De könyvelkobzások, könyvbetiltások, könyvcsonkítások, szerzőkre és alkotóművészekre kimondott szilenciumok útján, szerkesztők és lektorok hatósági „sugalmazásra” történő elbocsátásával, a szamizdat elleni rendőri zaklatásokkal (házkutatásokkal, bírságokkal) is hatékony cenzúrát lehet érvényesíteni. A nyomdaipar, a könyvkiadás, a filmgyártás, a rádió és televízió feltétlen állami monopóliuma és pártirányítása ugyancsak a cenzúra eszköze.

Magyarországon nincs sajtószabadság! A tömegtájékoztatást titkos és jogilag körülhatárolatlan cenzúra torzítja el.

Követeljük:

1. Alkosson az Országgyűlés törvényt a tömegtájékoztatásról, és ez mondja ki: Szabad minden olyan eszme és nézet bármi békés eszközzel történő terjesztése, mely az erőszakot és a háborút mint olyat nem magasztalja, és nem hirdeti népfajok vagy nemzetek diszkriminációját.

A kormányzatnak el kell tűrnie az állami és társadalmi rend megváltoztatásának követeléséig menő nyilvános bírálatát.

2. E törvényben kell megszabni, hogy milyen rendkívüli feltételek között (pl. háború esetén) és milyen mértékben engedhető meg a tájékoztatás korlátozása. A cenzúra minden más, nyílt vagy burkolt alkalmazását meg kell tiltani, és a tilalom megszegőit meg kell büntetni.

3. Szüntessék meg a tájékoztatás állami monopóliumát. Napi- és hetilapok, valamint folyóiratok kiadására magánszemélyeknek és csoportoknak is engedélyt kell adni, függetlenül attól, milyennek találja politikai álláspontjukat a kormányzat. Engedélyezni kell magánjellegű film- és videofilm-stúdiók működését és az ezekben készülő filmek szabad forgalmazását.

4. Véget kell vetni a könyvkiadás monopóliumának is. Az élet, a könyvpiac mutassa meg, van-e szükség magánkönyvkiadókra.

5. Engedélyezzék magánnyomdák létesítését. Töröljék el a sokszorosító és fénymásoló gépek rendőri ellenőrzését.

6. Hagyjanak fel a szépirodalmi és tudományos művek politikai okból történő megcsonkításával, nonkonformista szerzők és művészek zaklatásával, mellőzésével, kitiltásával, külföldre tanácsolásával, alkotásaik be-, illetve kitiltásával.

7. Vessenek véget a vámkezelés ürügyén gyakorolt cenzúrának, vagyis annak a szégyenletes eljárásnak, hogy vámőrök újságokat és könyveket, sőt államtitkokat nem tartalmazó kéziratokat koboznak el magyar vagy külföldi állampolgároktól.

8. Számolják fel a közkönyvtárakban a „zárt osztályok” botrányos rendszerét, a levéltárak teljes anyagát tegyék hozzáférhetővé minden kutató számára.

9. Vezessék be a nyugati nem kommunista hírlapok, folyóiratok utcai árusítását. Ne akadályozzák a külföldön élő szórványmagyarság és ezen belül a demokratikus emigráció irodalmi alkotásának és újságjainak, folyóiratainak hazai terjesztését és olvasását. Gondoskodjanak a Jugoszláviában megjelenő magyar nyelvű sajtótermékek zavartalan behozataláról.

Szabadságot a tudománynak és az iskolának!

A valaha autonóm magyar egyetemek ma sem szervezetileg, sem a tananyag összeállításában, sem pedig tanári karuk összetételének meghatározásában nem önállóak. A Magyar Tudományos Akadémia a tudományos élet centralizált-bürokratikus irányításának eszköze.

Követeljük:

1. Állítsák helyre, ill. biztosítsák az egyetemek és más felsőoktatási intézmények, valamint a Magyar Tudományos Akadémia autonómiáját.

A tudományos intézetek és tanszékek szellemi spektrumát és személyi összetételét hatósági és ideológiai korlátozás nélkül, a társadalom és a tudomány fejlődése által megszabott széles keretek között alakítsák ki.

2. A tudományos minősítéseknél mellőzzék a politikai-ideológiai szempontokat, egyedül a szaktudást, a tudományos eredményeket vegyék figyelembe.

3. Az állam ne avatkozzék hatalmi szóval az egyetemek és tudományos intézetek döntéseibe külföldi tudósok hazai meghívását és magyar tudósok külföldi tevékenységét illetően, amennyiben ezek nem veszélyeztetik az állam fontos gazdasági vagy katonai érdekeit.

4. Szűnjék meg a pedagógusokra nehezedő lelkiismereti kényszer, az iskolákban is váljék lehetővé a világnézeti pluralizmus. Ennek érdekében meg kell fontolni, van-e lehetőség a felekezeti iskolák számának növelésére és magániskolák létesítésére.

Szabad kulturális kapcsolatokat!

A különféle főhatóságok és monopólium jellegű csúcsszervek (KKI, ORI[SZJ], Koncertiroda stb.) gyakran a nemzetközi kulturális csere kerékkötői. A hazánk és a külföld között a kulturális kapcsolatok szempontjából is oly jelentős közvetlen, személyes érintkezést még mindig korlátozhatják és sokszor korlátozzák is önkényes rendőri intézkedések.

Követeljük:

1. Szűnjék meg az állam monopóliuma a művészeti kapcsolatok terén: magánszemélyek is kapjanak engedélyt hangverseny- és előadás-rendező irodák létesítésére.

2. Hozzanak törvényt arról, hogy minden magyar állampolgár állandó útlevélre jogosult, melynek birtokában külön kérelmezés és kiutazási engedély nélkül külföldre utazhat. Ettől csak bírói ítélet foszthatja meg. Valutagazdálkodási szempontok ürügyén sem szabad gátolni Magyarország és a külföld személyes kapcsolatait.

A nemzeti és etnikai kisebbség védelmében

A hazánkban élő nemzeti kisebbségek védelme és művelődése terén elért bizonyos eredmények mellett hiányosság, hogy e kisebbségek kulturális és politikai jelentőségét elvileg megállapító, jogaikat és támogatásuk céljait részletező nemzetiségi törvényünk még mindig nincs.

A számszerűleg legnagyobb etnikai kisebbségtől, a cigányságtól megtagadják az etnikai alapon történő országos szervezkedés jogát, és a társadalmi integráció helyett egyoldalúan az önfeladással járó asszimilációját szorgalmazzák.

A Csehszlovákiában, Romániában és a Szovjetunióban élő magyar nemzeti kisebbség kultúráját, sőt létét is fenyegető jelenségek hazai ismertetését és bírálatát gátolják, és megakadályozzák, hogy a magyar társadalom tevőleges segítséget nyújtson nemzetünk e csoportjainak.

A jugoszláviai magyarsággal fenntartott kulturális kapcsolatokat politikai okok miatt korlátozzák.

Követeljük:

1. Az Országgyűlés törvényben állapítsa meg a nemzetiségi politika elveit, az országban élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, és e törvény alapján dolgozza ki az e jogok megvalósításával, e népcsoportok kulturális helyzetével összefüggő tennivalók programját.

2. A cigányság emancipációját ne csak asszimilációs úton, hanem ezzel párhuzamosan etnikai-integrációs úton is mozdítsák elő. Ennek érdekében fejlesszék és támogassák anyanyelvi kultúráját.

A cigánykérdés megoldatlansága súlyos konfliktussal fenyegetheti az ezredforduló magyar társadalmát, a cigányság kulturális helyzetének javulása azonban csak általános szociális helyzetének javulásával együtt képzelhető el. Ezért indokolt lenne erről tizenöt éves komplex programot kidolgozni.

3. A szlovákiai, erdélyi és kárpát-ukrajnai magyar kisebbség kulturális állapotát, iskoláinak helyzetét a kormány tárja a közvélemény elé. A kisebbségi sérelmekkel kapcsolatban az érdekelt kormányokkal folytatott tárgyalásokról tájékoztassa az országot. Állami erőből és a magyar társadalom önkéntes segítségét nem elfojtva, hanem buzdítva, támogatást kell adni a kisebbségnek gyermekeinek tanulásához szülőföldjükön és Magyarországon. Fokozottan kell segíteni könyvtáraik, színházaik, múzeumaik és egyéb kulturális intézményeik működését.

Ha az érdekelt kormányok ezt megakadályozzák, vagy ha az esetleg létrejövő megállapodások ellenére sem szűnnek meg a magyar kisebbségek sérelmei, a kormány forduljon nemzetközi fórumokhoz.

4. Magyarországon jugoszláv, Jugoszláviában magyar kulturális intézetet kell felállítani.

Vallásszabadságot!

A nemzeti kultúra sajátos és fontos területét képező felekezeti életben elnyomják az új áramlatokat, kezdeményezéseket. Akadályozzák a hitfelekezetek kulturális és szociális tevékenységét. Még mindig tapasztalható – főleg vidéken – a hívők diszkriminálása.

Követeljük:

1. Engedélyezzék és ismerjék el a vallásfelekezetek társadalmi és kulturális tevékenységét a vallást közvetlenül érintő kérdések körén túl is.

2. Tegyék lehetővé a vallásban gyökerező közösségek kulturális működését az egyházi-felekezeti kereteken kívül.

3. Vessenek véget a katolikus bázisközösségekre kifejtett nyomásnak.

4. Ne gátolják tovább az engedélyekért eddig hiába folyamodó szabadegyházak, vallási közösségek (karizmatikus és evangéliumi keresztények) működését, hagyjanak fel adminisztratív zaklatásukkal.

5. A felekezetek azon fontosabb vallási ünnepnapjait, amelyek ma nem minősülnek fizetett munkaszüneti napnak (így a Pünkösd hétfőjét és Úrnapját a katolikusok számára, az Engesztelés Napját és a zsidó újév napját a zsidók részére) fakultatív (nem fizetett) munkaszüneti nappá kell nyilvánítani, hogy a hívek eleget tehessenek vallásuk előírásainak.

Több kultúrát, kevesebb államot!

A kultúra szabadságát érő sérelmek fő forrása a kulturális élet monopolisztikus állami irányítása, ami gyökeresen ellentétes az újkori kultúra jellegével és az európai kultúra hagyományaival. A politikai hatalmát féltve-féltő állam az elriasztó jogszabályok sokaságát tartja készenlétben azok ellen, akik nem tisztelik az állami kulturális csúcsszervek monopóliumát. E jogszabályok skálája a büntetőtörvényektől a nem parlamentárisan hozott rendeleteken át a közigazgatási és rendőri előírásokig terjed.

Az irodalmi, művészeti és tudományos alkotásokban kifejezésre törekvő gondolat szabadságát az államrend védelme nevében csonkítják meg a jogszabályok. Cikkelyeik tág teret adnak a hatalom mindenkori érdekei szerint önkényes értelmezésnek, és börtönnel fenyegetik mindazokat, akik nem a hivatalos felfogással egyezően akarnak élni a gondolat, a szólás, a vélemény, a vallás és az egyesülés szabadságával.

A legutóbbi években rockzenészekre politikai tartalmú szövegek miatt, valamint egy színpadi rendezőre közszemérem megsértése címén kirótt börtönbüntetések jelzik: a hatalom ezt az eszközt sem tette félre. A legtöbbször azonban kedvezőbb optikájú módszerekhez folyamodik: pénzbírsággal sújtja, elbocsátja állásukból, és egzisztenciálisan tönkreteszi azokat, akik síkraszállnak a kultúra szabadságáért.

Aggasztó tény, hogy épp a helsinki megállapodások óta vezettek be több olyan rendszabályt, amely széles utat nyit a közigazgatási és rendőri szervek önkényének, mégpedig anélkül, hogy a bírói jogorvoslatot lehetővé tenné. Ilyen rendszabály volt

– a rendőrség hatáskörének kiterjesztése;

– a sajtórendészeti szabálysértés fogalmának bevezetése;

– a sokszorosító eszközök rendőri nyilvántartásának megszigorítása;

– a rendőri felügyelet rendszerének súlyosbítása;

– a „közveszélyes munkakerülők” elleni intézkedések megszigorítása.

Mindezek szinte tetszés szerint alkalmazhatók azok ellen, akik megtörik az állam kulturális és tájékoztatási monopóliumát, illetve azok ellen, akiket emiatt már megfosztottak megélhetésüktől.

Ha mindehhez hozzászámíthatjuk még a bürokratikus hatalmaskodás és huzavona olyan eszközeit és lehetőségeit, amelyekhez még jogszabály sem kell, nyilvánvalóvá lesz: az állami megfélemlítés és monopolisztikus hatalom árnyékában nem bontakozhat ki az a szabad, sokrétű társadalmi kezdeményezés, ami nélkül nem teljes a kultúra. Ez a helyzet különösen a társadalmi-kulturális egyesületek működését gátolja.

Amikor az Európai Kulturális Fórum ajánlásokat dolgoz ki az államközi kulturális kapcsolatok fejlesztésére, ezt szem előtt kell tartania. Ilyen körülmények között ezek a kapcsolatok könnyen a politikai manipuláció eszközeivé válhatnak. Ezért
követeljük
a kultúra szabadságának helyreállítását, a társadalmi kezdeményezés és ellenőrzés kiterjesztését a kulturális életben és az államközi kulturális kapcsolatokban.

Hangos szolidaritás!

Felkérjük az Európai Kulturális Fórum résztvevőit és a nemzetközi sajtó képviselőit, tegyék magukévá sérelmeinket és követeléseinket. Amit mi a „liberális” magyar kormányzattól követelünk, régóta magától értetődő valóság a nyugati demokratikus államokban.

Ne higgyenek a tapintatos hallgatás, a „csendes diplomácia” sikerében. Hangos szolidaritásukra van szükségünk, és ez a szolidaritás a magyar demokrácia, a magyar kultúra ügyével semmiképp nem minősíthető beavatkozásnak Magyarország belügyeibe.

Mi is kinyilvánítjuk szolidaritásunkat mindazokkal, akik kulturális életét elnyomás korlátozza, akik szabadságjogaiktól részben vagy teljesen megfosztva élnek. Együttérzésünkről biztosítjuk Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjetunió azon polgárait, akik kiállnak az ember és a kultúra szabadságáért, és akiket emiatt üldöznek, bebörtönöznek.

A magunkénak valljuk a lengyel, litván, ukrán, cseh, szlovák, horvát és román katolikusok ügyét. A bulgáriai törökök, a szovjetunióbeli észtek, lettek, tatárok és zsidók sérelmei a mi sérelmeink. Az erdélyi Szőcs Géza és Király Károly, a pozsonyi Duray Miklós, a csehszlovák Václav Havel, az NDK-ban a cenzúra ellen felszólaló Stefan Heym, a lengyel Adam Michnik és Jacek Kuron, a szovjet lágerben sínylődő Jurij Orlov, Anatolij Scsaranszkij és annyi más társuk a mi küzdelmünket is vívja.

Budapesten, 1985. október 14-én

Bokros Péter, Demszky Gábor, Endreffy Zoltán, Gadó György, Gondos Béla, Haraszti Miklós, Kardos András, Kenedi János, Kis János, Konrád György, dr. Krassó György, Molnár Tamás, Nagy András, Nagy Jenő, dr. Pákh Tibor, Petri György, Radnóti Sándor, Rajk László, Solt Ottilia, Szalai Pál, Tamás Gáspár Miklós, Vajda Mihály

• Dokumentum