f.–s. [F. Havas Gábor–Solt Ottilia], Tellér Gyula, –o [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Mi, csótányok

Torgyán nevezetes TF-beli nagygyűlésén egy lelkes honfi sokszorosított felvilágosító anyagot osztogatott, melyből idézünk:

„A pártok a nép által megmérettek, és könnyűnek találtattak… Az Antall-kormány meghajolt és behódolt a nemzetközi zsidó nagytőke és sajtóhatalom előtt… A nemzeti, hazafias érzelmű erők még nem elég erősek arra, hogy az állami főhatalmat alkotmányos úton megszerezzék. A cél helyes, csak az eszközök gyengék még, a szervezettségről nem is beszélve. A szívós küzdelmet tovább kell folytatni, többféle formában. Nemzeti kormányra csak akkor számíthatunk, ha a nép legszélesebb tömegei egy emberként, közös akarattal, szándékkal fel tudnak sorakozni egy adott pillanatban egy felhívás mögé.” Alaposabb szövegelemzéssel figyelemre méltó mondanivalóhoz jutunk: az alkotmányos út nem járható, adott pillanatban felhívásnak kell érkeznie a nemzeti erők érdekében.

Még szerencse, hogy a röpirat szerzője szerint a rádióra és a tévére a hazafias erők nem számíthatnak, mert itt a kozmopolita liberálisok uszítanak. „A gusztustalan liberális csótányok.”

A művet Balla Gábor jegyzi, persze azt egy ilyen kicsi kutya, mint a mienk, egymaga nem tudja kiszimatolni, hogy e név valódi-e. Azonban ha nagyobb kutyák érdeklődnek a dolog iránt, az irat hozzánk eljutott fénymásolatát készséggel átadjuk, s általában állunk az alkotmányos rend őrzésére hivatott szervezet rendelkezésére.

–o

A tulajdonnév helyesírása

A könyvtárban szimatolva bukkantunk az alábbi érdekes adalékra. A Díjasok és kitüntetettek adattára 1948–1980 című kötetben (P. Togliatti Megyei Könyvtár kiadása, Kaposvár, 1984) az 1972-es Móra Ferenc-díjasok között szerepel a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyettese, Antal József. Egy „l”-lel. (Két helyen is, a díjankénti és az évenkénti felsorolásban.) Vajon a kötet szerkesztőinek figyelmetlenségével állunk szemben? Vagy a múzeumigazgató-helyettes megfeledkezett a történelmi „ll”-ről?

f.–s.


Remény


Kíváncsi szerkesztőségi kutyánk szimatolni kezdett a kormányhoz közel álló új napilap után. A főszerkesztő, Albert Gábor személyét illetően azonban nem kell a kezdő eb eredményeire hagyatkozni. Őt szerkesztőségünk tagjai régóta nagyra becsülik.

Albert Gábor személye jogos várakozásokat ébreszt. A Bartók Archívum könyvtárosaként, novella- és regényíróként, esszéistaként, a kisebbségi kérdés kitűnő ismerőjeként, az 1848–49-es szabadságharcok emigrációjának és főképp Szemere Bertalannak szakértőjeként ismert jeles író közéleti hevülete köztudott. Nemcsak abból, hogy az Aczél-korszak szerkesztőségeinek egyik legtöbbször visszautasított szerzője volt, hanem abból az 1986-os írókongresszuson elhangzott, nem kis kurázsiról tanúskodó felszólalásából is, melyben az elsők között mondta ki országos nyilvánosság előtt, hogy a szocializmus negyedik évtizede a magyar társadalmat gazdasági, szellemi, erkölcsi és biológiai hanyatlásba vitte. Ezt a beszédet az akkori Beszélő közölte. Szellemi vezércsillagai – sok más egyéb között – a régi magyar történelem és irodalom, a protestáns zsoltározó hagyomány és Szabó Zoltán emelkedett gondolatvilága táján ragyognak. Világlátott, nyelveket beszélő férfiú.

Ám a feladat sem kicsiség. Eget és földet, tüzet és vizet kell egybeötvöznie. A vállalt kormányközeliséget higgadt ítélettel, politikai irányt távolságtartó tárgyilagossággal, határozott kiállást csetepatékon túltekintő emelkedettséggel, elkötelezettséget objektivitással. A kis magyar világot a nagyvilággal, a világ kaotikus sokalakú teljességét a napról napra újabb formát öltő lényeggel és ki tudja még, mi mindennel …

Ki tudja… a választ: az új Magyarország hiteles képét és mélyről jövő vágyképeit az Új Magyarországban tőle várjuk. Bizalommal.

Tellér Gyula

• Szimat