Skip to main content

[Olvasói hozzászólások]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Solt Ottilia: A Madách téri fogorvosok esete (Beszélő, 1991. 16. szám)


Tisztelt Szerkesztőség!

Meglepetten olvastam Bencze Judit levelét. Öt évig dolgoztam a Madách téri rendelőintézetben, több fogorvos mellett, így alkalmam volt azonosulni a beosztott fogorvosok véleményével. Az lehet, hogy Bencze Judit és családja 30 éven át kitűnő ellátásban részesült a főorvos úr magánrendelésén, de annál inkább megdöbbent ennek az embernek a kettőssége. Hogy lehet egy gyógyításra hivatott ember otthon, magánrendelésen humánus, a munkahelyén pedig ellentmondást nem tűrő despota.

Jelenlétemben ordította le utolsó főnökömet, egyetemi évfolyamtársát, akit régóta kezeltek szívpanaszokkal: izgasd csak magad, nem számít, ha infarktust is kapsz, itt az lesz, amit én akarok. Engem pedig hamis tanúzásra akart kényszeríteni. Elém tett egy olyan jegyzőkönyvet, amelyben nem a valóságnak megfelelő állítások voltak a főnökömmel kapcsolatban (intézeti fogkeféket lopott!!!), ezt nem voltam hajlandó aláírni. 11-ig negyedóránként járt a nyakamra, addigra olyan sokkos állapotba kerültem, hogy haza kellett küldeniük. Azonnal betegállományba vettek, két hónap múlva kezdtem dolgozni egy másik rendelőintézetben.

Így ért véget a Madách téri munkaviszonyom. Azóta sok év eltelt, de akárhányszor eszembe jutnak az ottani idők, az akkori terrorhangulat, napokig az elmúlt élmények betege vagyok.

Volt főnököm szervezte meg a kerület szájbetegellátását, részben saját zsebből finanszírozva, az általa készíttetett tablókkal vannak tele a fogászati váróhelyiségek. Olyan sikerrel, hogy az egyetem szerződést akart kötni vele a hallgatók oktatására. Főigazgatónk pedig főorvosi státuszt akart adni neki. Ez már sok volt a humánus, kollegiális főorvosnak, aktivizálta magát, így a volt főnököm hamarosan leszázalékolásba menekült.

A munkahelyi légkörre jellemző volt, hogy utánam hat hónap alatt 13 asszisztensnő vált meg a rendelőintézettől. Erre a felettes szervünk is érdeklődni kezdett, és sajnos (úgy látszik) tehetetlenek voltak. Ennyit egy főorvos humánus vezetési módszeréről.

Koroknyai Andrásné




Budapesti Rendőr-főkapitányság
Gazdasági Rendészete
Szám: 3359/1981 bű.
E.a.: Kollár L. r. szds.

Határozat a nyomozás megtagadásáról

Indokolás:

Jobbágy Károly feljelentést tett Elkán Géza, a Péterfy Sándor utcai kórház-rendelőintézet fogtechnikai részlegének vezetője ellen, aki a feljelentés adatai szerint saját hasznára végeztetett fogpótlási munkákat a részleg dolgozóival.

A rendelkezésre álló adatok szerint Elkán Géza a terhére róható cselekményt 1988-ban, valamint azt megelőzően követte el, a feljelentéshez csatolt munkalapok alapján pedig az állapítható meg, hogy az okozott kár együttesen sem haladja meg a 10 000 Ft-ot.

A fentiek alapján Elkán Géza terhére a Btk. 318. § (2) bek.-be ütköző csalás vétségének elkövetése állapítható meg.

Tekintettel azonban a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 6. § a) pontjában foglaltakra, mely szerint az 1990. június 1-je előtt elkövetett vétség miatt nem indítható büntetőeljárás, megállapítható, hogy Elkán Gézával szemben a Btk. 32. § c) pontjában meghatározott kegyelem folytán büntethetőséget megszüntető ok áll fenn.

Tisztelt Beszélő Szerkesztőség!

1991. április 20-i számban olvastam a Madách téri fogorvosok esete írást. Szeretnék egy pár hitelesen kivizsgált adattal a fent jelzett íráshoz hozzászólni!

1967. októbertől a nyugdíjkor eléréséig a Madách I. téri fogtechnika dolgozója voltam 1989. V. 1-jéig.

A rendőrségi jegyzőkönyvben szereplő csalás-sikkasztáson kívül az emberi magatartás és az állandó fenyegetettség légkörében dolgoztunk. Erről akkor még szólni sem lehetett.

Az intézet két vezetője, Dr. Fülöp Róbert és dr. Tanda Gyula oszt. főorvos mindent megtett, hogy a fent nevezett vezető a felelősségre vonást elkerülje, és mind a mai napig a beosztásában megmaradjon.

Tisztelt Szerkesztőség, kérem e bűncselekményt a támogatóival a nyilvánosságra hozni.

Tisztelettel:
Jobbágy Károly















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon