Skip to main content

[Két levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Langmár Ferenc: Hab a tortán (Beszélő, 19. sz.)


A Beszélő május 11-i számában Langmár Ferenc (vagy ha a szerzőcske stílusánál maradunk egy bizonyos Langmár Ferenc) Hab a tortán címmel cikket írt az Expo ellen. Ilyen már volt, lesz is, s az sem igazán baj, ha egyes cikkekben a tárgyszerű érvelést indulatok helyettesítik. Válaszra az késztet, hogy személyemet illetően denunciál a szerző. Idézem: „A világkiállítás propagandakiadványainak kiadója egy bizonyos Kolosi Tamás szociológus… A világkiállításról készített egyik közvélemény-kutatást végző cég vezetője az a bizonyos Kolosi Tamás, aki emellett magánvállalkozásának révén üzletileg is érdekelt az Expo megrendezésében. Mit ad isten, Kolosi kutatása szerint az emberek sokkal nagyobb része pártolja a világkiállítást, mint más közvélemény-kutatók szerint.”

Ami a tényeket illeti: valóban több mint húsz éve szociológus vagyok, empirikus kutatással foglalkozom, és mind az előző, mind a jelenlegi rendszerben eléggé rigorózus vagyok a tudományos etikát illetően. Továbbá egy esztendővel ezelőtt mellékfoglalkozásként elvállaltam egy magánkiadó vezetését, amely többek között a világkiállítási programiroda hivatalos kiadványainak a kiadója is. Ezen vállalásom motívumairól már annak idején nyilatkoztam, és ez több napilapban is megjelent. Azóta is ahányszor a világkiállításról nyilatkozom, minden esetben elmondom, hogy milyen formában vagyok érdekelt az Expo megrendezésében, s azt is, hogy azért váltam érdekeltté benne, mert meg vagyok győződve az ország számára való hasznosságáról. (Ennek jó néhány sajtótermékben és a rádió hangszalagjai között utána lehet nézni.)

Ami a konkrét közvélemény-kutatási eredményeket illeti, ott pedig egyszerűen nem igaz, hogy a mi kutatóintézetünk eredményei lényegileg eltérnének a más közvélemény-kutatók által végzett vizsgálatok eredményeitől. A tisztelt szerző talán utánanézhetett volna az éppen általa kifogásolt Népszabadság-cikkben – vagy a Világkiállítási Hírlevélben –, hogy éppen én hívtam fel a figyelmet arra, hogy a különböző kérdésekre adott válaszok alapján nem lehet egy számmal jelezni, hogy mennyien támogatják az Expo megrendezését, hanem január–februárban azt lehetett mondani, hogy a budapestiek legalább 60-65 százaléka támogatja, 15-25 százaléka ellenzi a budapesti világkiállítást, a többiek válasza pedig bizonytalanságot mutat. Azóta persze – s éppen a különben az SZDSZ-hez közel álló Medián Kft. felmérése szerint – emelkedett a támogatók, és jelentősen csökkent az ellenzők aránya.

Persze lehet, hogy csak a pártérdekekben gondolkodni képes és a tudományos tisztességet elképzelni sem tudó urak szerint a Medián kutatása sem megbízható, ha nem azt az eredményt hozza ki, amit elvárnak tőle. Éppen a világkiállítás kapcsán jártunk már így. Az SZDSZ nyilatkozatainak hosszú időn keresztül a Pénzügykutató Rt. jelentette az egyik alapvető szakmai bázisát és hivatkozási alapját. Amióta azonban ez az intézet az Expo gazdasági előnyeit mutatta ki, azóta már több Expo-ellenes politikus nyilatkozott lekicsinylőén a Pénzügykutató Rt. tanulmányáról.

A magam részéről továbbra is egy bizonyos Max Weber nevű szociológuska véleményét fogadom el, nevezetesen, hogy nincs érték- (és tegyük hozzá: érdek-) mentes tudomány. A kutató számára éppen ezért az a fontos, hogy mindig nyíltan feltárja a saját értékeit és érdekeit, s az azok ellen ható érveket fokozottan vegye figyelembe. Ezt tettem az intézetünk által Expo-ügyben végzett kutatások kapcsán is. S aki ennek ellenkezőjét bizonyítékok nélkül vagy azok ellenére állítja, az rosszhiszeműen gyanúsítgat.

Ami pedig Langmár úr cikkének címét illeti: én éppen azért pártolom a világkiállítást, mert egy vállalkozói alapon rendezett Expo az egyik esély arra, hogy kitörjünk a csendes lerohadás folyamatából, s minél szélesebb rétegeknek jusson habos torta. Ne pedig az ilyenfajta tortadobálás módjára csak a hab a pofánkba.

Kolosi Tamás

A Beszélő 1991. május 11-i számában ezt írja: a világkiállításról vitázva kenőolajat használnak az újságírók fóliának csúsztatására. Lehetséges, Langmár Ferenc így tudja. Egyben azt állítja, megkentek engem is jól fizető mellékessel, mert én szerkesztem az Expo propagandakiadványát, és eközben nem átallom munkahelyemen, a legnagyobb példányszámú napilapban első oldalon ismertetni Kolosi Tamás tanulmányát.

Két megjegyzést ehhez:

1. Nem azért tartom megrendezendőnek a világkiállítást, mert propagandalapjától pénzt kapok, hanem azért szerkesztem ezt a lapot, mert szükségesnek tartom a világkiállítás megrendezését.

2. Kolosi Tamás tanulmányát a Népszabadság első oldalán nem én ismertettem.

Kérdésem: mit tegyek? Pereljem be valótlan tények állításáért Langmár Ferencet? Vagy hajlandó tőlem a nyilvánosság előtt bocsánatot kérni?

Másik kérdésem a Beszélő főszerkesztőjéhez szól.

Tisztelt főszerkesztő úr!

A Beszélő és köztem van ellentét. Az ugyanis, hogy a Beszélő úgy gondolja, nem kell világkiállítás, én viszont másként gondolkodom. Egy liberális párt tiszteletre méltó liberális lapja csak nem csap fel a máskéntgondolkodók rágalmazójául? Ugye, nem, Kőszeg úr?!

Kiváló tisztelettel:

Gál Zsuzsa


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon