Skip to main content

Kiállítás a Parlamentben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Expo-vita

A szándék komolysága


Katona Kálmán, az MDF vezérszónoka: Elsőként egy szemléletbeli váltásra szeretném felkérni hallgatóimat. Azt szeretném, ha a világkiállítást nem egy hatalmas beruházásként, hanem különálló beruházások alkalmi társulásaként tekintenék, amiben egy a közös, mégpedig az, hogy 1996-ra egyszerre kell elkészülniük.

…De itt szokták feltenni a kérdést is, hogy: és mi lesz a lakossággal? A tömeg, a zsúfolt járművek, a sok autó, a bűnözés!



A sziklaszilárdság csak testületileg forog fenn, ugyanis, amint a Kormányszóvivői Iroda keddi tájékoztatásából kiderült, a pénzügyminiszter és az ipari miniszter nemmel szavazott május 17-én, amikor feltétetett a kormánytagoknak a kérdés: vállaljuk-e egyedül is. Kupa Mihálynak hétfőn – bizonyára teljesen véletlenül – külföldre kellett utaznia, bár ott ült Bod Péter Ákos, közvetlenül a töretlen szándékú Kádár Béla külgazdasági miniszter mellett. Antall és Boross megkésve érkezett az Expo-vita színhelyére (előbbi hamarosan távozott is). A kormány szilárd szándékát a kétségkívül legkompetensebb kormánytag, Balsai István igazságügy-miniszter terjesztette elő.

„Nem kétségesen politikai döntést” kell hozni – exponálta magát az igazságügy-miniszter, és teljesen igaza volt. Egyetlen szál papír hever a Ház asztalán, egy határozati javaslat, melynek legfőbb pontja szerint: „Amennyiben Ausztria Kormánya akként dönt, hogy Ausztria nem vehet részt az 1995-ben tervezett Budapest–Bécs világkiállítás megrendezésében, akkor Magyarország 1996-ban egyedül is – Budapesten és vidéki helyszíneken – megrendezi a világkiállítást.” A feltételes mód persze ködösítés is – hiszen Ausztria akként döntött –, de a dacot is kifejezi a megkérdezett bécsiekkel szemben. Hogy pedig fővárosi és vidéki helyszíneket egyaránt emlegetnek, az meg is hatja az eleddig világkiállítás-ellenes Bíró Ferenc dr. Baranya megyei képviselőt (MDF), de alig leplezett nyomást is sugall a főváros közgyűlésére. „Mi bízunk abban – mondta behízelgőn Balsai dr. –, hogy a határozat elfogadását követően Budapest főváros önkormányzatával is szoros együttműködést tudunk majd kialakítani.” Ha ez nem sikerülne, akkor – ezt már nem mondta Balsai dr. – sajnos ki kell sajátítani vagy állami tulajdonban megtartani a világkiállítási telkeket, ami annál is fájdalmasabb, mivel az alkotmány és az önkormányzati törvény semmibevételét vagy kijátszását is igényli. Avagy, ahogy Pál László (MSZP) mondotta, „speciális jogrendet”, amit a kitolt határidő szerint szeptember 30-ig kell megalkotni.

„A széthúzó nemzet pedig – szónokolt a baranyai Bíró dr. – ezen nemes cél érdekében összefogva mutassa meg a világnak, hogy méltóvá tudunk válni az európai nemzetek sorában a teljes befogadásra.” A dac elegyedik a reménységgel, hogy a bécsi helyszín majd tényleg áttevődik a vidékre, és hogy most már tényleg bensőnket mutathatjuk meg. Jöhet Ópusztaszer meg az 1100. évforduló. „Ópusztaszer sem eshet ki belőle – mondta Czoma László független képviselő. – Most, hogy levetettük a jaltai konferencia ránk szabott ideológiai és gazdasági gimnasztyorkáját, görcsök nélkül, babonák felhagyásával, sandaságok leszámolásával, csodavárás nélkül tárhatjuk a világ elé azokat az erényeket, amelyeket az elmúlt korok, a polgári világ értékrendje teremtett… ebben az ügyben nem dönthet egyetlen város… Ez legyen a híd, egyszer végre országon belül, országrészek között, és a hidakat ne csak kifelé építsük!” E befelé forduló kitárulkozást igyekezett leleplezni Frajna Imre, a Fidesz vezérszónoka, mondván, hogy a honfoglalás, bármily kedves emlék is nekünk, nem volt sorsfordulója a világtörténelemnek, tehát „hiányos történelmi ismeretekre vall” erre alapozni a világkiállítást. De végül is Csépe Béla KDNP-s vezérszónok mutatott rá a helyes ideológiai álláspontra: a nagy évforduló érzelmi töltést ad ugyan, ám az időpontbeli egybeesés „tiszta véletlen”.

A reménység, hogy a közös helyszín Bécsről vidékre tevődik át, a csomópont képét rajzolta fel a képzeletbeli gazdaságföldrajz-térképekre. Az MDF vezérszónoklatát felolvasó Katona Kálmán ékesen fejtette ki: „Az említett autópályák biztosítanák az átmenő forgalmat Kelet és Nyugat között és vissza.” Csomópont is egyedül leszünk; Ausztriával közös csomópontiság esetén legföljebb csak Pest környéki és a nyugati országútszakaszokra telt volna (a tárcaközileg egyeztetett „minimálprogram” szerint), de most telik a teljes átmenő forgalomra. Akinek meg nem telik autópályadíjra (ez, kérem, koncesszió!), az legföljebb nem megy autópályán, ez – így Katona Kálmán – „tisztán gazdasági döntés, szabad választás kérdése”. A bökkenő az – bonyolódott bele e vitába az SZDSZ-vezérszónok Kuncze Gábor –, mi lesz, ha valaki a szintén koncesszióban építendő csatornahálózatot nem akarja igénybe venni. Erre az egy ellenvetésre sajnos nem kaptunk megnyugtató választ, holott a látogatótömeg kiválasztása tekintetében csakugyan bajos a csatornadíjakra hagyatkozni.

Gazdaságpolitikailag megismétlődtek a régi pro és kontra érvek. Illetve, annyiban gazdagodtak, hogy – ahogy azt már Baráth Etele kormánybiztos a bécsi döntés másnapján leszögezte – a Bécsbe beáramolni kész tőke Magyarországra fog jönni (ezt hétfőn Balsai dr.-tól is, az üzleti körökben mozgó Palotás Jánostól is hallottuk). „A várhatóan nagyobb kockázat mellett a várható hasznok mértéke is nagyobb.” És jön a régi indok: amíg nincs politikai döntés, addig a világkiállításba befektetők sem vállalnak kötelezettséget.

Viszont amíg nem jelentkezik elég majdani tőkebefektető, addig a politikai döntést sem lehet meghozni. Kuncze Gábor szerint a költségvetés túlságosan sokat kockáztat: a kormány által már „vállalt” 30 milliárd forinttal ellentétben a kockázat több mint 100 milliárd, az idei 78 milliárd forint hiányt kívánatos csökkenteni, amit eleve megnehezít a társadalombiztosítás növekvő deficitje, a kárpótlási törvény és az egyházi tulajdon-visszaadás. Kuncze e ponton kissé eltért a politikai vitától, túlságosan komolyan vette, hogy a parlament a költségvetés legfőbb őre. (E merev felfogásból eredhet egy törvénymódosító javaslata is: eszerint aki törvénytervezettel áll elő, annak meg kell jelölnie, hogy az mennyi közpénzkiadást von maga után.)

Hogy merőben politikai döntést kell hozni, az némi aggályokat is keltett a szakszerű munkához mindinkább hozzászoktatott Házban. „Dönteni nyugodt szívvel nem lehet” – nyugtalankodott Pásztor Gyula dr., kisgazda-frakcióvezető; amit tudni lehet: ’96-ban olimpia is lesz. De azért az FKgP támogatja a kormányt. A kereszténydemokrata frakció oly módon keres gyógyírt motoszkáló lelkiismeretére, hogy – amint a vezérszónok kifejtette – a kormány által indítványozott határozat „nem jelenti semmiképpen sem azt, hogy a parlament eldöntötte a világkiállítás megrendezését”. Csak felhatalmazásról van szó. Bár az MDF természetesen nem aggályoskodik testületileg, két MDF-képviselő (Jávor Károly és Zsebők Lajos) mégis módosító indítványt nyújtott be, mely szerint csupán a megrendezés „szándékáról”, sőt „előzetes szándékáról” van szó. A hagyományosan világkiállítás-párti MSZP most semmiféle kormányszándékot nem akar határozatba foglalni, csak a szeptember végéig (költségvetésileg is) kidolgozandó törvényt szorgalmazza.

Az öt illetékes szakértőbizottság közül négy viszont késznek mutatkozik a politikai döntésre (a környezetvédelmi bizottság sem „elvileg” ellenzi a magányos Expót, hanem gyakorlatilag: nem ígért a kormány semmiféle környezetvédelmi garanciát). Az SZDSZ és a Fidesz viszont szakértősködik: közös módosító indítványában világkiállítási témajavaslatokat és megvalósíthatósági tanulmányt követel szeptember 30-ig.

Konstruktívan járult hozzá viszont a politikai munkához Palotás János, a VOSZ elnöke. Igazságot szolgáltatott a programirodának, akinek szándéknyilatkozat-gyűjtő munkájáról a Magyar Nemzeti Bank lesújtó véleményt alkotott. „Különleges jegybanki vezetőink vannak… – gúnyolódott jószándékúan. – Ők tankönyvekből viszonylag jól ismerik a szándéknyilatkozatok tartalmi kellékeit.” Megdicsérte a függetleneket, akik nem egységesen foglalnak állást. Bezzeg a liberálisok pártalapon ellenkeznek, és ilyen alapon állítják, hogy a vállalkozók nem befektetni akarnak, hanem állami megrendeléseket és busás hasznot várnak „vállalkozói alapon” való megrendezés címszó alatt. „Nem az én feladatom – fenyegetőzött –, hogy képviselőtársaimnak elmagyarázzam, mit jelent ez a sértés a vállalkozói kör felé, de azt azért szeretném elmondani, hogy a vállalkozók ezt értik, hallják és nem fogják elfelejteni!” Ebből is látszik a meghozandó politikai döntés minden pártosságot nélkülöz.

Ha viszont netán a Világkiállítások Nemzetközi Irodája mégse nekünk adná a megrendezés jogát, tudni fogja Palotás, ki a hibás.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon