Skip to main content

AZ MSZP-frakció és a munkásosztály

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Parlamenti mese)


Maréknyi, de harcos kis csapat, akiket hajt még az elhivatottság, a történelmi küldetéstudat. Bár csak maradék, csak töredék, kisebbségben, ellenzékben, épphogy kikászálódva, nevük egy betűjét is – mint gyík a farkát – hátrahagyva, a poraiba hulló monstrum-ős romjai alatt, máris sorompóba állnak – mint a régi szép időkben: a munkásosztály érdekeiért.

Harminchárom ember, akiket nem lehet nem észrevenni. Országmentő, a nemzetet féltő szónoklatok hangzanak el, sűrűn, egymás után az MSZP-frakció padsoraiból. Itt egy (valahonnan már ismerős) ifjú titán aggódik a nép nyugalmáért, odább egy joviális bölcs emelkedik szólásra a „nép érdekének” védelmében. Olykor feláll egy acélos tekintetű, vasöklű esztergályos, és kijelenti: a „munkásosztály” otthonába tért, és figyel minket.

Nem csodálkozom ezen, csak valami lelki émelygést érzek, amikor mellbe vág a demagógia, és nem értem, miért is tépték ki nevükből azt az árva „M” betűt, aminek fényében negyven éven át a „munkásosztály élcsapataként” oly sok örömet okoztak a munkapadok mellett álló kék nadrágos, overallos embereknek, hiszen láthatóan most is azt gondolják, hogy ők és csakis ők a „munkásosztály” egyedüli elhivatott képviselői. Vajon mit szólnak ehhez a munkások? Nos, a francba kívánnak minden elvtársat, aki őket lemunkásosztályozza, és akik miatt már a kétgyerekes munkáscsaládok is a megélhetés gondjaival küszködve, a létminimum határán élnek, azon egyszerű okból, mert rájuk hivatkozva, az ő nevükben elhivatott elvtársak csakis a saját hatalmuk és úri jó dolguk érdekében hovatovább már a fél országot lerombolták. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak – a munkásoknak is – jót tenne, ha az MSZP-frakció titánlelkű forradalmárai kissé visszafognák vad lobogással feltörő, a népet, az országot minden rossztól és gonosztól féltő érzelmeiket, és megértenék végre, hogy ez a parlament, ami számukra érthetetlen módon nem mindig hiszi el, amit mondanak, olykor még ki is neveti őket, így ahogy van, együtt és ilyen létszámarányban képviseli a népet. Annak szavazatai, bizalma alapján. Azt az állampolgárt is, aki a munkapad mellett és azt is, aki az egyetemi katedrán tölti munkaidejét. A „munkásosztály” fogalmát pedig a „forradalmi munkás-paraszt kormánnyal” együtt ideje lenne elfelejteni. Természetesen vannak munkások. Ám, hogy e gyűjtőfogalom a mai viszonyok között mely foglalkozásköröket, a dolgozó társadalom mely rétegeit fedi, nem is olyan egyértelmű. Időszerű lenne, ha elkezdenénk használni a demokráciához és a piacgazdasághoz közel álló fogalmakat. Beszélhetnénk munkavállalókról és tulajdonosokról. Polgárokról, akik csakúgy lehetnek városlakók, mint falun élők… és így tovább… és így tovább. Csak az „elvtárs” szót ne. Azt felejtsük el.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon