Nyomtatóbarát változat

Berlinben, amely ma még az NDK fővárosa, csütörtökön megalakult az új népi kamara, az első demokratikus parlament, amely létét a Közép- és Kelet-Európán végigsöprő 1989/90-es forradalmi hullámnak köszönheti. Az első tanácskozáson megválasztották a házelnököt és helyettesét, kimondták az államtanács intézményének megszüntetését, és eltörölték az államtanács elnökének posztját.

A legfontosabb tennivaló az új kormányfő kijelölése. A megbízott miniszterelnök személye nem lehetett kétséges: de Maiziere-nek, a keletnémet CDU vezetőjének kell kapnia ezt a megbízást, mivel pártja a szavazatoknak több mint 40 százalékát szerezte meg, és a konzervatív Allianz – amelynek fő ereje a CDU – 197 mandátummal rendelkezik a 400 fős parlamentben. Csatlakoznak hozzájuk a liberálisok, biztosítva az egyszerű többséget. Ez azonban kevés, mert a német egyesülés különböző állomásainak jóváhagyásához – már az első állomáshoz, a gazdasági és pénzügyi unió elfogadásához is – módosítani kell az alkotmányt, vagyis kétharmados többségre van szükség.

Ez a probléma is megoldódott, közvetlenül a népi kamara megalakulása előtt. A szociáldemokraták meggondolták magukat. Készek csatlakozni, és hét tárcát követelnek, köztük a külügyi és a szociális ügyi tárcát.

A kormányalakítás körüli bonyodalmak valószínűleg nem lesznek nagyobbak az ilyenkor szokásosnál, ellenben súrlódások várhatók a nyugatnémet CDU és a keletnémet CDU, illetve Kohl és de Maiziere között, s ezeket felnagyítja, hogy rövidesen, május 6-án helyi választások lesznek Kelet-Németországban, s a konzervatív jobboldal nagyon nem szeretné, ha épp az – vagyis Kohl kancellár –, aki megnyerte számukra az országos választásokat, vesztené el számukra a helyi választásokat.

Természetesen a márkáról van szó. A választásokat az az ígéret nyerte meg, hogy egy az egyhez alapon fogják átváltani a keleti márkát nyugati márkára, más szóval, hogy biztosítják a keletnémeteknek a nyugatnémet életszínvonalat. De időközben nyilvánosságra került a Bundesbank tervezete, amely kettő az egyhez alapon javasolja az átváltás. A Bundesbank figyelembe vette, hogy a keletnémet gazdaság teljesítőképessége túl nagy követelmények elé lenne állítva az 1:1 kulcs esetén, számot vetett az NDK eladósodásával. „Joggal kérdezhetik, miért nem előzi meg az árak kiegyenlítése a jövedelmek 1:1 alapon való átállítását. A szubvenciók felfüggesztése és a piaci árszínvonalra való áttérés után az árak jelentősen emelkedni fognak, és emiatt – és a nyugatnémet adók és levonások bevezetése miatt – amúgy is komolyan megcsappan a reálbér. Ebben az esetben – Lengyelország és Magyarország már megmutatta, hogy megy ez – mozgásba jön a bér-ár spirál.” A hírügynökségek szerint Waigel pénzügyminiszter és Haussmann gazdasági miniszter a Bundesbank álláspontját támogatja. A minisztertanács azonban nem tette magáévá a Bundesbank nézeteit, avval zárta le a vitát, hogy e kérdésről csak az új keletnémet kormánnyal összhangban lehet dönteni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung, amely hétfőn vezércikket szentelt a témának, a következőket írja: „A teljes igazsággal csak most állt elő az NDK állami bankja. Jelentése riasztó. Megtakarításokkal ugyanis az államnak, az állami üzemeknek, a lakásépítésnek adott hitelek állnak szemben, s ezek nagyjából a takarékbetétek két és félszeresét teszik ki. Ezen az alapon nem lehet vállalni az egy az egyhez alapon történő átállást. Nem lehet vállalni a bérek és nyugdíjak egy az egyhez alapon átállítását sem. A gazdasági és valutaunió gyors megvalósítása miatt úgyis átmeneti munkanélküliség lesz az NDK-ban, ami kétmillió emberre is kiterjedhet. A legtöbb üzem elavult, nem termel produktívan. Egy sor gyárat környezetvédelmi okokból kell bezárni. Új munkahelyek csak fokozatosan jönnek létre. Ha mindennek tetejébe egy az egyhez alapon állapítják meg a béreket, tovább romlik a keletnémet ipar versenyképessége, s a következmény a még nagyobb munkanélküliség lenne. Végül nehéz kikalkulálni a nyugatnémet márka stabilitását fenyegető rizikót, amely egy nagyvonalú és végső soron csupán szociálpolitikai szempontok alapján motivált átváltási kurzusból fakad. A Bundesbanknak stabilitásról kell gondoskodnia, nem szociális kiegyenlítésről. Az utóbbi hetekben nem lehetett nem látni az első figyelmeztető jeleket a nemzetközi pénzpiacokon. Mert épp az egyesült Németországra áll: csak a stabil német márka a jó márka.”

Hamarosan dönteni kell. A Süddeutsche Zeitung csütörtöki száma ismerteti az egyesülés bonni forgatókönyvét. Az 50 oldalas tervezet abból indul ki, hogy a gazdasági, pénzügyi és szociális unió bevezetésével tökéletesen új helyzet jön létre, az NDK-nak le kell mondania gazdasági szuverenitásáról. A pénzügyi unió megteremtésére vonatkozó tárgyalások pedig nyomban megkezdődnek a de Maiziere-kormány megalakulása után, és befejeződnek – legalábbis ez a bonni terv – még május vége előtt.

Ekkor pedig a keletnémet kormánynak és az NDK állami bankjának le kell mondania szuverenitásáról a valutapolitika, a fináncpolitika, a gazdaság- és a szociálpolitika valamennyi lényeges kérdésében. Az NDK-nak köteleznie kell magát, hogy nemcsak a valutapolitikai, hanem az adózási irányelveket is a magáévá teszi. Fel kell készülnie arra, hogy a titokban tartott időpont, az „X-nap” elkövetkeztekor az összes említett területen át lehessen állni a nyugatnémet rendszerre.

A tervezet bevezető része hangsúlyozza, hogy a gazdasági, pénzügyi és szociális unió megvalósításával megteszik az első lépést az állami egység felé, mégpedig az alkotmány 23. cikkelye alapján. Az okmány kitér arra, hogy az NDK-nak köteleznie kell magát államháztartásának hozzáigazítására az NSZK államháztartásához. Ez azt jelentené, hogy a költségvetésről leválasztanák a hozzájárulás útján finanszírozott szociális vonatkozásokat, a nagy ipari kombinátokat, a lakásszférát, a közlekedési vállalatokat. Továbbá leépítenék a fogyasztási cikkek és közszolgáltatások vonatkozásában a szubvenciókat. Az NDK kormányának vállalnia kell, hogy hitelt csak korlátozottan vesz fel, ezzel szemben a bonni kormány kötelezi magát, hogy átmeneti időre meghatározott célokra átutalásokat eszközöl a költségvetési egyensúly érdekében.

Az adózás területén a nyugatnémet kormány elvárja, hogy egy időben a gazdasági és pénzügyi unió életbelépésével, de legkésőbb 1991. január 1-jéig átveszik a nyugatnémet adórendszert.

A csütörtök délutáni jelentések szerint az NDK-ban nagyobb a méltatlankodás a vártnál a veszély miatt, hogy Bonn nem tartja magát a választási fogadalomhoz, az egy az egyhez alapon történő átváltáshoz.

Viszont a legutóbbi Spiegelben közölt felmérés szerint a megkérdezett nyugatnémetek kétharmada ellenzi az 1:1 paritást – mint túl költséges, az adók emelésével járó megoldást.

(Világgazdaság, 1990. április 6.)

• A német egyesülés