Skip to main content

Szimat

lt–f:


A mi kutyánk megszerette a Pest megyei Adonyt.

Régi ismerősének, Király B. Izabella MDF-es megyei listás képviselőnek a nyomait követve kiszagolta, hogy a képviselőnő férje után Király B. (Béláné), egyébként született Skultéty. A dolognak pusztán azért van némi jelentősége, mert a politikusnő testvérbátyja, dr. Skultéty Sándor neveztetett ki – mit tesz isten – köztársasági megbízottá a megye fölé. E kinevezést nem gátolta, hogy Skultéty Sándor úttörőelnök, majd járási MSZMP-osztályvezető volt Cegléden, később téeszjogtanácsosként is párttitkár.


Elvi álláspont


II. évfolyamunk 5. számában megemlékeztünk egy abonyi kultúreseményről: a helyi MDF rendezésében találkozott olvasóival. Kunszabó Ferenc, a Hunnia Füzetek főszerkesztője. Kunszabó a tőle megszokott s a Hunnia Füzetekben szorgalmasan propagált eszméket hirdette: az ország kulturális életét uralják a nem-magyarok (vajh kik?) s ez nem jó. A nevezetes tiszaeszlári vérvád-per vizsgálóbírójának emlékiratait ígérte jövendő kiadványainak sorában, mint olyan művet, melyből végre megtudja az ártatlan olvasó, hogy igenis a zsidók ölték meg Solymosi Esztert stb.

–g–t: Régi kollégák


Három új megyei rendőrfőkapitányunk nem felelt meg Szabó Győző formális pályázati feltételeinek, mert nem volt meg a szükséges öt évnyi rendőri gyakorlatuk. A három közül legalább kettőnél – bizonyos jóindulattal – az állambiztonsági részlegnél töltött éveket elfogadták rendőri munkának, hogy kinevezhetővé tegyék a favoritot.

A Nógrád megyei Rafael a III/III-as munkatársa volt, a Pest megyei „dr. univ” Komáromi István (nem tudjuk, mi a dr. univ., de r. alezredes így írja alá magát) a III/1-esnél – vagyis a hírszerzésnél dolgozott, az amerikai vonalon.


t–s: Ingatlanárak


Egy szombathelyi öröklakás 1982-ben alig több, mint félmillióba került, ma 3 milliót ér. Ennyiért árulja Szabó Győző, országos rendőrfőkapitány Szombathely, Gyöngyös-parti sétány 2. I. emeleti lakását ugyanis, melyről szemtelen kiskutyánk március 2-i számunkban (II. évf. 9.) elvakkantotta, sőt dokumentummal is bizonyította, hogy Szabó Győző vissza nem térítendő munkahelyi támogatásból vásárolta 1982-ben, mikor a megyei bíróság elnökének nevezték ki.

Solt Ottilia: Megint lőttek…

(Giczey Péter helyszínről küldött tudósításának felhasználásával)


Azt a tévhitet kívánja eloszlatni – mondotta a kormánypártok szószólója –, miszerint a magyar Országgyűlés tagjai vagy azok többsége bűnöző és törvényeket nem tisztelő személyeket támogat vagy vesz méltatlanul védelmébe.

f–s: A köztársasági elnök Brüsszelben / A köztársasági elnök Párizsban / Parlamenti küldöttség Ausztráliában


A köztársasági elnök Brüsszelben


A brüsszeli egyetem alapításának történelmi évfordulóját néhány jeles államférfiú díszdoktorrá avatásával kívánta még ünnepélyesebbé tenni. A jelöltek között szerepelt Václav Havel és Göncz Árpád is.

A magyar diplomácia valahogy nem rajongott az ötletért.



f–s [F. Havas Gábor–Solt Ottilia]: Babérok


A megboldogult Magyar Népköztársaság 1956-ban (még október előtt) zászlórendet alapított. Gyémántokkal ékített változatát csak királyok és államfők kaphatták, például az időközben szintén levitézlett perzsa sah s a még mindig viruló Fidel Castro – kétszer is. A Magyar Népköztársaság Zászlórendjéből a Magyar Köztársaság Zászlórendje lett a nagy változások nyomán.

–g [Kőszeg Ferenc]: Jön a sorrendőrség


Kevés a rendőr, panaszolja a belügyminiszter, csináljunk rendőrt a sorkötelesekből. A katonáskodáshoz elég az alapkiképzés, a hátralévő tíz hónap szolgálati időt töltse a gyerek rendőrként. No, persze nem a bűnüldözés területén, hiszen ahhoz szakmai ismeretekre van szükség, hanem olyan beosztásban, amihez elég az erő meg a fegyverismeret: őrszolgálatban, rendfenntartó, tömegoszlató alakulatoknál. De nehogy bárki a kék ÁVH-ra gondoljon – a jelentkezés szigorúan önkéntes. Kedvcsinálónak azért ott van az öreg katonák kemény ökle, ahogy az egri botrány tanúsítja.

f.–s. [F. Havas Gábor–Solt Ottilia], Tellér Gyula, –o [Solt Ottilia]: Mi, csótányok / A tulajdonnév helyesírása / Remény


Mi, csótányok

Torgyán nevezetes TF-beli nagygyűlésén egy lelkes honfi sokszorosított felvilágosító anyagot osztogatott, melyből idézünk:

„A pártok a nép által megmérettek, és könnyűnek találtattak… Az Antall-kormány meghajolt és behódolt a nemzetközi zsidó nagytőke és sajtóhatalom előtt… A nemzeti, hazafias érzelmű erők még nem elég erősek arra, hogy az állami főhatalmat alkotmányos úton megszerezzék. A cél helyes, csak az eszközök gyengék még, a szervezettségről nem is beszélve. A szívós küzdelmet tovább kell folytatni, többféle formában.




Menedzserdivat / Igazság-ügy / Rokonok


Menedzserdivat

A Reform c. hetilapból értesültünk arról, hogy menedzseröltözködési tanácsadó kurzus is segíti üzleti életünk kibontakozását. Úgy látszik, a divattanácsadáson a rendőrség is képezi magát.

Szerda, este 9 óra.

Ellenőrzés a Marx téri aluljáróban. A kulturális igényességet sejtető elnevezésű „Aquitania” Könyvterjesztő Kft. ügyvezető igazgatóját igazoltatják. „Álljon a falhoz, kezeket fel, adja ide a személyi igazolványát!” Az ügyvezető igazgató (kb.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon