Skip to main content

Kedves Barátaim!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szomorú szívvel olvastam Kőszeg Feri gyönyörű sorait, amit Solt Ottiliáról, mindannyiunk kollektív lelkiismeretéről írt a Beszélő hasábjain. Otti kimondhatatlanul közel állt hozzánk: nem véletlenül mondom, hogy a közös lelkiismeretünk volt. Kemény, mint az acél, és gyöngéd, mint a bársony. Ő volt az, aki a szegények ügyét mindenki más ügye elé tette, beleértve önmaga érvényesülését és politikai karrierjét is. Arcvonásait nem szükséges felidéznem: akik a Beszélőt olvassák, épp a Beszélő hasábjain ismerték meg gondolkodásmódját, ő volt a megformálója és mozgatója az egykori demokratikus ellenzék szociális felelősségérzetének és érzékenységének. Pontosan tudjuk, milyen iszonyú szenvedéseket kellett kiállnia, mi volt az, ami egészségét megtörte, de lelki ellenállását megtörni még ez is képtelen volt.

Temetésén ezrek búcsúztak tőle: a legújabb nemzedék tagjai és magamkorúak egyaránt. Solt Ottilia mindannyiunké volt, és halálával szelleme nem távozott közülünk. Mérce marad mindannyiunk számára, amelyhez – olykor rossz lelkiismerettel bár, de – hozzámérhetjük magunkat.

Azt hiszem, nem írhatok többet, mint ha azt mondom: emléke miénk, belénk égett és kitörölhetetlen.








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon