Skip to main content

Felhívás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mi, a Jogsértettek Egyesülete alapító tagjai, úgy érezzük, hogy a politikai rendszerváltás és a jogállam kiépítése igen lassan halad előre hazánkban, de különösen lassan a bírósági és ügyészségi területeken!

A demokratikus úton megválasztott parlamentünknek, kormányunknak segítséget adhatunk azzal, hogy feltárjuk az 1963 utáni, eddig rejtve maradt, tudatos, politikai célzatú jogsértéseket, mulasztásokat, hiányosságokat.

Egyesületünk a megismert eseteket összegyűjti, rendszerezi, dokumentálja, és az illetékes hatóságok elé tárja további intézkedésre. Egyesületünk harcot indít a tevékenységi körébe eső, már rég esedékes jogorvoslatok eléréséért.

Egyesületünk fellép:

– a kétes körülmények között elhunyt embertársaink esetében;

– a gazdasági-politikai koncepciós perek áldozatai körében;

– azon honpolgároknál, akik elveik miatt tartós hátrányt szenvedtek a pártállam évtizedei alatt, az élet bármely területén.

Az egyesület együttműködik az 1963 előtti törvénysértések ellen fellépő szervezetekkel és minden bel- és külföldi hasonló célú csoportosulással.

Az egyesület munkálkodik olyan közállapotok megteremtéséért, amelyek igazságos alapokon teszik lehetővé egy egészséges, becsületes, új generáció felnevelését.

Várjuk tehát azon honfitársaink jelentkezését, akik úgy gondolják, hogy az előzőek alapján hátrányt szenvedtek a pártállam évtizedei alatt.

Kérjük továbbá mindazon tisztességes, jogértő és -alkalmazó emberek figyelmét, akik nyitottak az érdemtelenül meghurcoltak gondjai, bajai iránt.

A megtörtént esetek alapján kívánjuk bemutatni:

– kiknek az érdekében és oltalmában manipulálták a rendőrségi, ügyészségi vizsgálatokat, a bírói ítéleteket;

– hogyan és miért konstruáltak bűncselekményeket;

– hogyan és miért tussoltak el bűncselekményeket;

– kik a felelősök a jogtiprásokért? stb.…

Ha Ön úgy érzi, hogy Önnel vagy a hozzátartozójával, ismerősével igazságtalanság történt; ha Ön úgy érzi, hogy van ereje velünk együtt az igazát megkeresni, akkor kérjük, hogy a történtek rövid, tényszerű leírásával, az esetleges bizonyítékok kiemelésével tiszteljen meg bennünket vagy a felhívást közlő újságoknál, vagy az 1121 Budapest, Pinty u. 10/b címen.

Ne féljen! Félniük a bűnösöknek kell!




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon