Skip to main content

Növényszöveg

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Betétpróza (3)

Előzmények: A haldokló Verdi – A gombák jogállása – Költekező életmód – A titokzatos kormányfőtanácsos – De mi az, hogy egy szállodából nem lehet kimenni? – Az utazás ártalmasságáról

Ne aggódjak, rendben van, én nem is aggódom, hát hiszen én mindig is valami ilyesmi szerettem volna lenni, kereskedő, üzletember, cég-, vállalat- és részvénytársaság-tulajdonos, aki olcsón megveszi az árut, és drágán eladja, napokat hajlandó utazni egy rakomány cirokseprűért, ha azt darabonként húsz fillérrel olcsóbban megkapja Tótkomlóson, a hazai cirokseprűgyártás fellegvárában, és tudja, hogy máshol meg óriási hiány van cirokseprűből, és minden pénzt megadnának érte az emberek, de lehet az ágseprű is, vagy fakanál, csak megérje, mert az a lényeg, a haszonkulcs, az egységnyi eladásra jutó haszonnak a száma. Én már kora gyermekkoromban erről álmodoztam, hogy egy kisebb bt. vagy egy szerény kft. keretében bizonyos dolgokat behozzak, illetve kivigyek, vagy behozzak és aztán megint kivigyek, vagy kivigyek és máshol hozzak be, csak akkor még senki nem tudta, mi az a bt., meg mi az a kft., míg viszont ma már minden iskolás gyerek tudja, mert annyira hozzátartozik a mindennapi életünkhöz. Ma már teljesen természetes dolog, hogy valaki bétét alapít, vagy szólnak neki, hogy lépjen be, vagy egyszerűen csak a beleegyezését adja, akár mint beltag, akár mint kültag, hogy egy megbízható ismerőse ügyvédi ellenjegyzéssel elintézzen bizonyos formaságokat egy küszöbön álló nagy üzlet reményében, ami nem jelenti azt, hogy az illető kül- vagy beltag ne rukkolhatna elő a maga ötleteivel, mint például egy nagyszabású fakitermelési koncesszió, amihez csak az erdőmérnökségen kell a megfelelő kollégának az asztalára odacsúsztatni egy kisebb névnapi ajándékot címzetlen borítékban, és máris indulhatnak a keskeny nyomtávú vasutakon a hatalmas fatörzsekkel megrakott vagonok a legközelebbi fűrésztelepekre, hogy onnan aztán, immár a normális vasúti hálózaton, deszkával megrakott szerelvények zakatoljanak sebesen a nagyobb városok barkácsáruházaiba és a különféle építőipari kft.-k raktáraiba.

Mert ezt is lehet olvasni mindenhol, elég csak kinyitni egy belkulturális vagy környezetpolitikai vagy házépítkezési havilapot, hogy fából építkezni sokkal egészségesebb és praktikusabb, mint például téglából, mert kevesen tudják, hogy a tégla sugároz, például egy átlagos családi ház annyit sugároz egy évben a téglákból, hogy azzal az energiával fel lehetne gyújtani egy szénaboglyát, tehát aki a saját és gyermekei egészségével törődni akar, az jobban teszi, ha fából építkezik, és ha a nagy építkezési vállalatokban volna valami kis felelősségérzet a jövő generációk iránt, akkor az irodaházakat és bevásárlóközpontokat is fából építenék, méghozzá úgy, hogy egy szög nem sok, de annyi se legyen az egész épületben, mert a szög, azon kívül, hogy maga is sugároz, nagymértékben lerontja a fa egészséges hatását a belső térre, amiben egyébként a tudományosan is igazolt megfigyelések szerint minden nagyobb tárgy és mindenféle cserepes növény csak zavart kelt eszmeileg és hangulatilag, mely utóbbit láthatatlan mágneses burokként vagy hólyagként kell elképzelnünk a testünk körül, és megvannak rá az emberek, akik szakképzettségüknél vagy születésüknél fogva látják is ezt, akár világos nappal is, nyilvános helyen, és nem kell nekik érdeklődni, hogy hogy vagyunk, hogy vagyunk, legfeljebb udvariasságból, és rögtön rátérhetnek, hogy látják ők, hogy valami nem stimmel az illetővel, de majd ők segítenek, ez a kulcsszó, hogy segítenek, mintha ők egy füst alatt valami felcsertanfolyamot is elvégeztek volna, vagy analitikus tanfolyamot, hogy csak beszéljen el mindent az a szerencsétlen, szabadon, bármit, ami éppen eszébe jut, munkatársakkal konfliktus, Palicsek Lacival, és nagyon szépen kérnék, hogy ne tegyen úgy, mintha nem ismerné, arra itt most nincs szükség, hogy milyen Laci és hogy milyen konfliktus, mert ők tudják, hogy jó, ha nem is konfliktus, de öszszeszólalkozás vagy legalábbis tárgyalás valamiről, és milyen értékben, honnan, Stihl-fűrész vagy ütvefúró.

Egyébként pedig bizonyos fák teljes kiirtása amúgy is üdvös lenne, mert ezek a fák így sokkal nagyobb hasznot hajtanának az emberiség számára, gondoljunk csak a kőolajra, ami elhalt fák elszenesedésével keletkezett évmilliók leforgása alatt, és azokat a fákat még a legelvakultabb aktivisták sem kívánják vissza a saját konyhájukba, ahol korábban esetleg éppen álltak, azt pedig bárki ki tudja számolni, ha másképp nem, logarléccel, hogy egy köbméter olajban sokkal több a kalória, mint ugyanannyi fában, tehát itt sokkal könyörtelenebbnek kell lenni, és be kell fejezni a fához való odaláncolást és a radikálisabbak részéről a fához való hozzászögelést, aztán pedig a sebek mutogatását különböző tüntetéseken és környezetvédelmi körmeneteken.

Vagy mégis inkább egy temetkezési vállalkozás, hiszen ahhoz csak mi kell? Egy iroda egy kórház közelében, pontosabban, mivel ugye a törvény tiltja a temetkezési irodát a kórházak ötszáz méteres körzetében, virágboltnak kell álcázni, és egyszerűen csak érdeklődni kell a kedves hozzátartozó állapota felől, abban nincs semmi feltűnő, és a végén, amikor minden kiderült, hogy azért még bíznak benne, hátha van remény, akkor diszkréten átnyújtani egy névjegykártyát, Kegyelet 2000 Kft., telefonszám és egy bérelt lakás címe három utcával odébb. De lehet a távolba szakadt, jobban mondva a forradalmár hazánkfiaira is ráhajtani, akkor a repülőtérre kell kitelepülni az irodával, hiszen melyikük ne akarna itthon eltemetkezni, most, amikor már szabad, miután kimentek az oroszok, ők pedig egyre-másra látogatnak haza, és nem kell megvárni, amíg a városba beérve elszédülnek a számtalan lehetőségtől, hanem ott rögtön letámadni őket, hogy elnézést a zavarásért, de mi lesz a jövőről való gondoskodással, az elkerülhetetlennel való számolással, a méltó nyughellyel a szülőföld kebelén, mert különben úgy járnak, mint az Aranka megboldogult férje, akinek a földi maradványaival most valósággal Canossát kell járni a hivatalokban, ÁNTSZ, APEH, KEOKH, hát ezt akarják? Vagy a másik merítési lehetőség, hogy akik már odakint el vannak temetve, azokkal mi lesz? Hiszen mindenkinek joga van itthon, a szülőhazában, ősei és szerettei körében eltemetve lenni, és közöttük várni a feltámadásra, aki úgy gondolja, sőt, én a magam részéről azt sem zárnám ki, hogy igenis fizessen illetéket a magyar államnak az, aki egykor magyar állampolgár volt, de valamilyen oknál fogva külföldön van eltemetve, vagyis hát értelemszerűen a hozzátartozója, leszármazottja, végrendeletének kedvezményezettje fizetné ezt az illetéket vagy járulékot vagy járulékszerű hozzájárulást, hiszen azt talán mégsem várhatják el, hogy ingyen legyenek itt számon tartva az anyakönyvekben, és merő emberbarátságból legyenek iktatva a kárpótlási hivatalokban az idők végezetéig. De természetesen az egykori országrészekben nyugvók ez esetben is kivételt képeznének, vagy ha ez a nemzetközi ellenállás miatt nem kivitelezhető, akkor még mindig ott van az átalánydíj-fizetési lehetőség.

Ötletek tehát volnának, csak még előbb a feliratkozást kell elintézni, de most már az is hamar meglesz, ugyanis rendszeresen hallgatom a Felhő Rádiót, tehát a Vérnősző Rádiót soha, az Elegantot csak ritkán, mint ahogy a Harmóniát is csak legfeljebb éjjel, ahol ugye kizárólag Mozart megy, leginkább a Felhőt hallgatom, mert ott bármikor bemondhatnak valamit a feliratkozásról, „megszakítjuk adásunkat”, mondják, és „rendkívüli közlemény”, éppen egy sikeres sportolóval hallható beszélgetés, mert elhatározzák, hogy ma akkor pozitív dolgokról lesz szó, például sport, és behívnak egy sikeres sportolót, aki elmondja, hogy mennyit köszönhet, elsősorban a szüleinek, de nem utolsósorban az edzőjének is, és a magánélete sem marad rejtve, merthogy a „párom”, mondja, és akár ebben a pillanatban is megszakíthatják az adást, a „párom” engem mindenben, mondja, és ha az előbb nem, akkor akár most is beolvashatnak egy rendkívüli közleményt a feliratkozásról, hogy az mindenben segíti és támogatja őt, a „párja”, aki különben egy szülész-nőgyógyász, de lehet, hogy sikeres vadász, és köszönet és hála, és mióta megnyerte azt a bizonyos versenyt valahol, valamikor, azóta a népszerűség is vele jár a dologgal, és most már rengeteg otthon a vaddisznó, vagy máskor ugyanez a beszélgetés egy bűnügyi nyomozóval, aki egy sikeres bűnügyet göngyölített fel, és sok olyan dolog van, amiről nem beszélhet, lehallgatásról, vallatásról, módszerek tekintetében, de más dolgokról, néhányról, a példa kedvéért viszont beszélhet, illetve köszönetet mondhat, „és itt köszönetet mondanék”, mondja, majd megemlít egy Habsburg-főherceget, aki jótékonysági akciók egész sorának vállalta el a fővédnökségét, Fák napja, Füvek napja, Giliszták napja és Árvák napja, és szó van róla, neki, a bűnügyi nyomozónak már be is vallotta, hogy felkérés esetén egy esetleges növényfesztivál fővédnökségét és tiszta nyereségét is vállalná az ügy érdekében, mármint nem a bűnügy, mint később kiderült, hanem a nemes ügy, valaminek talán a napja érdekében. De nemcsak az ilyen egész napos beszélgetéseket kell végighallgatni, sportolóval vagy nyomozóval, minden lehetséges helyen, ahol közvetítik, hanem a közlekedési híreket is, mert azok között is lehet elrejtve egy információ, hogy hol bontották fel az utat, vagy hol volt baleset, hol folyik éppen közúti lincselés, hol cseréltek ki egy közlekedési táblát vagy cégtáblát, patyolatból hol lett megint valamilyen bank, mert akkor biztosan nem ott lesz a feliratkozás, azt a helyszínt kipipálhatjuk, eggyel tovább szorul a hurok.

Ugyanis nem értem, miért nekem kell mindeközben menekülnöm. Mert mi másnak lehetne nevezni ezt a rohanással egybekötött bujkálást, hogy bemenni egy illemhelyre vagy kapualjba, és kijönni teljesen másvalakinek maszkírozva, amiből az illemhely azért szerencsésebb, mert ott a személyzet jó eséllyel rádiót hallgat elmélyülten, ami nekem élet-halál kérdés, utcán felugrani induló villamosra az utolsó pillanatban, ugyanígy buszról leugrani, telefonfülkében telefonálást mímelni, olykor valóban telefonálni, de mindig téves a kapcsolás, vagy értetlenkedés hallatszik, hogy kicsoda és kicsodát, majd pedig a nyílt utcán hirtelen futásnak eredni, pusztán csak azért, mert egy bizonyos Marika, aki korábban nem volt hajlandó kiengedni engem a szállodából, ma reggel, miközben én állítólag még aludtam, valami találkozót beszélt meg a nevemben egy erdőben valakikkel, akiket én nem is ismerek, és üzlettársaimnak is csak annyiban nevezném őket, hogy merő formalitásból az én nevem alatt fut a kis családi vállalkozásuk, aminek keretében naponta nem kis értékek cserélnek gazdát közös megegyezéssel, a törvény betűjének szigorú betartásával és betartatásával, ahogy ez benne foglaltatik mindenféle eskü szövegében. De miért kellene nekem pont egy erdőbe mennem, lucfenyők vagy netán tuják közé, egy meghatározott tisztásra, ennyi és ennyi órakor, és egy perccel se később, amint azt a Marika, akiről a mai napig nem derült ki, hogy csupán a recepciósa-e ennek a szállodának, vagy a tulajdonosa, esetleg egyik sem, vagy mindkettő, mindenesetre szigorúan a lelkemre kötötte, lévén szó egy rendkívül fontos, jövőbeli, újabb és, meglehet, még nagyobb horderejű dologról, de erről ő többet nem tud mondani, hogyan is képzelem én, amikor ő csak továbbadja, amit neki mondtak, de biztosíthat, hogy ezek az illetők nem szoktak a levegőbe beszélni, úgy értve, mert itt a Marikának rögtön pontosítania kellett, miután látta rajtam, hogy a „nem szoktak” és a „levegőbe beszélni” kifejezések váratlan találkozása némi riadalmat váltott ki bennem, tehát ő azt úgy értette, hogy ha nagyobb horderő van emlegetve, mármint allegorikus értelemben, akkor ténylegesen is számítani lehet arra, hogy az előző összeget jóval meghaladóan részesülnék az alapítási vagy átíratási jutalékból, akár, és itt látni lehetett, hogy valami horribilis, elképzelhetetlenül nagy számot akar mondani, akár ötezer forintról is szó lehet, gondolja ő, anélkül hogy bármi közelebbit ismerne az ügyből, és persze garanciát sem tud vállalni, de meg fogom látni, és ő biztos benne, hogy milyen jókedvűen fogok visszatérni az erdőből.

Ezt az utolsót már tényleg nem kellett volna neki mondania, mert bennem van egy bizonyos mértékű erdőellenesség, valami alapvető idegenkedés a fáktól, néminemű féktelen gyűlölet a fák iránt, akik tudvalevőleg a növekedéssel próbálnak evolúciós előnyt kiharcolni maguknak, a nyers erővel akarnak érvényesülni másokkal szemben, tehát eldöntöttem, hogy én erdőbe, fák közé nem megyek, egyáltalán, a természetet messze elkerülöm, ragaszkodom a városhoz, a szűk kis utcákhoz és az egész háztömbnyi letarolt területekhez, ahol rehabilitáció címén évek óta kilósruha- és kisállatvásárokat tartanak, de itt a városban is állandóan változtatom a helyemet, a kinézetemet, a hangomat és a nevemet, még akkor is, ha ezt más szempontból, objektíve, menekülésként kell elkönyvelnünk. A legszívesebben már ott helyben Fuszenekkert, Kaltenekkert vagy valami más kalandos nevet mondtam volna a Marikának, a lelkére kötve, hogy engem ő sose látott, vagy ha mégis, akkor én rettentően hadarva beszéltem, ő semmit nem értett abból, amit mondtam, csak annyit tudott kivenni, hogy Tótkomlós, tehát nyilvánvalóan oda akarok utazni, úgyhogy siessenek az illetők a pályaudvarra, talán még leszedhetnek a vonatról azzal az ürüggyel, hogy hoppá, hiszen az határsáv, hát van-e ott nekem hatósági telephelyem vagy körletelhagyási engedélyem.

Pedig már éppen neki akartam állni a nagy munkának, a fényleírásnak, ami növényi értelemben mégiscsak az egyetlen lényeges tennivalóm ebben az elüzletiesedett világban, ebben a globalizált vegyeskereskedésben, ahol ma már parabolaantennákon keresztül bonyolódik a határidős üzletkötéseknek csaknem a fele, a másik fele pedig tenger alatti kábeleken, ez a kor parancsa, amivel én szívesen szembeszállnék, csak le kéne gyártatni végre a fényleíráshoz elengedhetetlen, száznyolcvan fokos, szférikus fénycsapdát, ahogy az a fejemben már régóta készen áll, időmérővel, szextánssal, megfelelő rugózással és csapszeggel, de kiben lehetne ma már megbízni, melyik mesterember nem adná rögtön tovább a konkurenciának ezt a világra szóló szabadalmat, ami közvetlenül bejegyzés és levédés előtt áll, és már külföldről is érdeklődtek iránta, vagy nem tudom, lehet, hogy külföldiek iránt érdeklődtek, hosszasan magyarázták, hogy ők hogyan rokonai a külföldieknek, melyik mellékágba való beházasodással, mint a Habsburgok az Árpád-házba, és ezért kérdezik, hogy hoztak-e a külföldiek valami ajándékot, mert ők tudják, hogy mindig szoktak hozni valamit, ne is tagadjam, azt ők csak megnéznék, iktatnák, hogy nem felforgató jellegű-e, illetve kenyérszeletelőnél vagy fóliaragasztónál hazai engedélyezési szám az új szabályozás szerint megvan-e, és máris visszakapnám, illetve netán ezek a külföldiek itthoni eltemetkezésről nem puhatolóztak-e, hogy például itthoni rokonnak a nevén bejelentkezni, mert tudni kell, hogy szinte mindenki másnak adja ki magát, és mindenkivel kapcsolatban meg kell nézni, hogy ki áll mögötte, mert a békés felszín alatt könyörtelen harc folyik, a világrendszerek ádáz harca, és azt akarom-e, hogy rajtam bukjon el ez a kegyetlen, emberfeletti küzdelem, úgy akarok-e bevonulni a történelemkönyvekbe, mint egy Gavrilo Princip vagy egy Matuska Szilveszter, vagy pedig úgy, mint egy hazaszerető, törvénytisztelő, rendezett körülmények között élő állampolgár, akire bizalommal tekintenek a felettesei.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon