Skip to main content

Buddhisták, zsenik, Kárpátok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Magánytudósítónk, Bikácsy Gergely jelenti a vb-ről


A „Baggio fivérekkel” nincs szerencséjük a tévéközvetítőknek. Gulyás (akin a fél ország nevetne, ha nem dühöngene ostobaságai miatt) Robertót a norvégek ellen kiállítottnak látta, ráadásul hosszú percekig Dinónak nevezte, s ezzel megadta a jelt. A többnyire nagyon unalmas Vitray halkan s keveset szólt, tehát keveset hibázott. Az olykor unalmas, de rendkívül precíz és ritkán hibázó Knézy következett, aki a spanyolok elleni meccsen kiáltott fel extázisban: „Dino Baggio második gólja!” (Nem egyszerű névtévesztés volt hát, hiszen második gólt tulajdonított neki, vagyis nem nevüket, személyüket keverte.) Gyorsan a francia TV-5 re kapcsolok, ahol az Antenne 2 rutinos főműsorvezetője éppen „Baggio fivéreknek” nevezi a Juventus két névrokonát. Majdnem olyan ez, mint az egykor híres Csapajev-film. Annak két Vasziljev nevű rendezőjét sok lexikon fivéreknek, más lexikonok ezzel szemben „nem fivérek”-nek nevezik. Ilyen a tudomány.

A nagyobbik sztár, Roberto Baggio egyébként buddhista. A dél-koreai csapat java része viszont keresztény vallású. Érdekes dolgok ezek. Buddhista vébégólkirály még nem volt. Vajon a hóhér Li Peng, akivel mosolyogva paroláznak most Európa államfői, engedi-e, hogy Tibet kínai megszállástól boldog boncai nézhessék a vébét, s Baggio góljainál pörög-e az imamalom?

Két kedvencem támadt ezen a vébén. Az egyik buddhista, a másik feltehetően nem. Számomra Roberto Baggio és a svéd Kennet Andersson a két legrokonszenvesebb játékos. Baggio rettenetes rossz formában kezdte a sorozatot, ha Itália hamar kiesik, elbújdokolhatott volna. A megállíthatatlan Rossi, aki 1982-ben egymaga nyerte meg Itáliának a vébét, nem tudott focizni, vagy ha tudott, csak azokban a diadalmas napokban: előtte semmit nem mutatott, utána bámulatosan rosszat produkált, míg el nem tűnt. Baggio viszont technikás, okos és elegáns játékos. Most, félig sérülten és bitang rossz formát kifogva robotolt, mintha nem sztár, hanem csekély képességű névtelen lenne. A tehetség szunnyadhat, fakulhat, lappanghat, de ritkán vész el. A most valóban kiváló Hagi például az előző világbajnokságon gyalázatosan rosszul játszott. Akkor készült a Real Madridba, csoda, hogy nem álltak el a szerződésétől. Később bánhatták: a „Kárpátok Maradonája” (kitől ez a bárgyúság vajon?) azután a Real Madridban sápasztotta halovány játékával híveit és szponzorait. Hamar átpasszolták a Bresciába, ahol kezdetben a Kárpátok egy másik tehetsége, a magyar Vincze Pilu lehetett kollégája (ha még ott ült a kispadon akkoriban). Óvatosabban bánnék a „zseni” minősítéssel. Néhány éve a pécsi Lovászra és a már nem tudom hol játszó Lehotára mondták (igaz, csak a magyar tévében), hogy „nagyon nagy játékosok”. Kennet Andersson például bizonyára magas, de nem nagy játékos. Mégis meccseket dönt el, s nem kell elfordulnunk, ha arcát nagyközeliben mutatja a kép.

A világbajnokság sorsát Maradona eltiltása határozta meg. Amikor ezt a cikket írom, még nem is sejtem, amit az olvasó már tud, hogy melyik két csapat játssza a döntőt. Talán Brazília és Olaszország, mint 1970-ben. Ha van „brazil csoda”, az nem is a játékuk, hanem az a felfoghatatlan rejtély, hogy huszonötödik éve egyfolytában nem tudják megnyeri a világbajnokságot. A brazil futballról lélekbúvároknak és társadalomvizsgálóknak kéne közös könyvet írniuk. Mi csak egy rövid cikkre leszünk képesek egy hét múlva…

De bárhogy is lesz, minden másképp alakul, ha a románok ellen Maradona és Caniggia is játszik. Vagy talán akad a román futball bűvöletében égő szurkoló, aki azt vallja, hogy Maradonával és Caniggiával is megverték volna Argentínát? Tán akad ilyen egy zárt helyiségben, de kerüljük el egymást. Nekem nem imponál az olyan csapat, amelyet a fantázia ellen beoltva született svájciak 4:1-re le tudnak mosni. Mint ahogy nekem a Mexikót 11-esekkel verő Bulgária sem imponál, bár csöppet se bánom, hogy a sokkal jobb futballra is képes Galliát Párizsban, Germániát pedig New Yorkban megfenyítették: nekem a Sztojcskovos bolgárokat fölényesen és nagyszerűen három góllal elpáholó Nigéria imponált ezen a vébén. Holland edzőjüknek köszönhetik, hogy ilyen magasra léphettek, s holland edzőjüknek köszönhetik, hogy kiestek. Négy éve a varázslatos Kamerun játéka jobban elbűvölt. Ez a nigériai csapat azonban erősebb volt, jó lenne őket még viszontlátni. Tartalék játékosa, bizonyos Emmy egyébként onnan, Amerikából üdvözölte a Moszkva tér lakóit, lévén ideiglenesen ő maga is az. Ha ősztől átigazolna Kispestről a Fáy utcába, lenne végre egy csapat, ahol három fekete bőrű játékos rugdosná a gólokat. Yekini is idejöhetne, meg a vén Milla.

Én akkor újból járnék meccsre, sápadt arcom életre derülne.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon