nwa [Pleszkán Éva–Nagy W. András], p.é.

Nyomtatóbarát változat

Dr. Antall József, akit gyakran gyanúsítanak azzal, hogy Horthy Miklós előképét követi, egyiptomi útja során messze délre, Karnakba, Luxorba, a fáraók városába, a Királyok Völgyébe, a Ramszesz-kolosszus lábaihoz is elvetődött. Kormányfőnk tehát még más irányítási-vezetési modelleknek is figyelmet szentel.

Délkörös védelem

Érdemes is figyelni a régiekre, mert akadnak hasznosítható megoldásaik. Az ókori fáraók, istenkirályok, nagyvezérek másai olykor jól teleírva fenyegető hieroglifákkal, az ellenség elriasztását is szolgálták. Az egykori Egyiptomban például épp a déli szomszédok, a núbiaiak harci kedvét lohasztották ilyen módon. Mennyivel olcsóbb lenne nekünk is hasonlóan járni el, feltéve, hogy a pártok meg tudnának egyezni benne, melyik állami főméltóságunknak jár a nagyobb és elrettentőbb kőkolosszus és mely határpontokon kerüljenek elhelyezésre.

Raffay Ernő ezzel szemben – talán hatékonyabb, de jóval költségesebb megoldásként – a magyar légierő és légvédelem gyors fejlesztése mellett érvel. Épp a legdrágább és legfontosabb fegyvernemeknél nem állunk sehogyan – fejtette ki a Magyar Hírlapban hadügyi államtitkárunk. Miközben, ez bizony tény, Barcsot már meg is támadták, és nem a szárazföldről, nem is a Dráva felől, hanem a levegőből.

Mindez persze a NATO római határozatához kapcsolódik. Kár stréberkedni a demokráciával, piacgazdasággal, üzeni a határozat a visegrádi hármaknak, lengyeleknek, cseheknek, magyaroknak. Lehettek kicsit jobbak, mint a Balkán, de azért, ahogyan a költő, Petri György mondaná, „nem mi vagytok”. Létrehoznak ugyan egy európai gyorshadtestet, de ezt csak a NATO tagállamok védelmében vetik be. Ha például a dánok, mint ősi viking foglalást, visszakövetelnék Schleswig-Holsteint vagy a norvégek a Man-szigetet, a gyorshadtest ott teremne és megakadályozná.

Kodolányi Gyula kormánytanácsos viszont tudni véli, hogy adott esetben ennél értelmesebb missziót is magukra vállalnának a NATO erői. Moszkvára tekintettel – hiszen Moszkva már így is óriási, ha úgy vesszük, megalázó, ha másként vesszük dicsőséges engedményt tett Közép-Európa kiürítésével – nem mondanak ugyan semmit, de adott esetben a NATO-n kívüli országközi konfliktusokat sem ülnék tétlenül végig.

Reméljük, hogy Kodolányin kívül még további, magas állami és katonai pozíciókat betöltő belgrádi és bukaresti lakosok is így tudják, és eljutottak a megfelelő következtetésekhez. Mert a mi lakosságunknak – tél, villanyszámla, tejtermékek ára, munkanélküliség, forintleértékelés és nem is folytatjuk tovább – semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy még a honi légvédelem gyorsított korszerűsítéséhez is hozzá kelljen járulnia.

De sajnos, tényleg igaz, hogy rossz helyre települtünk. Eddig csak azért szidtuk Árpád apánkat, amiért túlságosan keleten állapodott meg. Most lassan már azt fájlaljuk, hogy miért nem északabbra választott hazát. Minden arra mutat, hogy déli határainknál egy tartós politikai törésvonal kezd kialakulni. Legalább annyi erőre valóban szükségünk lehet, hogy néhány napig, néhányszor tíz kilométerig feltartsuk az ellent. Amíg megtalálják a golfozó NATO-parancsnokot, az elnöki jachtot, a hétvégét élvező kormányférfiakat.

Zsarolni tessék!

Akik túlságosan nagy élvezetet találnak saját nemzeti identitásukban, túlságosan belefeledkeznek törzsi háborúikba, szemüket egy pillanatig sem képesek összemberi magaslatokig emelni, s eközben lábbal tiporják az emberi jogokat, azok ne számítsanak a Nyugat kedvező megítélésére, ideértve a kedvező gazdasági megítélést. (Mint szóltunk róla, a NATO jutalmára azok sem számíthatnak, akik nem a fenti módon viselkednek.) Ilyesmiket üzengettek a nyugati kormányfők Rómából a Keletnek címezve.

Véleményünk szerint a jelenlegi helyzetben ennél jóval direktebb megközelítéseknek is helye lehetne. Miért kell például egy összecsuklott, adósságtól fulladozó, éhező és didergő országocska szent jogának tekinteni, hogy olyan ütemben fejlessze éppen a támadó fegyverzetét, ahogyan a kormánya jónak látja? Miért nem lehet a Nyugat hirtelen jött, ha úgy tetszik, ajándékba kapott túlhatalmát oly módon hasznosítani, hogy gazdaságilag, kereskedelmileg addig fojtogassa a civakodni készülőket, amíg fegyver híján csak élőszavas vagy írásos átkozódásra marad erejük?

A Varsói Szerződéstől örökölt fegyverek előbb-utóbb használhatatlanná válnak. Most lenne a nagy alkalom, hogy ne újítsák fel őket. Mivel azonban az egész közép-európai térség uralkodó érzése a szorongás, a félelem és hisztéria, talán nem ártana egy kis nyugati zsarnokoskodás.

Vagy ha ez nem megy, példát vehetnének Meles Zenawiról, az új etióp elnökről. A volt gerillavezér azt nyilatkozta, annyira semmiképp sem szeretné megsérteni az ország lakóit, hogy mindenkitől elvegye a fegyverét. Ehelyett a főnököket, faluvéneket és bírákat próbálja rábeszélni, legalább az esztelenektől, forrófejűektől szedjék el a fegyvert és adják oda a józan, értelmes embereknek. Vagy, felnagyítva az ügyet, a józan, értelmes államoknak.

Európa

Miközben mi, a periféria szülöttei, alig győzünk hízelkedni, törleszkedni a művelt Európához, a valóságos, létező kontinensen furcsa dolgok történnek. Megy az utcán az arab bevándorló és három Le Pen-ista bőrfejű jól elveri. Megy a török zöldségárus és öt hamburgi bőrfejű veri jól el. Ha valaki túlélte a csernobili atomtüzet, a türingiai bőrfejűek dobnak tűzbombát a kórtermébe. Az ember sokszor már azt mondogatja, igaza lehet Raffay Ernőnek, tanácsos körkörös védelemre berendezkedni, de már nem is annyira a szomszédság, hanem a Nyugaton most felcseperedő ifjak ellenében.

A legutóbbi hétvége, az Európán, főleg a németajkú világon végigsöprő tüntetéssorozat azonban megmutatta: az öreg kontinens ma még elbír a saját Frankenstein-kölykeivel. Városok sokaságában tíz meg tízezrek vonultak fel az idegengyűlölet, menekültgyötrés, szegényember-gyalázás ellen. Ez meg mindig az a földrész, ahol a jobbak vannak többen. Még mindig érdemes hajtani, hogy bekerüljünk ebbe a társaságba.

Elsüllyedt földrészek

De azért itt, a szorosabb szomszédságban is ki kellene találni valamit, ami célravezetőbb, mint a légvédelem kölcsönös fejlesztése. Erről beszéltek az RMDSZ elmúlt napokban nálunk járt vezetői is. S tényleg, gyakorlatilag már elfelejtettük, hogy november 15. évfordulóféle volna. Méghozzá román-magyar, mert nemcsak a brassói felkelést, hanem a ’88-as budapesti tüntetést is idézi. Ez Grósz Károlynak is nagy emlék lehet, mert utoljára volt alkalma tüntetőket megveretni. Akkor viszont magyart, székelyt, románt egyszerre.

Egy menekült román ifjú a Romania Libera jelvényével, szemben a Keleti pályaudvarral, ujjával a járda felé bökdösve, hatalmasan kiáltozta: „Demokracii, demokracii!” Jól emlékszem rá, mert még mondtam is neki, ne ordíts annyira, haver, mert megsüketülök. Aztán jöttek a rohamrendőrök, és szétszóródott a népség. De abban azért biztos vagyok, hogy ez a srác már nem szívesen térne vissza a Keleti fölé egy bombázógép fedélzetén. Ezek lennének azok a hidak, amire az RMDSZ célozgat, és tényleg, ez a legjobb hadügyi megtakarítás.

• A hét üzenetei