Szántó T. Gábor

Nyomtatóbarát változat

„Ó, bárha azt hihetném, futóbolond vagyok,
rögeszméim között ím lobogva futkosok,
de háború van, látod, s utána rom, mocsok
marad csak és oly mindegy: átélem? meghalok?”
Radnóti Miklós:



Csodálkozol barátném... (1941. május 20.)

Költői kérdésre prózai választ adok.

A budapesti gettó felszabadulása emlékére, idén először a Parlament előtt tartott megemlékezés és sajtóvisszhangja utóhatása alatt fogalmazom e szöveget.

Az a benyomásom, nem csupán egyféle szellemi gettófal épül(ne), ha hagynánk, nevezetesen nem csak az, amit az antiszemiták építenének. A baloldali és a liberális médiavisszhang(talanság), amely a zsidó üzenetet fogadta, arra utal, hogy ezen a másik politikai póluson is vastag falakba ütközik az autonóm zsidó értékrend felmutatására és a pártoktól független, önálló érdekképviselet igénybejelentésére tett kísérlet.

Akkor fogunk majd csak igazán méltó módon emlékezni, amikor a totalitarizmusok gyászos emléke valóban közös mementó tárgyává válik, és a zsidóság nem lesz eszköz senki kezében, mert e pillanatban még az. Akkor, amikor a zsidóságnak nemcsak használati értéke lesz a közélet résztvevőinek szemében. Akkor, amikor az „asszimiláció helyett integráció” jelszava nem vált ki rémületet azok körében sem, akik beolvadás-pártiak. Ma sokan helyettünk, a nevünkben szólnak, ám a saját üzenetünket – úgy tűnik – nem juttathatjuk el a nyilvánosság csatornáin keresztül azokhoz, akiknek szánjuk. Pedig az üzenet csupán annyi: létezünk, és létezni szeretnénk. Mint közösség: önálló értékrenddel, alkalmasint saját érdekeket érvényesítve.

Elfogult volnék? Nem hiszem, noha az én beszédem tényéről nem ejtett szót sem a nyomtatott napi, sem az elektronikus sajtó. „Talán nem véletlenül…”

---

Sem futóbolond nem vagyok, sem rögeszméim nincsenek, „…de háború van, látod, s utána rom, mocsok / marad csak”. Politikai-ideológiai háború zajlik, amely elsősorban nem értékekről, de érdekekről szól. Az őszinteség úgy kívánja, hogy bevalljam: ellentmondásos érzéseim vannak, mint ahogy megannyi ellentmondás között élünk. Végiggondolt különbözőségemben inkább megértem a másikat, és inkább tudok vele azonosulni, mint végiggondolatlan azonosulásomban. Ne várjatok most többet, gondolkodjatok ezen. Én is ezt teszem.

Szabadelvű vagyok, de ez csak kiindulópontja gondolkodásomnak, kerete mindennapos együttélésünknek, önmagam és a másik ember megértésének, elfogadásának, végső fokon társadalmi létezésünknek előfeltétele. Konzervatív vagyok: hiszek a hagyomány megőrzésének értelmében, s ez az én esetemben a zsidó hagyomány. Nem ennek ellenére, de éppen ezért értem meg, ha más a maga közösségi érzéseit, hagyományait ápolja. A zsidó kultúra itt és ma megszerezhető maradéka, az ebből eredő látásmód és érzékenység mellett a közép-európai magyar kultúra az osztályrészem, magam is része vagyok: értelemszerűen érdekel mindaz, ami benne s vele történik. Ember vagyok, közösségben élek, nem nélkülözhetem a másik ember együttérzését, és magam is törekszem arra, hogy átérezzem a helyzetét, és szolidáris legyek vele. Író volnék, tehát meg kell értenem az emberi cselekedetek mozgatórugóit, és tudomásul kell vennem, hogy feloldhatatlan paradoxonok között telik el kiszabott életidőnk. Individualizmus és közösségi értékek, tradíció és modernitás között, út- és egyensúlykeresőben.

„…világok gondja rajtam, világok gondja fáj.”

---

Magától értetődő: zavarnak a hatalmi visszaélések, a gyűlölködés, az „aki nincs velünk, az ellenünk” józan észt, ép érzéseket félresöprő logikája. Zavar, ha pusztán annak alapján ítélnek meg, amit a politikáról gondolok. Zavar, hogy mindez annyira fontos.

Kedves Szerkesztőm, kedves Beszélő, s ti mind, Olvasóim, biztos, hogy ezek rögeszmék? Egyébiránt, találkoztatok már valakivel, akinek egyszerre fájt a ’94-es, meg a ’98-as koalíció (plusz külső támogatás)? Vagytok tik igazi demokraták?

Nem inkább azon kellene gondolkodnunk, példának okáért, milyen bonyolult dolog egyszerre lenni valaki fiának és valaki apjának? Nem elég ez ellentmondásnak? Vagy hogy egyszerre vagyunk állati ösztönök rabjai és isteni arcmás? Kérdezzétek majd meg a gyerekeiteket, ha felnőnek – csak nehogy késő legyen.

---

„Cedek, cedek tirdof!” Az igazságot, az igazságot keresd! – szól a tórai felszólítás. Ramban (Nachmanidész) szerint azért áll kétszer az „igazság” szó, hogy akkor is keressük, ha a mi javunkra szolgál, és akkor is, ha ellenünkre szól.

Keresem.

• Kultúra