révész

Nyomtatóbarát változat

Egy évvel ezelőtt még élni akartunk emberként és polgárként, most már csak túlélni akarunk emberként és polgárként. Egy évvel ezelőtt, amikor a Magyar Televízió elnökét felfüggesztették az állásából, még elképedtünk, hogy mik eshetnek meg az Antall-korszakban. Azóta az elképedésbe belefáradt a képünk. Meguntuk az elképedt képünket, az utolsó szembesítő műsorok eltüntetéséhez, a Hőmérő kivégzéséhez, a 24 óra kiheréléséhez már szavunk sincs, már csak az tűnik fel, ha nem történik meg, amiről egy évvel ezelőtt még nem tudtuk elképzelni, hogy megtörténik.

Az Antall-korszak szétesett. Belső ellentmondásai vetették szét, nem névadójának betegsége és halála.

Egy évvel ezelőtt azt lestük, hogy ennek a stílusra és az intellektuális minőségre érzékeny és a jó hírére kényes miniszterelnöknek a kormányzása alatt hol van a kontraszelekció alsó minőségi határa, hol van a stilisztikai minőség alsó határa, mi az, amit még elbír a kormánypárti nyomdafesték, mennyire kell szemérmetlennek lennie a jogszabályok megerőszakolásának, a munkajogi justizmordoknak ahhoz, hogy az Antall-korszak szemérmét sértse, hol van az a sötét csirkefogó, akitől ez a kormány nem engedi támogatni magát.

1993 végén már nincsenek ilyen kérdéseink. Nincsenek alsó határok.

A miniszterelnök még el sem helyezkedett Deák Ferenc oldalán a mennyei parlamentben, Lezsák Sándor máris rásercintett az örökségére, mondván, hogy az új miniszterelnök bizonyára határozottabb és működőképesebb programmal lép fel. El tudjuk képzelni. Vagy nem tudjuk.

Ebben a rezsimben már nincsenek belső gátlások, csak külső kényszerek, külső ellenerők és ellenáramlatok, ellenálló civil közeg. Hogy mennyire ellenálló? Isten tudja. Hogy Boross doktor tudja-e és mennyire tudja? Isten tudja.

Mi csak azt látjuk, hogy profivá vált civil barátaink kissé félrecivilizálódtak. Tavaly még voltak illúzióink, hogy a nyitott társadalom barátainak értékközössége több, mint a kormány ellenzékének szituatív érdekközössége. Tavaly még úgy gondoltuk, hogy kicsit többen vannak a törvényhozásban azok, akik nem politikai érdekeik mértékében, hanem őszinte indulataik mértékében és civil morális érzékük szerint lépnek fel az emberi jogok és az emberi méltóság védelmében. Kevesebben vannak. Eleve kevesebben voltak, az idén még kevesebben lettek, jövőre – ha csak azokra gondolok, akik nem is indulnak a választásokon – még kevesebben lesznek. Ha nem lennének választások, akkor persze rögtön többen lennének, de hol lenne akkor törvényhozás…

Hogy mi volt az idén, azt majd abból tudjuk meg igazán, hogy mi lesz jövőre. De mindenesetre elég volt ebből az évből. Ahogy Aletta lányom mondja: túl elég.

Hogy mi lesz jövőre? Isten tudja, s bizonyára nem feledkezik meg szegény magyarokról.

• A hét üzenetei