eö [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

A héten politikai életünk az emberi lét végső határaihoz került közel; ki-ki e fölfoghatatlan léptékkel szemlélte fiatal demokráciánk múltját és megmaradásának gondjait. A gyarló ember az öröklét tévképzetében éli napjait, de közben azt is átéli: rendszerek, hatalmasságok jőnek és mennek.

Geometriai nyomulás

Ezt az ellentétet igyekszik áthidalni Kónya Imre MDF-frakcióvezető: közli a Magyar Nemzet olvasóival, hogy a szakadék fölött átvezető keskeny pallón csakis a jobbközép vezetheti át az országot. Tudniillik Kónya állítása szerint a jobbközép maga a közép. Bizonyítás: húzható a centrumpont körül egy olyan epszilon sugarú kör, amelyen az MDF belül esik, az MSZP meg kívül. Csurkáról meg más ügynökökről a frakcióvezető nem szívesen beszél, „mert amíg gyilkosok és hazaárulók háborítatlanul élnek közöttünk, aránytévesztés az ügynökök megbélyegzése”; szívesebben szidja az MSZP-nek a „forradalom leverésében aktív szerepet játszott” elnökét. Ennyit tud mondani a választóknak, hogy miért is centrumos ő, meg még annyit, hogy „ügyvédként jobban szeretem az egyezséget”.

E szópufogtatás sajnos ma már inkább népszerűsítőleg hat annak pufajkás tartalmát illetőleg. Másrészt Lengyelországtól eltérően nemcsak a reformbaloldal, hanem a liberálisok is a kormánnyal szembeni alternatívát testesítik meg, így népszerűségüket nem becsülnénk úgy le, mint Kónya dr. A jobboldal viszont – s itt a hasonlóság – széthullóban van, s azt sem tudni, hol a jobboldal baloldala, azaz a jobbcentrum.

Gazdaságpolitikusok


Nézzük például a kereszténydemokratákat. Mándoki Andor, a KDNP gazdaságpolitikusa harmadik utat ajánl. A harmadik út egy olyan szociális piacgazdaság, amelyben családosítják a személyi jövedelemadót, csökkentik a nagyobbik kulcsú áfát, bevezetik a vagyonadót, és – főként – „nem hagyják magára” a gazdaságot. A kormányzat ugyanis – a belső ellenzéki bírálat szerint – „a spontán, terv nélküli és hajszolt tempójú átmenetet” erőltette. Ne nyomuljanak oly gyorsan a magánbefektetők, a külföldiek (mintha olyan hű de gyorsan nyomulnának), elvégre az állami vállalatok és a szövetkezetek is gazdaságosan működtethetők. A harmadikutas centrum Pozsgay és a szárszóiak epszilon sugarú körzetébe esik; de, a balos vonzalmúak szemében keresztényszociális színezetet öltve, érintkezik a mumus szocialisták némely köreivel is.

Soós Károly Attila, az SZDSZ gazdaságpolitikusa abban bizakodik, hogy a választások, megszüntetve a kiábrándultságot, a fásultságot, növelik az emberekben a bizakodást, a tenni akarást, a szívós munkával elérhető felemelkedés reményét. A gazdasági növekedést az új kormány, ahogy a Magyar Hírlap múlt csütörtöki számában írja, 1996–97-re tűzheti ki reális célként. A kezdeti bizakodást az SZDSZ kormánya a gazdaságot fenyegető veszélyek elkerülésére használná föl, ennek pedig „alapfeltétele a veszélyek felismerése, kimondása”. Az SZDSZ nem tenne „hangulatjavító intézkedéseket”, viszont „a követelések áramával szembeni szilárd ellenállás nem zárja ki a nyugdíjak azonnali emelését”. A vázolt 1995–1996-os „akcióprogram” szerint adókedvezményeket kell adni a beruházások ösztönzésére; be kell fejezni a bankkonszolidációt, s egyben előkészíteni a bankprivatizációt; vizsgálni kell az önkormányzatok infrastrukturális beruházásokhoz nyújtható állami kedvezmények lehetőségét; meg kell erősíteni a csődeljárásokat bonyolító bírósági apparátust; privatizálni kell a magánkézbe adható közszolgálati vállalatokat; az értéküket vesztett állami vállalatokat „nullától kevéssé különböző áron” kell átengedni a dolgozóknak és főként a vezetőknek (vagyis az olcsó árral, nem pedig – mint most – horribilis hitelekkel segíteni őket a tulajdonhoz jutásban). Ez volna tehát a Kónya-féle pallótól is, a harmadik úttól is távol eső centrumpont.

A tékozló fiú és a kincstár


A társcentrumbelieket tömörítő Fidesz belső állapotát tekintve nincs ok az aggodalomra, jelentette ki Orbán Viktor a hétvégi választmányi ülés után. Mutatja ennek igazságát, hogy a választmány egyhangú szavazással „ratifikálta” az SZDSZ–Fidesz-megállapodást, szemet hunyva afölött, hogy a tékozló fiúnak, Fodor Gábornak a centrumbeli társ előkelő listahelyet ajánlott föl. Korábban nagyobb aggodalomra volt ok a belső állapotokat illetőleg: a Fidesz egy belsőleg prominens személyisége ugyanis épp erre az esetre helyezte kilátásba a szövetség fölmondását. De hát mindez eloszlott, s most már a liberális centrum – reméljük – tényleg megkerülhetetlen.

Két nevezetes per is volt a múlt héten. Az egyiket Csurka István, a privatizáció harmadikutas híve vesztette el első fokon, a másikat meg Lengyel László, a politológus, a korrupció ellensége másodfokon. A Veszprém Megyei Bíróság 75 ezer Ft felfüggesztett pénzbírságra ítélte Lengyelt, mert szerinte a véleménynyilvánítás szabadsága nem sértheti a becsülethez, jó hírnévhez fűződő személyiségi jogokat. A tanulság: a magyar kormánynak nemcsak hatalma, hanem személyisége is van. Ez adomány, amit tisztelnie kell a magyarnak.

Ami Csurkát illeti, ő azért veszített, mert kft.-je (amely persze nem vagyonátmentő és nem is zöldbáró-kft.) nem fizette vissza azt a 28,8 milliót, amit népszerűsítő filmre kapott tavaly a vagyonügynökségtől előlegként. Ez lehetetlen kérés – védekezett a Magyar Fórum Kiadó Kft. –, hiszen 30 milliót már rég elköltötték a kapott összegből. Az anyagmegmaradás törvényét esetleg úgy sértették meg Csurkáék, hogy 1,2 milliót a Szerencsejáték Rt.-től kaptak. Bár ez valószínűtlen, mert tavaly a Szerencsejáték Rt. még 700 millió Ft nyereséget könyvelt el, s csak az idei első félévben bukott 180 milliót, veszteség gyanánt.

Mi lesz veled, szegény kincstár?

• A hét üzenetei