„Ha egy életet megmentettél, mintha az egész világot mentetted volna meg.”
„Ha egy embert elpusztítasz, mintha az egész világot pusztítottad volna el.”
(Talmud)
A szarajevói hitközség lázasan nyüzsgő méhkas. Egyszerre klub, konyha és étkezde, orvosi rendelő, rádióállomás, komputerekkel felszerelt adminisztratív központ; hivatal, élelmiszerraktár, posta, tanfolyamok színtere s persze az éltető hírek börzéje.
„Ha egy életet megmentettél, mintha az egész világot mentetted volna meg.”
„Ha egy embert elpusztítasz, mintha az egész világot pusztítottad volna el.”
(Talmud)
Az újév baljós füstje lassan gomolyog elő odvából. Napokig nyirkos köd üli meg a völgyet; a hódara, a felcsapó gránátok füstje összekeveredik a várost elborító szemét gőzével, égett vagy édeskés, rothadó szagával. A fel-felkattogó gépfegyversorozatok, gránátok süvöltésébe a lövedékek szántotta aszfalton vizet szállító, műanyag kannákkal megpakolt kordék, talicskák, babakocsik nyikorgása keveredik.
Milyen érzés szerb létére szerbek ellen harcolni?
Én nem a szerbek ellen harcolok, hanem a vak nacionalizmus, mondjuk ki kereken: a fasizmus ellen. Nekem Bosznia-Hercegovina a hazám. Itt élek 28 éve. Szarajevó polgára vagyok, mint bárki más: ezért kötelességem védeni, megmentem a szerb és a horvát nacionalizmustól. A fasizmus, ami ellen harcolok, persze nemcsak itteni jelenség, Zsirinovszkij előretörésének például közvetlen következményei is lehetnek térségünkben. Meg kell írnia: az, hogy itt polgárháború vagy vallásháború folyik: csak propaganda.
„Ha egy életet megmentettél, mintha az egész világot mentetted volna meg.”
„Ha egy embert elpusztítasz, mintha az egész világot pusztítottad volna el.”
(Talmud)
A huszonegy hónapja ostromlott Szarajevóba a zágrábi UNPROFOR-laktanyán és kommunikációs központon, de leginkább egy műanyagba olvasztott kártya megszerzésén keresztül vezet az út. Ez jogosítja fel tulajdonosát arra, hogy saját felelősségére, meghatározott időn belül a volt Jugoszlávia területén folyó harcok színtereire be- és kiutazzon.
„A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából”
(Radnóti: Levél a hitveshez)
A lábadozó napfényben a belgrádi hitközség épülete felbolydult méhkas. Valóságos tömeg várja Tuviát, úgy kell behozatnia alkalmi fogadószobájába egy-két szendvicset, mert estig nem szabadul. Az ő személye a kapocs a már Izraelbe érkezettek és az itthoniak között.
„A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából”
(Radnóti: Levél a hitveshez)
A hálókocsi kellemesen ringat végig az egykori Jugoszlávián, amelynek egykoriságára a nyílt pályán leállított szerelvényeken a morózus derengésben végigbóklászó-dörömbölő vasutasok, katonák, rendőrök és vámosok figyelmeztetnek – ez a mulatság útitársamnak újabb és újabb 20-30 márkás (dollár nem fogadtatik el: ez az új birodalom határának jele?) pecséteket je
„A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából”
(Radnóti: Levél a hitveshez)
A Budapest–Belgrád autóúton bőven jutott idő megkérdezni a Szohnut (Zsidó Ügynökség) magyarországi irodájának vezetőjét, Tuvia Ravivot, hogy a felbomlott Jugoszlávia melyik csonkjában veszélyesebb ma zsidónak lenni. Pontosabban: hol ingatagabb a helyzetük az általános borzalomban, régi-új gazdanépeik körein belül?
Ünnep. Tabán-ünnep. Tabáni beatünnep. Évelő virág. (Flowers’ power.) A Dunára ereszkedő Tabán lankáin 1968 tavaszán kelt ki az internacionális folklór virága, a beat-hippi kultúra. ’68-ban. Véletlenül ebben az évben. Hiszen a „véletleneknek” – rejtett szálakon igazodó összefüggések és közlekedőcsatornák láthatóvá váló felbukkanásainak – már ilyen a természetük.
Ünnep. Fesztivál. Fesztiválünnep. Táncházfesztivál-ünnep. Kiemelkedik a „mindennapi kultúra” milliárd mozzanatú kavargásából, hogy emeltebb szinten szervüljön be a magas kultúra folyamatába. A paraszti (és paraszt-polgári) életmód tradicionális alkalmai fölszivárogtak a nagyvárosi táncházak parkettjeire, majd onnan a színházak pódiumaira, lemezekre (újabban filmekre is), fesztiválok karneváli fölvonulásaira.
Minden Szomory Dezsőről szóló írást izgalommal olvasok, hiszen darab ideje célom, hogy, mint egy avartüzet, fellobbantsam az iránta való érdeklődést. Ezt – a dolog felületéről nézve – könyvkiadóként teszem – de ki a kiadó? s miért és mit ad ki? – éppen most, a Gutenberg-galaxis végi s a jelenlegi magyar időkben? Nincs tér ebbe belebonyolódni, ehhez – Szomory kedvelt kifejezésével – („micsoda”) balzaci mélységek és körültekintések szükségeltetnek. A mai magyar kiadók többsége nem üzleti vállalkozásból, hanem valami más, e helyen bizonyára ismert okokból igyekszenek kihasználni a könyvkultúrában még benne lévő, talán még évtizednyi lehetőséget. Azonban a felgyújtandó érdeklődés sikere a recepción múlik – amely jól irányított fuvallataival fölserkenthetné a kiadó álmodta, kívánta futótüzet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 5 hét
9 év 31 hét
9 év 34 hét
9 év 34 hét
9 év 36 hét
9 év 36 hét
9 év 36 hét
9 év 38 hét
9 év 39 hét
9 év 39 hét