Vörös István

Nyomtatóbarát változat

„Hallod-e, te Öregember?
Ez volna a te teremtett világod?
Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel,
Hol szupernovákkal gyújtasz világot?

Orbán Ottó:




Dal a teremtett világról

Először is: ez a kérdés nem nekem van címezve, hanem egy öregembernek. Magam öreg még nem vagyok, negyven felé közeledve némi stréberséggel a középkorúak közé sorolhatom magam. A megszólított talán az egyetlen, akire komolyan kimondható, hogy öreg. Hiszen a vers a világ teremtésének mitológiai aktusa, és a fizikai valószínűsége közé egyenlőség- vagy legalábbis hasonlóságjelet tesz. Vagyis a kérdés nem egy öregembernek van címezve, hanem az Öregembernek. Hogy bántóan kifecsegjem a versnek ezt a nyílt titkát: Istennek. Csakhogy O. O. úgy látszik poétikai megfontolásokból igyekezett elkerülni az Isten szó leírását. De vajon aki a világ teremtésénél ott van, esetleg ő indítja meg a folyamatokat, vagy ezek a folyamatok netán az ő gondolatai, szóval egy ilyen 10 milliárd évvel ezelőtti valaki nevezhető-e embernek is? Mikor az egész emberiség éppen csak osztódni kezdő petesejt az ő öregségéhez képest. Előbb volt öreg, és csak aztán ember? Egyáltalán, a világra föltett kérdésben egy másik van: Mióta ember Isten? Vagy tényleg a saját képére formált minket? De van-e megmutatható képe? A tapasztalat szerint nincs. Akkor pedig a világűrbe kell belenézzünk, ha meg akarjuk pillantani. Ha nincs Isten, jó a semmi is?

A semmi persze fontos dolog. Tartja, mint valami ereklyetartó a galaxisokat, azokban a csillagokat, bolygóikat. A költő kérdése persze épp arra irányul, hogy megtudakolja, vajon valóban így van-e? Csakugyan az egész egyetem Isten teremtett világa-e, vagy mint ahogy a bibliai mondja, az csak a Föld? Ha az utóbbi igaz, akkor ez a mi teremtő Istenünk csak fele olyan öreg, 4-5 milliárd éves, és sejtelme se lehet szupernovákról, kozmosz sötétjéről. Sejtelme se lehet a semmiről. Csak a miénk. És akkor mégis mi vagyunk a világ középpontja, legalábbis az isteni világé. Akkor a geocentrikus világkép az igaz. Viszont Isten alá, de lehet, hogy csak mellé van rendelve más isteneknek. Akkor az ő válasza úgy szólhat: nem, nem ez az én teremtett világom, a rejtelemmel teli kozmosz nem érdekel, hátat fordítok neki.

Ám ha így van, és Isten csakugyan a miénk, és mi az övéi vagyunk, akkor kérdés, hogy mit csinált mondjuk a dinoszauruszok korában. Rohan egy csorda nagytestű növényevő, a hátuk zöld, mohosan kék, döng alattuk a föld, hogy a pokol még üres és fűtetlen betoncsarnokai majdnem beszakadnak, nyomukban pár fürge húsevő, röhögnek, de a röhögésük csupa fog, és ölni fognak, de ez az ölés nem bűn, hanem szükségszerű és törvény, és az a növendék növényevő, akit utolértek, és karmos ujjukkal már fölszakították a hasfalát, azt gondolja, hogy ez nem igazság, ő most a zsurlókról akart gondolkodni, és különben is szerelmes, de nincs igaza rövid haláltusájában, mert a morál, az igazságosság fogalmai még nem léteznek, ami történik vele, ha nem is igazságos, de semmiképp sem igazságtalan. Isten magára hagyta dinoszauruszát. Ha Isten az első emberszerű lényekkel együtt kezdte meg működését, akkor csak 1-2 millió éves: tovább fiatalodik az Öregember. A van azóta tud lét is lenni, mióta van éntudat? De a megváltás ennek a folyamatnak így is csak egész a végén történt, kétezer éve, a közös idő utolsó ezredrészében. Tehát olyan neki, mint nekünk az utolsó kenet. A megváltással Isten lehet, hogy elhagyta a világot? Vagyis mi nemcsak a teremtményei, hanem az örökösei is vagyunk? De ha Isten is halandó, akkor valahol csakugyan kell egy Olümposznak lennie, ahol férfiak és nők egymásra találnak? Szupernovákkal világítanak maguknak? A tejút műanyagzacskóját foggal föltépik, és isszák a tejet? Minél inkább próbáljuk bogozni ezt a nem nekünk szóló kérdést, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy csak akkor megválaszolható, ha pontosan tudjuk ki is a megkérdezett. Nem tudjuk, hogy hány éves, hogy férfi vagy nő vagy egyik se, hogy emberszerű vagy tárgyszerű, hogy fizikai vagy metafizikai, hogy minden vagy semmi.

De azért próbáljuk meg. Az Öregember azt mondja: Nem hallom, de van hallókészülékem, mondd!

Az Öregember azt mondja: Nem, ez nem ez én teremtett világom, az kisebb nála. Mint egy kert az erdő közepén álló ház körül. Mássz le a falról!

Nem sötét kozmosz, de azért rejtelemmel és sötétséggel is teli, nem tetszik?

Nem gyújtok világot, eligazodom csukott szemmel is, te is megpróbálhatnád.

A labdákat visszadobja, mint egy labdaszedő, de észre kell vennie, hogy már nincs kinek. A kérdezett a nyelv, a logika szabályai mögött nem azonosítható. De az ő számára a kérdező kiléte ugyanilyen bizonytalan. Egymást takarják el egymás elől. Az Öregember kellemesen meglepődik: Van tehát teremtett világ? Nem csak én találtam ki? És egy kis fényt gyújt, hogy megnézze.

• Kultúra