Skip to main content

Határozottság a köbön

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kedden a parlament olyan határozatot hozott az 1977-es magyar–csehszlovák vízlépcsőügyi szerződésről, hogy a magyar kormánynak április 30-áig fel kell mondania a szerződést, ha a cseh–szlovák kormány nem állítja le a szerződéssel ellentétes munkálatokat.

Az április 30-i terminust egy MDF-es környezetvédelmi bizottsági tag, Zsebők Lajos javasolta a kormány által előterjesztett „ésszerű időn belül” kitétel helyett. Igaz, a környezetvédők bizottságilag a radikálisabb két héttel korábbi határidővel is próbálkoztak, a fideszes környezetvédő Pap János pedig egy percet sem várt volna a szerződésbontással. De végül is sikerült megkötni a kormány kezét, már amennyire ehhez – hogy képzavarral éljünk – egyetértőn nyújtotta a csuklóját a kormány.

Alulmaradt viszont a környezetvédelem és az ennek ügyét támogató ellenzék abbéli igyekezetében, hogy szerződésbontással fenyegessük meg a cseh–szlovák felet, ha az folytatni merészel bármilyen – tehát nemcsak a szerződéssel ellentétes – építkezést. A kormány győztes koncepciója eszerint az, hogy az északi szomszéd fenyegetésére: a C variánsra, a dunacsúnyi Duna-csínyre válaszoljunk ellenfenyegetéssel, így nyilván a nagyvilág és a nemzetközi jog kevésbé fenyeget bennünket, és talán elriasztjuk a vízfolyás tekintetében felettünk fekvő szuverenitást a legrosszabbtól, a C verziótól, amitől a kormány és koalíciója már nagyon megriadt. A vesztes környezetvédő álláspont szerint viszont idehaza sem haltak ki a vizes érdekeltségek, amelyeknek jól jöhet még, ha kitart a szerződés még egy darabig. Igaz, Katona Tamás külügyi államtitkár a szavazás előtti napon – vélhetőleg a nemzetközileg minél meggyőzőbb arányú „igen” szavazat reményében – megnyugtatólag síkra szállt a nagymarosi körgát lebontásáért. Ebből is kitetszik: nem vízügyes ő, hanem külügyis. Ilyen minőségében bizonyára magyarázkodnia kell majd, mivel 265 képviselő közül 61-en a határozat ellen szavaztak, 23-an pedig tartózkodtak.

A határozat rendelkezik arról is, mi történjék, ha a szerződést felbontják: új szerződést kell kötni, aminek során az építkezések által sújtott térség ökológiai, természeti kincseinek – mindenekelőtt ivóvízkészletének – megőrzését részesítik előnyben, s csak ezután következnek az árvízvédelem, majd a hajózás szempontjai. Vagyis – ha jól értjük – ez egyszer jó ügyet szolgál a „minél rosszabb, annál jobb” elve: a legrosszabb variáns határozatilag a legjobb-ba torkollik.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon