Modor Ádám, Moldován László

Nyomtatóbarát változat

Már a kezdeteknél mutatkoztak problémák, hiszen nem volt 1 millió forintunk, hogy az alaptőkét befizessük, de 15-18 éves autóink révén és baráti kölcsönökkel végül sikerült a minimumösszeget befizetnünk. Bankkölcsönről természetesen nem is álmodhattunk.

Júniusban kiadtunk egy emlékkötetet Halottaink – 1956 címmel. Megjelenés után elvittük a nagy állami terjesztő cégekhez, hogy nevükhöz méltó módon végezzék a dolgukat, és árusítsák boltjaikban kiadványunkat. Hidegzuhanyként ért bennünket a hír, hogy sem az ÁKV központ, sem a vidéket ellátó Művelt Nép nem vett át egyetlen darabot sem. Az ÁKV-nál felajánlották, hogy a nagyobb budapesti boltjaikba vihetünk, és ha a boltvezető átveszi bizományba, akkor leszállíthatjuk nekik. Így került 5-6(!) ÁKV-boltba könyvünk. Vidéken azonban más a módi. A harmadik helyen, ahol sikertelenül próbáltuk meg áttörni a Művelt Nép terjesztői közönyét, elmagyarázta egy sajnálkozó boltvezető, hogy körlevélben van megtiltva a boltoknak, hogy saját hatáskörben, közvetlenül a kiadótól vegyenek át könyvet bizományi terjesztésre. Gondoljunk csak bele: a könyvesbolt kockázata annyi lett volna, hogy néhány hétig elhelyezi a polcon a könyvet. Az eladott könyvek árát kifizeti, a megmaradt példányokat a kiadó visszaszállítja. De ezt nem lehet, mivel nagyok a raktárkészletek…

Marad az utcai terjesztés, úgyis könyvterjesztők vagyunk. Leveleket küldtünk a kerületi tanácsokhoz. Utcai könyvárusításhoz kívántunk 2-3 m2 közterületet elfoglalni a város forgalmasabb pontjain. Kérelmeink sorra visszapattantak a bürokrácia faláról. Ha valahol mégis megkaptuk az engedélyt, hamarosan kiderült, hogy a hely alkalmatlan utcai könyvárusításra. Az úgynevezett jó helyekre sehová sem sikerült engedélyt kapnunk. Ekkor megpróbáltuk szemtől szembe kideríteni, hogy kik és miért tagadják meg a lehetőséget tőlünk, hogy választott feladatunkat végezhessük. Miért utasítják el, hogy politikai kiadványokat, ellenzéki lapokat terjesszünk az utcán. A következőket tudtuk kideríteni:

A tanácsi engedélyt előzetesen véleményezi a kerületi rendőrkapitányság, a tanács kereskedelmi és műszaki osztálya. Első elutasítást követő fellebbezés esetén véleményt mond a Fővárosi Tanács Közlekedési és Közmű Főosztálya. Az engedélyt vagy elutasítást a kerületi tanács ügyfélszolgálati irodájának vezetője szignálja. A sok véleményező, engedélyező hatóság között mindig akad legalább egy, amelyiknek valami nem tetszik a beadványban, különösen ha az nincs kellő vastagságú „érvekkel” megtámogatva. Hiszen valószínűnek tartjuk, hogy ilyen érvei lehettek azoknak, akik kaptak engedélyt oda, ahonnan minket elutasítottak. Az indoklás rendszerint a kért közterület „rendezettségét” félti a könyvárustól, a közlekedés folyamatosságát vagy a díszburkolatot. Ugyanezen rendelkezések értelmében az aluljárókban, ahová a zord tél beköszöntével lemenekülnek az árusok a hideg elől, szintén tilos a könyvárusítás. „Természetesen” a Magyar Posta hírlap- és könyvárusai jelen vannak az aluljárókban, és a közterületet – tudomásunk szerint – ingyenesen használják. Legfrappánsabban az az V. kerületi tanácsi ügyintéző fogalmazott, aki kérdésünkre, hogy kivel lehetne e lehetetlen helyzet orvoslásáról tárgyalnunk, a következőket mondta:

„Hiába mennek itt bárkihez, nem fognak senkit sem találni ebben az épületben, aki segíteni akarna maguknak.”

Ekkor határoztuk el, hogy polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményezünk. Árusítunk, de nem fizetünk büntetést. Azt akarjuk elérni, hogy bírósági ítélet szülessen ebben az ügyben. Azt kívánjuk, hogy az érdekelt felek bevonásával rendezzék az utcai árusítás helyzetét.

Amíg ezt elérjük, folyik a harc az olvasóért. Az engedély nélküli árusítás három terjesztői stratégiát alakított ki.

1. Az ÓVATOS: megvárja, hogy a közterület-felügyelők munkaideje lejárjon, és csak délután árusít, így elkerüli a gyakori bírságolást.

2. A NAGYMENŐ: zsebből kifizeti a bírságot, jóban van a közterület-felügyelővel, rendőrrel („adózik”), és „háborítatlanul” árusít hónapok, évek óta. Egyszerűen belekalkulálja a költségeibe a büntetést.

3. A PROTESTÁLÓ: nem hajlandó bírságot fizetni, korrumpálódni, hanem rendezett, szerződéses viszony kialakítását szorgalmazza, a közigazgatási hatalmával visszaélő bürokrácia ellenfele, hiszen nyilvános, az érdekelteket bevonó döntéseket követel.

Az említett csoportok jelenleg megosztottak, vitáik a követett stratégia igazolását szolgálják. A kiegyezők és óvatosak megszerzett pozícióikat féltik. A protestálók által kiváltott tisztogatási hullám elsöpörheti a különalkuk helyi szövevényét. Háromszori bírság után a közterület kezelője (Tanács, BKV stb.) elszállíttathatja a könyvárus asztalát és készletét a helyszínről. A jelenlegi helyzetben az engedély nélkül árusítók a szokásjogra hivatkozva („én voltam itt régebben”), egymást is fenyegetik, ha új árusok jelennek meg felségterületükön.

Végül az utcai árusok megjelenése aggasztja a könyvesboltokat is, hiszen forgalmuk az egyre emelkedő rezsiköltségek mellett visszaesik. A nagy állami cégek eladhatatlan könyvhegyeket raktároznak, adóssághegyeket halmoztak fel az elmúlt évtizedekben, lassan és rossz hatásfokkal „kereskednek”, ezért megértek a feloszlatásra. Nem a monopolhelyzet átmentésére, hanem új terjesztő struktúrák kiépítésére van szükség. Megadva a vállalkozás lehetőségét a könyvkereskedők számára.

Engedetlenségi akciónk kiváltotta a rossz hatósági reflexeket. Árusainkat gyakran fenyegetik és terrorizálják rendőrök és közterület-felügyelők. Előállítással, bírsággal, erőfitogtatással kívánják érvényesíteni a „törvényt”. FIZESS, VAGY TŰNJ EL! A kevésbé állhatatosak fizetnek vagy bezárnak, a bátrabbak vitatkoznak, sokszor a köréjük gyűlő tömeg támogatásával. Feljelentések mennek, jelentések íródnak, felszólítások, idézések. Egy mindent szabályozni és ellenőrizni akaró korrupt bürokrácia működik itt, rossz hatásfokkal, drágán, az adófizető polgárok pénzéből. A hatóság emberei a büntetést tulajdonképpen helypénzként szedik, hiszen akik fizetnek, maradhatnak. A tanács pedig elutasít, büntet, és közben nyilatkozatunkhoz keresi az illetékes osztályt, küldözgetve azt ide-oda. Akciónk kezdete óta sehonnan sem kerestek meg bennünket, hogy leüljenek a kialakult helyzetről tárgyalni.

A Katalizátor Iroda a felsorolt „vadkeleti” betegségtünetek megszüntetése mellett, a monopóliumok ellen van. A rendőrségnek a bűnözőket kell üldözni, nem lakossági igényeket kiszolgáló könyvárusokat fenyegetni.

A városkép pedig örvendetesen színesebb lesz, ha könyvet, képeslapot, újságot az utcára kipakolva lehet vásárolni, mint azt Európa civilizáltabb felében szokás.

Utóirat – 1990. február 2.

A fent leírtakhoz képest a helyzet annyiban módosult, hogy az új budapesti rendőrfőkapitány utasította embereit, hogy az aluljárókat „bármi áron tisztítsák meg” a könyvárusoktól. Ennek következtében egész nap két rendőr posztol az aluljárókban, és a megjelenő árusokat akadályozza az árusításban. Akik nem hajlandók bezárni, azokat előállítják. A könyv- és hírlapárusok a kialakult helyzetben tiltakozó aláírásokat gyűjtenek, és a közeljövőben tüntetésre készülnek.

• Kultúra