Jurij Scserbak

Nyomtatóbarát változat

És láttam: íme, egy hullaszínű ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és adatott nekik hatalom a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.
(A jelenések könyve, 6,8)

Az 1933-as ukrajnai éhínséget 1848-ban gondolták ki. Nem, nem tévedés: a Kommunista kiáltvány nyilvánította elsőként konzervatív, reakciós rétegnek a parasztságot, s a kommunizmus ezt követő története nem egyéb, mint szakadatlan harc a parasztokkal s a „kispolgárinak” titulált paraszti ideológiával.

Már 1918–21-ben megjelentek a mesterséges éhínség első nyomai (az éhínségek világtörténetében soha nem volt példa arra, hogy a csapást egy ország vezetői saját népük „felülről”, központilag szervezett kiirtására használják fel): „Az élmunkásoknak tömeges keresztes hadjáratot kell indítaniuk minden gabonatermelő hely ellen” – írja Lenin. A sztálini kollektivizáció a lenini „beszolgáltatási rendszer” logikus folytatása volt. De Sztálin Ukrajnára különösképp odafigyelt: az ukrán parasztok lázongásai ugyanis erőteljesen nemzeti színezetűek voltak. Ukrajnában mindjárt a bolsevikok hatalomra jutása után kikiáltották a független Ukrán Népköztársaságot, s az államiság egyik hordozója az értelmiségen kívül épp a parasztság, a paraszti tradíció volt, amit Sztálin mindig is „az ukrán nacionalizmus” megnyilvánulásaként kezelt és üldözött. Nem véletlenül alakult ki a szólás: „Amikor Moszkvában körmöt nyírnak, Ukrajnában az ujjadat vágják le…”

Ukrajnában 1930 januárjában a paraszti gazdaságok 15,4%-át vették közös tulajdonba, egy hónappal később ez az arány már 54,1 volt, március 1-jére pedig elérte a 62,8%-ot. Ugyanezen év júliusára 90 ezer parasztgazdaságot vettek kuláklistára, a kollektivizálás évei alatt összesen 200 ezret. A kuláklistán szereplőket – tervszerűen – három kategóriába sorolták, ettől függött a kiszabandó büntetés. Első kategória: „aktív ellenforradalmár és szovjetellenes elem”, büntetése – letartóztatás, a család kitelepítése a Szovjetunió legtávolabbi részeibe. Második: „középparaszt és volt kisbirtokos, a kollektivizálás aktív ellenzője”, büntetése – kitelepítés. Harmadik kategória: a többi kulák büntetése – gettóba telepítés saját lakhelyükön. Az ÖK(b)P KB Politikai Bizottságának 1930. január 30-i határozata alapján a „teljes kollektivizálás” alá eső területekre (mint pl. Ukrajna) pontos keretszámokat írtak elő, hány főt kell begyűjteni: 80 ezer családot az első kategóriákban, 150 ezret a másodikban. Ez azt jelenti, hogy már az „Éhhalál–33” hadművelet előkészítő szakaszában több mint egymillió embert pusztítottak el.

„A Szovjetunió belső helyzete ismét katasztrofális – írta Molotov 1932. augusztus 3-i titkos jelentésében, amely az ÖK(b)P Politikai Bizottságában dolgozó német hírszerzési ügynök (fedőneve: Sztojko) közlése révén vált ismertté –, az éhínség réme fenyeget, ráadásul a leggazdagabb gabonavidékeken. A parasztok nyílt ellenállást tanúsítanak a hatóságokkal szemben. A paraszti terror hullámát a vörös forradalmi terror hullámával kell megfékeznünk.”

Ukrajnát mint az ország legfontosabb gabonatermő vidékét totális mértékben kifosztották. Míg 1926-ban 3,3 millió tonna gabonát vittek ki, addig 1930-ban már 7,7 milliót. A parasztoknak csupán napi 300 grammot hagytak fejenként. 1932-ben a vetési kampány egészen júniusig elhúzódott (!), 2 millió hektár bevetetlen maradt. A kedvező időjárás ellenére igen rossz volt a termés, s a kolhozok még azt sem tudták vagy nem akarták betakarítani és elcsépelni. 20%-kal csökkenteni kellett a tervet…

1932. július 6-án Harkovban megnyílt az Ukrajnai Kommunista Párt III. kongresszusa, ahol – példátlan módon – két Sztálin-emisszárius, Molotov és Kaganovics is részt vett, s Sztálin nevében kiadták a parancsot: fokozni a repressziót, rendszeresen rekvirálni a gabonát, ha kell, erőszakkal, letartóztatni az ingadozó, „puhatestű” pártbürokratákat.

A falvakban, ahol immár tragikus méreteket öltött a gabonahiány, éjszakánként ún. „borbélyok” lepték meg a kolhoz gabonaföldjeit: asszonyok és gyerekek ollóval nyírták a kalászokat. A hatóságok gyorsan megtalálták a megtorlás módját: 1932. augusztus 7-én elfogadták a – Sztálin által saját kezűleg írt – törvényt a szocialista tulajdon védelméről („Törvény az öt kalászról” – ahogy a népnyelv nevezte). A törvény lopásért főbelövést vagy tíz év börtönt ír elő teljes vagyonelkobzással, s kiegészítő „normaként” lehetővé teszi a 12. évüket betöltött gyerekek kivégzését. 1933 elejére, alig néhány hónap leforgása alatt 54 645 ember ítéltek el e törvény alapján, s közülük 2110-et a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.

Az 1932 őszén indított nagy rekvirálási kampányra 112 ezer párttagot vetettek be: a körzetek többségében a felfedezett gabona 50%-át az „aktivisták” kapták, akiket a nép egyszerűen csak „feketeseprűsöknek” nevezett.

Az éhínség egyik legszörnyűbb következménye, a civilizáció tragédiája az emberevés volt (l. a kettes dokumentumokat), aminek rettenetét csak fokozta a kormány cinizmusa. A kormány ugyanis épp az emberevés bűntettére hivatkozva indított megtorló hadjáratot, miközben persze nem érte be az emiatt perbe fogott személyek letartóztatásával és vagyonuk elkobzásával: egész járások estek a megtorlás áldozatául. 1932 márciusában az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsa és az Ukrán K(b)P KB rendeletet hozott, hogy hozzák nyilvánosságra feketelistán azoknak a járásoknak és falvaknak a nevét, amelyek „durván szabotálják a gabonabetakarítást”. A hírhedt rendelet egyebek közt az alábbi szankciókat helyezi kilátásba:

„1. Az áruszállítás teljes leállítása, a szövetkezeti és állami kereskedelem teljes leállítása, valamint a helyi szövetkezeti és állami boltok teljes kiürítése.

2. A kolhoztermékek árusításának teljes betiltása mind a kolhozok, mind a kolhoztagok, mind magánszemélyek számára.

3. Mindennemű hitelfolyósítás leállítása, a hitelek és más fizetési kötelezettségek azonnali behajtása.”

Ezzel a rendelettel 86, a tőlük követelt gabona beszolgáltatását megtagadó ukrajnai járást helyeztek törvényen kívül. Vezetőiket szabotőröknek nyilvánították, a lakosságot pedig sorsukra hagyták.

(Az írás II. részét következő lapszámunkban közöljük.)

(Fordította Kiss Ilona)


Jurij Scserbak író, orvos, jelenleg Ukrajna izraeli nagykövete. Csernobil címmel 1987-ben megjelent, nagy visszhangot kiváltó dokumentumregénye után az 1932–33-as ukrajnai éhínségről tervezett újabb dokumentumregényt. E kézirat egy részletét juttatta el lapunkhoz, melyet két részben, kisebb rövidítésekkel adunk közre.

• Befejezetlen múlt