Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Tegyük fel, hogy ismét Demszky Gábor lesz a főpolgármester. A közvélemény-kutatások szerint erre jók az esélyei. Fellapozva tehát a főváros közeljövőjét vázoló SZDSZ-es programot, azt olvashatjuk, hogy a lakásprivatizáció ellenére is tartósan önkormányzati tulajdonban marad a lakásállomány 15-25 százaléka, mintegy 120-200 ezer lakás. A bérlők fizetőképessége „legfeljebb” kétszeres lakbéremelést enged meg, bár ötszörös emelés tüntetné el a lakásgazdálkodás deficitjét. Az önkormányzatok a jövőben stabilan számíthatnak a helyiségbérletekből befolyó mintegy 3,7 milliárd forintra. Demszky egységes lakbértarifát, egységes lakásfenntartási támogatást szeretne, egységes szociális rendeletet kíván a mostani kerületi rendeletek helyett.

Nézzük meg most, mit akarnak a politikusok az önkormányzati lakásügyben leginkább érintett négy belső kerületben.

A Ferencvárosban a ciklus végéig fennmaradt a politikai egyensúly, s példátlan módon a helyi SZDSZ–MDF–Fidesz–KDNP-koalíció támogatja Gegesy Ferenc polgármester újraválasztását. Az önkormányzat sikeresnek ítéli a most véget érő ciklust. Az elmúlt évek vitáiban leginkább az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésében érdekelt csoport érvényesítette akaratát, de a rivális városfejlesztési lobby sem szenvedett vereséget. A lepusztult Középső-Ferencváros felújítására létrehozott, 51%-ban önkormányzati tulajdonú SEM IX. Rt. folyamatosan finanszírozási gondokkal küszködött, működését mégis méltán irigylik városszerte. A lakáseladásokat vita nélkül folytatták, ebből évente 450 millió forint folyt be, bár ezt a kerület jórészt felélte. Évi 20 milliós alapot azért elkülönítettek a privatizált társasházak támogatására, de ez a munkálatok 40%-át fedezi, csak homlokzati tatarozásokra elég, komolyabb munkákra nem. A helyiségek eladása szóba se került.

A polgármester szocialista kihívója, Pál Tibor „fejlesztésorientált” önkormányzatot szeretne, más szóval fékezni akarja az egészségügyi és oktatási költekezést. Felül kívánja vizsgálni a SEM IX. által kötött szerződéseket, szorosabb pórázra akarja fogni a részvénytársaságot. A megkezdett Aszódi úti felújítást csak „a lakókkal való újabb egyeztetést követően” szeretné folytatni, ha a bérlők „egyáltalán szükségesnek tartják”. Más szóval Pál szívesen enged az azonnali privatizációt követelő nyomásnak. Új lakások építésére az önkormányzatnak nincs forrása.

A szocialista jelölt – riválisaihoz hasonlóan – úgy véli, hogy meg kell szabadulni a vegyes tulajdonú társasházak önkormányzati tulajdonrészétől, a megürülő lakásokat piaci áron értékesíteni kell. A helyiségprivatizációt viszont csak a szocialisták támogatják a kerületben, méghozzá úgy, hogy az önkormányzat legalább 10%-ban tulajdonos maradjon, vagy ennek ellentételeként tulajdonrészt szerezzen helyiségeket megszerző vállalkozásokban.

A józsefvárosi önkormányzat sikerekben szegény, botrányokban gazdag négy évet tudhat maga mögött. A rehabilitációs vállalkozások kudarcba fulladtak. Volt egy privatizációs rendeletük, amely szerint a lakást magasabb áron adták el, és a többletbevételt a társasházak felújítási alapjába helyezték – de ezt másfél év múltán hatályon kívül helyezték, a vételár-különbözetet pedig visszafizették. 1993-tól kezdve gyors ütemben folyik az üzlethelyiségek eladása és az ebből származó bevétel felélése. Önkormányzati belharcok martalékává vált az amerikai Joint Alapítvány idősgondozási programja. Az önkormányzat tehetetlennek bizonyult a kerületben megállíthatatlanul terjedő utcai prostitúcióval szemben.

1993 januárjában Csécsei Bélát választották polgármesterré, az MDF – részlegesen – átvette a hatalmat, az SZDSZ-frakció pedig széthullott. Mindössze hat képviselő maradt meg az 1990-ben győztes madaras zászló alatt. Csécsei kisebbségben kormányozva volt kénytelen szembenézni az elődje, Koppány Zoltán nagyvonalú fejlesztési elképzelései miatt támadt csőddel, és most az SZDSZ polgármester-jelöltjeként egyedül kell vállalnia a felelősséget a ciklusért.

A szocialista polgármesterjelölt, Csaplárosné dr. Katkó Éva programja pontosan az ellenkezője annak, mint amivel elvbarátja, Pál Tibor indul a szomszédban. Csaplárosné kimondottan „működésorientált” önkormányzatot szeretne vezetni, amely mindenekelőtt a szociálpolitikát és az oktatást pártfogolja. Nagyszabású felújítások helyett csak egy-két telek eladására lát lehetőséget, amiből lakásokat lehetne építeni a nyomorlakások kiváltására. Szerinte a bérlők által meg nem vásárolt lakásoknak tartósan önkormányzati tulajdonban kell maradniuk, és meg kell állítani a helyiségek eladását, amíg nem késő.

Az Erzsébetváros egyedülálló helyzetben van. Az önkormányzat nem élte fel privatizációs bevételeit, az elkülönített lakásalapban tekintélyes összeg, 1,1 milliárd forint gyűlt össze. A VII. kerületben is szétszakadt a kormányzó SZDSZ-frakció, de a viták itt a döntő kérdés, az ingatlangazdálkodás körül izzottak fel. A polgármesterrel szemben álló csoport mindenekelőtt az évente 700 millió forint bérbevételt hozó üzlethelyiségeket kívánta kimenekíteni a privatizációs kényszer alól. Előbb törzsvagyonná nyilvánították az üzleteket, majd pedig létrehoztak egy vagyonkezelő részvénytársaságot, amely jutalék ellenében megkísérli behajtani az önkormányzat 250 millió forintos kintlevőségét.

Az SZDSZ-en belül kisebbségben maradt Faragó János polgármesternek némileg kapóra jött a szocialisták által is élesen bírált vagyonkezelő rt. Úgy döntött ugyanis, hogy a szocialisták támogatásával újraválasztathatja magát. Pető Iván azonban casus bellinek tekintette a renegát SZDSZ-es polgármesterek szocialista felkarolását, így Faragó csak függetlenként indulhat. Távozását követően megindult a közeledés a két SZDSZ-es csoport között. Kiderült, hogy a szocialisták is csak taktikából indítottak offenzívát a nyáron az időközben jogilag is megalakult vagyonkezelő rt. ellen.

Az SZDSZ polgármesterjelöltje, Groó Rudolf folytatni szeretné a lakástörvény „alkotmányosítása” után megindult privatizációt. A később megürülő lakásokat is értékesítené, esetleg elővásárlási jogot biztosítva a társasháznak. Rövid távon az üzlethelyiségek albérleteztetésének felszámolását támogatja, hosszabb távon a helyiségprivatizációt. Koncepciója szerint a bérlőknek ötéves futamidejű lízingszerződést kell felajánlani, mégpedig a mai bérleti díjakat jóval meghaladó díj fejében. A futamidő alatt a lízing tárgyát képező üzletet sem eladni, sem albérletbe adni nem lehet, az öt év letelte után azonban a bérlő tulajdonossá válhat. Becslése szerint ezáltal az önkormányzat öt éven keresztül a mai bérbevétel kétszereséhez is hozzájuthat. A Madách sétány felépítésének híve, erre fordítaná a lakásalap felét.

A szocialista polgármesterjelölt, Bakonyi Karola részben Faragó koncepcióját kívánja megvalósítani: eszerint a lakásalapból bérlakásokat kell építeni vagy vásárolni, fokozatosan felszámolva a nyomorlakásokat. Folytatná a lakásprivatizációt, a megüresedő lakásokat eladná a társasháznak, vagy a tilalmi listán lévő lakások lakóinak ajánlaná fel. A lakásokat szerinte egyébként is le kell venni a tilalmi listáról, és el kell adni a lakóknak, ígéri: hitellel, támogatással segíti a privatizált társasházak rendbetételét. A helyiségek sorsáról nincs határozott elképzelésük az erzsébetvárosi szocialistáknak, viszont határozottan irreálisnak tartják a Madách sétány felépítését.

A Terézvárosban is kettészakadt az SZDSZ-frakció, de itt a változatosság kedvéért a Seiler Tibor polgármestert támogató csoport maradt állva. A csoport most „ejtette” a polgármestert. A kormánypártok közösen indítják a polgármester- és a képviselőjelölteket.

A Seilerrel szemben álló SZDSZ-frakció más pártbéliekkel együtt az ingatlankezelésben szerzett komoly befolyást. Reprezentánsuk, a volt SZDSZ-es Lászay János alpolgármester MDF-es színekben verseng a polgármesteri székért. A volt ingatlankezelő apparátus hatalmi pozícióit sikerrel „mentette át” városépítési vállalkozásokba. Velük szemben Seiler kisebbségi álláspontja az volt, hogy mindent el kell adni, még a helyiségállományt is.

Mérlegelve mindezt dr. Borsányi György MSZP–SZDSZ-es polgármesterjelölt privatizációpárti, a lakásállományt teljes egészében, a helyiségeket részben kívánja eladni. Ígéri, hogy a társasházak támogatására – a már megszavazott 30 milliós hitelkonstrukcióval szemben – 300 milliót fordít, amit fedeznek is az idei privatizációs bevételek. A helyiségek 25%-át már elidegenítették – utolsó ülésén a leköszönő testület elég ötletszerűen további 300 helyiséget jelölt ki –, s Borsányi hozzávetőleg az üzletek felének eladásával számol. Így kihúzhatja a talajt az ellenlábas, ingatlankezelőhöz kötődő lobby alól. De hogy azután mi lesz az ingatlankezelő vállalattal, arról a jelöltnek nincsenek konkrét elképzelései.

A négy belső kerület kibontakozó politikai kontúrja már a választások előtt megrendíti Demszky Gábor lakáskoncepciójának jó néhány sarokpontját. Ki állíthatja bizonyosan, hogy a lakások 20%-a tartósan önkormányzati tulajdonban marad, és stabilizálódik az üzlethelyiségekből származó bérbevétel, amit pedig a program a városfelújítás legfontosabb forrásának tekint? Ki építheti terveit arra, hogy hajlandók lesznek az önkormányzatok – saját költségvetésük terhére – „átfogó beavatkozással” előkészíteni a lepusztult városrészek felújítását? Az esélyes jelöltek egyike sem tervez lakbéremelést. A leendő polgármesterek a változatos rendeleteket, rendezési terveket csak akkor lesznek hajlandóak hatályon kívül helyezni, ha a fővárosi jogalkotók figyelembe veszik érdekeiket.

Kezdődik újra az előző négyéves ciklus?

• Belföld