Skip to main content

Kohl és Vogel a német egységről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Isten a megmondhatója, hányan sajnálkoztak titkon, hogy La Fontaine merénylője – ha már egyszer gyilkolásra adta a fejét – csak félmunkát végzett. De annak megmondhatója mindenki, hogy ezekben a napokban sokan a pokolba kívánják a szociáldemokraták kancellárjelöltjét. Annak a föltevésnek (vagy vágyképnek) az alapján, hogy meghasonlásba kergeti a pártját, azt ajánlják az SPD-nek, igyekezzék megszabadulni tőle.

Miért ez a nagy indulat? Azért, mert La Fontaine – az alsó-szászországi győzelemből levont tanulságokra is támaszkodva – azt ajánlja pártjának, hogy a Bundesratban, ahol már az övé a többség, akadályozza meg a német államszerződés életbeléptetését.

Nem valószínű, hogy igazán akarja a két német állam közötti valutaunió életbeléptetésének elhalasztását, inkább az a valószínű, hogy a javaslattal kedvezőbb feltételeket akar kicsikarni a keletnémet munkavállalók számára. Kohl megnyerte a keletnémet kereszténydemokraták javára az első választást azzal az ígérettel, hogy a nyugatnémet márka átkel az Elbán. A szociáldemokraták – mondja La Fontaine – készüljenek fel arra, hogy megnyerik a következő keletnémet választást azzal az ígérettel, hogy megvédik a keletnémet munkást attól, hogy a Nyugat-Németországból visszaköltöző tőkés kitegye az utcára.

Hétfőn megvolt a tárgyalások első fordulója Kohl kancellár és a szociáldemokrata párt élén álló Vogel között. A tárgyalások után Vogel kifejtette: La Fontaine „természetesen” a párt kancellárjelöltje marad, az pedig még nem dőlt el, hogy az SPD jóváhagyja-e az államszerződést. Leszögezte: elmúltak azok az idők, amikor a kancellár „magánügyének” tekinthette az egyesülést, és emlékeztetett az SPD három kívánságára. Az első kívánság: az NSZK-ból és a többi nyugati országból származó importot sújtsák átmenetileg büntetővámmal, hogy az NDK-termékek versenyelőnnyel rendelkezzenek. A második: a szándékoltnál jobban tehermentesítsék a keletnémet vállalatokat, hogy csőd helyett megpróbálkozhassanak a szerkezetváltással. A harmadik: kiegészítő megállapodások arra az esetre, ha a helyzet a vártnál rosszabbul alakul a pénzügyi unió életbeléptetése után. Lényegében arról van szó, hogy „az elkerülhető munkanélküliség” a figyelem középpontjába kerüljön.

Nem lehetnek kétségeink. A szociáldemokraták jóvá fogják hagyni az államszerződést; az NDK-ban sem lenne népszerű a nyugatnémet márka bevezetésének halogatása. A keletnémet SPD, az ottani kormánykoalíció tagja sem akarná. De azt már ne bánja a de Maiziere-kormány, hogy La Fontaine kezdeményezései nyomán javulnak az alkupozíciói. Annak meg egyenesen örül, hogy a még bizonytalannak mondott, de szemlátomást készülő Kohl–Vogel-megállapodás részeként valószínűleg leveszik a napirendről az össznémet választások előbbre hozásának, a nyugatnémet általános választásokkal való egybeolvasztásának elképzelését.

Vagyis: az indulatos polémiák ellenére sem fenyegeti komoly veszély az egyesülés első szakaszát: a gazdasági, pénzügyi, szociális uniót. Ellenben növekszenek az egyesülés második szakaszát, a politikai egyesülést övező kérdőjelek.
A terv az, hogy őszig, a 35 ország Helsinkiben tartandó értekezletéig, létrejön a megállapodás Bécsben a haderők létszámának lényeges csökkentéséről, az egyesített Németország szövetségi hovatartozásáról.

Ha nem élnénk rendkívüli időket, akkor most, a Bush–Gorbacsov-találkozó kezdetén azt írhatnánk: miért találgassunk? Három nap múlva úgyis megtudjuk, mi lesz. De most csak azt írhatjuk: három nap múlva megtudjuk, hogy a két politikus mit szeretne. Egy egyesüléssel egy fölbomlás áll szemben. Ahhoz, hogy a német jövőről elmélkedhessünk, tudni kellene a szovjet jövőt. Tudni kellene, hogy a szovjet állam megsegítését szolgáló gazdasági csomagterv, illetve a terv terve – ami a hírügynökségek jelentése szerint az OECD tegnapi tanácskozásán háttérbe szorította a kelet-európai államok megsegítésére kidolgozandó elképzeléseket – még időben jön-e? Tudni kellene, hogy megmentheti-e Gorbacsov középutas peresztrojkáját.

(Világgazdaság, 1990. május 31.)

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon