Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Hosszú törvény, rövid káosz

Abdul Rasid egyiptomi üzletember Volvójával odasimult a járdához, leállította a motort. Ahogy kiszállni készült, odalépett hozzá Gódor törzszászlós, felkészült, angolul is beszélő fővárosi rendőr, s miközben elkérte az iratait, figyelmeztette a várakozni tilos táblára. Az iratok rendben voltak. Menjen tovább, jobbra talál egy parkolóházat, ajánlotta a törzszászlós, majd udvariasan jó utat és mihamarabbi gyógyulást kívánt a kairói úrnak.

Abdul Rasidnak, ahogy továbbhajtott, gyöngyözni kezdett a homloka. Eszerint figyelik? Vajon az egyiptomi, a szaúdi vagy az izraeli titkosszolgálat? De miért? És a magyarok miért figyelmeztetik erre? Hiszen mi egyébért jelezné ez a közlekedési rendőrnek álcázott elhárító, hogy ők is tudják: krónikus gerincbántalmait negyedik hete a Gellért gyógyfürdőben kezelik?

Valójában Abdul Rasidnak semmi oka az aggodalomra. Gódor törzszászlós nem álcázott elhárítótiszt, csak jó rendőr, aki ismeri a legújabb idegenrendészeti szabályokat is, és tudja, a külföldi vendég vízumában az M–7-es bejegyzés azt jelenti, hogy az útlevél tulajdonosa gyógykezelés céljából érkezett Magyarországra.

Május 1. óta bárki, aki kezébe veszi egy vízumköteles országból érkezett külföldi útlevelét, nemcsak azt tudhatja meg, hogy meddig érvényes az illető vízuma (erre az adatra hatóságnak, szállásadónak valóban szüksége lehet), hanem azt is, hogy a vendég turistaként, látogatóként, avagy gyógykezelés, netán üzleti tárgyalás céljából jött-e Magyarországra. Pontosabban azt, mit jelölt meg a beutazni szándékozó jövetele céljaként. Mert az, hogy a megfelelő anyagiakkal érkező turista voltaképpen egy tudományos konferencián kíván részt venni, vagy a fogait óhajtja megcsináltatni, úgysem ellenőrizhető, de nem is érdekel senkit.

Május 1. után az idegenrendészet ismét téma lett a sajtóban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Külföldieket Ellenőrző Osztályának Izabella utcai épülete előtt százméteres sorok várakoztak a hőségben. Ingerült tisztviselők próbálták kiismerni magukat az újfajta űrlapok között, és huzamosabb ideje Magyarországon tartózkodó nyugati üzletemberek verték az asztalt, mert váratlanul AIDS-vizsgálatra kötelezték őket. Ráadásul Budapesten kizárólag az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat – az egykori Köjál – kevéssé vonzó Váci úti épületében készült leleteket fogadták el.

A zűrzavart, mondják, az okozta, hogy az idegenrendészeti szervek nem tudtak kellőképpen felkészülni a múlt év október 14-én megjelent idegenrendészeti törvény hatálybalépésére. A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek egy nappal a törvény hatálybalépése előtt jelentek meg, a végrehajtási rendelet mellékleteként kiadott 14-féle űrlapot az első napokban fénymásolóval kellett sokszorosítani, a nyomtatványellátás csak június közepére vált folyamatossá. A várható késedelem miatt több civil szervezet javasolta a hatálybaléptetés elhalasztását. Ezt ajánlotta az Országos Rendőr-főkapitányság több szakembere is, méghozzá március elején, amikor még lett volna mód a törvény módosítására. Egy sokéves munkával készült törvényhez kellett mindössze hét hónap alatt két ugyancsak terjedelmes végrehajtási rendeletet készíteni, magyarázkodnak a Belügyben. A kormányrendelet szövegéről még az utolsó kormányülésen is vitáztak. Az első hetek múltán azonban, hangoztatják mind a minisztériumban, mind a rendőrségen, a gondok enyhültek, az ügyintézők 3632 – Budapesten májusban fejenként 30 – túlóra árán megtanulták új feladataikat, a sorban állás megszűnt… Az idegenrendészet már nem ügy az újságok számára.

Így igaz. Itt az ideje hát, hogy szemügyre vegyük: hogyan működik a törvény, ha úgy működik, ahogy alkotói akarták.

1. táblázat: A Határőrség idegenrendészeti intézkedései 1994. május 1-jétől június 13-ig

2. táblázat: A rendőrkapitányságok és -főkapitányságok idegenrendészeti intézkedései 1994. május 1-jétől 28-ig

„Fontos társadalmi érdek”

A régi idegenrendészeti rendelkezéseket azért bírálta többek között a Beszélő is, mert gumiparagrafusokból álltak: minden a rendőrség és a rendőrséget irányító politikai vezetés kénye-kedvén múlott. A kurta rendeleteket könyvnyi kódex váltotta fel, amely aprólékosan szabályozza a külföldiek bebocsátásának és ellenőrzésének technikáját. Az egymásba kapcsolódó részletek összességükben rendkívüli módon leszűkítik a Magyarországra igyekvő külföldiek lehetőségeit. A szabadság azt jelenti, hogy a rendőrség mégis megengedi, amit a törvény szabályai szerint nem volna muszáj megengednie.

Valamikor óriási vívmány, a Nyugatnak tett egyoldalú engedmény volt, hogy a magyar vízumot a határon is be lehetett szerezni. Időközben persze az európai országokkal szemben megszűnt a vízumkényszer. A vízumköteleseknek ellenben a magyar külképviseletnél kell vízumot kérniük, személyesen. Azaz pusztán a vízumkérelem benyújtása kedvéért esetleg több száz vagy több ezer kilométert kell utazniuk. A határon a vízumot csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetben adják meg, illetve akkor, ha kiadásához „fontos állami, társadalmi vagy gazdasági érdek fűződik”.

Milyen ismerős szavak! Csakhogy régen az értelmük is világos volt, hisz a társadalmi szervezetek hierarchiáját mindenki ismerte (Moszkvában a közületi telefonkönyv is nem ábécében, hanem rang szerinti sorrendben közölte az intézmények telefonszámát), a gazdasági érdeket pedig az egyetlen tulajdonos, az állam érdeke szabta meg. De mi ma a fontos társadalmi érdek? A Magyarok Világszövetségéé vagy a Szabad Demokraták Szövetségéé? A Galambtenyésztők Egyesületéé vagy az ’56-os Szövetségé? És mi a fontos gazdasági érdek? A magyar állami tulajdonú MOL Rt.-é, a General Electricé vagy Kovács János autófényező-mesteré?

Kit sújt a törvény?

Azoktól, akik tanulás vagy jövedelemszerzés céljából Magyarországra utaznak, a törvényhozó csak a lángelmékre jellemző előrelátást vár el. Egy évnél hosszabb tartózkodásra jogosító engedélyt ugyanis Magyarországon csak az kérhet, aki tartózkodási engedély kérelmezésére jogosító vízummal jött Magyarországra. Aki munkát akar vállalni, annak a beutazása előtt meg kell szereznie a munkavállalási engedélyt. Aki gazdasági tevékenységet akar folytatni, annak beutazása előtt letétbe kell helyeznie a cégalapításhoz szükséges egymillió forint értékű alaptőkét. Aki tanulni akar, annak beutazása előtt felvételt kell nyernie az oktatási intézménybe. De ha mindezt megtette, még korántsem biztos, hogy a tartózkodási engedélyt is megkapja. Hisz ahhoz megfelelő szállással, jövedelemmel kell rendelkeznie. Megeshet, hogy egy diáknak, aki már befizette az évi 4-8 ezer dolláros tandíját, el kell hagynia az országot, mert az idegenrendészet a létfenntartásra szánt jövedelmét nem találja elégségesnek. Majd visszakéri a tandíját az egyetemtől, ez nem a mi dolgunk, mondják az Izabella utcában.

A május 1-jén hatályba lépett törvény nem tartalmazott átmeneti rendelkezéseket: szabályait a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kellett. A huzamos tartózkodási engedély kérelmezésekor olyan TM–6-os jelzésű vízumot kértek számon a külföldi diákokon, amely Magyarországra érkezésükkor még nem is létezett. A Budapesti Műszaki Egyetem egyik arab diákja az Izabella utcában kapott felvilágosítás alapján hazarepült az Egyesült Arab Emirátusba csak azért, hogy beszerezze az újfajta vízumot. Az élelmesebbek kivártak. S valóban, a kezdeti tapasztalatok nyomán az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztálya felhívta a főkapitányságok figyelmét, hogy a huzamos tartózkodási engedély kérelmezéséhez szükséges TM jelű vízum egyéni mérlegelés alapján azért Magyarországon is kiadható.

Az összesen 219 paragrafusnyi szigor (ennyi szakaszból áll a törvény és a két végrehajtási rendelet) korlátozza az Erdélyből Magyarországra igyekvő munkavállalót, a kínai vállalkozót, az arab diákot, az Afrikából idetévedt szendvicsembert, de tehetetlen a szélhámos nyugati üzletemberrel vagy a szerb olajcsempésszel szemben. Nekik ugyanis nincs szükségük huzamos tartózkodási engedélyre, hiszen elég, ha időnként kiutaznak az országból, máris újrakezdődik a vízummentesen Magyarországon tölthető időszak. A cégbejegyzési eljárás megkezdésének dokumentumait csak a jövedelemszerzési vízum megszerzéséhez kell bemutatni. Fordítva, a cégbejegyzési eljáráshoz senki sem kér jövedelemszerzési vízumot. S a munkaügyi központok is csak azt vizsgálják, nem tudná-e a külföldinek szánt munkát magyar munkaerő is elvégezni. Azzal, hogy a kérelmező munkavállalási vízummal érkezett-e az országba, csak az idegenrendészet törődik, a munkaügyi központ nem. Az idegenrendészet olykor nem átallotta felhívni a munkaadót, sőt a munkaügyi központot, ne adjanak munkát és munkavállalási engedélyt ennek vagy annak, hadd utasítsák majd ki az országból. Amióta külföldről hozott munkavállalási vízum híján többnyire valóban nem adják meg a munkavállalónak a tartózkodási engedélyt, kialakulóban van egy új üzletág: élelmes utazók tucatszám viszik az erdélyi munkások útlevelét Bukarestbe, hogy a magyar nagykövetségen beüttessék a szükséges vízumot.

3. táblázat: A bevándorlás adatai

* A szomszédos országokból bevándoroltaknak legalább 90 százaléka magyar nemzetiségű.


A jogsértések kiskapui

A jogharmónia zavarai nyomán számos kérdésben eltér a rendőrség és a bíróságok jogértelmezése. Az engedély nélküli itt-tartózkodást a rendőrség a közbiztonság megsértésének tekinti, s elégséges oknak a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítására. A bíróságok ellenben úgy vélik, ha a külföldi időközben megszerezte a munkavállalási engedélyt, és csak ennek birtokában kéri a tartózkodásit, akkor szabálysértésével egy másként megoldhatatlan helyzetet oldott meg, és inkább bocsánatot érdemel. Efféle árnyalt jogértelmezésre persze csak derekas szerencsével lehet szert tenni.

Az ideiglenes tartózkodási kérelem elutasítása ugyanis nyomban jogerős, a bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelemnek pedig nincs halasztó hatálya. Megeshet, hogy mire a bíróság elrendeli az idegenrendészeti határozat felülvizsgálatát, az idegen már régen útban van… Bangkok felé.

Legkönnyebben úgy válhat a külföldi illegális itt-tartózkodóvá, hogy hiába megy be a rendőrségre, a kérelmét át sem veszik. Így még az is igazolhatatlanná válik, hogy a külföldi megpróbálta megszerezni a tartózkodási engedélyt. Nagyon helytelen, rossz gyakorlat ez, de sajnos előfordul – mondja Czégény Julianna, az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztályának vezetője.

Idegenrendészeti őrizetet öt napon túl a törvény értelmében csak bíró rendelhet el – mondja ki a törvény. Ez mindenképpen jobb helyzet, vélnénk, mint a korábbi, amikor hetekre, sőt hónapokra bezártak embereket Kerepestarcsán, pusztán államigazgatási határozattal, anélkül hogy bíró elé kerültek volna.

Ez azonban csak a látszat – Kerepestarcsa érintetlen maradt. A kötelező bírói ellenőrzés nem vonatkozik azokra, akik nem kerülnek idegenrendészeti őrizetbe, csupán kijelölt helyen való tartózkodásukat rendelik el. E kijelölt hely pedig – ha a kiutasításra várónak nincsen pénze – a Kerepestarcsai Közösségi Szállás. Ott aztán akár egy évet is eltölthet a külföldi, sőt az országos főkapitány döntése alapján még annál többet is. A demokrácia játékszabályait kevésbé ismerő afrikai és arab befogadottak vagy a volt Jugoszlávia állampolgárai sehogy sem értik, miért csak konkrét ügyben, indokolt esetben távozhatnak el a kerepestarcsai szállásról, holott nem ítélték őket szabadságvesztésre, szabadságuk korlátozásáról nem döntött bíró. Ez a gyakorlat – úgy tűnik – az idegenrendészet vezetőinek sem tetszik. De a kormányrendelet mellékletében olvasható Kerepestarcsa házirendje, s kimenőről szó sincs benne. A szabadság csak annyi, hogy a befogadott „a szállás kijelölt helyiségeiben szabadon mozoghat”.

Az idegenrendészet szakemberei sokat járnak külföldre. Többnyire azzal a megfigyeléssel jönnek haza, hogy a művelt Nyugaton még sokkal szigorúbb korlátozások sújtják a nemkívánatos külföldieket. Sokan állítják, a szigorúbb idegenrendészeti szabályokat az Európai Unió várja el Magyarországtól: a majdani csatlakozás egyik feltétele eszerint a Keletről és Délről érkező bevándorlás megállítása. Mintha a nyugati tapasztalatcserék legfőbb hozadéka az lenne, miképpen lehet jogállaminak álcázott módszerekkel minél eredményesebben kiszekírozni az idegeneket az országból.

Ez a törekvés Magyarországon sikerrel járt. A huzamosabb ideig nálunk tartózkodó nem magyar nemzetiségű külföldiek számaránya legfeljebb ezrelékekben fejezhető ki. De azért Magyarország élenjár az illegális migráció ellen szerveződő nemzetközi küzdelemben. Lassan megtanulhatjuk: idegenek még az idegenveszély átéléséhez se kellenek.

• Gazdaság és társadalom