Nyomtatóbarát változat
Csehov Három nővérében vannak szereplők, akikről csak beszélnek. Ilyen Protapopov, a mindenki által lenézett városi elöljáró, Natasa afféle házibarátja, akinek beosztottja lesz a moszkvai egyetemi karrierről álmodó Andrej, s ilyenek az álarcosok, akiket a második felvonásban a Prozorov-házba tervezett farsangi mulatságra várnak. Az utóbbi évtizedek Csehov átértelmezései során több rendező színre hozta Protapopovot, s arra is akadt példa, hogy a karneválozók beözönlöttek a színre, hogy aztán Natasa szigorú utasítására ne csak ők, de a ház barátai is leforrázva távozzanak.
Jeles András kaposvári Három nővérében is megjelentek a farsangozók, de ezúttal nem egy drámai betét kitágításáról és színszerűsítéséről volt szó, hanem egy mű – s ezen keresztül a színjátszás mint önálló műalkotást létrehozó művészet – kifejezési lehetőségeinek újragondolásáról.
A Valahol Oroszországban cím tulajdonképpen két előadást foglalt össze: Jeles a Három nővér első két felvonását hagyományos realista stílusban játszatta, majd megérkeztek a karneválozók, s ettől kezdve egy egészen más karakterű játék kezdődött. Az első részben – Három nővér – önálló szerepeket alakítottak a színészek, a másodikban – Álarcosok – maszkos tömeg egyedeiként léptek fel. Eredetileg e második rész alapjául az ötvenes-hatvanas évek népszerű ifjúsági regénye, Gajdar Timur és csapata szolgált volna, végül azonban Puskin Borisz Godunovjától Hamvas Béláig különböző szerzők és művek szövegéből, s mindenekelőtt Eörsi István – Melis László által megzenésített – Gulágdalokjából összeállított montázs alakult ki.
Jeles már az előző, a Monteverdi Birkózókörrel készített munkáiban – Drámai események, A mosoly birodalma – is a szövegmanipuláció hasonló módszereivel élt, hisz az első esetben Dobozy Imre Szélvihar című ’56-os plakátdarabját alakította át, míg a második esetben Mrozek Rendőrségének első felvonását – s annak is csak egy részét – dolgozta fel önálló műként.
A Valahol Oroszországban két része nem csupán stiláris, hanem mindenekelőtt gondolati kontrasztot hordozott. A Három nővér szereplői az álmok netovábbját jelentő Moszkvába vágynak, decensen csevegnek, flörtölnek, igaz, közben tönkre megy az életük, mert megfojtja őket a Natasák és Protapopovok hatalma. Az álarcosok egy olyan világból érkeznek, ahol Eörsi szavaival
„azokban a napokban a téli folyókban vér folyt,
feljelentette egymást a házastárs, a testvér,
azokban a napokban a szerelem képzelgés volt,
falakon kopogás, susogás fűtőcsöveknél,
azokban a napokban akit letartóztattak,
fellélegzett, hogy már nincs mitől félnie,
azokban a napokban azt neveztük szabadnak,
akinek nem maradt már senkije, semmije…”
Csehovnál még csak körvonalazódott a humánus értékek megsemmisülésének veszélye, az Álarcosok tanúsága szerint már nemcsak az értékeket, hanem az emberi életet is a teljes és kollektív megsemmisülés fenyegette.
Öt év sem telt el a Katona József Színház zseniális Három nővére óta, amelyben Ascher Tamás bebizonyította, hogy a XX. század végén is tökéletesen érvényes Csehov minden gondolata – s íme Kaposváron Jeles arról készített előadást, hogy e század borzalmai miképp értelmeztették át e gondolatokat, s mindaz, ami Csehov látleletében és jövőképében baljóslatú volt, alig száz év után idilli állapotnak tűnik mindahhoz képest, amit Európa átélt.
Két világ ütközött össze egy előadáson belül, de e két világ csak laza kis szálon keresztül találkozott. A Gulág-lakók megjelenése nem következett a csehovi előzményből, és sem a Három nővér-részlet, sem a montázsjelenetek színészi-rendezői megformálása nem volt elég pregnáns. A máskülönben toleráns kaposvári közönség jó része elutasította a produkciót, sőt, az előadásokról felháborodásuknak különböző jelét adva nem kevesen távoztak is.
A találkozás végeredményétől függetlenül az alkotás kísérletező attitűdje vált a leglényegesebbé. A közös munka elsősorban azt feszegette: milyenek és mennyiben érvényesek a fennálló konvenciók, s hogyan lehet őket meghaladni? Lehet-e súlyosabb következmények nélkül egymás mellé rendelni egy tradicionális és egy újító szellemű konvenciót? Az irányzatok, stílusok, kifejezésmódok ellentmondásos egymás mellett élését és harcát – ami minden valamirevaló alkotó közösségben lassú folyamatként zajlik – Jeles egyetlen előadáson belül, felgyorsítva, épp ezért kiélezve, tehát drámai módon játszatta el.
Modellértékű kísérlet volt.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét