Noszkai Gábor

Nyomtatóbarát változat

Két XX. századi írástudó viszontagságos körülmények között kialakult és fenntartott barátsága, a politikai filozófus kényszerű belső emigrációja és az emigrációt választó szociográfus pályája: két torzóban maradt életmű – így összegezhető Bibó István és Szabó Zoltán életútja és életműve. Születésüktől fogva megvoltak az Osztrák–Magyar Monarchiában mindazok az ellentmondások, melyek a XX. század elejétől a világháborúkhoz, az 1918-as polgári, az 1919-es bolsevik és az 1956-os anti­totalitárius forradalmakhoz vezettek. A vesztes háborúk és levert forradalmak következményei kortársaik sorsát és kettejük kapcsolatát is fordulatossá és tragikussá tették.

Pályakezdők

Mindkét család ismeretszerzésre ösztönzi fiait: a szülők előnyben részesítik a szorgalommal megszerzett műveltséget, a személyes szakmai alkotó munkát a születésen alapuló kiváltságokkal és a tőkés vállalkozással teremtett haszonszerzéssel szemben. Gyerekkoruk a felkészülés háborítatlan időszaka. Családi környezetükben nem látnak maguk előtt kibontakozásukat gátoló úri vagy szolgai magatartást. Indíttatásukban közös a szeretettel és bizalommal teli családi háttér: idősebb Bibó István Budapesten köztisztviselő, majd a Szegedi Egyetemi Könyvár igazgatója. Bibó ősei apai ágon több nemzedékre visszavezethetően értelmiségi pályát választó mezővárosi református köznemesek. Anyai ágon elzászi, német anyanyelvű, családi hagyományuk szerint francia katolikusok leszármazottja. Apja a ’48-as függetlenségi szellemmel rokonszenvező, könyvtárigazgatóként is ellenzéki beállítottságú. Fia érzelmi és erkölcsi fejlődésében anyja, Graul Irén szerepe döntő, aki Tolsztoj hatására meg volt győződve az emberiség és a világ megjavíthatóságáról. Ezt a beállítottságot sikerrel ültette át fiába, akiben életcélként fejlesztette ki az értelmiségi örök emberi szerepén túl a társadalmi igazságtalanságok átérzésének és morális elítélésének képességét.

„Az ötödik kerületben laktunk, annak is külső részén, …ott, ahol elvégződik a külváros. […] Külváros és város találkoztak itt; óvatosan érintkeztek egymással e határon. […] Játszótérnek egy irdatlan telep, a Silos szolgált, hosszú deszkafalai között minden rendszer nélkül hevertek a kiszolgált fazekak, tört géprészek, rokkant tűzhelyek, szomszédságukban barakksorok álltak, közöttük egy-két rozzant kunyhó, ezeknek kéményéből véznán kanyargott a füst, szégyenletes vonalban fölfelé. […] A másik játszótér a Dunapart volt, akkoriban még igen civilizálatlanul, csenevész füvekkel borítva, e kopott és rongyos gyepet helyenkint lövészárokszerű gödörvonulatok szakították meg, harcias játékokra pompás alkalmat nyújtva” – idézi fel A Pál utcai fiúk világára emlékeztető gyerekkora színterét Szabó Zoltán.1 A Józsefváros és a Visegrádi utca ekkor Pest peremvidéke. Szabóék Beregsurányból érkeznek, dédapja „közrendű”, vagyis földműves, nagyapja mozdonyvezető, aki „egy ízben még a király vonatát is vezette Bécstől Aradig, s ezért még kitüntetést is kapott, ami királypártivá tette. Ez sok nézeteltérésre adott alkalmat köztünk, mert én, mióta olvasni megtanultam, Petőfi s vele a köztársaság híve voltam.”2 Apja üzemi mérnök a MÁV-nál, hivatása a külváros, jövedelme a polgárság felé húzta.3 Lakhelyük város és külváros szélén, polgárság és munkásság között, két osztály határán áll: „Valahogy egyik osztályhoz sem tartoztam… még a szaga is más volt az utcáknak házunktól északra, mint házunktól délre… közvetlenül észlelhettem szinte naponta, hogy az emberi egyenlőség csak valamivel a halál után kezdődik.”4

Ifj. Bibó István elemi iskolai tanulmányait Budapesten, az Új Iskolában folytatta, a tízéves növendék érdeklődése – nevelői feljegyzés szerint – korát jóval meghaladóan elméleti jellegű volt. A Bibó família református, Szabóék a római katolikus vallást gyakorolják. Fiaik középiskolai oktatását a piaristákra bízzák.5 A piarista oktatás szelleme Szabó Zoltánnak Budapesten, Bibó Istvánnak Szegeden, Fejtő Ferencnek Nagykanizsán és Jászi Oszkárnak Nagykárolyban az ismeretszerzéshez emberközpontú világszemléletet, az alkotáshoz szellemi szabadságot, önmaguk és mások emberi méltóságának életre szóló megbecsülését nyújtották. A tanító rend egyedülálló szellemiségére Jászi Oszkár így emlékezik: „Igazságra törekvésük a tanulók osztályozásában, nem törődve társadalmi és vagyoni helyzetükkel és vallásukkal, …kivételesen magas fokú volt… Erős hazafiságuknak rendszerint nem volt türelmetlen vagy elzárkózó mellékíze, és nem volt bennük antiszemitizmus a zsidó tanulókkal szemben…”6 Bibó a budapesti Mátyás Király Főgimnáziumban megkezdett tanulmányait – apja állásváltoztatása miatt – 1925-ben a szegedi kegyesrendi Római Katolikus Dugonics András Piarista Gimnáziumban folytatta. Szabó Zoltán számára a fővárosi kegyesrendi Piarista Gimnáziumban7 meghatározó élmény tanára és patrónusa, Sík Sándor ismeretsége és vele az első fiatalokból álló, önálló, önkéntes, gyakorlati feladatokat kijelölő szervezett közösség: a cserkészmozgalom, melynek öregcserkészként az érettségit követően is tagja marad. Sík piarista tanári hivatása, költői tehetsége és irodalmár érdeklődése mellett 1911-től a magyar cserkészmozgalom egyik alapítója. Az általa irányított cserkészet neveli Szabó Zoltánt az elfogulatlan tapasztalatszerzés örömének megismerésére, a váratlanul felmerülő helyzetekben higgadt helytállásra, feladatainak találékony megoldására, tevékeny szolidaritásra, az elméleti és kézműves munka egyenértékűségének felismerésére. Sík Sándort 1911–29 közötti budapesti gimnáziumi működését követően nevezik ki a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanárává, ahol 1929–44 között az irodalomtörténeti tanszéket vezeti. Bibó szegedi piaristaként ismerkedik meg Sík Sándorral, akivel „a cserkészeten keresztül is kapcsolatba kerültem, a családunkhoz is járt, az előadásait is hallgattam. Ez nagyon jó emlékem, mert igen szuggesztív, szeretni való ember volt.”8

A Monarchia széthullását követő tár­­sadalmi traumák (I. világháborús ve­reség, őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság, trianoni békeszerződés) szerzőink eszmélésére döntő hatással vannak: készségük a politikai tabuk (föld­tulajdonviszonyok aránytalansága, általános titkos választójog hiánya, parasztok, munkások és nemzetiségek politikai egyenjogúságának hiánya) fel­tárására, elemzésére és eltökélt kritikájára már huszonéves korukban megmutatkozik.

Szabó Zoltán az 1929-es válságot érettségi előtt álló diákként éli át. Rövid ideig műszaki egyetemista, 1931–33 között a budapesti Pázmány Péter Tudomány­egyetemen9 filozófiai és jogi tanulmányainál nagyobb hatással van rá Szek­fű Gyula Három nemzedék (1920/34) című történeti-politikai műve,10 melyben a történész kitüntető bizalommal fordul a húszévesek – Szabó Zoltán kor­osztálya – felé. Szekfű a Magyar Szemle szerkesztőjeként mentora is: Szabó Zoltán a konzervatív folyóiratban 21 éves korától publikál.11 Bízik a cserkészek jelszavaként megismert, Remenyik Sándor által kidolgozott Emberebb emberség és magyarabb magyarság önépítő programjában.

Bibó István az érettségit követően, 1929-ben iratkozik be a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Egyetemi hallgatóként Erdei Ferenccel együtt lelkesednek Horváth Barna, a jogfilozófia nemzetközi hírű, nyugati műveltségű professzorának előadásaiért, csodálják Hajnal István organikus társadalomszemléletét. Bibó érdeklődése széles körű: 1933 nyarán kitüntetéssel teszi le szigorlatait, az 1933/34-es tanévben – állami ösztöndíjasként – a bécsi Collegium Hungaricumban tanul, majd 1934–35-ben Genfben és Hágában ösztöndíjas. Bibót Hans Kelsen, Moór Gyula, Horváth Barna műveinek tanulmányozása közben a jognak a kényszerrel és a hatalommal, valamint a személyes szabadsággal fennálló összefüggései foglalkoztatták. Jogfilozófiájában a hatalom és félelem összefüggéseit fejtette ki Guglielmo Ferrero hatalomelméletét alkalmazva a kelet-európai viszonyokra. A politikatörténetben a közép- és kelet-európai fejlődést, főként a német politikai fejlődés torzulásainak (saját meghatározása szerint a német hisztéria) okait kutatta. Hitler uralomra jutásáig terjedő időszakkal összefüggésben értékelte az Osztrák–Magyar Monarchia közjogi és társadalmi ellentmondásait. Bibó 1935-ben Kényszer, jog, szabadság című tanulmányával elnyeri az egyetem jogfilozófiai pályadíját.

A 30-as években a Magyarországon széles körű, sok hangon megszólaló politikai, szociális és vallási indíttatású társadalomalakító kezdeményezések közül különös jelentősége volt az egyetemi-főiskolai diákszervezeteknek és az ezekből kibontakozó falukutató mozgalomnak.12 A Szeged környéki tanyákon 1929 őszén indult meg az agrár-settlement mozgalom. Ekkor kapcsolódik be munkájukba Erdei Ferenc is. Az egyetemisták adatgyűjtéssel, statisztikai felméréssel, esetleírással és a tények feldolgozásával a Buday György által London környékén egy évvel korábban megismert, munkásságot támogató, új kutatói módszert sajátították el. Hazai falusi viszonyokra alkalmazva tárták fel a parasztok életviszonyait. Szakmai tanácsokat a Magyar Társadalomtudományi Társaságtól kaptak. A közös munka szervezeti kereteit az 1902-ben Kolozsvárott alakult, 1920 után Szegedre költözött Bethlen Gábor Kör biztosította. Működésük az agrár-settlement munkán kívül három további tevékenységre terjedt ki: előadások városi fiataloknak a falvakban élők helyzetéről, képzőművészeti kiállítások szervezése és a kutatásaikat rögzítő munkák kiadása. 1930 őszén a Bethlen Gábor Körből alakult meg a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. „A mozgalom peremén foglalt helyet Bibó István, aki szoros baráti kapcsolatban volt a kör tagjaival. Apja, id. Bibó István etnológus 1929 és 1935 között a Népünk és Nyelvünk folyóiratot szerkesztette, és ebben… helyet adott a fiatalok munkáinak is.”13

Szabó Zoltán szerepe a különböző szervezetek, műhelyek és kiadványok közötti kapcsolat megteremtésében és fenntartásában meghatározó volt. 1932-ben egykori középiskolai osztálytársával, Boldizsár Ivánnal együtt indítja el a Névtelen Jegyző című folyóiratot. Húszéves, amikor 1933-tól az öregcserkészek Fiatal Magyarság című lapját kezdi szerkeszteni Sík Sándor támo­­ga­tásával, aki szegedi egyetemi tanári tiszt­sége mellett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának egyik szellemi vezetője. Szabó Zoltán 1933-ban köt személyes ismeretséget a szege­di­ekkel. A Fiatal Magyarságban mutatja be Baróti Dezső, Radnóti Miklós, Tolnai Gábor monográfiáit14 és Buday György fametszeteit.15 Elismeréssel szól barátja, Ortutay Gyula népdalgyűjté­séről.16 1934-es szegedi találkozásukat követően Szabó Zoltán közli – Bibó iskolatársa és barátja – Reitzer Béla tanulmányát.17 Két hónappal később teszi közzé közéleti programját: „A mi utunk… [a] szociográfián keresztül vezet a szociális elmélethez, ha ugyan vezet az elmélethez, mert itt egyáltalán nem az elmélet a fontos… Emberrel, és nem elmélettel akarjuk megoldani a szociális problémát. […] A cél, a végső cél egy olyan generáció nevelése, mely állandóan ott tartja a kezét a szociális állapot ütő erén, mely egy élő szociográfiát ismer…”18 A program megvalósítása során válik piarista fiúból cserkész ifjúvá, cserkész fiatalból pályakezdő falukutatóvá – falukutatóból érett szociográfussá. Huszonnégy éves, amikor az 1936-os könyvnapon Cserépfalvi ki­adá­sá­­ban első szociográfiája, A tardi helyzet ezer példányban megjelenik, melyben – négy-hetes terepmunkáját követően – egy matyó vidéki település világát írja le. Műve elismert íróvá avatja, két éven belül négy kiadásban lát napvilágot, országos vitát váltva ki a politikai19 és az irodalmi közvéleményben egyaránt. …fogadtatása engem is meglepett… különösen jólestek Illyés és… Móricz méltató szavai.” 20 A falubeliek munkakörülményei, napi, heti és éves időbeosztásuk, táplálkozásuk fegyelmezetten rögzített szi­­kár tényei, életük minőségének teljesség­re törekvő, pontos leírása – annak ellenére, hogy a szerző nem veti fel a politikai felelősség kérdését – nyílt társadalomkritika: „…irodalmi korszakok mindig szabálytalan művekkel jelentkeznek. … A tardi helyzet az elsők között volt az a szabálytalan mű – irodalmi műbe burkolt szo­ciográfia, szociográfiai műbe sűrített nemzetgyalázás –, amely az új korszak kánonjának sorát megkezdte.”21 Illyés nem túloz, amikor A tardi helyzettel kapcsolatban a denunciáló minősítésre mint rosszhiszemű kritikára hivatkozik. Borbándi Gyula szerint is elhangzott Szabó Zoltán szociográfiájával kapcsolatban a nemzetgyalázás vádja22 – két évvel később pedig Illyés Gyula, Sárközi György, Kovács Imre, Erdei Ferenc és Féja Géza írásaival szemben már peresített – elmarasztaló ítélettel23 zárult – formában. Bibó szerint „A tardi helyzet megjelenésével kezdődik a magyar közéletet és közgondolkodást felrázó falukutató művek sorozata. A tardi helyzetben a falusi gyerekek élelmezését bemutató riasztó adatközlései döbbentették meg leginkább az olvasókat.”24

1937-ben szerzőink több közéleti kezdeményezésben – egymást nem ismer­ve – vállalnak szerepet. Megismerkedésüket megelőzően azonos irányban halad politikai orientációjuk: részt vesznek az év legfontosabb hazai háború- és náciellenes ellenzéki mozgalmában, a Márciusi Frontban.25

1937. március 15-én Szabó Zoltán jelen van a Márciusi Front megalakulá­sánál. Nevét adja a Márciusi Front alapító dokumentumához, ezen a ponton kapcsolódik tevékenysége legszorosabban a népi írók sokfelől érkező és sokfelé ágazó közéleti szerepvállalásához. Élete végéig büszke e közös kezdeményezésben vállalt részvételére. A vezetőségnek nem tagja, s nincs ott a mozgalom makói találkozóján sem. Visszatekintve egyetlen jelentős poli­tikai akcióban való részességét tartotta jelentősnek: a Kovács Imre perbe fo­gása és elítélése elleni tiltakozást 1937 novemberében. „Erre elsősorban azért vagyok büszke, mert többek között Bartók Bélával, Zilahy Lajossal, Móricz Zsigmonddal, Illyés Gyulával, Németh Lász­lóval és Veres Péterrel egy sorban szerepel a nevem, kortársaim közül pedig Erdei Ferenccel és Sárközi Györggyel.”26 Bibó jelen van a Márciusi Front Erdei Ferenc által szervezett októberi makói találkozóján, a Válaszban azonban – apai tanácsra – 1945-ig nem publikál, a Márciusi Frontban sem vállal vezető szerepet, bár annak programjához – Reitzer Bélával közösen – kiegészítő javaslatokat készítenek.27 Javaslataik a mozgalom által közzétett programpontok28 sorrendjét és tartalmát összevetve is szélesebb társadalmi bázison, szabadságjogokon alapuló, következetesebb demokratikus átalakulást sürgettek. Szabó Zoltán a Sár­közi György által 1935–38 között szerkesztett Válasz című folyóiratnak 1937 decemberétől szerkesztőbizottsági tag­ja, 1938 tavaszától a Franklin Társulat kiadói lektora. Ekkor adja közre a Cserhát, Mátra, Bükk vidéki kutatásainak eredményeit. Szociográfiájának címe – Cifra nyomorúság – többjelentésű: egyszerre utal a tájegység viseletének külsőségeire és az ott élők belvilágára, szűkös életviszonyaira. „Szabó Zoltán művében, amire éppen a cím is utal, nagyon sok szó esik a színpompás népviselet túlburjánzásszerű és egészségtelen társadalmi viszonyokat tükröző jelenségeiről is” – írja Bibó.29 Szociográfusi optikája átfogja a régió és a hazai társadalom egész szerkezetét. Kemény István szerint30 1938 márciusában a fejezeteknek talán a fele volt készen, amikor Hitler bevonult Ausztriába. A politikai helyzet romlásának szerepe lehetett abban, hogy a szerző immár nemcsak a paraszti életviszonyokat írja le kendőzetlenül, hanem a vidéki munkás- és középré­tegek szemléletéről, életviteléről is beszámol. A kivetettség érzékletes társadalomrajzán túl szélesebb összefüggéseket képes láttatni: a magyar középosztályt gyönge bástyának látja, magatartását osztálytudat nélküli udvaronc mentalitásként határozza meg. Ezzel a minden ideológiánál igazabb és igazibb determiná­cióval együtt új célt jelöl ki: „az egyetlen megoldás: a magyar társadalom szerkezetének átalakítása és egyensúlyának megteremtése. Ennek számtalan feltétele van, mind anyagiakban, mind lelkiekben. S ha ezek nem adatnak meg, akár földről van szó, akár szociálisabb bérekről, akár a parasztság közélettel szembeni egyre súlyosodó közönyének jogok juttatásával való eloszlatásáról, vagy az értelmiség szemléletének megtisztításáról – akkor a magyarság életének talán példátlan veszedelmei elé nézhet.”31

A népi szociográfiák helyhez-korhoz kötött műfaját Bibó István jellemezte legpontosabban: „Furcsa volna… az ún. falukutató irodalmat vegyes műfajnak tekinteni, amelyet irodalmi, tudományos és politikai szempont szerint más-más értékelés illet meg.”

„…A válság tudata az, mely a falukutató irodalom íróit, tudományos és politikai vonatkozásait egységbe foglalja, és elválasztja minden másfajta megnyilvánulástól… A falukutató irodalom… válságirodalom, a magyar parasztság válságának irodalma. Valóban irodalom, mert az írói lelkiismeret az, mely a válságot megérzi; de nem kevésbé tudomány is, mert a válságban általános érvényű igazságokkal kell rendet teremtenie; végül ugyanannyira politika is, mert a válság megoldására, a válságba jutott közösségben a lehetőségek és szerepek új elosztására irányul.”32

Szabó Zoltán mindkét szociográfiája a történettudományi munkákénál érzékletesebb, a szépirodalmi művekénél reálisabb társadalomképet tárt fel a harmincas évek magyar falujáról, a falvakban élők szoros szükség és tehetetlen nyomorúság között mozgó életének minőségéről. Bibó ezeket röviddel ki­adásuk után olvasta. Nagyra értékelte szerzőjük valóságábrázolását. Világnézeti és politikai előfeltételezések nél­küli, elfogulatlan munkáknak ítélte mindkét szociográfiát.33 Szabó Zoltánt, a fa­lukutató írót magától értetődő természetességgel sorolják a népi írók csoportjá­ba: „A tardi helyzet és a Cifra nyo­­­mo­rú­ság előtt is volt bőven hír a hárommillió magyar koldus némaságra ítélt világából. De az Ajtót, úgy, hogy az egész ország odanézett, az elsők közt Szabó Zoltán nyitotta ki.”34 Más nézőpont szerint Szabó Zoltán a kezdetektől liberális volt a népiek között: „Az, hogy »népi« – egyszerűen egy mítosz. Hiszen voltak köztük liberális européerek, mint Bibó István, Szabó Zoltán…“35 A falukutatók és a népi írók csoportja, valamint a Márci­usi Front mozgalma a magyar parasztság társadalmi emancipációját tűzték ki legfőbb céljuknak. A 30-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy mindez nem lehetséges az alávetettek politikai egyenjogúságának megteremtése nélkül. Ennek megvalósítását azonban – a lehetséges politikai alternatívák csökkenése után is – felettébb különböző módon képzelték el. Többen voltak olyanok 1945 előtt és után, akik a cél elérése érdekében a demokrácia fontosságát lényegtelennek, sőt egyenesen felesleges aka­dálynak tekintették. Bibó István és Szabó Zoltán azok közé tartoztak, akik rendelkeztek személyes külföldi tapasztalatokkal, szilárd politikai erkölcsi normákkal. Nyelvtudásuknak, szélesebb látókö­rük­nek köszönhetően mindketten tudatában voltak annak, hogy semmi­féle alávetett helyzet vagy hátrányos megkülönböztetés nem orvosolható a demokrácia intézményeinek és a társadalom demokratikus közszellemének hiányában.

Tévednénk, ha Szabó Zoltánt, a nép megalázott és megnyomorított helyzetének ábrázolóját a parasztság iránti kizárólagos érzékenységű írástudónak tekintenénk: 1938-ban írók, művészek, tudósok és arisztokraták közös petícióban tiltakoztak az I. zsidótörvény ellen. Bartók, Kodály és Móricz mellett Szabó Zoltán sem választja a vétkesek közt néma cinkosságot:  „Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség terheli, ha a lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia!”36 – szólt az 59 aláíró nyilatkozatának utolsó mondata.

A 30-as évek második felében szerzőink növekvő aggodalommal vizsgálják a hazai és európai válságjelenségeket: az 1938-as I. bécsi döntéssel, a Felvidék visszacsatolásával megvalósuló országgyarapítással, az irredentizmus és antiszemitizmus mind szélesebb térnyerésével a racionális helyzetelemzés fogadóképessége és hatása csökken. A politikai-közéleti gondolkodás beszűkül. Tudatában vannak a társadalom elé állított politikai tabuknak, s mivel egyikük sem Erdei Ferenchez hasonlítható radikális-forradalmár alkat, a maguk módján választanak a cselekvés egyre fogyatkozó lehetőségei közül: Bibó a háború kitöréséig joggyakornok, törvényszéki jegyző, titkár, majd bíró. A náci megszállást követően mond le a Magyar Jogi Szemle társszerkesztőségéről. Igazságügyi minisztériumi állását, hivatalnoki cselekvőképességét felhasználva mentesítő okiratokat ad ki vegyes házasságban élő, üldözött, zsidónak minősülő honfitársainak. Pontosan illenek Bibó helyzetéhez és személyére Szabó Zoltán Eötvös Józsefet jellemző szavai: „…hisz abban, hogy rossz intézmé­nyeken jobbféle ember javíthat valamit, mihelyt hivatali kötelességein felül – mintegy hivatali hatalmával visszaélve – emberi kötelességeit is teljesíti.”37

Szabó Zoltán közírói képességét mozgósítja. Pethő Sándor főszerkesztő felkérésére kezdi közölni a Magyar Nemzet hasábjain 1939 áprilisa és 1944 februárja között önálló rovatát. 1941-től a napilap irodalmi szerkesztője. Célja, hogy a Geistige Landesverteidigung (szellemi honvédelem) függetlenségi hagyományát – amely eredetileg a svájciak védekezése volt a nagynémet hatalmi törekvésekkel szemben – felidézve-meghonosítva tudatosítsa olvasóközönségével az országot fenyegető náci befolyás erősödését. Felhívja a figyelmet a szellemi ellenállás fontosságára. Ezt szolgálja A szellemi honvédelem naptára című kiadványa is, melyet szintén a nemzetiszocializmussal szembeni ellenállás dokumentumai közt tartanak számon. Kibontakoztatja a legigényesebb magyar nyelvű politikai publicisztika műfaját: „Az egyik oldal a nép kedvéért elvesztené a nemzetet. A másik oldal a nemzet védésében bár, de elvesztené a népet, s egyre kínzóbb aggodalommal kell látnunk, hogy a magyar életben ma tulajdonképpen két párt van. Az egyik elfeledkezik arról, hogy a haza fikció nép nélkül, a másik elfeledkezik arról, hogy a nép nem teljes magyar érték a lelkileg is független nemzet nélkül. Az egyik tovább folytatná trójai falovas lázadását, s népe jólétének nemzete lelki függetlenségében adná meg az árát. A másik megvédené ugyan a nemzetet, de benne a néppusztító állapotokat restaurálná. […] a társadalom egy része a nemzetvesztő népmentés revolúciója, más része a népvesztő nemzetmentés reakciója köré csoportosul. Az egyik oldalon a mágnes: idegen erények, a másik oldalon a mágnes: magyar hibák.”38

A népi írók 1943. nyári szárszói konferen­ciáján nem vesznek részt. Szabó Zoltán távolságtartását a népi írók csoportjától – Illyés szellemi tekintélyének élet­re szóló tisztelete mellett – mindvégig megőrzi: A népi mozgalom meghatározást… azért használom fenntartással, mert velük nem soroltam és sorolom magam egy táborba.39

A barátság évei (1940–1948)

Találkozásuk időpontjára és az őket egy­másnak bemutató személyére – több mint húsz év után – Szabó Zoltán eltérően emlékszik, abban azonban biztosak lehetünk, hogy 1940-ben Budapesten ismerték meg egymást, egyik közös szegedi ismerősük jóvoltából: „Én Bibót, azt hiszem, a háború első esztendejében, 1940 elején ismertem meg. Egy Borbély Mihály nevű orvos ismertetett össze vele.”40 Másfél évtizeddel később ezt olvashatjuk: „Megismerését Erdei Ferencnek köszönhettem, aki találkozásunknak valamiért jelentőséget tulajdonított. […] 1940 őszétől 1941 tavaszáig… hetente voltunk együtt tízen vagy tizenketten Odescalchiné Andrássy Klára háziasszonyunk vendégeiként az Andrássy-palotában…”41

A házigazda a szűk körű hazai antifasiszta ellenállás egyik szervezője és első áldozata. Az összejöveteleken jelen volt közös barátaik közül Boldizsár Iván, Erdei Ferenc, Kerék Mihály, Kovács Imre és Ortutay Gyula. A rendszeres pénteki találkozók résztvevőiről Szegedy-Maszák Aladár42 és Ortutay Gyula is beszámolnak naplóikban.43

Egy évtizednél szűkebb ideig lehetnek egymással személyes kapcsolatban. Ezt az időszakot is megszakítja a német megszállás, amelyről Szabó Zoltán 1944. március 19. kora délutánján értesül. Lapkiadója44 kétségbeesetten kérleli, menjen be a szerkesztőségbe, különben másnap nem jelenik meg a Ma­gyar Nemzet. „Hallgattam. »Nézd, Laci – mondtam csendesen –, a Magyar Nemzet már megszűnt! …« Mi szüntetjük be a megjelenést. Önként. Meggyőződésből… mert a Magyar Nemzet a német megszállás alatt nem jelenhet meg.”45 Sietve számolja fel lakását a Gül Baba utcában. A Rózsadomb lábától anyja diósdi házát érintve menekül – kelet felé. 1944. október 16-án Bibót a nyilasok letartóztatják. Az SS Pest-vidéki fogházából szabadlábra helyezik ugyan, minisztériumi elnöki osztályvezetője azonban fegyelmi vizsgálat után állásából felfüggeszti. Ő is illegalitásba vonul: apósa, Ravasz László püspök segítségével a budapesti református teológia pincéjében éli túl a város ostromát. Az októberi nyilas hatalomátvételt követően a végelgyengülésben szenvedő, de elmúlni nem akaró évben46 Szabó Zoltán Parádfürdő környékén, a Mátra erdőiben bujdosik. Itt várja be a II. Ukrán Front támadását: „A stratégiai és geográfiai adottságok eredőjeként várható volt, hogy az előnyomuló haderő a hegyektől északra és délre elterülő lapályokon tör majd nyugat felé, s azzal nem bajlódik, hogy a zsákbakerült középhegységre, ennek elözönlésére sok embert és fegyvert pazaroljon. […] Valószínűtlen, hogy a hegység háborús nevezetességre tehet szert az őszi offenzíva következtében.”47

Révai József a népi írókban – már a harmincas években – a marxisták lehetséges szövetségeseit ismerte fel. Tisztelte őket nyílt társadalomkritikus fellépésükért, egymásért csoportosan is kiálló magatartásukért. Moszkvai emigrációjában – tőle szokatlan módon – azt állapítja meg, hogy azokkal a dogmatikus marxistákkal szemben, akik az elméletet „mereven és helytelenül” alkalmazzák, sokkalta alkalmasabbnak tartja a magyar problémák megoldására a nem marxista falukutató írók módszereit.48 Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy a Márciusi Front egykori alapítói és a Válasz szerkesztőségi közösségének háborút túlélő tagjai előtt 1945 után megnyílt a közszerepléshez vezető út. Ez az út szerkesztőségeken, társadalmi szervezeteken és szövetségeken keresztül vezetett sokuk számára a közéleti nyilvánosság fórumain át egészen a különféle pártirodákig. Szabó Zoltán 1945. január közepén – a Debreceni Ideiglenes Kormány szálláshelyén, az Arany Bika Szállóban – Erdei Ferenc szobájában menedékre találva – mond búcsút a tíz hónapnyi illegalitásnak. Tavasszal együtt mennek Budapestre Bibó Istvánért.49

Szabó Zoltán ekkor a Nemzeti Parasztpárt vezetőségi tagja, így jut lehetősége megismerkedni és hosszabb időt együtt tölteni Nagy Imrével50 is, aki földművelésügyi miniszterként ekkor kezdi meg első kormányzati működését.

1945. március 17-én Nagy Imre a kormány rendkívüli ülése elé terjesztette a 600/1945. sz. miniszteri rendelettervezetet, amelynek célja – mint mondotta – az, hogy „valóra váltsa a magyar földműves nép évszázados álmát, és birtokába adja ősi jussát, a földet. A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakítását, jövő fejlődését és felvirágzását, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.”51 A Minisztertanács egyhangúlag fogadta el az előterjesztést.52 A miniszter az aláírásával ellátott gépelt tisztázatot személyesen vitte át a Magyar Közlöny szerkesztőségébe, s nyújtotta át Szabó Zoltán főszerkesztőnek „bizonyos ünnepélyességgel. Olyasmit hozok, amit bizonyára szívesen nyomtatsz ki – mondta, rövid mosolyt fojtva el bajusza alatt, kéznyújtás közben.”53 Amikor Nagy Imre parlamenti beszédében a földosztásról mint évszázados álomról beszélt, túlzás nélkül szólt nemcsak az érdekelt parasztság, hanem a magyar politikai progresszió több nemzedéke, köztük a népi írók követeléséről, a Nemzeti Parasztpárt, benne Szabó Zoltán és Bibó István által rögzített politikai célról is. Szerzőink kapcsolata Budapestre visszatérve közös baráti körben folytatódik: Később [Bibó] időnként vacsoravendég volt pesti szállásomon, ilyen vacsorán ismerte meg Révai Andrást… és Hugh Seton-Watsont, akivel… olyan akadálymentes szóértésbe keveredtek, franciául természetesen, mintha kétezer éve ismernék egymást; Periklész óta.54

1945 tavaszán Erdei Ferenc az Ideiglenes Nemzeti Kormány minisztereként mindkét barátját határozottan közéleti szerepvállalásra biztatja. A régi ismeretségen alapuló baráti bizalmon túl Erdeit erre az is ösztönözhette, hogy friss belügyminiszterként a kommunista párton belül aligha találhatott a magyar vidéket és az összetett választójogi és közigazgatási teendőket olyan átfogóan ismerő – hozzá akkoriban hasonló társadalomképpel rendelkező – személyeket, mint Szabó Zoltán és Bibó István. Háború utáni szerepvállalására Szabó Zoltán így emlékezik: „Magyarországon, akinek alkalmas neve és múltja volt, nem egykönnyen háríthatta el a neki felajánlott többé-kevésbé nominális tisztségeket. Ezért lettem többek között az ifjúsági szövetség (MADISZ) elnöke, ennek volt annyi haszna, hogy a tisztség vállalását népi kollégisták és Eötvös kollégisták számára indítandó folyóirat lapengedélyéhez és papírkiutaláshoz kötöttem.”55 Szabó Zoltán a Magyar Írók Szövetségének 1945. április 10-én megválasztott főtitká­raként a Valóság című folyóirat szerkesztője. Hazugság nélkül56 című írása a folyóirat beköszöntője. Egyszerre múltértékelés, politikai helyzetelemzés és erkölcsi számvetés. Olyan összegzés, melynek őszintesége és morális súlya Bibó 1945–48 közötti írásaiéval rokonítható: „Valóság: szürke szó, páthosz nélküli. Ám néha úgy érzem, biztosabban ellentéte a hazugságnak, mint az igazság. Az igazság mindig valakié. A valóság kívülünk van. Nem befolyásolhatják szorongásaink, vágyaink, reményeink. Legfeljebb tetteink.”57

1945 májusától Bibó is tagja a Nemzeti Parasztpártnak. Törvények sorát készíti elő, tisztsége azonban a pártban nincs. Erdei felkérésére 1945 tavaszán a Belügyminisztérium közigazgatási főosztályán vállal vezetői munkát: a nyár folyamán dolgozza ki az első általános, titkos választójogi alapelveknek megfelelő [7460/1945. (IX. 1.) sz.] kormányrendeletet. Tervezetet alkot a demokratikus közigazgatás létrehozására. 1945 decemberében fellép a magyarországi németek kollektív felelősségre vonása és kitelepítése ellen.58 Rajk László kinevezését követően, 1946 júliusában távozik a Belügyminisztériumból, augusztustól a Teleki Pál Tudományos Intézet megbízott vezetője kormánybiztosként, később elnökhelyettesként.

A belügyminiszter-váltást követően a kormányzati tisztségek sorát betöltő Er­dei59 „a polgári tudományossággal szem­beni forradalmiságát még mesterével, Hajnal Istvánnal és barátjával, Bibó István­nal szemben is érvényesíti”.60 Az egyes népi írókkal szemben induló politikai fellépést tapasztalva – hibáik hangsúlyozása mellett – Bibó védi a há­borús bűnösnek kikiáltott Szabó Lőrincet, Németh Lászlót, Féja Gézát, Sinka Istvánt, Kodolányi Jánost. Erdélyi Józsefet ő is felelősnek tekinti. Szabó Zoltán a háború utáni emlékeit felidézve hivatkozik arra az 1946-ban szervezett teadélutánra, ahol Károlyi Mihály felkérte a jobbján helyet foglaló Bibó Istvánt, „hogy tájékoztassa, »hogyan ítéli meg a világhelyzetet, különös tekintettel a détente [enyhülés] esélyeire«. …Legtöbbször azonban, legotthonosabb s legméltóbb környezetben, nagy barátnénk, Sárközi Márta házában voltunk együtt…”61

Révai József a háborút követően fontos szerepet szánt a népi íróknak a kommunista párt népfrontpolitikáján belül. Ez a belüliség később a marxista vezetőkkel együttműködő népi írók/szerkesztők szerzői, szervezői autonómiájának előbb szűkítésével (1947), utóbb megfosztásával (1948–49) járt. A folyamatot és a szellemi frontok mélyülését mi sem jellemzi jobban, mint a Révai által ki­élezett affér, amely A magyar demokrácia válsága című tanulmány közlését megelőzően, 1945 őszén bontakozott ki Bibóval mint szerzővel és Szabó Zoltánnal mint szerkesztővel szemben. Szerző és folyóirat-szerkesztő együtt kényszerülnek szembesülni a – még többpárt-rendszerű – második köz­társaság ideje alatt az MKP hatalmi arroganciájával. A Valóság kiadásra előkészített Bibó-esszéjét, A magyar demokrácia válsága című tanulmányt – az érintettek elől eltitkolva – a nyomdából juttatják el Révai Józsefhez, aki a megjelenés elhalasztására próbálja órákon át nyomatékkal rávenni a külföldről hazatérő Szabó Zoltánt. Révai… „kezében a kefelevonattal… egyre hevesebben és egyre lendületesebben ismételte azt, hogy a Bibó-tanulmány a demokráciát fenyegeti. Mindez furcsán hatott. A jelenetben az volt az elképesztő, hogy egy tömegpárt vezetője, egy megszálló nagyhatalom árnyékában az ellen ágált kitartó szenvedéllyel, hogy egy negyvenoldalas értekezés egy ötszáz példányban kinyomtatott időszaki folyóirat hasábjain eljusson az olvasóhoz. Ettől féltette a pártját. Gondolatmenete azokra a harmincas években hallott vád­beszédekre is emlékeztetett, amelyek a falukutató könyvekkel kapcsolatban állapotrajzot nemzetgyalázásnak minősítettek, látleletet méregkeverésnek.62 Szabó ellenáll: kilátásba helyezi lemondását. Éles vita bontakozik ki kettejük, valamint a vitába döntnökként bekapcsolódó Lukács György között a népi- és a jelző nélküli demokrácia mibenlétéről. A vita a Lukács által javasolt egyezséggel zárul: Révaival beláttatják a betiltás ésszerűtlenségét. Az egyezség eredmé­­nyeként Bibó munkájának közlését63 követően egy tisztázó vitát szerveznek, ahol Bibó tézise mellett megjelenhet Lukács és Révai marxista antitézise is.

Az 1946-ban megtartott vitán elnöklő Ortutay Gyula megnyitójában „a Szovjetunió realizmusát és Nagy-Britannia kíméletlenségig menő önkritikáját mintának” állítva „kérte a hozzászólóktól a bátor kritika hangját”.64 Az affér Bibót és Szabó Zoltánt önvizsgálatra, személyes helyzetük, valamint az ország politikai állapotának újraértékelésére készteti. Bibó 1946 júliusától a Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi nyilvános rendes tanára. Hajnal István ajánlására július 24-én az Akadémia levelező tagjává választják. Székfoglalóját 1947. január 13-án Az államhatalmak elválasztása egykor és most címmel tartotta.65

Az 1947-es évet ma már pontosabban jellemezhetjük a fordulat éveként, mint az azt követő – a többpártrendszert az MKP-MSZDP egyesítésével formálisan megszüntető – esztendőt. „Miről volt szó 1848-ban? Ugyanarról, amiről 1918-ban, majd a Márciusi Front megalakulásának napjaiban, a német csizma sarka alatt, 1944-ben és 1945-ben a demokratikus Magyarország alakulásának első hónapjaiban: arról, hogy a közösség, a nemzet ügye egy üggyé tudjon válni, egy üggyé tud-e válni a haladás, a szabadság, a teljes emberi felszabadulás ügyével. Azok a nemzetek szerencsések és boldogak, amelyeknél ez az összekapcsolódás tartóssá és állandóvá tudott válni, és azok a szerencsétlenek és meghasonlottak, melyeknél a történelem mostohasága és saját erőfeszítésük elégtelensége folytán ez a két ügy egymással szembefordíthatónak mutatkozott66 – összegezte Bibó a Márciusi Front 10. évfordulóján a mozgalom céljainak válto­zatlan időszerűségét. A majd’ száz éve idő­szerű célok azonban egyre kevésbe korszerűek. Bibó egyetemi magántanárként 1947-ig adhat elő.

1947-ben Szabó Zoltán a külügyminisztérium félhivatalos lapja, az Új Magyarország tudósítójaként van jelen a párizsi békeszerződés február 10-i aláírásakor. A Centre d’Études Hongrois (Magyar Tanulmányok Központja) munkáját irányítja. Nyilatkozik a magyar irodalom helyzetéről és a népi írókról,67 amiért a Szabad Nép megtámadja.68 A támadásra öt nap múlva a Szabad Népben válaszol. Február 26-án a szovjet katonai hatóság őrizetbe veszi Kovács Bélát, az 57%-os parlamenti többségű kisgazdapárt főtitkárát. Márciusban Rákosi Mátyás nyomására lemond Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter. Kovács Imre a tisztségre a Parasztpárt képviseletében Szabó Zoltánt jelöli, akiről a jelen lévő szemtanú feljegyezte, hogy „nem túlságosan örvend a megtisztelő ajánlatnak”.69 Október 1-jétől a magyar követség kulturális titkárává nevezi ki Párizsba a külügyi és kultuszkormányzat.70 Ugyanitt 1948-ig UNESCO-képviselő. 1949. június 24-én a Rajk-per általa rögtön felismert konstrukciós volta miatt Kállai Gyula külügyminiszterhez intézett levelében lemond valamennyi tisztségéről.71 A külszolgálatból nem tér vissza. Párizsból Londonba távozik, Angliába emigrál. A magyar állammal és képviselőivel élete végéig nem bocsátkozik kapcsolatba. Tevékeny részt vállal viszont a nyugat-európai magyar sajtó és szellemi élet szervezésében.

Bibó 1948-ban közli Zsidókérdés Magyarországon 1944 után72 című tanulmányát. Bár 1938-ban levélben73 dicséri Erdeit, amiért barátja nem írta alá az I. zsidótörvény elleni petíciót – a hazai zsidóság elpusztításával kapcsolatban felveti a politikai vezetők és a keresztény középosztály történelmi felelősségét. A közéleti felelősség mértékének megállapítása mellett lehetetlen nem észrevennünk a szerző barátai és szellemi szövetségesei (Sárközi György, Reitzer Béla) elvesztése miatt érzett személyes lelkiismeret-furdalását. Az esszé etikai és kritikai elvei minden demokratikus állam kisebbségpolitikája számára kiindulásul szolgálhatnak.

Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem74 című műve jelentőségét az adja, hogy itt jelenik meg elsőként széles összefüggések rendszerében Bibónál a modern nemzet fogalma: „Egy közösség lényegét nem az adja meg, hogy a közös jegyeket a tagok valamiképpen a homlokukon viselik, hanem a közösségben mint közös vállalkozásban való részesség. Alkati vonások, nemzeti jellegzetességek tudatosítása helyett sokkal fontosabb azt tudatosítani, hogy mi mindent csinálhat egy közösségből a valóság helyes értékelése, a tehetetlenség, hazugság és félelmek zárt köreiből való kitörés, feladatok vállalása, értük való helytállás, közös erőfeszítés és közösségi teljesítmény.”75 Nemzetfogalmának ezzel a meghatározásával mítoszoktól és sérelmektől egyaránt távolságot tartó helyet foglal el a magyar politikai gondolkodásban. „Nemzet alatt Szekfű Gyula a magyar államot és annak politizáló osztályait értette. Németh László számára a nemzet olyan normatív kultúr- és szekularizált vallási közösség volt, amely egységes, és a megsemmisítés fenyegetésével szemben mozgósítja erkölcsi tartalékait. Bibó István szerint a nemzet politikai vállalkozás, amely konkrét feladatmegoldásokra irányul, és az egyes egyének és az egész közösség méltóságteljességét alapozza meg.”76 A Bibó által definiált nemzetfogalom szabadságközpontú alanya az állampolgár(ok közössége). A demokratikus társadalom felépítéséhez és fenntartásához szükséges mentális és humánus alapfeltételei: az emberi szabadságot és egyenlő méltóságot oszthatatlannak tartó ember(ek közössége). Számukra a közösség ügye és a szabadság ügye a demokrácia keretei között nem különíthető el. Egymással szembe nem állítható fogalmak, célok és feladatok „A szabadságszerető ember… szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát és méltóságát veszélyezteti: ezért az emberi szabadság minden korlátozása… s az emberi méltóság mindenféle megalázása ellen azonnal együttesen, de ha az rögtön nem lehetséges, magában is fellép.”77 Bibónál a személyes szabadság és a politikai szabadság nem zárják ki egymást, nem is helyettesíthetők egymással. Egyik sem pótléka a másiknak, egyik feláldozása sem eredményezi a másik megerősödését vagy növekedését. A személyes szabadság és a poli­tikai szabadság nem azonosíthatók sem egymással, sem pedig az igazságosság, az egyenlőség vagy éppen a biztonság fogalmaival. Szabó Zoltán haza- és nemzetképében a politika dominanciáját a patrióta tudatosan háttérbe szorítja: előnyben részesíti a nyelvi-kulturális-regionális ismérveket. Tényekből indul ki, és a diaszpóra-nemzetté válás tényéből vonja le következtetéseit: „A tájak nem harcolnak, hanem teremnek, nem vetélkednek, hanem ihletnek… A különféle tájak nagyon jól megférnek egymás mellett;… A tájak békülékenységre, szeretetre, türelemre, életörömre, fanatizmustól ment kívánságokra tanítanak, az otthon és mások otthonának tiszteletére. Megannyi szükséges dolgok napjainkban.”78 Utolsó találkozásuk emlékét a barátjától rádióbeszédben búcsúzó Szabó Zoltán örökítette meg: „Bibó Istvánt 1948 novemberében láttam utoljára, amikor Rajk László (akkor külügyminiszter) többször ismételt kívánságára két hétre visszamentem Budapestre. Bibó vacsora utáni összejövetelre hívott.”79

Az emlékezés kiemeli a korszakból Bibót a Berkenye utcai lakásán – nagybátyja, Borbíró Virgil előadásán – jelen lévő társaság tagjai közül: „mintha ki-ki egy-egy kazettában mozgott volna, ami megakadályozza, hogy a másiknak közelébe jusson. Bibó volt a kivétel. Ő úgy mozgott, viselkedett, beszélt, mintha ezek a láthatatlan magánzárkák nem vennék körül a vendégeit. […] A kedély kiegyensúlyozottságának változatlansága Bibóban s ennek a kiegyensúlyozottságának a függetlensége fenyegetően elbizonytalanodott környezettségétől, megnyugtatóan hatott, és egyben nyugtalanító volt.”80 Személyes kapcsolatuknak Szabó Zoltán emigrációja vet véget.

A tanulmány folytatását a következő számunkban olvashatják.

Jegyzetek

1            SZABÓ Zoltán [1942]: Szerelmes földrajz. Nyugat. Kötetben (1964). Hungarian University Association, INC. Occidental Press, Washington, 24–25. o.

2            Uo. 29. o.

3            Uo. 26. o.

4            Uo. 26. o.

5            A piarista rendet (Ordo Scholarum Piarum), az első olyan rendet, amely gimnáziumi szinten oktatott, 1617-ben alapította Kalazanci Szent József. „A XVIII. században… a jezsuiták veszedelmes vetélytársává nőtte ki magát, sőt türelmesebb magatartásával és a nemzeti sajátosságokhoz való ügyesebb alkalmazkodásával fölébük kerekedett.” FEJTŐ Ferenc [1986]: Mémoires. De Budapest à Paris. Magyarul (1990): Budapesttől Párizsig. Emlékeim. Ford. Balabán Péter. Magvető, Bp., 33. o.

6            JÁSZI Oszkár [1955–57]: Emlékiratok I–IV. Látóhatár (München). Kötetben (1982): Jászi Oszkár publicisztikája. Válogatás. Vál., szerk. és a jegyzeteket készítette: Litván György és Varga F. János. Magvető, Bp., 550. o.

7            „…engem a pesti piaristák neveltek. A Piarista utcában Vörösmartyé volt a pálma. Ennek a gimnáziumi és kegyesrendi esprit du corps [a szellem ereje – Kiemelés tőlem. – N. G.]… volt az oka. Vörösmarty mind a nyolc évet egy piarista gimnázium padjában ülte végig… Petőfi csak egy évet… Kossuth négyet.”

SZABÓ Zoltán: A la recherche [1975]. Kötetben uő (1984): Ősök és társak. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 226. o.

8            Interjú Bibó Istvánnal. In: Bibó István (1911–1979): Életút dokumentumokban (a továbbiakban: ÉD). S. a. r. Huszár Tibor, szerk. Litván György, S. Varga Katalin. Budapest, Osiris-Századvég–1956-os Intézet, 1995, 216. o.

9            NAGY Csaba (2000): A magyar emigráns irodalom lexikona. Argumentum–Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 910. o.

10          SZABÓ Zoltán [1934a]: Magyarabb magyarság felé (Szekfű Gyula: Három nemzedék). Élet, 24. sz. június 17. Kötetben (1985): Hazugság nélkül. Szabó Zoltán összegyűjtött munkái [a továbbiakban: HN]. Szerk. András Sándor, Gyurgyák János, Kenedi János. Héttorony, Bp., III. köt. 232–236. o.

11          SZABÓ Zoltán [1933a]: Cserkészet a fiatalságban. Magyar Szemle, 18. köt. 350–358. o. Kötetben (1985): HN. 17–28. o.

12          A mozgalom több – egymástól független – szépírói, néprajzi, zenei, szociofotós, szociográfus kutatói és kiadói műhelyből állt. Legfontosabb tagjai: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Ádám Jenő, Györffy István, Kiss Géza, Gunda Béla, Újszászi Kálmán, Molnár István, Buday György, Kárász Judit, Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre, Nagy Lajos, Ortutay Gyula, Domokos Pál Péter, Kós Károly, Fábry Zoltán, Balogh Edgár, Sárközi György.

13          BORBÁNDI Gyula (1983): A magyar népi mozgalom – A harmadik reformnemzedék. Püski, New York, 184–186. o.

14          SZABÓ Zoltán [1934b]: A „Szegedi fiatalok” három új kötete. Baróti Dezső: Dugonics András; Ortutay Gyula: Tömörkény István; Radnóti Miklós: Kaffka Margit művészi fejlődése. Élet, 37. sz. szept. 16. Kötetben (1985): HN. I. köt. 92–94. o.

15          SZABÓ Zoltán [1934c]: A balladák fametszője (Buday György). Élet, 40. sz. október 7. Kötetben (1985): HN. I. köt. 94–97. o.

16          SZABÓ [1933b]: Mondotta: Vince András béreslegény, Máté János gazdalegény. Bevezette és gyűjtötte Ortutay Gyula. Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, 5. Szeged. Kötetben (1985): HN. I. köt. 90–92. o.

17          REITZER Béla: A szociográfia módszertani problémája. Fiatal Magyarság, 1934/9.

18          SZABÓ Zoltán [1934d]: Társadalomkutatás. Fiatal Magyarság, november, 163–169. o. Kötetben (1985): HN. I. köt. 166. o.

19          Darányi Kálmán miniszterelnök a törvényhozásban tiltakozott a falukutatók túlzásai ellen. Országgyűlési Napló, XIII. köt. 1937. április 27. 159. o.

20          HUSZÁR Tibor (2005): Találkozások – Beszélgetések a két világháború közötti magyar szellemi-politikai mozgalmakról. Corvina, Bp., 141. o.

21          ILLYÉS Gyula (1974): Az ajtónyitó – Szabó Zoltán 60. születésnapjára. Új Látóhatár, München, 5. 330. o.

22          BORBÁNDI (1983): I. m. 215. o.

23          A Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék két rendbeli nemzetgyalázás vétségében találta őket bűnösnek, amiért olyan valótlan tényeket állítottak, amelyek alkalmasak arra, hogy a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülését csorbítsák, hitelét sértsék. BX. 4.406/1938/3. sz. ítélet (1938. IV. 21.)

24          BIBÓ István [1978]: Levél Borbándi Gyulához. Kötetben (1986): B. I.: Válogatott tanulmányok (a továbbiakban: BIVT). Magvető, III. köt. 326. o.

25          A Márciusi Front, a Válasz folyóirat szerkesztői és szerzői által kezdeményezett közéleti szellemi mozgalom az 500 holdnál nagyobb birtokok kissajátítását követelte, Féja Géza hivatkozása szerint e követelést a szélsőjobboldal leghangosabb képviselője mezítlábas demagógiának minősítette. FÉJA Géza (1937): Már­ciusi Front. Válasz, június. Kötetben (1986): Válasz 1934–1938. Magvető, Bp.

26          HUSZÁR (2005): I. m. 146. o.

27          A Márciusi Front programja. BIBÓ István és

REITZER Béla által készített ponttervezet [1938. január–február]. In: ÉD, 79. dok. 166–168. o.

28          Márciusi ifjúság – a Márciusi Front 12 pontja. Válasz, 1937/4. Kötetben (1986): Válasz 1934–1938. Antológia. Vál., szerk. és az utószót írta: Széchenyi Ágnes. Magvető, Bp., 454. o.

29          BIBÓ [1978]: I. m. BIVT. III. köt. 329. o.

30          KEMÉNY István [1984]: Az út. Az Irodalmi Újság Sorozata (I. U. S. – 5.), Párizs, 14. o. 

31          SZABÓ Zoltán [1938]: Cifra nyomorúság. A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe. Szolgálat és Írás Munkatársaság Könyvei 4. sz. Magyarország felfedezése. Cserépfalvi, é. n., 277. o.

32          BIBÓ István [1940]: Erdei Ferenc munkássága a magyar parasztság válságának irodalmában. Kötetben (1986): BIVT. I. m. I. köt. 186. o. (Kiemelés tőlem.  – N. G.)

33          Uo. 187. o.

34          ILLYÉS (1974): I. m. 331. o.

35          HAMBURGER Mihály és VÁRDY Péter beszélgetése Fejtő Ferenccel (1990): A zsidóság és a népi-urbánus vita. Népiesek és urbánusok egy mítosz vége? A Századvég körkérdése a népi-urbánus ellentétről. Századvég, 2. 113. o.

36          Pesti Napló, Magyar Hírlap (1938. május 5.), az aláírók névsorát az Irodalmi Újság (Párizs) 1985. I. szám 14. o. közölte. A tiltakozásról: MURÁNYI Gábor (1997): Két, a feledés homályába merült tiltakozás a kollektív megbélyegzés ellen, anno 1938 és 1946. Barátság, november.

37          SZABÓ Zoltán [1963]: Emberség és reform (Eötvös Józsefről). Kötetben uő (1984): Ősök és társak. I. m. 75. o. (Kiemelések tőlem.  – N. G.)

38          SZABÓ Zoltán [1939]: „Jámbor szándék” (1) A szellemi honvédelem szükségessége. Magyar Nemzet, június 18. Kötetben uő (1992): Szellemi honvédelem (1939–1944). Sorozatszerk. András Sándor, Gyurgyák János, Kenedi János. Héttorony, Bp., 56. o. (Kiemelések tőlem.  – N. G.)

39          HUSZÁR (2005): I. m. 153. o.

40          SZABÓ Zoltán [1963]: Bibó István. Előadás 1962-ben Dymchurchben a Magyar Evangéliumi Ifjúság konferenciáján. Útitárs, Oslo–Bécs, 149–157. o. Kötetben uő (2006): 1956 Korszakváltás. Szabó Zoltán Összegyűjtött Munkái IV. kötet. Sorozatszerk. András Sándor, Gyurgyák János, Kenedi János. Osiris, Bp., 256. o.

41          SZABÓ Zoltán [1979]: Búcsúzó Bibó Istvántól. (Naplójegyzetek.) Kötetben uő (1984): Ősök és társak. I. m. 244. o.

42          SZEGEDI-MASZÁK Aladár (1996): Az ember ősszel visszanéz. Egy volt magyar diplomata emlékirataiból. I–II. köt. Európa–História, II. köt. 101–103. o.

43          Ortutay a meghívottak közül Borbély Mihályt, Gáspár Zoltánt, Káldor Györgyöt, Keszthelyi Nándort, Lancia-Odescalchi Margitot és Szabó Zoltánt említi név szerint. ORTUTAY Gyula (2009): Napló 1. (1938–1954). Alexandra, Bp. 1940. szeptember 26. – 205. o. és 1940. október 8. – 208. o.

44          Székely László, a Magyar Nemzet kiadóhivatala egykori igazgatója, a néhai Pethő Sándor főszerkesztő sógora.

45          SZABÓ Zoltán [1975]: Korszakváltás. Kötetben uő (1987): Terepfelverés. S. a. r. és a bevezetőt írta: Czigány Lóránt. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern Könyvbarátai Körének (Büchergilde, Riehen, Svájc) kiadása közreműködésével készült Máté András nyomdájában, München, 61. o.

46          Uo. 92. o.

47          Uo. 103. o.

48          „Kállai Gyula” (Révai József írói álneve): Marxizmus és népiesség. [1939] Szikra, Bp., 1946. Huszár Tibor szerint Révai tanulmánya Losonczy Géza közvetítésével Párizsból került Magyarországra. In: ÉD. 50. o. 1. sz. jegyzet. Litván György Révai munkájának címét Marxizmus, népiesség, magyarságként, a megjelenés helyét és a kiadás idejét – a kiadó megnevezése nélkül – Budapest, 1949-ben adja meg: LITVÁN György (1972): A szociológia első magyar műhelye. Szociológia, 2. 235–258. o.

49          SZABÓ [1979] (1984): I. m. 244. o.

50          Idézi RAINER M. János (1996): Nagy Imre. Politikai életrajz. I. köt. (1896–1953). 1956-os Intézet, Bp., 298. o.

51          Uo. 273. o.

52          Néplap, 1945. március 18.

53          SZABÓ Zoltán: Batthyány-sors. Irodalmi Újság (London), 1958. július 15. 3. o.

54          SZABÓ [1979] (1984): I. m. 245. o.

55          Idézi SÁRKÖZI Mátyás (2009): A bizarr évei – Élet és irodalom Rákosi Mátyás alatt. Kortárs, Bp., 20. o.

56          SZABÓ [1945] Valóság, 1. sz. 3–10. o.; Magyar Füzetek, 16. sz. (Párizs, 1985) 7–18. o.

57          Magyar Füzetek, 16. sz. (Párizs, 1985) 10. o.

58          BIBÓ: Emlékirat a magyarországi németség kitelepítésével kapcsolatos helyzetről (1945. XII. 15.). In: ÉD. 322–325. o.

59          1945 júniusától földművelésügyi miniszter, 1955 novemberétől ugyanezt a tisztséget tölti be, 1956 októberétől a Minisztertanács elnökhelyettese.

60          BOGNÁR Bulcsú (2008): Erdei Ferenc szocioló­giá­ja a két világháború között. Valóság, 12. 84. o.

61          SZABÓ [1979] (1984): I. m. 245. o.

62          SZABÓ Zoltán [1959]: Bevezető egy fogoly gondolkodó írásaihoz. Kötetben (1997): Bibó István és a magyar emigráció. In: Bibó Nyugatról – éltében, holtában. Külhoni magyarok írásai Bibó Istvánról. Vál. és bev. Kende Péter. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Basel–Budapest, 33–34. o.

63          BIBÓ István: A magyar demokrácia válsága. Valóság, 1945. október–december, 2–4. sz. 5–43. o.

64          BIBÓ István [1946]: A magyar demokrácia vál­sága cikk vitája. Kötetben (1986): BIVT. II. köt. 83. o.

65          BIBÓ István [1947a]: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. Kötetben (1986): BIVT. II. köt. 367–397. o.

66          BIBÓ István [1947b]: A Márciusi Front tíz esztendeje. Kötetben (1986): BIVT. II. köt. 464. o.

67          Jean Schwöbel: Une Semaine dans le Monde [Egy hét a világ körül.] 1947. február 8.

68          Szabó Zoltán különös nyilatkozata egy párizsi lapban. Szabad Nép, 1947. február 17.

69          Molnár Józsefet idézi CZIGÁNY Lóránt [1987]: Homo Politicus – Bevezető. In (1987): Szabó Zoltán: Terepfelverés. S. a. r. és a bevezetőt írta: Cz. L. 20. o.

70          Menedékház – Sárközi Márta emlékkönyv (2004). Szerk. Széchenyi Ágnes. Magvető, Bp., 56. sz. jegyzet, 401. o.

71          HAJDU Tibor (2008) (szerk.): Károlyi Mihály levelezése. VI. köt., 1949–1955. Napvilág, Bp., 536. o.

72          BIBÓ István [1948b]: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. Kötetben (1986): BIVT. II. köt. 621–797. o

73          ÉD [1938] (1995) 176. o.

74          BIBÓ István [1948a]: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Kötetben (1986): BIVT. II. köt. 569–619. o.

75          Uo. 615. o.

76          DÉNES Iván Zoltán (2000): Eltorzult magyar alkat – Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával. Osiris, Bp., 219. o.

77          BIBÓ István [1938–1940 körül]: A szabadságszerető ember tízparancsolata. Kötetben (1995): ÉD. No. 91. 190. o.

78          SZABÓ [1942] (1964): I. m. 22. o.

79          SZABÓ Zoltán: Utolsó szó (BBC-London – magyar adás: 1979. V. 12.) Kötetben (1997): Bibó Nyugatról – éltében, holtában. I. m. 107. o.

80          Uo.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges