Kőszegvári Tibor

Nyomtatóbarát változat

A szakértők szerint a környezetszennyezés és az energiaellátás mellett Európa számára a legnagyobb kihívást a keletről és délről érkező menekültáradat fogja jelenteni.

Hagen Schulze, a Bundeswehr müncheni egyeteme professzorának jóslata szerint „olyan népvándorlást fogunk megérni, amilyen még nem volt a világtörténelemben”.

Jean-Claude Chenelis, a francia demográfiai intézet (INED) kutatója úgy véli, „ötmillió cigány készül Nyugatra távozni Kelet-Európából”. A Bild-Zeitung 40 millió menekülőt vár Keletről. A jövő menekültjei tehát máris sorakoznak.

Megalapozottak-e ezek az előrejelzések? Egyáltalán: mit jelent az, hogy „menekült”?

Menekültek, menekülők

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) dokumentumai elkülönítik a „menekült”, a „menekülő”, a „bevándorló”, az „áttelepülő”, a „továbbtelepülő” fogalmát. Ezért hibás a köznapi felfogás, amely mindenkit menekültnek minősít, aki – akár legálisan, akár illegálisan – meghatározatlan időre érkezett hazánkba.

Menekült a nemzetközi egyezmények értelmében az, akit saját hazájában faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai okok miatt üldöztek, és ezért kényszerült országa elhagyására. A nemzetközi jog szerint az ilyen menekültet nem szabad visszakényszeríteni hazájába, mert ott életét, szabadságát veszély fenyegeti.

Menekülőknek velük szemben azokat nevezik, akik nem személyes üldöztetés, hanem rendkívüli események – háború, polgárháború – következtében keresnek hazájukon kívül, többnyire átmeneti időre, menedéket.

A jelenlegi helyzetben Magyarországra a délszláv országokból érkezhetnek menekülők; a többiek beutazóknak, átutazóknak, bevándorlóknak tekintendők.

Európa számos országában részletes törvények, két- és többoldalú egyezmények rögzítik a határforgalom, a menedékjog, a határellenőrzés, a menekültkérdés stb. elvi és gyakorlati kérdéseit. Belgiumban már 1835(!)-ben elfogadták a törvényt. Ausztriában 1972-ben könyv formájában adták ki az erre vonatkozó jogszabályokat.

1945–1991 között hozzávetőlegesen 40 millió ember menekült el a saját hazájából. A menekülés földrajzi iránya először dél–dél, később dél–észak, illetve kelet–nyugat volt.

A legnagyobb arányú vándorlás Ázsiában zajlott le: érintette Indiát, Bangladest, Pakisztánt, Afganisztánt, Kambodzsát, Laoszt és Vietnamot.

Európából Európába

A menekülők száma itt Európában is milliókra rúg. Ausztriába 1945–1983 között kis híján kétmillió menekült érkezett, közülük 590 ezer le is telepedett, a többiek más országokba mentek tovább. 1956-ban 180 ezer magyar, 1968-ban 162 ezer csehszlovák és 1981-ben 33 ezer lengyel állampolgár hagyta el hazáját.

A hétmillió lakosú Ausztriának óriási anyagi terhet jelentett, az ország polgáraitól pedig tiszteletre méltó önfegyelmet követelt a kétmillió menekült ellátása, gondjaik magukra vállalása. Az ottmaradottak a lakosság majdnem tíz százalékát teszik ki, mégsem jutott miattuk csődbe az ország – igaz, hogy nemzetközi pénzügyi és más segélyben részesült. Ausztria – a miénkhez hasonló geostratégiai helyzetben – megbirkózott a váratlanul rá szakadt problémákkal. Ezért is érthető, hogy a közelmúltban szigorúbb rendszabályokat léptettek életbe a további illegális bevándorlások megakadályozása érdekében.

Németország a menekülők nagy része számára célország; a menekülőkön kívül a Szövetségi Köztársaság igen sok német nemzetiségű személyt is vissza- vagy hazafogadott. 1990-ben Jugoszláviából közel 23 ezer, Bulgáriából mintegy 9 ezer és Romániából majdnem 36 ezer menedékkérő jelentkezett az NSZK-ban; velük együtt 400 ezer német nemzetiségű személy tért vissza ősei földjére. Jelentékeny számban érkeztek menekültek Ázsiából és Afrikából is.

A német kormány szerint „Németország teljesítőképessége határához érkezett”, így a Keletről érkező menekülteknek számolniuk kell azzal, hogy visszaküldik őket országukba.

A kivándorlási hullám az elmúlt években nem apadt a volt Szovjetunió és Bulgária vonatkozásában sem.

A demokratizálódási folyamatok megindulása előtt a volt Csehszlovákia, Lengyelország és hazánk egyaránt „ontotta” a menekülteket Nyugatra. Napjainkra ez a három ország a más országok menekültjeit befogadó országgá, illetve tranzitországgá vált.

A BM Menekültügyi Hivatalának adatai szerint Magyarországra 1988-ban 13 173, 1989-ben 17 448, 1990-ben 18 283 és 1991-ben 54 694 személy érkezett. Az adatok csak a regisztrált menekültek számát jelzik, valójában több személyről van szó. Közülük mintegy 50-60 ezren a délszláv országokban folyó polgárháború miatt kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

A határainkon bevezetett szigorítások nyomán jelentősen csökkent a Romániából beutazók száma.

Az illegális bevándorlással foglalkozó budapesti konferencián Boross Péter belügyminiszter egyebek között elmondta, hogy „1988-hoz képest napjainkra mintegy 400 százalékkal nőtt a tiltott határátlépések száma. Tovább súlyosbította helyzetünket, hogy a volt Jugoszlávia területén kirobbant polgárháború újabb menekülthullámot indított el, amely nem csekély anyagi erőfeszítést követel az országtól. Nőtt az illegális bevándorlók száma, s velük együtt sajnálatos módon növekedett a fegyver- és kábítószercsempészek száma is.”

A legrosszabb eset

A Római Klub negyedszázada készült híres előrejelzésében részletesen elemezte a világot fenyegető globális problémákat. A tanulmány készítői ezek közé sorolták a demográfiai robbanást, az Afrikában és Ázsiában egyre terjedő éhínséget. Az éhezés nagyarányú népvándorlást indíthat el Ázsiából és Afrikából a fejlettebb kontinensekre, köztük Európába.

A „vén” Európának nemcsak a saját biztonsági és gazdasági problémáival kell megbirkóznia, de fel kell készülnie egy más kontinensekről érkező (vagy érkezhető) menekülthullám fogadására és kezelésére is. A szuperhatalmak fegyverkezési versenyének lezárultával a fegyverkezésre fordított kiadások egy részét az éhező országok segélyezésére lehetne fordítani, így az ott lakók nem kényszerülnének otthonuk, hazájuk elhagyására. Kérdés azonban az, hogy sikerül(het)-e elegendő segélyt eljuttatni a rászorulókhoz a menekültáradat, a „menetek” megindulása előtt.

Saját kontinensünkön a menekülés oka nem az éhezés, hanem a félelem. A félelem az etnikai konfliktusoktól, az etnikai tisztogatásoktól, a létbizonytalanságtól, a politikai nézetek, a faji és vallási hovatartozás miatti üldöztetéstől. De tömegeket késztethet menekülésre a munkanélküliség, egy-egy súlyos természeti katasztrófa vagy a polgárháborús fenyegetés is.

A „tisztes” menekülők közé kalandvágyók és bűnözők, terroristák, hírszerzők, ember- és kábítószercsempészek, feketézők keveredhetnek.

A jövőben persze a demokratikus folyamatok előrehaladtával remélhetően csökken a politikai, etnikai stb. menekültek száma, és a gazdasági növekedés nyomán talán alacsonyabb lesz a máshol jobb megélhetést keresők aránya is. A jelenlegi realitások alapján azonban a beutazók számának növekedése várható.

A Jugoszlávia területéről menekülők száma a polgárháború időtartamától függően akár a két-háromszorosára is növekedhet. Ellátásukról és elhelyezésükről – mivel puszta létük ténylegesen veszélyeztetve van – kötelességünk gondoskodni.

A polgárháborús menekülőkkel együtt az utód-államszövetség, illetve az utódállamok területéről legális és illegális úton más nemzetiségű állampolgárok is érkezhetnek. Kiszűrésük a határőrség és más szervezetek feladata.

Romániával kapcsolatban más a helyzet; a beutazók zömmel rövid látogatásra érkeznek – a szigorú rendszabályok következtében egyre kevesebben.

Ami Ukrajnát illeti, a közeli vagy távolabbi jövő nehezen prognosztizálható. Növekedhet a legálisan beutazni akarók száma. Fogadásukhoz haladéktalanul fejlesztenünk kell a határrendészet és az idegenforgalom infrastruktúráját. Lehet, hogy az ukrán turisták számára Magyarország elsősorban tranzitország lesz.

Számításba kell venni a „legrosszabb esetet” is. Ha a FÁK államai között polgárháborús helyzet alakulna ki, következményei minden bizonnyal a magyar–ukrán határon is jelentkeznének. Ez esetben a Határőrség egyedül képtelen lenne ellátni feladatait. A menekülők áradatának felfogására, megszűrésére és elhelyezésére a Magyar Honvédség reguláris és területvédelmi csapatainak igénybevételére és felhasználására is szükség lenne.

Pillanatnyilag megnyugtató a helyzet a magyar–szlovák határon. De – a legrosszabb esettel számolva – Szlovákiában (fel)erősödhet a nacionalizmus és a magyar ajkú lakosság is veszélybe kerülhet. Így a menekültáradat egyik napról a másikra ezen a határszakaszon is megjelenhet.

A magyar–osztrák határ ebben az összefüggésben különleges szerepet tölt be. Ezen a határszakaszon kell feltartóztatni azokat a személyeket, akik illegálisan hazánkba jutottak, és folytatni akarják útjukat Nyugatra. A szigorúbb ellenőrzés hálóján fennakadnak az illegális bevándorlók, őket visszatérítik hozzánk, ideiglenes elhelyezésükről, majd országaikba történő visszaszállításukról nekünk kell gondoskodnunk. Egy másik feladat a vendégmunkások ellenőrzése, a csempészek és a hamis okmányokkal beutazni szándékozók leleplezése.

Zsilipország?

A tőlünk nyugatra fekvő országok lezárják határaikat, így hazánk zsilipországgá kezd válni, s a keletről–nyugatra igyekvő menekültek, bevándorlók itt rekednek nálunk. A velük együtt érkező ember-, áru- és kábítószercsempészek, a köztörvényes bűnözők, a különböző terroristaszervezetek tagjai komoly fenyegetést jelentenek, hiszen a közbiztonság veszélyeztetésén túl veszélybe sodorhatják mind a politikai, mind a gazdasági stabilitást.

Geostratégiai helyzetünkön nem tudunk változtatni. Az illegális bevándorlás feltartóztatására meg kell teremteni a kérdés kezelésének törvényi, személyi és technikai feltételeit. Az sem lenne azonban célravezető, ha a nemkívánatos népvándorlás visszaszorítására kizárólag kényszerítő és adminisztratív eszközöket használnánk.

Az idő sürget. 1993-ban Európa politikai és gazdasági uniójának létrejötte, a további utazási könnyítések nyomán 1993-ban a migrációs lehetőségek tekintetében is új időszámítás kezdődött. Ugyanakkor sajnos a helyzet sem Kelet- és Közép-Európában, sem a Szovjetunió utódállamaiban nem látszik stabilnak. Ezért már most meg kell tenni a veszélyhelyzet megelőzésére minden előkészületet.

• Belföld