Skip to main content

„Éhínséggel és döghalállal”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Emlékek és dokumentumok az 1933. évi ukrajnai katasztrófáról – I. rész

Részletek az ukrajnai OGPU 1933. május 22-i titkos parancsából


Részlet az ukrajnai OGPU [Egyesített Államvédelmi Hatóság] 1933. május 22-i titkos parancsából:

„Minthogy az érvényben lévő büntető törvénykönyv nem rendelkezik az emberevés bűnét elkövető személyek büntetéséről… minden vádlottat haladéktalanul át kell adni az OGPU helyi szerveinek. Ha az emberevést a 142.


Levelek


„1933 februárjában mint párttagot s volt vöröskatonát kineveztek a Pologa-Janyenka falu Molotov-kolhozának elnökévé, 1932-ben az összes gabonát elvitték, az utolsó szemig. 1933-ban, a gabonabetakarítás megkezdéséig az 1932. évi lakosságnak mindössze 47%-a maradt életben. A többiek éhen haltak. Éhen halt feleségem atyja, fivére, nővére, és mi semmivel sem tudtunk segíteni, hogy életben maradjanak. Volt a falunkban egy Zrazsevszkij nevű férfi, aki megölte a feleségét, hogy ne haljon éhen. Még a szülei is ettek meggyilkolt menyük, Odarka húsából.


És láttam: íme, egy hullaszínű ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és adatott nekik hatalom a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.
(A jelenések könyve, 6,8)

Az 1933-as ukrajnai éhínséget 1848-ban gondolták ki. Nem, nem tévedés: a Kommunista kiáltvány nyilvánította elsőként konzervatív, reakciós rétegnek a parasztságot, s a kommunizmus ezt követő története nem egyéb, mint szakadatlan harc a parasztokkal s a „kispolgárinak” titulált paraszti ideológiával.

Már 1918–21-ben megjelentek a mesterséges éhínség első nyomai (az éhínségek világtörténetében soha nem volt példa arra, hogy a csapást egy ország vezetői saját népük „felülről”, központilag szervezett kiirtására használják fel): „Az élmunkásoknak tömeges keresztes hadjáratot kell indítaniuk minden gabonatermelő hely ellen” – írja Lenin. A sztálini kollektivizáció a lenini „beszolgáltatási rendszer” logikus folytatása volt. De Sztálin Ukrajnára különösképp odafigyelt: az ukrán parasztok lázongásai ugyanis erőteljesen nemzeti színezetűek voltak. Ukrajnában mindjárt a bolsevikok hatalomra jutása után kikiáltották a független Ukrán Népköztársaságot, s az államiság egyik hordozója az értelmiségen kívül épp a parasztság, a paraszti tradíció volt, amit Sztálin mindig is „az ukrán nacionalizmus” megnyilvánulásaként kezelt és üldözött. Nem véletlenül alakult ki a szólás: „Amikor Moszkvában körmöt nyírnak, Ukrajnában az ujjadat vágják le…”

Ukrajnában 1930 januárjában a paraszti gazdaságok 15,4%-át vették közös tulajdonba, egy hónappal később ez az arány már 54,1 volt, március 1-jére pedig elérte a 62,8%-ot. Ugyanezen év júliusára 90 ezer parasztgazdaságot vettek kuláklistára, a kollektivizálás évei alatt összesen 200 ezret. A kuláklistán szereplőket – tervszerűen – három kategóriába sorolták, ettől függött a kiszabandó büntetés. Első kategória: „aktív ellenforradalmár és szovjetellenes elem”, büntetése – letartóztatás, a család kitelepítése a Szovjetunió legtávolabbi részeibe. Második: „középparaszt és volt kisbirtokos, a kollektivizálás aktív ellenzője”, büntetése – kitelepítés. Harmadik kategória: a többi kulák büntetése – gettóba telepítés saját lakhelyükön. Az ÖK(b)P KB Politikai Bizottságának 1930. január 30-i határozata alapján a „teljes kollektivizálás” alá eső területekre (mint pl. Ukrajna) pontos keretszámokat írtak elő, hány főt kell begyűjteni: 80 ezer családot az első kategóriákban, 150 ezret a másodikban. Ez azt jelenti, hogy már az „Éhhalál–33” hadművelet előkészítő szakaszában több mint egymillió embert pusztítottak el.

„A Szovjetunió belső helyzete ismét katasztrofális – írta Molotov 1932. augusztus 3-i titkos jelentésében, amely az ÖK(b)P Politikai Bizottságában dolgozó német hírszerzési ügynök (fedőneve: Sztojko) közlése révén vált ismertté –, az éhínség réme fenyeget, ráadásul a leggazdagabb gabonavidékeken. A parasztok nyílt ellenállást tanúsítanak a hatóságokkal szemben. A paraszti terror hullámát a vörös forradalmi terror hullámával kell megfékeznünk.”

Ukrajnát mint az ország legfontosabb gabonatermő vidékét totális mértékben kifosztották. Míg 1926-ban 3,3 millió tonna gabonát vittek ki, addig 1930-ban már 7,7 milliót. A parasztoknak csupán napi 300 grammot hagytak fejenként. 1932-ben a vetési kampány egészen júniusig elhúzódott (!), 2 millió hektár bevetetlen maradt. A kedvező időjárás ellenére igen rossz volt a termés, s a kolhozok még azt sem tudták vagy nem akarták betakarítani és elcsépelni. 20%-kal csökkenteni kellett a tervet…

1932. július 6-án Harkovban megnyílt az Ukrajnai Kommunista Párt III. kongresszusa, ahol – példátlan módon – két Sztálin-emisszárius, Molotov és Kaganovics is részt vett, s Sztálin nevében kiadták a parancsot: fokozni a repressziót, rendszeresen rekvirálni a gabonát, ha kell, erőszakkal, letartóztatni az ingadozó, „puhatestű” pártbürokratákat.

A falvakban, ahol immár tragikus méreteket öltött a gabonahiány, éjszakánként ún. „borbélyok” lepték meg a kolhoz gabonaföldjeit: asszonyok és gyerekek ollóval nyírták a kalászokat. A hatóságok gyorsan megtalálták a megtorlás módját: 1932. augusztus 7-én elfogadták a – Sztálin által saját kezűleg írt – törvényt a szocialista tulajdon védelméről („Törvény az öt kalászról” – ahogy a népnyelv nevezte). A törvény lopásért főbelövést vagy tíz év börtönt ír elő teljes vagyonelkobzással, s kiegészítő „normaként” lehetővé teszi a 12. évüket betöltött gyerekek kivégzését. 1933 elejére, alig néhány hónap leforgása alatt 54 645 ember ítéltek el e törvény alapján, s közülük 2110-et a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.

Az 1932 őszén indított nagy rekvirálási kampányra 112 ezer párttagot vetettek be: a körzetek többségében a felfedezett gabona 50%-át az „aktivisták” kapták, akiket a nép egyszerűen csak „feketeseprűsöknek” nevezett.

Az éhínség egyik legszörnyűbb következménye, a civilizáció tragédiája az emberevés volt (l. a kettes dokumentumokat), aminek rettenetét csak fokozta a kormány cinizmusa. A kormány ugyanis épp az emberevés bűntettére hivatkozva indított megtorló hadjáratot, miközben persze nem érte be az emiatt perbe fogott személyek letartóztatásával és vagyonuk elkobzásával: egész járások estek a megtorlás áldozatául. 1932 márciusában az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsa és az Ukrán K(b)P KB rendeletet hozott, hogy hozzák nyilvánosságra feketelistán azoknak a járásoknak és falvaknak a nevét, amelyek „durván szabotálják a gabonabetakarítást”. A hírhedt rendelet egyebek közt az alábbi szankciókat helyezi kilátásba:

„1. Az áruszállítás teljes leállítása, a szövetkezeti és állami kereskedelem teljes leállítása, valamint a helyi szövetkezeti és állami boltok teljes kiürítése.

2. A kolhoztermékek árusításának teljes betiltása mind a kolhozok, mind a kolhoztagok, mind magánszemélyek számára.

3. Mindennemű hitelfolyósítás leállítása, a hitelek és más fizetési kötelezettségek azonnali behajtása.”

Ezzel a rendelettel 86, a tőlük követelt gabona beszolgáltatását megtagadó ukrajnai járást helyeztek törvényen kívül. Vezetőiket szabotőröknek nyilvánították, a lakosságot pedig sorsukra hagyták.

(Az írás II. részét következő lapszámunkban közöljük.)

(Fordította Kiss Ilona)


Jurij Scserbak író, orvos, jelenleg Ukrajna izraeli nagykövete. Csernobil címmel 1987-ben megjelent, nagy visszhangot kiváltó dokumentumregénye után az 1932–33-as ukrajnai éhínségről tervezett újabb dokumentumregényt. E kézirat egy részletét juttatta el lapunkhoz, melyet két részben, kisebb rövidítésekkel adunk közre.


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon