(újvárosi–kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

Tavalyi történet

Lovas és a lex Lezsák: ezt a címet adtuk egy cikkünknek, amely kerek egy éve, 1992. február 29-én jelent meg. Lex Lezsáknak azt a törvénytervezetet neveztük, amely – ha elfogadják – büntetéssel fenyegeti mindazokat, akik jogtalanul maguknál tartanak bármely, „a Belügyminisztérium volt állambiztonsági szerve hivatásos állományára, hálózati személyeire vonatkozó, illetőleg az általuk készített, államtitkot tartalmazó iratot”. A javaslat benyújtására az adott okot, hogy Lezsák Sándor ausztráliai előadókörútja során egy ottani magyar lap közlése szerint azt állította volna, hogy egy hatvanezer nevet tartalmazó ügynöklista van a birtokában. (A törvénytervezetet, amelynek megvitatására azóta sem került sor, az újból benyújtott ügynöktörvény teheti ismét aktuálissá. A volt hálózati személyek egyetlen hivatalos nyilvántartását ugyanis a Belügyminisztérium irattárában őrzik. Bármilyen hiteles is az ügynökgyanús személyek átvilágításának eljárása, az, hogy ki ügynökgyanús, kizárólag a Belügyminisztériumtól függ. Ha ellenben vannak más komolyan vehető – azaz nem pletykalap-színvonalú – ügynöklisták: a belügy gyanúsításmonopóliuma megkérdőjelezhető. Viszont ha efféle adatok birtoklása bűncselekmény – senki nem hozakodhat elő velük.)

A másik személynév cikkünk címében Lovas Istváné. Lezsákkal ellentétben Lovas nincs államtitkok birtokában, most szeretne államtitokhoz hozzájutni. 1964-ben, 19 éves korában államellenes összeesküvés miatt börtönbüntetésre ítélték, az állambiztonsági szervezet kiszabadulása után is a „látókörében” tartotta, sőt azután sem vesztette szem elől, hogy házassága révén külföldre távozott, egy amerikai egyetemen doktorátust szerzett, majd a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. A rendszerváltás után hazatérvén szerette volna megismerni a tevékenységéről gyűjtött információkat, kiadásukat még a kisgazdavezetők emlékezetes ügye előtt, 1991. április 15-én kérte a Belügyminisztériumtól. Az ő kérelmével azonban nem a miniszterelnök foglalkozott, mint a kisgazdavezetőkével, hanem Bosánszky Lajos, a BM kabinetfőnöke, aki a kérést azzal utasította el, hogy az anyag kutatási korlátozás alá esik. Viszontválaszában Lovas arra hivatkozott, nem kutatni kíván, hanem a személyére vonatkozó adatokat akarja megismerni. Újabb válaszában a kabinetfőnök türelmet kért, minthogy „jelenleg tárcaközi koordináción van a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvénytervezet, amelynek szabályai vélhetően az Ön kérelmét teljesíthetővé teszik”. Az üggyel időközben a Népszabadság és a Naptévé is foglalkozott, így végül Lovas megtekinthetett egy dossziét, amely főleg összeesküvési perének a bíróságon is megtalálható iratait tartalmazta.

A titok titkos indoklása

A makacs igazságkereső nem elégedett meg ezzel. Pert indított, kérve a bíróságot, kötelezze az alperest – a Belügyminisztériumot – arra, hogy a hozzájárulása és beleegyezése nélkül, a róla összegyűjtött és a BM által tárolt minden adatba és információba betekinthessen, és azokról technikai eszközökkel másolatot készíthessen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1991. november 12-én tájékozódó tárgyalást tartott az ügyben, ezen a BM részt sem vett. A bíróság felhívására már komolyabban vette a pert. Az 1992. február 20-i tárgyalási napon a BM képviselője indítványozta a zárt tárgyalás elrendelését és a perirat titkossá nyilvánítását. Indokként előadta, hogy (saját állományába tartozó – másmilyen nincs is) titokszakértő által készített szakvélemény szerint a felperesre vonatkozó, BM-birtokban lévő adatok, információk részben államtitoknak minősülnek, részben mások személyiségi jogait sértené, ha azokat felperes megismerné.

Ettől kezdve a titok jegyében történtek az események az ügyben (még a bíróság is csak a belügyminiszter előzetes engedélyével ismerheti meg azt a titokszakértői véleményt, melynek alapján döntenie kellene az ügyben).

Lapunk hűséges olvasója eddig voltaképpen ismeri az eseményeket. Múlt évi cikkünk, amelyet a fentiekben összefoglaltunk, a tárgyalás után, azon frissiben beszélte el a történteket. Az új menet ezután következett.

Mitől titok a titok?

Lovas nem fogadta el azt a belügyminiszteri döntést, hogy a róla tárolt dokumentumok államtitkot képeznek, ezért külön pert indított az államtitokká minősítés ellen, kérve a bíróságot a döntés hatályon kívül helyezésére.

Ez a második per, minthogy tárgya egy országos hatáskörű szerv közigazgatási határozata – a titkossá minősítés – megsemmisítése volt, a Fővárosi Bíróság illetékességébe tartozik. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a „tp” – titkos perirat – jelzésű iratok kezelését Budapesten kizárólag a Fővárosi Bíróság végzi. A periratok így egy időre eltűntek a két bíróság és a titkos ügykezelés között támadt sötét lyukban.

Az újabb fél év késedelemmel a Fővárosi Bíróság dr. Öcsödi Ágnes tanácsa elé került per kérdése az volt, hogy az államtitokká nyilvánítás egyedi mérlegelési joga-e az erre jogosult személyeknek, vagy vannak az aktusnak tartalmi feltételei is. Hogy a kérdés világos legyen, érdemes hosszabban idézni az államtitokról és szolgálati titokról szóló (a rendszerváltás következtében számos vonatkozásban már ma is értelmezhetetlen) 1987. évi 5. sz. törvényerejű rendeletet:

„Államtitok az az adat, amelynek illetéktelen személy tudomására jutása veszélyezteti a Magyar Köztársaság biztonságát vagy más fontos politikai, gazdasági, illetőleg honvédelmi érdekét, és

– e törvényerejű rendelet vagy más jogszabály, illetve

– az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök, a kormány elnöke vagy tagja, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, országos hatáskörű szerv vezetője, társadalmi szervezet országos központjának vezetője, illetve a szövetkezetek országos érdek-képviseleti szervének vezetője által meghatározott, államtitoknak tekintendő adatok körébe (államtitokkör) tartozik.

Államtitok különösen

– a Magyar Köztársaság védelmének, biztonságának szervezésére vonatkozó adat, a háború, vagy az állam biztonságát súlyosan fenyegető veszély esetére vonatkozó országos rendelkezések és tervek, valamint a nemzetgazdaság honvédelmi felkészítésével kapcsolatos tervek és dokumentációk;

– a Magyar Köztársaság védelmét és biztonságát szolgáló stratégiai készletekre, a hadiipari termelésre, az új haditechnikai eszközökkel kapcsolatos kutatásra, kísérletre, honvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű találmányra, gyártmányra, védelmi beruházásra vonatkozó adat;

– a fegyveres erők és a fegyveres testületek központi és alárendelt szerveinek szervezetére, elhelyezésére, létszámára, parancsnoki állományára, hadfelszerelésére, védelmi berendezéseire, működésére, harcértékére, erkölcsi-politikai állapotára, hadrafoghatóságára, mozgósítási és hadműveleti terveire vonatkozó országos adat, illetve országos szintű döntés;

– az állami szervek különleges hírközlő berendezésére és információvédelmi eszközeire vonatkozó adat;

– a Magyar Köztársaság által más állammal, kormánnyal, nemzetközi szervezettel folytatott tárgyalásnak a felek által államtitoknak minősített adatai;

– más állam vagy nemzetközi szervezet által államtitoknak minősített és a Magyar Köztársaság vagy valamely szerve rendelkezésére bocsátott adat;

– a Magyar Köztársaság védelmi helyzetére, illetve képességével összefüggő adat;

– a honvédelmi miniszter által meghatározott térkép, légifénykép, valamint a Központi Földtani Hivatal elnöke által meghatározott gravimetriai adat.”

– Lovas István kizártnak tartotta, hogy a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumában a személyéről olyan adatot vagy információt tárolhatnának, amely a legcsekélyebb mértékben is megfelelne a fenti államtitok-definíciónak.

– Több, mint furcsának tartotta azt is, hogy a tvr. megalkotását követően a védett tárgyban történt változás ellenére miért nyilvánítja a köztársaság Belügyminisztériuma államtitokká a népköztársaság ellenfeléről szerzett információkat.

Úgy vélte, a bíróságnak tartalmilag kell mérlegelnie, hogy az államtitokká minősített információk valóban államtitkot képeznek-e. Álláspontját az is alátámasztotta, hogy az emlékezetes Végvári-ügyben a Katonai Ügyészség által felkért két igazságügyi titokszakértő elvégezte ezt a mérlegelést. 1990. február 12-én kelt jelentésükben leszögezik: „A »Fekete Doboz«-nak átadott napi jelentés és a megyei tájékoztató jelentések, mivel »szigorúan titkos« minősítés jelöléssel látták el azokat, formailag államtitoknak minősülnek, de tartalmuk tekintetében nem képeznek államtitkot, illetőleg szolgálati titkot.” Ez a titokszakértői álláspont belekerült a Legfelsőbb Bíróságnak a Végvári-ügyben hozott ítéletébe, azaz a későbbi bírói gyakorlat számára elvi iránymutatást jelent.

De hol van már a tavalyi hó?

Az idők változása, úgy látszik, nagyobb súllyal esik latba, mint a Legfelsőbb Bíróság rendszerváltáskori ítélete. Horváth István titkáról ki lehetett mondani, hogy nem is titok. Boross Péter titkáról (amely egyébként eredetileg ugyancsak Benkei–Biszku–Horváth titka) egyelőre nem lehet.

A Fővárosi Bíróság februárban – anélkül, hogy tárgyalást tartott volna – végzéssel utasította el Lovas István keresetlevelét.

Az államtitokról szóló jogszabályt ugyanis a Fővárosi Bíróság úgy értelmezi, hogy:

„Az tehát, hogy mely adat minősül a tvr. 3. § (1) bek. szerint államtitoknak, jogszabály vagy az arra fentebb felsorolt jogosultak dönthetik el.”

„A fentiekből következően, miután a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat (nyilatkozat) a döntést hozó egyedi mérlegelésén alapult, és ezen mérlegelés szempontjai jogszabályban nem rögzítettek, az alperesi határozat felülvizsgálatára a bíróságnak nincs jogszabályi lehetősége.”

Hogy jól értsük: a Fővárosi Bíróság szerint az államtitok fogalma nincs jogszabályban definiálva, ezért az államtitok-kör meghatározására felhatalmazottak saját belátásuk szerint minősíthetnek bármilyen adatot államtitoknak.

Az Országgyűlés a múlt év novemberében elfogadta a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt, amely Bosánszky kabinetfőnök ígérete szerint megoldani hivatott Lovas problémáját. A törvény 17. szakasza értelmében

(1) Az érintett, jogainak megsértése esetén, az adatkezelő ellen a bírósághoz fordulhat.

(2) Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.

(4) Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, törlésére kötelezi…

A törvény ez év május 18-án lép hatályba. A bírói gyakorlat fogja megmutatni, hogy alkalmas-e arra, amire létrehozták: hogy biztosítsa az állampolgárok jogát, hogy megismerjék a róluk gyűjtött adatokat, és szabadon rendelkezzenek velük.

Vagy kiderül: van rajta egy kiskapu, amelyen átbújva ismét eltűnhet előlünk „az ÁVO titka”.

• A törvény szövedéke