Noszkai Gábor

Nyomtatóbarát változat

III. Emigránsok (1949–1979)

Szellemi szövetségük – mely erősebbnek bizonyul a személyes kapcsolat végleges megszakadásának tragikumánál – megmarad. Az 1940-es évek vége mindkét szerző számára az alkotói válság időszaka: Bibót a koalíciós korszak alkonya, a demok­rácia fenntartásához fűződő reményeinek szertefoszlása, akadémiai1 és egyetemi2 kiszoríttatása hallgattatja el. Szabó Zoltán távozásával elveszíti hazai olvasóközönségét, és emigráns életmódjának kialakítása ideje alatt alig publikál. Bibó 1951. januártól Budapesten az Egyetemi Könyvtárban szakozó és decimálóként képességéhez és képzettségéhez képest szellemi segédmunkát végez.

Szabó Zoltán 1951–74 között a Szabad Európa Rádió (SZER) londoni szerkesztőségének munkatársa.3 1956. október 24-én Révai András beszéli rá a forradalmat értelmező napi rádiójelentések készítésére. Hírforrásul a magyarországi menekültek beszámolói szolgálnak. Az elemző előnyben részesíti azokat a személyeket, akiknek személyes hitelességéről meggyőződött. Ilyen élő hírforrás többek között a Londonba érkező Sárközi Mátyás – a Válasz egykori főszerkesztője, Sárközi György és a lapot férje halála után önfeláldozóan kiadó özvegye, Sárközi Márta fia – is: „Szabó Zoltán a forradalom minden apró részletéről hallani kívánt. Azzal akart tökéletesen tisztába kerülni, hogy miféle-fajta egy magyar forradalom kirobbanásának és lefolyásának a mozgató mechanizmusa. Mindent el kellett mondanom, a felvonulást a Bem apó szobrához, Nagy Imre beszédét a Parlamentnél, és a Rádió előtti lövöldözést, amit egy szemközti ház második emeleti ablakából néztem végig. […] Zoltán… nemcsak tájékozott volt, de az összefüggéseket is jól átlátta.”4 Szabó Zoltán a SZER politikai irányzatossága ellenére is megőrzi függetlenségét: a forradalom napjaiban sem csatlakozik a Nagy Imrét és kormányát gyalázó SZER-kommentátorok sokaságához. A SZER hallgatói október 29-én Szabó Zoltántól ezt hallhatják: „A magyar történelem egy olyan periódusában vagyunk, amikor 1848 bátorságát és 1867 bölcsességét váltakozva kell alkalmazni, de úgy, hogy a kettő közül folyamatosan 48 szelleme legyen az erősebb…”5

1956. november 3-án Bibót – Keresztury Dezső ajánlására, mondván: „mert benne van civil kurázsi, és most leginkább az kell”6 – a Nemzeti Parasztpárt Petőfi Pártként újjáalakult politikusainak jelölésével Nagy Imre kormányának államminiszterévé nevezik ki. Másnap a szovjet katonai megszállás a Parlamentben éri.

Személyesen kézbesít: feljegyzést juttat el az amerikai követségen keresztül az USA kormányának, amelyben kéri az Egyesült Államok közbelépését és közvetítését a Szovjetunió és a nyugati államok között.7

Ezt követően írta meg Magyarok!8 kezdetű felhívását, összefoglalva a forradalom céljait, a megszállással kialakult helyzetet és az erre általa javasolt hazai (erőszakmentes) és külföldi (nemzetközi jogi) válaszokat.

A megszállás híre Szabó Zoltánt Arthur Koestler London környéki házában éri.9 Politikai segítségért november 5-én, a megszállást követő napon Révai Andrással Londonból Nehruhoz, India elnökéhez fordulnak. Hasonlóan cselekszik Budapesten Göncz Árpád is: K. P. S. Menont, India budapesti nagykövetét felkeresve. Bibó november 6-ig marad a Parlamentben. A Petőfi Párt nevében Expozé a magyarországi helyzetről10 címmel kibontakozási tervet juttat el a nagyhatalmak budapesti követségein keresztül azok kormányaihoz, köztük Jurij Andropov szovjet nagykövethez.

Sárközi Márta levélben hívja fel fia figyelmét Szabó Zoltánra: „A levélben szereplő kívánság, miszerint »szeretném, ha megkeresnéd Zoltánomat, ő is örülne, ha mesélnél neki az itthoniakról,« …Szabó Zoltánra vonatkozott, s a kapcsolatkeresésen túl arra, hogy a müncheni rádió befolyásos tudósítóját tájékoztatni kellene a megindult letartóztatásokról, a Bibót fenyegető veszélyről.”11 Sárközi Márta késedelem nélkül küldi a vészjeleket. Sár­közi Mátyás révén szerez tudomást Szabó Zoltán a Bibót fenyegető politikai represszió valószínű bekövetkezéséről: „»Pistu még mindig tétovázik, költözzön-e Zoltánékhoz« azt jelenti, hogy Bibót fenyegeti a letartóztatás veszélye. Titkos nyelvünkön Pistu volt Bibó, és a »Zoltánhoz költözni« a bebörtönzést jelentette, hiszen anyám első férje, Horváth Zoltán ült jó néhány évet Rákosi börtöneiben.”12

A forradalom után Bibót – aki 1956. november 3-tól a Nagy Imre-kormánynak november 12-i felmentéséig államminisztere volt – 1957. május 23-án a lakásán folytatott házkutatást követően előzetes letartóztatásba helyezik. Forradalmi tevékenysége életveszélyes vád tárgya vizsgálati fogsága és pere során. Mindvégig ugyanazzal a civil kurázsival vállalja államminiszteri tevékenységét, amilyennel azt a forradalom napjaiban végezte. Nagy Imre és Bibó István – indíttatásuk és életútjuk különbözősége ellenére is érzékelhető – magatartásbéli hasonlatossága jelenik meg Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, dr. Szilágyi József, dr. Jánossy Ferenc és Vásárhelyi Miklós védőjének a védencei bűnösségét megállapító 1958-as ítélettel szemben benyújtott törvényességi óvását követően a tárgyaláson elmondott védőbeszédében: „Bibó István távol állott a marxizmustól és a kommunista ideológiától. Mégis készséggel vállalt közösséget Nagy Imrével. Nem véletlenül. Ennél a két különböző világnézetű politikusnál igen sok rokon-vonás mutatható ki. […] Nagy Imre írásaiban… ugyanaz a nemzetféltő aggodalom fogalmazódik meg, a kivezető útkeresésnek ugyanaz a bátor igyekezete mutatkozik, mint Bibó Istvánnál. A felismert igazságot ugyanolyan bátran fogalmazta meg és hozta a magyar és a szovjet vezetés tudtára… mint amilyen bátran és félelem nélkül fogalmazott Bibó István.”13

Nagy Imre kivégzését Szabó Zoltán Batthyány-sorsként értelmezi. Nekrológjában irodalmi portrét vázol a forradalom kivégzett miniszterelnökéről: „A miniszterek asztalánál a Bika-szállóban Nagy Imrét lassú mozdulatú, csendes beszédű embernek ismerhettem meg, akit a vitatkozás, előtérbe kerülés vágya nem fűtött. Személyiségében volt valami megnyugtató, ami részben a nagyvonalúság és a nagyra törés hiányának tulajdonítható, részben a common sense [józan ész] dunántúli vál­tozatának… Nagy Imre főként abban különbözött, hogy őszinte embernek látszott… Kétségtelen, hogy a moszkvaiak csoportjából ő volt az egyetlen, akinek volt esélye rá, hogy a magyar paraszt vagy munkás úgy érezze, hogy a »mieink« közül való, akinek gondolatát hazai gondok kormányozzák.”14

A forradalom utáni megtorlás idején Sárközi Márta fia közvetítésével és Szabó Zoltán tevékeny részvételével szervez Bibó kiszabadítása érdekében nemzetközi összefogást. A kezdeményezők elérték, hogy az indiai vezetők állásfoglalása megtörtént Moszkvában és Budapesten is.15 A széles körű szolidaritást ösztönző szellemi, erkölcsi és gyakorlati cselekvésnek köszönhetően a Bibó-per vádlottjai megmenekülnek a halálos ítélettől.16 Emigrációban élő magyar barátai és tisztelői ettől az időponttól kezdődően Bibó mielőbbi kiszabadítását tekintik legfőbb céljuknak. Szabó Zoltán 1957–61 között az Irodalmi Újság londoni rovatvezető­jeként, 1958–64-ben a müncheni Új Látóhatár főmunkatársaként, 1957–60 között a Magyar Írók Szövetsége Külföldön szervezetének főtitkáraként sokoldalú munkát vállal Bibó személyének és műveinek nyugati megismertetése érdekében. Kiadásra ajánlja az oxfordi The Calderon Press kiadónak Bibó tanulmányait.17 Szabó Zoltán Bevezető egy fogoly gondolkodó írásaihoz18 című írása méltatja Bibót, áttekintve írói és politikai gondolkodói pályaképét a válogatott Bibó-művek 1960-as első kiadásában.19 A kötet része volt a politikai elítélt szabadon bocsátását sürgető számos kezdeményezésnek. Egy évvel később Bibó kiszabadítása érdekében – bizakodva az esetleges április 4-i közkegyelemben – a brit természet- és társadalomtudósok fognak össze: március 14-én táviratot intéznek Münnich Ferenchez, a Minisztertanács elnökéhez,20 ám kezdeményezésük nem jár sikerrel. A brit tudósok újabb, 1962. február 22-i táviratának címzettje Kádár János miniszterelnök volt.21

1962 márciusában Bibó szabadon bocsátása érdekében Károlyi Mihályné személyesen próbált meg közbenjárni, amikor a férje halálának hetedik évfordulóján rendezett dísztemetésen Budapesten járt.22 Károlyiné memoárjában nem említi Bibót, Litván György szerint azonban az ő közbenjárása23 volt a valódi oka annak, hogy a Károlyit a kegyeleti eseménnyel a magyar történelmi tudatba visszavezetni szándékozó terv felemás sikerrel járt. Magát a szándékot is fenntartással tűrő Kádár János nem fogadta a köztársaság első elnökének a népköztársaságba látogató özvegyét.24 „Károlyiné kitartó érvelése Bibó mellett annál is érdekesebb, mert vejével, Szabó Zoltánnal, aki az angliai magyar emigrációban Bibó ügyének, hírének és szabadulásának fő képviselője volt… már sok év óta nem érintkezett, így tehát mások, bizonyára baloldali angol barátai, talán maga [Bertrand] Russel[l] beszéltek neki Bibóról, s kötötték lelkére ügyének szorgalmazását.”25 Ami 1961–62-ben nemzetközi összefogással sem sikerült, megvalósult a politikai fogoly ezer példányban nyomtatott, ezer úton terjedő gondolatainak szerzőjüket szabadító erejével: Bibó az életfogytig tartó ítélet végrehajtása alól 1963. március 27-én közkegyelemmel szabadult. Először az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Intézetbe kerül német, angol és francia nyelvű fordítóként, ezt követően a Statisztikai Hivatal könyvtárosa. A 60-as évek végén Szabó Zoltán az, aki a londoni Szabad Magyar Mozgalom tagját, Földes Jolánt26 kéri fel Bibó tanulmányainak27 angol nyelvre fordítására.28 Bibót 1971-ben nyugdíjazzák. Haláláig (1979. május 10.) nem hagyhatja el Magyarországot, útlevélkérelmeit, külföldi egyetemek meghívásait a magyar hatóságok közérdekre, majd a Magyar Népköztársaság érdekeinek – meg nem határozott – sérelmére hivatkozva ismételten elutasítják. Temetésén Illyés Gyula és Kenedi János mondott beszédet. „Valóban megrendítő volt a koporsó leeresztésekor kitört vihar. Nekem azonban az vésődött az emlékezetembe, hogy talán ez volt az utolsó olyan alkalom, melyben a népiek és urbánusok teljes egyetértésben együtt voltak, amit a két szónok személye is jelez.”29 [Bibó] „halála óta – írta Szabó Zoltán – hiába igyekszem elnyomni magamban azt az érzést, hogy bizonyos átvitt értelemben azt az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélő végzést végrehajtották.”30

IV.  A Bibó-recepció előkészítője és elindítója (1979–1984)

Szabó Zoltán meggyőződéssel vallotta: „Könyvek kiadásának késleltetése vagy elmaradása a fejlődés elakadása vagy szegényedése. Nemzeti és társadalmi hátramaradást eredményez.”31 Barátja halálát követően a számára alkotásra nyitva álló szűk fél évtized alatt szerzőként, kiadóként és szerkesztőként Bibó életművének recepcióját készíti elő és indítja el.

„Műveim gyűjteményes kiadásához hozzájárulok, szeretettel, Bibó István”32 – ez a Budapestről 1979 májusában – röviddel halála előtt – Szabó Zoltánhoz eljuttatott levélmondat képezte jogi alapját a nyugati Bibó-publikációnak. A lezárult életmű kivonatolt összefoglalása Bibó halálának évében az emigrációban kiadásra került.33 Ezt követően Szabó Zoltán teljességre törekvő szerkesztői és kiadói szándéktól vezetve Sárközi Mátyás és az 1977-től emigrációban élő Kemény István közreműködésével kéziratok, feledésre ítélt folyóiratok első kiadásainak külhoni körülmények közötti összegyűjtésével posztumusz adta ki barátja, a fogoly gondolkodó életművét. A hatalmas munkához Szabó Zoltánnak az emigrációban megőrzött és gyarapított könyvtára szolgált pótolhatatlan forrásként.34 Bibó összegyűjtött munkáinak első magyar nyelvű svájci kiadásával35 a nyugati Bibó-recepció elindítója, egyben Bibó hazai szellemi rehabilitációjának közvetett előmozdítója volt. Vezető szerepet vállalt abban, hogy az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 1981–84 között elsőként jelentette meg Bibó István életművét. A kalandos utakon Magyarországra érkező Bibó összes piros-fekete borítójú négy kötete Szabó Zoltán utolsó nagyobb kiadói vállalkozása. Szellemi hátországot nyújtott a hazai társadalmi és politikai rendszer kritikusainak. Közvetett módon siettetve így Bibó írásainak hazai összki­­adását, gondolatainak megismertetését. Bibó gondolatainak közvetítőjeként Szabó Zoltán hatással volt az 1980-as évek demokratikus ellenzéki mozgalmára is.

Bibó Istvánon kívül nincs más – oly gazdag és sokrétű életművű – XX. századi gondolkodónk, akinek (több mint háromezer nyomtatott oldalt kitevő) legfontosabb munkái halála pillanatáig ne jelentek volna meg hazájában önálló kötetben. Szabó Zoltánnak 1947–84 között alkotott írásaira volt ugyanez elmondható, hiszen ezek egészen életműve 1989-ben indult (újra) kiadásáig nem jelentek meg kötetben.

Életükben tragikus jelentőségű, visszatérő elemek az alkotói életet megszakító és műveik közzétételét ellehetetlenítő politikai események (II. világháború, Magyarország többszöri katonai megszállása, Szabó Zoltánnál az emigráció, Bibónál a koalí­ciót követő háttérbe szoríttatása, forradalmi államminiszteri tevékenységének megtorlása, bebörtönöztetése, majd belső emigrációja) által megzavart autonóm szerzői lét. Ifjúkori közös barátaik (Boldizsár Iván, Borbély Mihály, Erdei Ferenc, Ortutay Gyula) 1945 utáni közéleti megalkuvásai a szkepszis és a magány érzését erősítik bennük. Történelmi viszontagságaik mellett családi tragédiák árnyékolják be életútjukat. Az 1950-es években mindketten átélik a gyermekük gyógyíthatatlan betegsége (Christopher Szabó) és halála (Bibó Anna) felett érzett legfájdalmasabb emberi gyötrelmet.

Bibó életműve és sorsa példázza a hatalomról és a társadalomról felelősen gondolkodó értelmiségi tragédiáját: Annak ellenére, hogy nem sikerült érvényre juttatnia mindazt, amit gondolataiból politikai programokká, szakértői tanulmányokká felépített és írástudóként képviselt, nem jelenti azt, hogy történelmi és társadalomelemző következtetéseiben ne lett volna – erkölcsi, jogi és politikai értelemben egyaránt – maradéktalanul igaza.

Szabó Zoltán soha nem elégedett meg doktriner elméletek elfogadásával. Közösség-meghatározásai önálló fogalmi szerkezet alkotására képes, öntörvényű, saját szellemi útját bejáró szerzőről tanúskodnak: „…az országgyarapítók számára az ország szélessége vagy hosszúsága volt a meghatározó, azonban a haza-nemzet fogalmának mélysége van, tehát belülről kell gazdagítani.”36

Szabó Zoltán a Ki a magyar? kérdését senki ellen nem irányulóan válaszolta meg: „magyarnak lenni nem születés, nem adottság – hanem eredmény.”37 Máshol a magyarság fogalmának tartalmáról mint közjogi ténynél pontosabban meghatározandó lelkiállapotról értekezik, mindvégig mítosz és pátosz nélkül, faji fantazmagóriáktól és harcos osztályelmélettől egyaránt elhatárolódva, mindenkor kritikusan.

Bibó István és Szabó Zoltán barátságának története történelmi fordulatokban gazdag, ritka szellemi staféta. Írásaikkal kölcsönösen tanítják egymást, mindketten nagyobb tudásra tesznek szert egymás munkái által. Pályájuk elején Szabó tényfeltáró szociográfiái eszméltetik Bibót, aki olvasmányain keresztül ismeri meg a társadalmi valóságot hazugság nélkül feltáró falukutatót. A szociográfiákból megismert tények árnyalják Bibó elméleti társadalomkritikáját. Szabó Zoltán szellemi pályája Bibó megismerésével teljesedik ki. Szekfű Gyula Három nemzedékének ifjú olvasójából, aki – bár a szerző Habsburg-szimpátiájában soha nem osz­tozott – az 1930-as évek legbefolyásosabb történészének atyai támogatásával gróf Bethlen István miniszterelnök társadalomtudományi fórumában, a Magyar Szemlében (is) publikáló falu­kutató pályakezdéstől jut el Jászi Oszkár és Bibó István egyéni szabadságjogokra épülő társadalomelméletét és szellemi programját magáénak valló gondolkodóvá. Az emigráció­ban Bibó munkáinak újraolvasása mélyíti el Szabó Zoltán politikatörténeti és politikaelméleti ismereteit és nacionalizmus­kritikáját.

A két szerző rokon vonása, hogy a világnézeti következetességet sohasem tekintették céljuknak. Életük során tudatosan tartották távol magukat a XX. század totális ideológiáitól. Diákkoruktól idegenkedtek a marxizmus elméleti rendszerétől, a marxista dialektikával és a nacionalista retorikával szemben mindvégig az ország tényleges helyzetét, a társadalmi valóságot, a nép állapotának vizsgálatát és elemzését részesítették előnyben. Személyes ismeretséget kötve lelik meg egymásban – gondolkodásuk hasonlósága okán – a szellemi rokonságot. Szabó Zoltán életútja ritka példája a következetesen gondolkodó és cselekvő demokrata írástudónak. Kemény István Szabó Zoltán radikális realizmusigényére hívja fel a figyelmet.38 Kevés olyan gazdag szépírói nyelven szóló szerzőnk van, aki egyszerre képes látni és láttatni a társadalom elmaradottságát, sürgetni a szociális reformokat és filozófiai mélységű fogalmi rendszerben meghatározni olyan politikai kategóriákat, melyekről közéleti szereplőink többsége a mai napig azt hiszi, hogy nép, nemzet, haza fogalmán bárki, bármikor, bármit érthet. Szabó Zoltán teljes életművét jellemzi az előfeltételezések hiánya, a megismerés érzelmességtől mentes, elfogulatlan, mégis szenvedélyes vágya: „…a társadalom állapotrajzából akar konkrét reformtervekhez jutni. …két vezérlő gondolatát kell említeni: …egészséges politikai rendszernek az egyéni szabadságra kell épülnie. …egy társadalom megítélésének biztos mértéke az alul élők emberi állapotának foka.”39

Szabó Zoltán mindig fontosabbnak tartotta a szabad közlésben megnyilvánuló önálló szellemi jelen-létet a földrajzi hol-létnél. Borsody István és Fejtő Ferenc emigráns kortársaként – érzelmeit háttérbe szorítva – asztalosmunkáihoz hasonló műgonddal alkotva rögzítette következtetéseit a XX. század diktatúráitól szenvedő hazájáról, társadalmunk szerkezetének modernizációtól elmaradt állapotáról, nem hallgatva el ebben a magyar állam vezetőinek történelmi-politikai felelősségét sem. Világszemlélete politikai ideológiák közé nem szűkíthető. Meg nem alkuvó demokrata. Írói magatartása, jogfosztott honfitársai (legyenek azok vagyontalan földművelők, diszkriminált zsidók vagy a háború miatt kollektíven felelőssé tett magyarországi németek) jogkiterjesztésének sürgetésétől az 1945-ös közéleti aktivitásáig mindvégig következetes marad.

Emigránsként az ’56-os forradalmat napról napra elemző feladatvállalásától a Nagy Imre-kormány iránti szolidaritásáig a fogságban helytálló Bibóéval rokon: „A demokrata… a műgonddal alkotó ember szemléletének győzelmét jelenti a hódító és birtokló ember szemléletével szemben, s leglényegesebb tanítása az, hogy egy nemzet mélységben és magasságban a többszörösére növekedhetik annak, amennyit akár legnagyobb erőfeszítéssel is a többi nemzetek rovására növekedni képes.”40 A hódítás és birtoklás magatartásformája idegen volt személyiségüktől.

Nehéz lenne bármelyiküket is egyetlen szellemi irányzathoz, politikai ideológiához tartozónak tekinteni, politikai-filozófiai gondolkodásuknak egyaránt fontos részeit képezik a szocialista, a liberális, a keresztény és a népi elemek. Vallották az egyenlő emberi méltóság alapján felépülő európai társadalomfejlődés értelmét jelentő, egyháztól elválasztott világi állam, a politikai hatalom humanizálásának biztosítékául szolgáló pluralitás elveit.

Liberálisok voltak az egyének egyenlő és egyetemes szabadságjogaira alapított parlamentáris demokrácia igenlésében, szociálisak a társadalom diszkrimináltjai és kivetettjei iránti tevékeny szolidaritás követelésében és konzervatívok a XX. századi totalitárius – Magyarországot megszálló nemzeti szocialista és kommunista ideológiát valló hatalmak képviselői által presszionált – ideológiák: a fasiszta és leninista kollektivizmus elméletének és gyakorlatának következetes elutasításában.

Lelkileg független emberekként egész életük során elutasították a marxi alapokon kibontakozó leninizmus pro­letárdiktatúrát legitimáló elméletét. Locke szellemében a társadalom-átalakítás összes erőszakos elméleti programját, gyakorlati módszerét és eszközét elvetették.

Érdemes felidéznünk Szabó Zoltánnak Eötvös József közírói és közéleti módszerét méltató szavait, melyek az emigráns szociográfusra és az élete meghatározó részét belső emigrációban töltő Bibóra egyaránt érvényesek: „…a priori nyugatosságban vagy klasszicizmusban nem hisz; a magyar gondolkodásnak összehasonlító, mérlegelő mértéket állít; s ez feltételez mind külföldi, mind hazai ismereteket. … Meg kell ismerni a hazai állapotokat… ahogy a valóságban vannak. Meg kell ismerni a külföldi állapotokat és intézményeket. Emezeket össze kell vetni a magyarországi helyzetekkel. Az összetevésből derül ki, hogy helyben mi, mikor, hogyan, milyen változatban valósítható meg.”41 A Bibó István és Eötvös József közötti szemléletbéli hasonlatosságra ugyancsak Szabó Zoltán mutatott rá: „Ha a szellem minőségét és az értelem jelentőségét keresem: az Eötvös József halála óta eltelt évszázadban alighanem Bibó István volt a legtisztább politikai gondolkodó; azt, hogy a tizenkilencedik század eszméiből folyó törekvéseket hogyan lehetne egymással – logikailag csak – valamiképpen összeegyeztetni a huszadikban, egyedül ő tudta volna megírni. Erre azonban nem adott módot a kor, amelyben élt, a hely, ahol élt, és az a közvetlen közhaszonra törekvés, amelyhez őt magát kötötte morálja.”42

Szabó Zoltán haláláig dolgozott Bibó István recepciójának előkészítésén és elindításán. Munkáját az emigráció az 1980-ban Bostonban első alkalommal kiosztott Bibó-díjjal ismerte el.43

Szabó Zoltán életművének jelentőségére – Bretagne félszigetén, Vannes-ban negyedszázaddal ezelőtt bekövetkezett halálát követően – az elsők között Kemény István44 és András Sándor45 hívták fel a figyelmet.

Halála után Szabó Zsuzsa, András Sándor, Gyurgyák János és Kenedi János tettek meg mindent a Bibó-recepcióért munkálkodó Szabó Zoltán teljes életművének hazatérése és kiadása érdekében.

1990 óta mind kevesebb szó esik azokról a demokratákról, akiknek életműve szellemi alapvetéséül szolgálhatna köztársaságunk civilizált közvéleményének – közírásának és közbeszédének – kialakításához. A diktatúrák – és minden tekintélyelvű hatalmi gondolkodás – hívei a XX. században érdekeltek voltak (ma is érdekeltek) abban, hogy a Bibó- és Szabó-felejtés minél teljesebb legyen.

A demokrata közvélemény és demokratikus politika íratlan szabályainak megteremtése nem lehetséges a hatalomért versengő csoportok által kölcsönösen elfogadott szellemi tekin­télyek sokoldalú legitimációja nélkül. Bibó István és Szabó Zoltán életútja, életműve – eszményeiket és életművüket tetteikkel összevetve – időtálló. Életművükben nem található egyetlen gyűlölködő mondat sem. Alkalmasabbak a belpolitikai média – panoptikumba illő – napi szereplőinél a köztársaság húsz éve felépítésre váró szellemi panteonjának megalapozásához. Éppen azért – és annak ellenére –, amiért a két életmű nem sajátítható ki pártpolitikai célokra. Kisajátításuk azért sem lehetséges, mert mindketten jóval fontosabbnak tartották a demokrácia alkotmányos és morális keretei között gyakorolható politikát annál, hogy azt bármelyikük is politikusok kizárólagos hatáskörébe tartozó ügynek tekintette volna. Szerzőink életműve hivatásos politikusaink számára mindaddig feldolgozásra váró feladat marad, amíg a nemzetből bárkit alávetett társadalmi helyzete vagy származása miatt magukat komolyan vevő, ám demokratának nem tekinthető erők kizárni igyekeznek.

Azok számára, akik a jelzők nélküli demokráciát, mint módszert, eszközt és egyben a társadalmi létezés magasabb minőségét fontosabbnak tartják egy-egy politikai szerveződés születésénél, létezésénél vagy megszűnésénél, Bibó István és Szabó Zoltán életműve és különös barátságuk története hűen ábrázolja: hogyan lehet demokratává válni, mit jelent demokratának lenni, a demokrácia szellemi és intézményrendszerét élethosszig fejleszteni derűs ünnepnapokon, borús gyásznapokon és hétköznap.

Jegyzetek

1          BIBÓ István (1995): Életút dokumentumokban (a továbbiakban: ÉD). 155. sz. dokumentum [1949. november 16.] 415. o.

2          ÉD (1995) 157. sz. dokumentum [1950. szeptember 8.]  416. o.

3          „…áttelepedésünk idején körülbelül olyan szorongató anyagi helyzetből váltotta meg a Münchenben akkor megalakult Szabad Európa Rádió, mint engem az Angol [BBC]. Ő azonban diplomatikusan keresztülvitte, hogy Londonban hagyják, s onnan küldje kéziratait. Dicséretes szimattal tisztes távolságot akart tartani, arra gondolva, hogy amerikai járszalagon levegőtlen gettószellem reked meg a magyar s a többi közép- és kelet-európai osztályon. Bevallom, az ő helyében nem lettem volna ilyen előrelátó bölcs. CS. SZABÓ László (2004): Hűlő árnyékban. Önéletrajzi írások. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp., 264. o.

4          SÁRKÖZI Mátyás (2003): Levelek Zugligetből. Kortárs, Bp., 20–21. o.

5          SZABÓ Zoltán [1956]: Küszöbről. Kötetben (2006): 1956 Korszakváltás. 4. köt. Szabó Zoltán Összegyűjtött Munkái. Sorozatszerk. András Sándor, Gyurgyák János, Kenedi János. Osiris, Bp., 21. o.

6          ÉD (1995) 411. o.

7          A State Department washingtoni idő szerint november 4-én éjjel 1.30-kor kapta meg budapesti követségétől Bibó táviratát, melyet Eisenhower elnök valószínűleg még aznap olvasott. Másnap az elnök dr. Eli Ginzbergnek írott levelében az október 29-i Egyiptom elleni angol, francia támadással kirobbant szuezi válsággal kapcsolatban Bibó üzenetére hivatkozva fejtette ki, hogy a világban bekövetkező valamely konfliktus minő komoly hatással lehet egy földrajzilag távol eső térség fejlődésére. „Nem csoda, ha ezek után a magyarok egy része – joggal vagy anélkül – mindig úgy fogja érezni, hogy a szuezi kaland akadályozta meg őket szabadságuk visszaszerzésében.” (Eisenhower Library – D. D. Eisenhower Papers as President, Diaries Series, BOX 19.) – Közli: BÉKÉS Csaba (1993): Bibó István távirata az amerikai elnökhöz. Magyar Hírlap, október 22.

8          [NYILATKOZAT, 1956. NOVEMBER 4.] In: Bibó István (1986): Válogatott tanulmányok. (A továbbiakban: BIVT.) IV. köt. 165–168. o.

9          SÁRKÖZI Mátyás [1976]: Koestler és Szabó Zoltán 1956 megpezsdült őszi napjaiban. [Naplójegyzet, december 27.] Magyar Nemzet, 1989. október 20.

10        BIBÓ [1956. december 8.] In: BIVT (1986) IV. köt. 169–177. o., kiegészítés: uo. 179–196. o.

11        SÁRKÖZI Mátyás (2003): I. m. 20. o. – Kiemelések a szerzőtől.

12        Uo. 19. o. – Kiemelések a szerzőtől.

13        Dr. Dornbach Alajos ügyvéd védőbeszéde (1989. július 5.). In: A per. Nagy Imre és társai 1958, 1989 (2008). Szerk. Dornbach Alajos, Kende Péter, Rainer M. János, Somlai Katalin. 1956-os Intézet – Nagy Imre Alapítvány, Bp., 298. o.

14        SZABÓ Zoltán (1958): Batthyány-sors. Irodalmi Újság (London), július 15., 3. o.

15        Nehru személyes kérése a magyar kormányhoz: Sen indiai külügyminiszter-helyettes Nehru utasítására magához kérette új-delhi ügyvivőnket, és közölte, hogy olyan értesüléseket kaptak, amelyek szerint Bibó István tárgyalása most van folyamatban. Mivel ez Magyarország belügye, ezért Nehrunak csupán személyes baráti kérése a magyar kormányhoz, hogy… szüntesse be a tárgyalásokat, és ne adjon okot ezzel is a nemzetközi helyzet további kiéleződésére. Belügyminisztérium II. főosztály, Tájékoztató Osztály, 8-1716/58. 68-934/1958. július 22-i külügyi napi jelentés.

16        1958. augusztus 2-án a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa 42/1958/10. sz. ítélete Bibót és Gönczöt életfogytiglani szabadságvesztésre, Regéczy-Nagy Lászlót 15 évi börtönre ítéli. Beszélő  (1989) 880–897. o.

17        Szabó Zoltán levele Dan Davidnek. [1959. február 27.] In: ÉD (1995) 180. sz. dokumentum 537. o.

18        SZABÓ Zoltán [1959]: Bevezető egy fogoly gondolkodó írásaihoz. Kötetben (1997): Bibó Nyugatról – éltében, holtában. Külhoni magyarok írásai Bibó Istvánról. Válogatta és bevezetéssel ellátta Kende Péter. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Basel–Budapest, 25–49. o.

19        BIBÓ István (1960): Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: Szabó Zoltán. Magyar Könyves Céh, London. Nyomtattatott Rómában, ezer példányban.

20        A 12 aláíró között volt a Nobel-díjas Gábor Dénes, Polányi Mihály, valamint Isaiah Berlin és Hugh Seton-Watson. Közli: Times (London), 1961. március 17., Irodalmi Újság (London), 1961. április 1. Huszár Tibor szerint ezt az akciót Budapestről többek közreműködésével Sárközi Márta kezdeményezte. In: ÉD (1995) 188. sz. dokumentum 543. o.

21        A 12 aláíró között volt Isaiah Berlin, Julian Huxley, Bertrand Russell és Hugh Seton-Watson. Dénes Iván Zoltán szerint az aláírásgyűjtő akciót Ignotus Pál szervezte. A táviratok lelőhelye: Bodleian Library, Isaiah Berlin Collection,

University of Oxford. Lásd: www.bibomuhely.hu/képtár. DÉNES Iván Zoltán (2008): Szabadság – közösség. Programok és értelmezések. Argumentum Kiadó – Bibó István Szellemi Műhely, Bp., 282. o.

22        KÁROLYI Mihályné (1978) [1969]: Együtt a száműzetésben. Ford. Balabán Péter. Európa, Bp., 304. o.

23        Szilágyi Béla londoni magyar nagykövet 1962. március 17-i jelentésében részletesen beszámol a Budapestre készülő Károlyinéval folytatott beszélgetéséről. Károlyiné  „megkérdezte – írja a követ –, hogy olvastam-e azt a levelet, amelyet maga [Bertrand] Russel[l] is aláírt Bibóval kapcsolatban. Kijelentettem, az a tapasztalatom, hogy az emberek látatlanban mindent aláírnak, anélkül, hogy tudnák, miről is van… szó. […] Károlyiné ismételten kijelentette, hogy nagyon boldog lenne, amennyiben a temetés alkalmával vagy pedig április 4-re szabadon engednék Bibót. Reményeit igyekeztem lehűteni” – idézi LITVÁN György: Bibó István barátai és ellenségei. [A szöveg keletkezési dátuma 1991.] Első közlés: Élet és Irodalom, 2004. szeptember 3., kötetben: uő (2008): Maradjunk a tényeknél! – történeti-politikai írások. 1956-os Intézet, Bp., 154. o.

24        Uo. 155. o.

25        Uo. 154. o.

26        Az 1941 óta londoni emigrációban élő írónő ezt megelőzően – előbb Yolanda Foldes-ként, később Yolanda Clarent néven – Budapesten mintegy ötven angol regényt fordított magyarra.

27        KENDE Péter szerint 1972-ben kezdődött meg Londonban Bibó Paralysis of International Institutions and the Remedies (A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai)

című tanulmányának angol fordítása Révai András vezetése alatt, Huszár László és felesége közreműködésével. KENDE Péter (1997):

Bibó István és a magyar emigráció. In: Bibó Nyugatról – éltében, holtában. Külhoni magya­rok írásai Bibó Istvánról. Válogatta és bevezetéssel ellátta: Kende Péter. Európai Protestáns

Magyar Szabadegyetem, Basel–Budapest, 11., 14. o. Ifj. Bibó István édesapja nyomtatásban megjelent műveinek bibliográfiájában a ki­adás éveként 1976-ra hivatkozik. Ifj. BIBÓ István (1993): Bibó István nyomtatásban meg­jelent művei – bibliográfia. In: A hatalom humanizálása. Tanulmányok Bibó István életművéről. Szerk. Dénes Iván Zoltán. Tanulmány Kiadó, Pécs, 370. o.

28        SÁRKÖZI Mátyás (2008): Micsoda életek! Emigránsok Angliában. Noran Kiadó Kft., Bp., 108. o.

29        VEZÉR Erzsébet (1995): A teljesség felé. Bibó István: Életút dokumentumokban c. könyvének ismertetése. Népszabadság, Könyv-szemle, szeptember 2.

30        SZABÓ Zoltán (1979): Bevezetés [Bibó I. mű­veihez]. Magyar Füzetek, Párizs, 4. sz. 41. o.

31        SZABÓ Zoltán: Hungaria Varietas (Korkép 1974-ből). In: uő (1984): Ősök és társak. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 303. o.

32        Kende Péter közlése, lásd: KENDE Péter (1997): I. m. 14. o.

33        Bibó István 1911–79. Az olvasóhoz. 3–5. o.;

SZABÓ Zoltán: Bevezetés. (Bibó István Harmadik út c. Londonban 1960-ban megjelent művéhez. Kettő, 1979-ben írott kiegészítő jegyzettel.) 7–43. o.; Bibó István: A magyar demokrácia válsága. (Részlet.) 45–77. o.; A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változás értelme. 79–93.; A magyar közigazgatásról. (Részletek.) 95–21. o.; A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. (Részlet.) 123–135. o.; Tervezet és memorandum. 137–159. o.; Az önrendelkezési elv mint a nacionalizmus ösztönzője. (Részlet a szerző The Paralysis of International Institutions and the Remedies c. művéből.) 161–198. o. In: Magyar Füzetek, No. 4., Párizs, 1979.

34        Cs. Szabó László visszaemlékezése szerint [1971. június 25., London] Szabó Zoltán volt az egyetlen magyar író, aki kihozta a könyveit. In: VEZÉR Erzsébet (2004): Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 231. o.

35        Bibó István összegyűjtött munkái 1–4. (1981–1984). Sajtó alá rendezte: Kemény István és Sárközi Mátyás, Szöllősy Árpád előszavával és Szabó Zoltán bevezetőjével. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, Bern.

36        HUSZÁR Tibor (2005) [London, 1977. október 18., 22.]: Találkozások. Beszélgetések a két világháború közötti magyar szellemi-politikai mozgalmakról. Corvina, Bp. 154. o. Kiemelések az interjúban.

37        SZABÓ Zoltán [1939. IV. 16.]. Kötetben uő (1992): Szellemi honvédelem. Szabó Zoltán Összegyűjtött Munkái. Sorozatszerk. András Sándor, Gyurgyák János, Kenedi János. Héttorony, Bp., 25. o.

38        KEMÉNY István [1984]: Szabó Zoltán útja. Kötetben uő (1991): Közelről s távolból. Gondolat, Bp., 31. o.

39        Uo.

40        BIVT [1946] (1986) II. köt. 232. o. Kiemelések a szerzőtől.

41        SZABÓ Zoltán [1963]: Emberség és reform [Eötvös Józsefről]. Kötetben uő (1984): Ősök és társak. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 77. o. Kiemelés a szerzőtől.

42        SZABÓ Zoltán: Utolsó szó. (Elhangzott a BBC [London] magyar adásában 1979. május 12-én. Az itt szereplő címet Szabó Zoltán adta a szövegének, amikor 1981-ben a gyűjteményes EPMSZ Bibó-kiadás előszavát egészítette ki vele.) Kötetben: Bibó nyugatról – éltében, holtában. I. m. 107. o.

43        BORBÁNDI Gyula (1985): A magyar emigráció életrajza 1945–1985. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadása, München, 380. o., 468. o.

44        KEMÉNY István (1984): Az út – (I. U. S. – Az Irodalmi Újság Sorozata). No. 5. Párizs, 13–16. o.

45        ANDRÁS Sándor (1984): Az ember (I. U. S.  – Az Irodalmi Újság sorozata). No. 5. Párizs, 17–19. o.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges