Szabó Miklós

Nyomtatóbarát változat

„Egyéni” teljesítmény

Horn Gyula fejtegetése szenzációs elemet tartalmazott, amely azóta foglalkoztatja a külpolitikával foglalkozó magyar és nemzetközi sajtót. Mintegy bejelentette, hogy néhány éven belül hazánk tagja lesz a NATO politikai szervezeteinek. – Pontosan értsük: nem a katonai szervezetnek, hanem a NATO-Tanácsnak. – A megvalósítás hogyanjáról a húsz percre limitált előadásban a miniszter nem is szólhatott. Azt fejtette ki a továbbiakban, hogy ez annak a folyamatnak a része lesz, amelynek során a két katonai-politikai tömbből egységes európai biztonsági rendszer alakul ki. A magyar NATO-Tanács-tagság és a létrejött összeurópai biztonsági rendszer között eltelő idő fejleményei nem kerültek szóba. A fejtegetés lendülete éreztette, hogy hazánk – mint az utóbbi időben több más külpolitikai dologban is – NATO-tagságával úttörő szerepet fog játszani sajátos, „egyéni” teljesítménnyel a későbbi biztonsági rendszer kialakításában. Arról, hogy hogyan fog történni ennek a biztonsági rendszernek a kialakulása, konkrétan nem esett szó. Annyi volt érzékelhető, hogy ez a rendszer Horn Gyula szerint nem valami nemzetközi értekezleten, hanem bilaterális kapcsolatok alakulásának végső fejleményeként jönne létre.

Nem derült ki világosan a miniszter fejtegetéséből, hogy a NATO-tag Magyarország kilépjen-e a Varsói Szerződésből, esetleg ez a szerződés egyoldalúan megszűnjön-e, miközben a NATO fennmarad, vagy netán hazánk úgy legyen tagja a nyugati katonai-politikai tömbnek, hogy egyidejűleg a Varsói Szerződésnek is tagja marad. Sejthetően mégis ez utóbbi lehetőségre gondolt. Más összefüggésben ugyanis arról beszélt, hogy Magyarország a szovjet csapatok távozásával gyakorlatilag megszűnik közreműködni a Varsói Paktumban mint katonai szervezetben. A szovjet blokknak – mondta Horn – egyoldalúan politikai szervezetté kell átalakulnia, de meg kell fosztani attól, hogy politikai döntéshozó szerve, a Politikai Tanácsadó Testület továbbra is kötelező döntéseket hozhasson, hogy esetleges dokumentumaiban foglalt általános politikai irányelvei a tagországokra kötelezőek legyenek, és korlátozzák azok külpolitikai szuverenitását. A miniszter természetesen ezt így nem mondta, de az elképzelés a keleti katonai paktum névlegessé válását, elsorvadásának kezdetét jelenti.

A brezsnyevi „erőegyensúly”

A másik két előadó előre elkészített szövegekkel jelent meg az ankéton. A magyar kormány fantasztikus külpolitikai bejelentését nem sejthették előre, szövegeik nem ebbe a koncepcióba illeszkedtek. Sem az MDF-et képviselő Jeszenszky Géza, sem e sorok írója nem kísérelte meg, hogy eredeti szövegét félretéve improvizálva reagáljon a miniszter által mondottakra. Jeszenszky fejtegetése a NATO-tagságtól eltekintve lényegében azonos vágányon haladt Horn elképzeléseivel.

E sorok írója azt fejtette ki, hogy a német egység kérdését nem a nagyhatalmak tűzték napirendre tárgyalóasztalnál, ezért kifejlődése nem a nemzetközi konferencia, illetve csúcsdiplomácia szabályai szerint halad. Ezt a törekvést Németországban valódi, az utcán lezajló népforradalom tűzte napirendre. A Német Demokratikus Köztársaság népének jelentős része, érzékelhető többsége az utcán követelte a német egységet. Ez természetesen felveti az egyesített Németország nemzetközi helyzetét. Kézenfekvő az egyesült Németország semleges státusa. Ez azonban a nemzetközi-katonai erőviszonyokat gyökeresen megváltoztatja a Szovjetunió javára. Németország kiválásával nem tartható fenn tovább a NATO, és az amerikai csapatoknak el kell hagyniuk Európát. Európában katonai erőként egyedül a Szovjetunió marad. Vele szemben Nyugat-Európa teljes mértékben kiszolgáltatottá válik. A Szovjetunió számára nagyon is kifizetődő alku volna, ha a Német Demokratikus Köztársaságot átadná a Szövetségi Köztársaságnak utóbbi semlegessége és ezt követően a NATO megszűnése, az amerikai csapatok távozása fejében.

Mindez felszínre hozza az eddigi nemzetközi egyensúly, a „történetileg kialakult erőegyensúly” (Brezsnyev) valójában aszimmetrikus voltát. A nemzetközi csúcs- és konferenciadiplomácia a megállapodásokban szimmetriát szimulált, miközben a „szimmetrikus” megállapodások mind egyoldalúan a szovjet érdekeket szolgálták (az erőviszonyoknak megfelelően). Dél-Vietnam nem semleges ország lett az amerikaiak kivonulása után, hanem az 1975-ös párizsi megállapodás durva megsértésével Észak-Vietnam része. A berlini megállapodás: Kelet-Berlin az „NDK fővárosa”, Nyugat-Berlin nem az NSZK része. Ez az aszimmetria jellemzi a két katonai tömböt is. A Varsói Paktum nem valóságos tömb. Sem politikailag, sem katonailag nem jelent többet, mint a Szovjetuniót egyedül. A nem önként csatlakozott, katonai erőt nem jelentő kelet-közép-európai kisországok kiválása a Varsói Szerződésből és így a paktum megszűnése a jelenlegi katonai és politikai erőviszonyokon semmit nem változtat. Nem így van ez a NATO esetében. Ez a tömb nem csupán egy szuperhatalomból és kisországokból áll. Több középnagyságú ország is tartozik hozzá. Ezek: Anglia, Franciaország, a Szövetségi Köztársaság és újabban már Olaszország katonai erőt is jelentenek. Az a politikai körülmény sem mellőzhető, hogy ezen országok népének legalább jelentős része ezt a paktumot kezdettől akarta és ma is akarja.

A népek forradalmi harca által alulról felvetett rendezés tehát aszimmetrikus: felrúgja az eddigi konferencia- és csúcsdiplomácia álszimmetriáját: a szovjet fölény szimmetriává stilizálását. A kibontakozó népi rendezés útja: a Varsói Szerződés egyoldalúan megszűnik, a szovjet csapatok a korábbi „népi demokráciák” területéről a szovjet államhatár mögé vonulnak vissza, míg a NATO megmarad, és a NATO-országok területén állomásozó amerikai csapatok változatlan létszámmal és katonai erővel jelenlegi állomáshelyeiken maradnak. Ez nem a katonai egyensúly felbomlása, hanem – ellenkezőleg – a valóságos egyensúly megvalósulása.

Semleges kisállamokat

Ebben az összefüggésben a Horn Gyula által előadott elképzelés még mindig az eddigi „szimmetria” alapján történő átalakulás körébe tartozik. Ha Magyarország – megtartva Varsói Szerződés-tagságát is – a NATO (politikai szervezeteinek) tagja lesz, olyasféle nemzetközi folyamatot indít el a térségben, hogy a Varsói Paktum többi tagja is – Varsói Szerződés-tagsága megtartásával – elkezd belépni a NATO-ba. A „jó példát” a NATO-országok is követik – a csúcs- és a konferenciadiplomácia „szimmetria”-eszménye szerint: ők is elkezdenek – NATO-tagságuk fenntartása mellett – belépni a Varsói Szerződésbe. A délibábos folyamat betetőzése: a Szovjetunió is NATO-tag lesz és az USA is Varsói Szerződés-tag. Ezzel lényegében a szovjet blokkkülpolitika eddigi célja valósul meg: a két katonai-politikai tömb egyidejű leépítése és megszüntetése. Az eljárás formabontó: nem csúcsértekezlet, nem konferencia mondja ki a két tömb egyidejű megszűnését, hanem egy átmeneti folyamat hozza létre, ahol az egyes tömbök egyes államai egyenként belépnek a másik tömbbe. Ezzel a tömbök fokozatosan egymásba gabalyodnak, összekeverednek. Az átmeneti folyamat végén ott a szimmetrikus mindkétoldalú megszűnés. Horn ötlete a kölcsönös, szimmetrikus blokkleépítésnek egy sajátos, egyéni és fantáziagazdag végrehajtási ötlete. Számításba veszi a sajátos magyar érdekeket: Magyarországnak, mint első NATO-ba lépő Varsói Paktum-országnak, ez az „avantgardizmus” politikai előnyt, nemzetközi tekintélyemelkedést jelent.

Magam, február 20-ai fejtegetésemben, a Varsói Szerződés megszűnése és a szovjet csapatok határai mögé vonulása által egy reálisan, nem szerződésekkel szabályozott módon létrejött semleges kisállam-övezet kialakulását látom a reálisnak és kívánatosnak, amely szétválasztja a két szuperhatalom katonai erőit, és ezzel kizárja a meglepetésszerű háború indításának lehetőségét. Nem lesznek többé az érintkező határon egymással szemben állomásoztatott összevont erők, amelyek, ha váratlanul támadnak, a háború pusztítását az ellenfél területére „exportálják”. Támadni csak a volt népi demokráciák katonailag erőt nem jelentő független övezetén át lehetne, a másik fél idejében riadóztathatná, mozgósíthatná erőit. Ez az új, alulról alakuló helyzet egyszerre számolja fel az Európára nehezedő nyomasztó katonai fölényt, és teremt az eddiginél szilárdabb alapot az európai béke számára.

A térség országai, az eddigi „népi demokráciák” függetlenekké válnak anélkül, hogy nemzetközileg rögzített státust kapnának, esetleg olyan nemzetközi, nagyhatalmi konferencia által létrehozott és garantált semleges státust, mint Ausztria esetében. Független kisállamokká válnak, nyitott külpolitikai lehetőségekkel. A térség biztonságának megalapozásához jó kiindulást jelent Kőszeg Ferenc elgondolása, amelyet a közelmúltban Potsdamban adott elő egy nemzetközi konferencián. Eszerint a felszabadult „ütközőzóna”-térség kisállamai kössenek egymással bilaterális megnemtámadási szerződéseket, és kössenek hasonlót a Szovjetunióval és a NATO-országokkal is. Ez kialakíthat egy regionális biztonsági rendszert, amely csökkentheti a gyenge hadseregekkel rendelkező kisországok katonai kiszolgáltatottságát (a jövőben inkább egymással, nem a nagyhatalmakkal szemben), és kialakíthatja a konfliktusrendezés intézményi struktúráját is.

Térségünkben a külpolitika egy történelmi pillanatban kikerült a hatalmi bürokráciák kezéből, és az alulról szerveződött demokratikus erők ügye lett. A bürokráciák „hatalmi vákuumtól” tartanak. A mi szótárunkban ez a nemzeti függetlenséget jelenti. „Destabilizációról” beszélnek, „kezelhetetlen” helyzet kialakulásáról – amit ők nem tudnak kezelni. A jövőben talán megpróbáljuk mi magunk.

• Beszélő