Vásárhelyi Miklós

Nyomtatóbarát változat

A Történelmi Igazságtétel Bizottsága nevében hajtok fejet Kéthly Anna ravatala előtt. A főhajtás a tisztelet és a szomorúság kifejezése. Tisztelet egy makulátlan, törést nem szenvedett életpálya előtt, és szomorúság afelett, hogy a magyar közvélemény nevén kívül alig tud valamit erről a nagyszerű asszonyról. Pedig éppen ma, a demokrácia csikorgó indulásának hónapjaiban volna mit tanulni Kéthly Annától, az etikus embertől, a félelmet nem ismerő, hajlíthatatlan harcostól és a nagyvonalú politikustól.

Hosszú kort ért meg: 86 évig élt. S ebből közel hetvenet szentelt a köznek. Mondhatjuk: mindig ellenzékben, mindig kisebbségben. Huszonhat esztendeig volt az Országgyűlés tagja. Hosszú ideig az egyetlen női képviselő. A fasiszta nyilas rémuralom idején közel egy évig illegalitásban bujdosott. A kommunista hatalomátvétel után, 1949-től 1954-ig, több mint öt évre börtönbe zárták. Egyetlenegyszer volt része a hatalomban, 1956 novemberében, amikor két napig volt a Nagy Imre-kormány államminisztere mint a Szociáldemokrata Párt vezére. Ezután élete utolsó két évtizedét kényszerű száműzetésben töltötte, és idegen földön halt meg, hogy most visszatérjen hazájába, a forradalom mártírjai melletti 300-as parcellába.

Íme, néhány adalék egy XX. században élt magyar politikai vezetőegyéniség életéből. De a kiragadott dátumok, számok híven tükrözik a történelmi drámát: élt sorainkban egy önzetlen, nagy lélek, aki népe, hazája ügyét vállalta fel egy életen át; üldözés, terror, börtön és száműzetés jutott osztályrészéül. A magyar tragédiának ez a legnyomasztóbb paradigmája: az igaz emberek kirekesztettsége, magánya, szellemi exiliuma. Egy Jászi, Bibó, Kéthly sorsa: hányattatott élet, megbélyegzései kései dísztemetés és korai feledés, mert szavuk sohasem időszerű.

56 esztendeig volt egy pártnak, a legnagyobb múlttal bíró magyar pártnak, a százéves Szociáldemokrata Pártnak a tagja.

Az összetett szó két alkotóelemének nála egyenlő súlya volt. Rendíthetetlenül hitt haláláig az eszményben, egy igazságos, humánus, szolidáris, szocialista társadalom megvalósításának realitásában. Ám nem kevésbé konokul kötelezte, el magát a demokrácia mellett, hirdetvén, hogy az út a szocializmusba csak a demokrácián keresztül vezet, és maga a szocializmus is csak úgy tökéletes, ha demokráciával, szabadsággal párosul. Meggyőződéséből fakadt, hogy mereven szembeszegült minden totalitárius, autoritárius eszmeáramlattal, kísérlettel, bármilyen színben jelentkezett, ugyanakkor nem rendült meg a szocializmusba vetett hite. Élete alkonyán keserűn tapasztalta, hogy a munkáspártok gyakorlata inkább a polgári társadalom jobbításán, humanizálásán fáradozik, és míg korábban a demokrácia, most a szocializmus eszméje jut válságba, de sohasem ingott meg hitében, hogy az általa megálmodott aranykor egyszer ráköszönt az emberiségre.

Okos, bátor, szókimondó asszony volt. Döntés előtt nem fürkészte a tájat: hányan állnak mögötte vagy mellette. Csak lelkiismeretére hallgatott. Minden jelentős választása kockázat vállalásával járt. Az első világháború idején, fiatal lányként lépett a hontalan bitangként megbélyegzett szervezett munkásság soraiba. A fehérterror tombolása közepette, 1920-ban lett a Szociáldemokrata Párt tagja, 1922-ben nemzetgyűlési képviselő. És rögvest kirohanást intézett az első európai törvényesített faji, vallási diszkrimináció, a numerus clausus ellen.

1939 a magyar progresszió emlékezetes, súlyos következményekkel járó esztendeje volt. Az általános, titkos választásokon a baloldali ellenzéki pártoknak (Független Kisgazda Párt, Polgári Demokrata Párt, Szociáldemokrata Párt) együttesen sem sikerült megszerezniük a mandátumoknak még a 10 százalékát sem. Az öt szociáldemokrata párt határozottan szembeszállott Magyarországnak a háborúba történő beavatkozásával, amit akkor hazaárulásnak minősítettek. 1942-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett ő volt a másik „férfi”, aki a jobboldal őrjöngő dühöngése közepette feltárta és elítélte az újvidéki vérengzést. 1944. március 19-e, a német megszállás után az ellenzéki képviselők eltűntek a parlamentből. Peyer Károlyt deportálták, Kéthly, Tildy és mások illegalitásba kényszerültek. Közel fél esztendő múlva akadt ebben az Országgyűlésben egy képviselő, aki meg merte kérdezni: hol van az ország miniszterelnöke, belügyminisztere, és hová lett számos képviselőtársa. Az igazság kedvéért itt meg kell jegyeznem, hogy az ’56-os forradalom leverése után a magyar parlamentben soha, senki nem merte megkérdezni, hol vannak a törvényes kormány tagjai, és hová lettek a mentelmi joggal rendelkező eltűnt képviselőtársak.

Kéthly Anna nem ismert hallgatást és tapintatot az úgynevezett kényes helyzetekben. Elvi kérdésekben nem tűrte a taktikázást. Saját pártjában sem. Amikor 1940-ben egyes szociáldemokrata funkcionáriusok felvetették, hogy az adott helyzetben célszerűbb lenne a zsidó vezetők háttérbe vonulása és a kilépés a Szocialista Internacionáléból, Kéthly élesen kikelt az opportunisták ellen, megvédte a megtámadott elvtársakat. Igazi szocialista, internacionalista felfogásával összeegyeztethetetlen volt egy ilyen szégyenteljes meghátrálás az ordas eszmék előtt, mindenfajta kompromisszum a rasszista, soviniszta fasizmussal az elvtársi szolidaritás megtagadása. Már a háború alatt is, de különösen 1945 után nyílt sisakkal harcolt az úgynevezett munkásegység és a népfront gondolata ellen, mert átlátta és nemzetközi tapasztalata alapján tudta, hogy a Kommunista Párt célja hangzatos jelszavak leple alatt a szociáldemokrácia felszámolása és az egyeduralom. Mi, fiatal kommunista forradalmárok akkor elítéltük a reformista „munkásáruló”-kat, de a történelem fájdalmasan igazolta Kéthly Anna minden aggodalmát és ellenzését. Úgy érzem, e helyen most illő a magam és jóhiszeműen balga társaim nevében ismételten, nyíltan és ünnepélyesen bocsánatot kérnem Kéthly Annától és harcostársaitól.

Ő nemcsak nagyszabású személyiség volt, hanem nagylelkű és nagyvonalú is. Amikor 1956. november 1-jén Nagy Imre felkérte, hogy – annyi sérelem után – a nemzet érdekében személyes részvételével szilárdítsa meg a nemzeti, forradalmi kormány tekintélyét, rövid habozás után, pártja nevében is, teljesítette a kérést.

Amikor pedig a forradalom leverése után, külföldön rekedve a legitim kormány egyetlen szabadon cselekvő tagja maradt, a magyar nép becsületéért vívott harcában együtt küzdött az emigrációba kényszerült egykori kommunistákkal. A magyar ügyet képviselte az ENSZ-ben, a Szocialista Internacionáléban, az amerikai kongresszusban és minden nemzetközi fórumon.

Hűséges és következetes szociáldemokrataként utazó nagykövete és képviselője lett az egész népnek. Ha valakinek, Kéthly Annának, a nemzet halottjának jár a történelmi igazságtétel, melynek ez a szertartás csak első lépése lehet.

A búcsú pillanatában megígérjük, hogy teljesítjük kötelességünket; megőrizzük és ápoljuk emlékét.

• Búcsú