Skip to main content

Magyar luciferizmus / Drámaírók

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ha befejezted a prédikációt, hagyd is abba! – okosítják a növendéket a papneveldében. Ezt az évezredes teológiai bölcsességet mindenekelőtt a keresztény-nemzeti irányzatú pártoknak és politikusoknak illenék megszívlelni.

Soha jobb alkalom a mostaninál! Ha végre-valahára, tekintettel a meleg nyárra is, vizes lepedő borult a tévé és rádió ügyére, akkor már hagyják is így! Sőt, ha szabad tanácsot adnom, tegyék még alá a teljes Kónya-programot is. Helye lesz a nagy vizes lepedő alatt, mert ha igaz, egy másik programot, a Kupa-félét meg újból elő kéne húzni. Ezt a jó tanácsot azonban már nem sorok szerény írója adja, hanem az IMF, a Nemzetközi Valutaalap nálunk járt vizsgálódelegációja. Jövőre drasztikusan csökkenteni kell a költségvetési hiányt – állapították meg a kellemetlen pénzügyi vendégek. Ennek majd mi isszuk meg a levét. Kupa úr azonban azt vette ki a nemzetközi pénzszakértők megállapításaiból, hogy immár haladéktalanul életbe kell léptetni az ő programját.

Magyar luciferizmus

Kónya, Kupa, Szabó Tamás meg mindenki más – ezek csak alvezérek, részprogramok névadói. Kell valami általánosabb, iránymutatóbb, fundamentálisabb kiindulás is. Meg is kaptuk. Semmire nem jutunk, ha eltűrjük, hogy az ördög nyugodtan üljön a háztetőkön, amíg „törpe Luciferek” állják el az utunkat, amíg csak tagadnak, opponálnak, újratagadnak, tagadást tagadnak…

Azért-e, hogy semmi ne akadályozza exorcista nekigyürkőzésében, vagy talán mert a népi környezet hatott így reá, dr. Antall József még sötét zakóját is levetette a lakitelek–tőserdei nagyréten. (Nem tudom, látták-e ingujjban Kölcseyt, Széchenyit, báró Eötvöst? Még Deák Ferenc is csak azért gombolta dolmányát, mert felismerte, történelmi szükségszerűségből újra kell gombolnia dolmányt… Csak nem dr. Antall is felismerte?) Egyébként sorok írójának is az a véleménye, hogy elhatalmasodóban van bizonyos – régi vagy új, ezt csak a nagyon öregek tudják – magyar luciferizmus. Sikerült odáig huzigálni, taszigálni a demokrácia szekerét, mígnem az egyik nem képes, a másik nem tudja, a harmadik nem akarja, a negyedik nem meri mozdítani. Amit az egyik megépít estére, azt a másik nagy élvezettel lebontja reggelre. Idehaza, egymás között ez még rendben is lenne, de a világpiac meg a világpolitika nem igazán honorálja ezt az állapotot.

Az olyan exorcizmust, ami csak az egyik oldalon kergeti az ördögöt, a másikon nyugton hagyja, persze jobb el sem kezdeni. Ha dr. Antall nem figyelt fel rá, hogy lakitelki hallgatósága úgyszintén főleg törpe Luciferekből állt, akkor csak azt tudjuk javasolni, legközelebb nézze meg jobban, mit rejtegetnek párthívei a cipőjük alatt. Hogy a Kónya-program mélyen ördögi szülemény, színtiszta tagadás, a jogállam és az autonóm média káromlása, azt már sokszor leírtuk. A program közkatonája, a közakarati kisember, aki nem köt kompromisszumot, nem hajlandó kormányozni – mikor óhajt kormányozni, ha nem most? –, helyette inkább örökösen magyarságában sértődik (s alig várja, hogy újból sértsék, mert akkor újból sérelmezhet), úgyszintén messze van még az „igen” és „nem” madáchi egyensúlyától. Nem baj, az ember és a politika is fejlődhet. Sajnos, visszafelé is fejlődhet. Pontosan ez történt a magyar médiumok körüli csatározásban. Nagyon friss, nagyon kicsattanó ugyan sosem volt a legújabb magyar demokrácia. De azért, különösen a legelején, voltak termékeny, kreatív szakaszai, születtek előrelátó, szinte már bölcs egyezségei és megállapodásai.

Ezek közé tartoztak a tévét és rádiót érintő megállapodások. Nem tökéletes, de pluralista szellemű, fejlett demokratikus vívmányok, melyekre sokáig az értelmesen gondolkodó kormányoldaliak is büszkén néztek fel. Csak az volt a baj, hogy egyre inkább valóban felfelé kellett fordítaniuk fejüket, ha még látni kívánták e magasztos, korai demokratikus vívmányokat. Közben ugyanis jött a gazdasági lecsúszás, jövedelmi hanyatlás, elégedetlenség, egyre közelebbről érződött a pokol kénköves bűze. Akkor meg egye fene a pluralista vívmányt, szerezzük meg, rántsuk magunk alá, rajta lépve hátha kimászunk e kénköves gödörből! – villant fel a kormánypárti elmékben. Egy mélységesen tagadó, a már elért demokratikus szintet negáló, luciferi gondolat… Nem kevésbé luciferi, hogy azután minden mérgüket, átkukat, tekintélytagadásukat a köztársasági elnökre, Göncz Árpádra öntik. Holott ő semmit el nem vett a kormánypártoktól, semmit nem adott az ellenfeleiknek, nem akadályozza, sőt sürgeti, hogy induljanak már felfelé, hozzanak törvényt, és nyugodjanak végre meg. Nem engedi, hogy kényszeresen lerombolják azt az autonómiát, amit jobb periódusukban, tisztább tudat birtokában nagyrészt ők maguk építettek fel.

Drámaírók

Ezen a hétvégén igazán nem panaszkodhatnak a drámai költők. Dr. Antall Madách szellemét idézte. Nyilván a drámaíró Göncz Árpád ellenében is. Eközben néhány méterre dr. Antalltól a drámaíró Csurka dedikált. Néhány száz kilométerrel arrébb pedig a Madách szűkebb hónából jött szlovák képviselők egy még újabb drámai írót, Václav Havelt szólították a politikai színpadra. Igaz, csak azért, hogy meneszthessék mint köztársasági elnököt.

A sajátos csehszlovákiai szabályok szerint ez könnyen sikerülhet is nekik.

Ne érjen személyi kultusz vádja, de azért ez valahogy furcsa. Európa egyik legjobb írója, sok év börtönt elszenvedett demokrata, aki kicsit már a miénk is, hisz majdhogynem miatta és társai miatt jött össze a magyarországi demokratikus ellenzék… szóval menjen, mert útjában áll Meciar nemzeties átvedlésének. Furcsa szabály, de nem Havel miatt aggódom. Megélt ő már rosszabbat is, valóságos drámának indulót, és írt belőle aztán jóízű vígjátékokat.

Most azonban nagyon úgy néz ki, nem drámát, nem komédiát, egyszerűen csak történelmi fércművet írnak odaát. Aminek persze hozzánk is átjut a szele, könnyebb lesz az itteni fércművesek dolga. Azután pedig a román, ukrán, szerb kollégák munkássága ível fel.

Túl könnyedén, túl nagy sietséggel dobálják ki azt a kevéske örökséget, amit a demokratikus ellenzékek nagy nehezen összekapartak, még a diktatúrák alatt.

Nem baj, illetve nem nagy baj, ez még csak a rendszerváltó dráma első, legfeljebb második felvonása. Attól, hogy az első, második csapnivaló, a harmadik felvonás, a végkifejlet még nagyon is jól sikerülhet. Ki tudhatná ezt jobban, mint a drámaíró elnökök?




























Megjelent: Beszélő hetilap, 28. szám, Évfolyam 4, Szám 27


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon