Skip to main content

Kockázat – biztosítékok nélkül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szervezés Budapest nélkül, teljhatalmú kormánybiztosság biztonság nélkül
Expo Bécsben – Expo Budapesten


Ausztria számára is van kockázata a világkiállítás megrendezésének: de ennek a kockázatnak tudatában vannak: mértékét felbecsülték, és az osztrák gazdaság teherbíró-képessége alapján elviselhetőnek találták. Megnevezték, ki és milyen mértékig viseli a kockázatot; kockázatmérséklő stratégiákat alakítottak ki, és biztosítékokat építettek be az előkészítés menetébe és szervezetébe.

Magyarországon ezzel szemben nem tudatosult a döntéshozókban kellőképpen sem a vállalt kockázat jellege, sem megközelítő mértéke. Nyilvánvalóvá vált viszont, hogy a kockázat típusa más, mértéke nagyságrendekkel nagyobb, mint az osztrák partneré. Homályban maradt, kire és mekkora mértékben hárul ez a kockázat. Az előkészítés menetében nincsenek beépített biztosítékok, s az előkészületek nem a kockázatot mérséklő, hanem azt éppenhogy növelő stratégiák mentén folynak.

Az osztrák fél kockázatai közé tartozik, hogy a világkiállítás megrendezése a szövetségi és helyi kormány „nyakán marad”, nem sikerül magánvállalkozásba adni az Expót, a világkiállítás veszteséges lesz, illetve hogy Magyarország kiszáll, és Ausztria egyedül marad a megrendezésében.

Melyek a magyar fél fő kockázatai?

A világkiállítás, de főként a kapcsolódó infrastrukturális beruházások költségei fékentarthatatlanokká válnak, beláthatatlan és elviselhetetlen terhelésnek teszik ki vagy a költségvetési egyenleget vagy a fizetési mérleget vagy hitelképességünket vagy a magyar nemzeti vagyont. (Legvalószínűbb az említett feszültségek valamely kombinációja.)

A világkiállítás és az erőltetett infrastrukturális fejlesztés költségei és szervezési igényei veszélyeztetik a gazdasági stabilizáció feltételeinek megteremtését, nemkívánatos mederbe terelik a rendszerváltás folyamát.

Magyarország megkésett, menet közbeni – valóban nagy anyagi veszteséggel és nemzetközi presztízsveszteséggel járó – kiválása a megrendezésből pl. 1992 vagy 1993 folyamán.

Az osztrák előkészítés egyik kulcsszervezete a világkiállítás kormányzati felügyeletét, kontrollját és irányítását ellátó kormánybizottság, mely 1989 elejétől folyamatosan működik. A világkiállítás másik gazdasági szervezete az Expo Vienna Részvénytársaság, melyet tavaly nyáron alapítottak.

Mind a kormánybizottságnak, mind az Expo Vienna Rt. vezető szervezeteinek – azaz felügyelőbizottságának, tanácsadó testületének és igazgatótanácsának személyi összetételét úgy alakították ki, hogy – összhangban a világkiállítás osztrák nemzeti ügyként történő kezelésével –alkalmas legyen lehető legteljesebb konszenzus kialakítására.

Ezzel összhangban az összes felsorolt testület kettősen tagolt: vannak „szekciók”, 50-50 százalékban szövetségi és bécsi helyi kormányzati reprezentációval, és vannak „frakciók”, szintén 50-50 százalékos osztrák szocialista párti és osztrák néppárti képviselettel.

A kormánybizottság képviseli a világkiállítás gazdasági részvénytársasága ügyeiben az alapító részvényesek – a szövetségi és a bécsi kormány – érdekeit. Ennek megfelelően döntési hatalma és felelőssége van az alábbi fő kérdésekben: a kiállítással összefüggő városépítészeti vezérelvek elfogadásában, a kiállítási utóhasznosítást, a költségeket és a finanszírozási koncepciót, a kiállítás költségvetését érintő döntésekben.

Maga a világkiállítási részvénytársaság a világkiállítás előkészítését, majd létesítését és vállalkozásszerű üzemeltetését végzi. Egyelőre állami tulajdonban van, de a tervek szerint végül magánvállalkozásként működik majd.

Ami az osztrák helyzethez képest Magyarországon első pillantásra szembetűnik, az a világkiállítás előkészítésében észlelhető szervezeti vákuum.

Magyarországon az ausztriaihoz hasonló jogkörrel nem működik irányító-felügyelő, magas szintű kormányzati bizottság. A budapesti Expo gazdasági szervezete, az Expo Budapest Rt.-nem létezik. Az Expo előkészítésének szervezetéből hiányzik a budapesti önkormányzat és hiányoznak a politikai pártok is.

A szervezeti vákuumban megerősödött viszont, és rendkívüli irányítási, döntési és anyagi jogköröket összpontosított egy szervezet: a Világkiállítási Programiroda és a magyar világkiállítási előkészületek egyszemélyi felelős vezetője, a kormánybiztos. A világkiállítás pénzügyi bázisaként költségvetési pénzből létrehozott Világkiállítási Alap felhasználásáról például nem kormányzati vagy egyéb magas szintű bizottságok döntenek, mint ez egyébként szokásos, hanem egyszemélyi felelősként a kormánybiztos. Pedig a jelenlegi szabályozás szerint ebbe az alapba nem jelentéktelen költségvetési és egyéb források áramlanak be, ebbe csoportosítanák át az útalap és az idegenforgalmi alap egy részét is. A programiroda nem csupán a Világkiállítási Alap, hanem a „rendelkezésre bocsátott állami ingatlanok” kezelésére is jogosult, sőt a majdani Expo Budapest Rt. egyik megalapítójaként szerepel.

Súlyos kockázatot hordoz, csapdahelyzetté alakulhat, ha a világkiállítás nagy horderejű nemzeti ügyében az egyszemélyi felelősséget messze túlterhelő döntési jogkörökkel ruháznak fel személyeket, hatékonyan csak magánvállalkozási szervezetben lebonyolítható gazdasági feladatokkal bíznak meg állami, bürokratikus szervezeteket. A kockázatot súlyosbítja, ha az ilyen szervezet – mint a programiroda is – oly konstrukcióban működik, melynek révén a rábízott állami ingatlanok gyakorlatilag kívül kerülnek az állami vagyonvédelem hatáskörén. Tévedés ne essék, nem személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatos bizalmatlanságunknak adunk itt hangot, pusztán szervezeti hatáskörű anomáliákat kritizálunk akkor, amikor arra figyelmeztetünk: mennyivel biztonságosabb, s a világkiállítással kapcsolatos óriási kormányzati és gazdálkodói felelősséget mennyivel szerencsésebben fejezi ki, osztja meg és delegálja az Expo ausztriai szervezeti rendszere.

Az írás második részét következő számunkban közöljük. (A szerk.)


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon