Skip to main content

A köztársasági elnök Brüsszelben / A köztársasági elnök Párizsban / Parlamenti küldöttség Ausztráliában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A köztársasági elnök Brüsszelben


A brüsszeli egyetem alapításának történelmi évfordulóját néhány jeles államférfiú díszdoktorrá avatásával kívánta még ünnepélyesebbé tenni. A jelöltek között szerepelt Václav Havel és Göncz Árpád is.

A magyar diplomácia valahogy nem rajongott az ötletért. Amikor a brüsszeli magyar követséget felkérték, hogy szervezze meg Göncz Árpád belgiumi útját, a nagykövet – nyilván a Külügyminisztérium sugallatára – kijelentette, hogy csak akkor tudják vállalni a feladatot, ha az út hivatalos, titokban azt remélve, hogy ezzel meghiúsul a díszdoktorrá avatás. Addigra ugyanis eldőlt, hogy az avatási ceremóniára utazó Havelt egyúttal fogadja a belga kormány. Egyszerre két államférfit nem fogadhat, tehát Göncz Árpád útja nem tehető hivatalossá. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban az egyetem közbenjárására sikerült elintézni, hogy Baudouin király, aki magyarországi látogatásán megismerkedett Göncz Árpáddal, hívja meg a magyar köztársasági elnököt, így az utazás elől mégis elhárultak az akadályok. A továbbiakban a követség a program előkészítésében élte ki magát. Az elnök kifejezett kérése ellenére nem akarták megszervezni, hogy ellátogathasson Louvinbe, nem akartak alkalmat adni a sajtóval való találkozásra, nem továbbították időben az egyetemről kapott kérdéseket, amelyekre a díszdoktorrá avatási ceremónián kellett válaszolni stb. Ezek után talán meglepő, hogy Göncz Árpád elment Louvinbe, hogy remek sajtója volt, sőt – a szokásoktól eltérően – a királlyal elköltött ebédjén is forgatott a televízió, hogy az avatási ceremónián osztatlan sikert aratott a kérdésekre adott válaszaival, és hogy az egész utazásnak kitűnő volt az ottani visszhangja. Mindez azonban a követség akarata ellenére történt, és kizárólag a vendéglátó egyetemnek, a belga királynak, néhány brüsszeli magyarnak, no meg Göncz Árpádnak köszönhető.

A köztársasági elnök Párizsban

Dél-koreai látogatását követően, húszórányi repülőút után Göncz Árpád Párizsba érkezett, ám a Szárai János vezette magyar követség nem szervezte meg a fogadását. Az elnök üldögélt egy negyedórácskát a repülőtéren, mire megérkezett – na nem a nagykövet, hanem – egyik beosztottja.

Parlamenti küldöttség Ausztráliában

A háromtagú küldöttséget (dr. Dornbach Alajos és dr. Mózes Mihály [SZDSZ], dr. Papp András [MDF]) a canberrai nagykövetség munkatársai közül senki sem várta a repülőtéren. Az út első állomásán, Sydneyben a nagykövet az ugyancsak ott tartózkodó Tőkés László kísérgetésével volt elfoglalva, a magyar képviselőkre ügyet sem vetett, a küldöttség és az ottani magyar közösség találkozóin egyszer sem vett részt. Mint ahogy nem kísérte el a küldöttséget az út további állomásaira: Alburyba, Melbourne-be és Ballaratba sem.













Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon