Orosz István

Nyomtatóbarát változat

A hagyományos, fából készült, 14 inches „gumi”-bot immár csaknem 150 éve tartozéka az angol rendőrnek, csakúgy, mint a furcsa fejfedő és az agresszivitást nélkülöző megjelenés. Az a körülmény, hogy az angol városok és falvak utcáin feltűnő bobbyk feladata nem a polgárok megfélemlítése, molesztálása, helyszíni megbírságolása, hanem a lakosok védelme és a bűnesetek megelőzése – 1829 óta első számú alapelve a közrend és jogbiztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseknek Nagy-Britanniában. Sir Robert Peel miniszterelnök ugyanis ebben az évben adott utasítást a londoni városi rendőrség, a Metropolitan Police felállítására. Peel úgy vélte, hogy a rendőrség csak akkor működhet sikeresen, ha az adott közösség egyetértésével, annak bizalmát élvezve tevékenykedik, ezt pedig csak úgy szerezheti meg, ha fellépése következetes, nyugodt és bizalomgerjesztő. Ragaszkodott tehát hozzá, hogy a rendőrök köpenyük szárnya alá rejtve, tokban hordják egyetlen önvédelmi fegyverüket, a fa „gumi”-botot, valamint a segítségkérés akkor rendelkezésre álló eszközét, a kereplőt. Az angol rendőrséget azóta sem fegyverezték fel, a „gumi”-bot máig fa maradt, csak a kereplőt váltotta fel az URH-s adó-vevő.

Alulfegyverezve

És igaz ugyan, hogy a legfrissebb összehasonlító statisztikák szerint London még mindig viszonylag biztonságos helynek számít a világ nagy fővárosai között: itt évente 40 ezer lakosra esik egy gyilkosság, míg Párizsban 14 ezerre, New Yorkban pedig 10 ezerre. Az is igaz, hogy Angliában fegyvert még mindig csak minden ötszázadik bűnesetben alkalmaznak, és hogy 1991-ben itt 55-en haltak meg lőfegyverhasználat következtében – zömükben öngyilkosságot elkövető személyekről van szó –, míg az USA-ban 1990-ben 16 ezer embert lőttek le; továbbá hogy egyes amerikai államokban minden második polgárnak van lőfegyvere, míg Anglia továbbra is viszonylag gyengén felfegyverzett társadalomnak tekinthető: körülbelül minden 100 lakosra jut egy kézifegyver, és minden 1000-re egy félautomata vagy automata lőfegyver.

A rendőrök azonban az utóbbi időkben mind hangosabban kezdtek el zúgolódni amiatt, hogy hagyományos önvédelmi fegyverüknek, a fa „gumi”-botnak egyre kevesebb hasznát veszik. 1992-ben több mint 18 ezer esetben követtek el ellenük testi sértést; 1988 és 1991 között 50 százalékkal nőtt a fegyveres bűncselekmények száma; továbbá míg 1980-ban 1240 bűntettnél használtak valamilyen éles szerszámot (rendszerint kést), addig 1991-re ez a szám 4500-ra emelkedett. Amikor aztán 1992 decemberében Liverpoolban egy betörő háromszor mellkason szúrta a közbelépni igyekvő 29 éves Lesley Harrison rendőrnőt – akiről kiderült, hogy 5 év alatt négyszer szenvedett komoly testi sérüléseket a rátámadó bűnözőktől –, illetve 1993 márciusában Bill Forth 34 éves rendőrt járőrkocsijában agyonszúrták, a rendőrség hivatalosan kérte a belügyminisztériumot, hogy a rendőröket szereljék fel amerikai stílusú, jóval hosszabb és keményebb gumibottal. Norman Brennan nyomozó pedig, akit két évtizedes pályafutása alatt 16 esetben támadtak meg bűnözők, egyéni tiltakozó akció keretében követelni kezdte, hogy a rendőröknek komoly testi sérülést okozó személyek automatikusan börtönbüntetésben részesüljenek; hogy a rendőrgyilkosok életfogytiglani, nem rövidíthető börtönbüntetést kapjanak, és hogy a rendőröknek engedélyezzék az amerikai stílusú, hosszú gumibot használatát.

Alapkiképzés – szabadságjogokból

Kenneth Clark, az akkori belügyminiszter azonban elzárkózott a gumibot-modernizálástól, mondván, hogy ad 1. nem hiszi, hogy az új gumibot jelentősen csökkentené a rendőrök sérüléseit, és ad 2. az amerikai gumibot nem fér el a hagyományos gumibottartóban, csupaszon az övre kell akasztani, s ez a bobbyk megjelenését agresszívvé teszi. Kenneth Clark hozzátette még, hogy az amerikai stílusú gumibotot használták annál a hírhedtté vált esetnél is, amikor Los Angelesben négy rendőr brutálisan megvert egy néger autóst, s ez a szomorú reminiszcencia sem növelné az angol rendőrség tekintélyét.

Mert hiszen az angol rendőrök továbbra is a Peel által lefektetett elvekre teszik le az esküt, amikor belépnek a rendőrség kötelékébe. Az 1985-ben kiadott „A rendfenntartás alapelvei és a professzionális magatartás irányelvei” című rendőri kódex a következőkben állapítja meg a rendőrség alapcélkitűzéseit: a) a jogbiztonság szavatolása; b) a polgárok védelme és segítése; c) együttműködés más rendőri szervekkel; d) a közösség békéjének megőrzése; e) a bűnügyek és zavargások megelőzése. Majd a kódex leszögezi, hogy mindezek a célok csak az adott közösség együttműködésével érhetőek el, azaz a rendőrségnek ki kell érdemelnie a polgárok bizalmát. A közösség akarata ellenében nincs értelme az önkényesen értelmezett „rend” fenntartásának.

Ezek után a szöveg tételesen felsorolja, melyek azok a személyiségi jogok, amelyeket a rendőröknek minden körülmények között tiszteletben kell tartaniuk: a) az ártatlanság vélelme; b) a szólásszabadság; c) az egyesülési szabadság; d) a letartóztatási és fogva tartási hatalmat korlátozó szabályok; e) a némasághoz való jog; f) az ügyvédi segítség biztosításának joga; g) az egyénekkel, osztálycsoportokkal vagy kisebbségi csoportokkal szembeni diszkriminatív viselkedés tilalma; h) a gyanúsított jogainak tiszteletben tartása; i) az ésszerűségi szabályok betartása gyanúra alapozott intézkedés esetén; j) következetesség és pártatlanság a bizonyítékok összegyűjtésében és előtárásában; k) az emberi méltóság tisztelete; l) a jogilag megalapozott célok eléréséhez szükséges minimális erőszak alkalmazása.

Rosszul tűrt hivatalosság

Mindehhez pedig a következő magyarázatot fűzi az angol rendőrök kódexe: „A demokrácia egyik alapjellegzetessége természetesen, hogy a kormányzás a kormányzottak többségének beleegyezésével történik – ahol a beleegyezés azt jelenti, hogy a polgároknak hatalmukban áll megváltoztatni a kormányzást, ha elégedetlenek vele; hogy támogatják a kormány által a nevükben hozott törvényeket; és hogy – ami nem kevésbé fontos – egyetértenek azzal a móddal, ahogyan ezeknek a törvényeknek a hatóságok érvényt szereznek.

Ezért – abban az összefüggésben, hogy a rendőr, aki maga is polgár, miként járul hozzá a közjó fenntartásához – fontos, hogy ne tekintsük öncélnak, amikor érvényt szerzünk a törvényeknek. A törvények érvényesülésének biztosítása csupán eszköz számos más cél eléréséhez, amelyek közül az egyik legfontosabb a civilizált nyugalom állapotának fenntartása, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy élvezzék jogaikat, és megvalósítsák jogszerű törekvéseiket. Ehhez szükségünk van a nagyközönség segítségére.

Fennállásunk óta mindvégig ezt a magatartást tekintették bölcsnek és helyénvalónak egy rendőr számára. Tapasztalataink – időnként igen keserűek – arra tanítottak bennünket, hogy polgártársaink igen rosszul tűrik a hivatalosságot, bárki részéről nyilvánuljon is meg. Elkerülik azt, aki fanatikus és erőszakos, ők maguk pedig elég erősek, és túlságosan értékesnek tekintik szabadságukat ahhoz, hogy sokáig eltűrjenek bármiféle túlbuzgó és szükségtelenül szigorú ellenőrzést önmaguk fölött – amint azt számos ellenségnek a múltban a saját kárán kellett megtanulnia.

Ez azt jelenti, hogy a nem helyénvaló, elhamarkodott és túlbuzgó akciókkal nem fogjuk tudni biztosítani a társadalmi rendet, vagy esetleg csak igen rövid időre, ami viszont azt eredményezi, hogy a rendőrség villámgyorsan elveszíti a nagyközönség támogatását. Márpedig ha a rendőrség a nagyközönség támogatását nélkülözve folytatja tevékenységét, ez nyilván nem tekinthető a polgárok beleegyezésén alapuló eljárásnak, s így a rendőrség hosszú távon egyáltalán nem is lesz képes működni, mert működése a demokratikus kormányzás egyik sarkkövét veszélyezteti.”

A teleszkópos kompromisszum

E megfontolások alapján húzódozott tehát az angol belügyminiszter a hosszú, agresszív megjelenést kölcsönző, amerikai gumibot átvételétől. Májusban azonban kormányátalakítás történt Nagy-Britanniában, Kenneth Clark pénzügyminiszterré lépett elő, s jelenlegi legfőbb gondja immár az, hogy miként lehet – nem a gumibotot, hanem – az adófizetők pénzét úgy felhasználni, hogy az ne veszélyeztesse a demokratikus kormányzás egyik sarkkövét sem.

Az új belügyminiszter, Michael Howard pedig, akit a konzervatív párt jobboldalán álló „kemény” politikusnak tartanak – míg elődje, Kenneth Clark a „puha” jelzőt érdemelte ki pályafutása során –, hivatalba lépése után nem sokkal előállt a teleszkópos gumibot kompromisszumával. Ez kétségtelenül növeli a rendőrök önvédelmi kapacitását, körülbelül tízszer akkorát lehet vele sózni a támadóra, mint a hagyományos fa „gumi”-bottal – s ugyanakkor összecsukott formában elfér a szokásos gumibottartóban, vagyis nem kölcsönöz agresszív külsőt viselőjének. Hogy ezzel sikerült-e megnyugtatóan és hosszú távra megoldani a kecske és a káposzta problémáját, erről persze eltérnek a vélemények, különösen annak fényében, hogy Kelet-Európából egyre nagyobb és egyre ellenőrizhetetlenebb számban áramlanak kézi lőfegyverek Nagy-Britanniába is. A szocializmusnak, úgy látszik, mégiscsak sikerült valami konvertibiliset termelnie, még ha csak a nyugati feketepiacok számára is.

Az viszont mindenképpen megnyugtató, hogy a rendőri alapszerv méretében tapasztalható esetleges 10 inches növekedés jogszerűsége a rendőrségi kódexben rögzített alapvető polgári szabadságjogok szempontjából kerül mérlegre Nagy-Britanniában, s ezeket az elveket mind a rendőrök, mind pedig a politikusok továbbra is igyekeznek betartani.

(London)

• Külföld