Skip to main content

Az orosz forradalom démonai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A szovjet birodalom bomlását látva nem elhanyagolható kérdés, hogy milyen szellemi hagyományokra támaszkodhat a széthulló monstrum romjai között meginduló „újjáépítés”, milyen eszmei-politikai alternatívákat nyújt az orosz gondolati-filozófiai tradíció. Az eddigi történelemtől eltérő, gyökeresen más jövő elgondolását sokunk fejében megnehezíti a feltételezés, miszerint „a szovjet kommunista birodalom – szellemi szerkezetét tekintve – meglepően hasonlít a moszkvai ortodox birodalomra”. Ha igaz az, hogy az orosz és szovjet hagyomány alapjában véve egylényegű, akkor kevéske okunk van, hogy a felbomló birodalom utáni történelmet ne továbbra is a birodalom jövőjeként képzeljük el. Ha már a Szovjetunió rémtörténete mögül is a régi Oroszország torzképe villan elő, akkor mi akadályozhatja meg, hogy a mostani átalakulás kavalkádját ne azon álarcosbál folytatásának tekintsük, amelyet NOSZF-ként tiszteltek, akik tiszteltek. „A forradalom jórészt csak maszkabál: ha letépjük az álarcot, régi, ismerős tekintetek néznek vissza ránk.”

Az idézet Nyikolaj Bergyajevtől származik, akinek az orosz és szovjet birodalom folytonosságát állító tételét a magyar olvasó már ismerheti a Századvég kiadó jóvoltából (Az orosz kommunizmus értelme és eredete, 1989). Ez a citátum azonban egy másik Bergyajev-szövegből származik, amelynek a címe egyúttal a Századvég újabb kiadványának borítóján is szerepel. A Kiss Ilona által szerkesztett kötet – Az orosz forradalom démonai – a századelő orosz eszmetörténetének meghatározó jelentőségű dokumentumait adja közre. Tartalmazza az 1909-ben megjelent Mérföldkövek és az 1921-ben betiltott, A mélységből (De profundis) címet viselő mű fontosabb szövegeit. A kötet persze nem csak, s nem is elsősorban a história iránti érdeklődés kielégítését célozza. A közölt szövegek ugyanis hatékonyan részt vesznek napjaink orosz szellemi életének alakításában. „A mai »szovjet« értelmiség már-már »üdvtörténeti kézikönyvként« forgatja a Mérföldköveket, állításait megkérdőjelezhetetlennek, erkölcsi autoritását megfellebbezhetetlennek tartja” – írja Sz. Bíró Zoltán a kötet utószavában. Aktualitás és történelem szempontjait azonban éppen az orosz-szovjet történelem esetében nagyon nehéz elválasztani: „a múlt és csakis a múlt Oroszország jövőjének záloga” – írja a kötet egyik tanulmányában Pjotr Sztruve.

A Mérföldkövek szerzőit (Bergyajev mellett Szemjon Frank, Mihail Gersenzon, Szergij Bulgakov, Alekszandr Izgojev, Bogdan Kisztyakovszkij nevét kell említeni) nem nagyon ismeri a magyar olvasóközönség; nem csoda, hiszen – miután a forradalmat követően fizikailag is elűzték őket Oroszországból – Ivan Kozirev, Oleg Kosevoj vagy a Protapopov házaspár mitikus figurái a szellem országából is kiszorították őket. Ők azok, akiket a kötet orosz címe alapján vehovistákként emlegetnek. Laza csoportot alkotnak csupán. Ami közös bennük, az a szembefordulás az elavult cári birodalommal, s az, hogy életük egy meghatározott szakaszán együttműködtek a radikális – baloldali és marxizáló – orosz értelmiséggel. Az 1905-ben kitört forradalom s különösképpen e forradalom bukásának a tapasztalata azonban szembeállítja őket a társadalomboldogítás radikális élcsapatával. A Mérföldkövek e fordulat dokumentuma, amely a forradalom és a forradalom által előidézett katasztrófa okait elemzi. A szigorú analízis azonban – éppen a személyes részvétel és felelősségtudat okán – a maró önvizsgálat szenvedélyes-vallomásos szövetébe illeszkedik. „Oroszországot az értelmiség tette tönkre”, hangzik majd mindegyikőjük tétele. A tanulmányok az orosz „intelligenciának”, ennek a sajátos társadalmi közegnek az eszméit, hitét, forradalomhoz és tragédiához vezető magatartásmódját értékelik. Az elemzés kiterjed a sajátos orosz történelmi tendenciák bemutatására, de a mai olvasó számára bizonyára azok a fejtegetések a legérdekesebbek, amelyek a nietzschei filozófia terminusaival írják le a radikális értelmiség vezette társadalmi mozgalmak szociálpszichológiai jellegzetességeit. Hogyan függhet össze baloldaliság és halálhoz való viszony; milyen kapcsolat van heroizmus és aszkézis között; hogyan függ össze a személy egyén fölötti értékeknek való alávetése az ember önistenítésével; hogyan fér meg a vallási fanatizmus az ateizmussal? Ezek azok a feszítő s valójában talán soha fel nem oldható kérdések, amelyekre a Mérföldkövek szerzői választ keresnek. Bírálatuk az orosz kultúrában sajátos és ellentmondásos helyzetben lévő individualitás vagy – a kötet talán legizgalmasabb szerzője, Szemjon Frank szavaival – „a személyiség belső élete” védelmében fogant.

Ennek az egyéni életnek a védelmét a vehovisták azonban csak úgy látják biztosíthatónak, ha teljes egészében kivonják a társadalmi cselekvés közegéből: „a politikai felszabadulás a politikától való megszabadulással azonos” – idézi az utószó Bergyajevet. A szerzők persze megpróbálkoznak vallásfilozófiai és metafizikai biztosítékok feltárásával vagy kiépítésével, ez azonban nem vethet gátat a második forradalom immár végérvényesnek tűnő katasztrófája elé. A mélységből (De profundis) címet viseli a vehovisták tizenhetes forradalom után készült kötete, amelyben az események okainak és következményeinek elemzése immár teljességgel a zsoltárok nyelvét használja: „Szörnyű katasztrófa történt Oroszországgal: mélységes-mély, sötét szakadékba zuhant. Mintha a hatalmas és egységes Oroszország nem is létezett volna a valóságban… A felületes szemlélő azt hihetné, hogy példátlanul radikális fordulat történt, ám aki elmélyült, átható figyelemmel végzi vizsgálódásait, észre kell vegye, az oroszországi forradalom képében a régi Oroszország éppúgy jelen van, mint a nagy írók műveiből régóta ismert démonok s mint az orosz embereket régóta fogva tartó ördögi hatalom.”

A kötet záró tanulmányai a történelemben megjelenő gonosszal folytatott viaskodás dokumentumai, s ha itt-ott magukból a szövegekből is démoni hangot vélünk kihallani, ez csak eggyel több ok arra, hogy az olvasó figyelmébe ajánljuk Az orosz forradalom démonait.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon