Kőbányai János

Nyomtatóbarát változat

Nem kívánom a Beszélő 2009. november–decemberi számában megjelent Vári György Összeordítások című dolgozatának azt a fogását kommentálni, hogy „bocsánatkérés” ürügyén a szerző felsorolja benne az összes személyem és munkám (ügyem) iránti ellenszenvét, mégpedig úgy – erre a „megkövetés” formája kitűnő (ál)alkalom és forma –, hogy azt alátámasztó tények, idézetek, vagy legalább a valósággal köszönő viszonyba került összefoglalás nélkül teszi meg. Ha a Beszélő ezt így látta helyénvalónak egy másik, sok szempontból azonos olvasótáborra számító folyóirat szerkesztőjével szemben, bizonyára igaza van, s látatlanban is meghajolok általam ismeretlen szempontja előtt. Azt is csak a „szakmailag” kifogásolom, hogy egy levélváltás, utcán lezajlott esemény – amelynek nincsen tanúja, csak az egyik elfogult1 fél – interpretációját a nyilvánosság elé tárja. (Posztumusz emlékiratok esetében is sokat vitatott eljárás.) Amire azonban van adat, ahhoz felelősen hűnek kell/illik lenni, hiszen a folyóirat nem csak a jelen, de az utókor nyilvánosságához is szól. Egy személyiségről, ügyről kialakult megítélést senki nem uralhat. A tényeket azonban igen, amelyek alapján kialakul a kép. Ezért kívánok a Beszélő jelen és jövő nyilvánossága elé került azon adatokon változtatni, amelyek valósághiányban szenvednek.

1. A szöveg, amire Vári György a Magyar Narancsban, majd a Beszélőben hivatkozott – mindkét fórumon mellőzve  idézését (?!?), a maga környezetében így szólt:

„Ezért a Hameiri-dokumentumnak egy egészen másfajta relevanciája van, mert egy gyökeresen más jellegű, más következményű kézfogásról számol be. Ez bizony százévnyi távlatból is újdonság – és mai aktualitású. Egy olyan kézfogásról, amelynek a narratívájában zsidók és nem zsidók, vagy a magyar kultúrának, patriotizmusnak egyaránt elkötelezett magyarok és magyar zsidók szerepelnek. Egyenrangúan, s egymás kultúráját tisztelő, abból gazdagodó felekként – amiben egyik fél sem kíván az lenni, ami nem az. (Ilyen magányosan termékeny dialógusra csak még egyszer nyújtott példát a magyar irodalom története. Pap Károly és Móricz Zsigmond, valamint Németh László, Illyés Gyula emberi és szellemi barátságában.)

Hameiri gondolkodása, partnerséget kínáló gesztusrendszere a cionista világnézeten alapult. Ez nem aknásította el a zsidó és nem zsidó együttélés lehetőségeit, mert igaz paraméterekből indult ki. Abból, hogy zsidó és magyar két külön entitás.”2

Gondolom, így mindenki előtt nyilvánvaló, hogy e textusnak szemantikailag nincs olyan interpretációs tartománya, amit a szerző – az idézet és kontextusa mellőzésével – nekem akar tulajdonítani.

2. Sem Várit, sem az őt közlő Magyar Narancsot (egy visszautasított válaszcikkben) nem azonosítottam a Stürmerrel. Annál inkább Vári, inkriminált cikkében3 többször is szereplő, s alcímként is kiugratott, jómagamat lefestő „Judeomán Móricka” szó-leleményét. Ez szintén a szemantika körébe – is – tartozó lényeges különbség.

3. Várit nem neveztem sem holokauszt-tagadónak, sem nácinak – sem egyszer, sem kétszer. Ez abból a szempontból sem áll a valóság talaján, hogy azt sugallja, én vele egyáltalán bármilyen szempontból nyilvánosan foglalkoztam volna – noha munkásságát és személyét eleddig két szakmai jellegű lábjegyzetem illette csupán a nyilvánosságban.

4. A Múlt és Jövőben megfordult három recenziójának ügymenete (nem emlékszem, egyszer vagy kétszer beszéltem vele személyesen) nem adhatott alkalmat jellemem olyan mélységű megismerésére, hogy az alapot nyújtson számára bármilyen irányú „vélemény” vagy személyiségkép megrajzolására. Mindenképpen indokolatlan továbbá, hogy e marginálisnak is mondható szereplés és viszony alapján „szerkesztőmként” aposztrofáljon, amit az itt bemutatott „cseppben a tenger” jelenség-eset okán sem vállalok.

            Jeruzsálem, 2010. január 20.

Jegyzetek

1          Várit a bíróság velem szemben személyiségi jog megsértése miatt elítélte, ennek a tényét – igaz, a határozat joghatályra emelkedése után fél év késéssel –  a Magyar Narancs kénytelen volt nyilvánosságra hozni, tehát nyilvános tényről van szó.

2          Avigdor Hameiri: A daloló máglya, Ady és a Biblia, versek cikkek, 1916-ig. Budapest, 2006. „Avigdor Hameiri Ady-évei” című utószó. 358–359.

3          Vári György: Magyar, zsidó: két jó barát – Ady Endre: Egy keresztvetés története; Avigdor Hameiri: A daloló máglya. Magyar Narancs, 2007. jan. 18.

• Visszabeszélő

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges