Skip to main content

Ha ott is: itt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Hát öregem, Péter, ha te, akkor vén vagyok én is.
Na jó, két évvel lemaradva.
Az a kis Volkswagened, abban – hány éve is?
Benne szorongott mind, az a banda.

Tőletek hozzánk, minimum hatan,
rendőr nem látta, szerencse.
Köztük azért (hétszentség?) nem akadt,
aki ezt jelentse.

De mennyi akad, aki él? Ez a kérdés.
Ültünk egyszer nálatok ott,
és a karszék fogta magát alattam –
szép, régi darab – és összerogyott.

Az az estünk meg a többi, amiből kiestünk…
Na, öreg, mondom (magamnak), elég.
Él magyar, áll Buda, s ami most a lényeg:
itt vagy nekünk te még.

Ha ott is: itt. Mi egymásról alig tudunk,
s amit hézagosan, tán ferdén is. Ámde,
mint a fő vasútvonalak Budapestre,
oda fut minden tudomás be,

Parc de la Risle, Mont Saint-Aignan,
onnan a látószög is valahogy jobb.
Mennek, ahogy mennek, de megvannak legalább,
ott együtt vannak a dolgok.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon