eö–rs–zzs [Eörsi János–Révész Sándor–Zádori Zsolt]

Nyomtatóbarát változat

1988


Megkezdődik a szakszervezeti rendszer átalakulása.

Május 16-án megalakul az első független szakszervezet, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), majd ennek riválisa a Tudományos Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ), ősszel további független szakszervezetek létesülnek, megalakul a Szolidaritás Munkásszövetség, megszerveződnek az első munkástanácsok. December 20-án megalakul a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája.

Október 14-én megalakul az Országos Érdekegyeztető Tanács, a korábbi elképzeléseknél jóval szerényebb feladatkörrel: „az elosztáspolitika szélesebb kérdéseinek” megvitatására. Az OÉT tagja a kormány mellett a munkaadók képviseletében a Gazdasági Kamara, a három országos szövetkezeti szervezet (az OKISZ, a SZÖVOSZ és a TOT), a munkavállalók képviseletében kizárólag a SZOT. A KISZ és a nem állami munkaadók szervezetei, a KIOSZ, a KISOSZ és a VOSZ sérelmezik, hogy kimaradtak a OÉT-ből. A KISZ végül is megfigyelői státust kap.

December 5-én az OÉT megtartja első rendes ülését, és ezen a napon, illetve december 22-én megállapodik a kormánnyal a következő évi bérmechanizmusban. A SZOT ragaszkodik ahhoz, hogy az OÉT-től függetlenül továbbra is fennmaradjon a SZOT és a kormány közötti konzultációk rendszere. A reálbérek alakulását illető és a költségvetést érintő legélesebb kérdésekről 1988 végén is a SZOT elnöke állapodik meg a miniszterelnökkel.

1989


Januárban megkezdődik a vita a Munkatörvénykönyv módosításáról, amely első változatában erősen korlátozta volna a szakszervezeti jogokat, a sztrájkjogot, és gyakorlatilag ellehetetlenítette volna a független szakszervezeteket. Január 27-én hét szakszervezet és több független társadalmi szervezet akciószövetséget köt a tervezet demokratizálása érdekében. Ez az első eset, amikor független szervezetek közvetlenül részt vesznek egy törvény előkészítésében. Az akciószövetségnek sikerült elérnie, hogy a sztrájkjogot a demokratikus normáknak megfelelően szabályozzák.

Augusztus 30-ig a SZOT a „harmadik oldalon” részt vesz a Nemzeti Kerekasztal munkájában, ekkor a SZOT-ot képviselő Kósáné Kovács Magda bejelenti, hogy a szakszervezet nem tárgyal tovább, mert jogaik nincsenek, csak felelősségük.

December 9-én a kormány a kötött bérgazdálkodás eltörléséről tárgyal. A tárgyaláson az OÉT-en kívüli szervezetek közül a magán munkaadók szervezetei, a Liga, a TDDSZ, a Hazafias Népfront és a TÖOSZ (Területi Önkormányzatok Országos Szövetsége) is részt vesznek.

December 20-án a mozdonyvezetők bérköveteléseik alátámasztására országos figyelmeztető sztrájkot tartanak. A MÁV és a vasutas-szakszervezet az OÉT elé viszi a bérvitát.

1990

Január 29-én a SZOT – az MSZP és az MSZMP támogatásával – „éhségtüntetést” rendez a Kossuth téren. A tüntetők egy része kifütyüli a SZOT elnökét, több száz ember a tévé elé vonul, és szabad televíziót követel.

Március 2–4. A SZOT utolsó és az MSZOSZ első kongresszusa. A kongresszus első napján Forgács Pál, a Liga elnöke javaslatot tesz a szakszervezeti kerekasztal megalakítására.

A SZOT megszűnésével akuttá válik a szakszervezeti vagyon felosztásának kérdése. Megindul a vita a szakszervezetek között, a vagyon rendezésével és felosztásával több képviselői törvényjavaslat foglalkozik. Az MSZOSZ arra törekszik, hogy a március 4-i „nagyságrendnek” megfelelően osszák szét a vagyont.

Ez év tavaszára-nyarára nagyjából kialakulnak a szakszervezeti szövetségek.

Május 25-én hat szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ, a Liga, a Szolidaritás, a (TUDOSZ által létrehozott) ÉSZT (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés), a MOSZ (Munkástanácsok Országos Szövetsége) és az MSZOSZ-hez nem csatlakozott korábbi SZOT-tagszervezetek, az Autonómok létrehozzák a Szakszervezeti Kerekasztalt. A Kerekasztal tagjainak száma hétre bővül, amikor a közalkalmazotti-közszolgálati dolgozókat tömörítő SZEF (Szakszervezetek Egyeztető Fóruma) elkülönül az Autonómoktól. Az SZKA funkciója elsődlegesen az, hogy meghatározza, kik alkossák a jövőben az érdekegyeztetési mechanizmusban a munkavállalói oldalt.

Augusztus 1-jén az OÉT utódaként megalakul az Érdekegyeztető Tanács. Ez már inkább megközelíti egy tripartit, vagyis a három oldal egyensúlyát biztosító fórum iránti követelményeket, jelen vannak benne a hét szakszervezeti szövetség és a magán munkaadók szövetségeinek képviselői is. Az ÉT első ülésén megállapodtak a minimálbér mértékében, viszont a kormány elmulasztotta az ÉT elé terjeszteni az üzemi tanácsok újraválasztására vonatkozó elképzeléseit. Az ÉT második ülésén, augusztus 31-én a szakszervezetek tiltakoztak az üzemi tanácsi választásokról szóló kormányrendelet ellen, de megállapodás nem született. Más és lényegesebb kérdések nem kerültek az ÉT elé, természetesen a taxisblokádot kiváltó benzináremelés sem.

Október 26–28. A taxisblokád idején kap az ÉT igazi politikai súlyt. Az ÉT keretében születik meg a blokádot lezáró megállapodás. Antall József a „pizsamás” interjúban nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy végre kialakultak az érdekegyeztetés normális keretei. Mindazonáltal a költségvetési tárgyalásokba nem vonják be az ÉT-t.

1991


Januárban megszületik a foglalkoztatási törvény, és ennek keretében az ÉT megkapta mindmáig egyetlen konkrét hatáskörét: az ÉT munkaerőpiaci bizottsága osztja fel a Foglalkoztatási Alapot.

Február 7-én a Liga és a Munkástanácsok távozásával föloszlik a Szakszervezeti Kerekasztal. A kerekasztalt a szakszervezeti választásokkal kapcsolatos vita borította fel. A Liga és a Munkástanácsok szerint listás szakszervezeti választások alapján, az MSZOSZ szerint az üzemi tanácsi választások eredményei alapján, a kisebb szakszervezeti szövetségek szerint választások nélkül, a bevallott taglétszám alapján kellene megállapítani a szakszervezetek támogatottságának a mértékét s a vagyonfelosztás arányait.

Május 31-én a miniszterelnök először és utoljára részt vesz az ÉT ülésén.

Június 7-én az MSZOSZ figyelmeztető sztrájkot hirdet az energiaár-emelés ellen. A Liga és a Munkástanácsok nem támogatják a sztrájkot. A kormány nevében Schamschula György különmegállapodást köt az MSZOSZ-szel, a sztrájkot lefújják, az ÉT-ben megállapodás születik az energiaár-emelés kompenzációjáról és a családi pótlék emeléséről. Az MSZOSZ a SZOT-vagyonnal kapcsolatban várható országgyűlési döntés előtt megkísérli egy vegyes vállalatba kimenteni a szakszervezeti vagyont. A bíróság azonban az MSZOSZ és a Frohburg között létrejött szerződést megsemmisítette.

Június 28. Az ÉT a társadalombiztosítási önkormányzatokról tárgyal. Csak a Liga és a Munkástanácsok állnak ki a biztosítási képviselők választása mellett, a többiek a delegálási rendszert támogatják.

Júliusban megszületnek a tagdíjfizetési automatizmust megszüntető, a szakszervezeti vagyon zárolásáról és a szakszervezetek működési feltételeiről szóló törvények. Ezek szerint a vagyont egy éven belül a szakszervezetek közötti választás eredményének megfelelően kell majd szétosztani. Az MSZOSZ és az MSZP a szakszervezetek szétverésének kísérletével, súlyos alkotmánysértéssel és „hitleri törvénykezéssel” vádolja a törvényeket megszavazó öt pártot. Az MSZOSZ bojkottálja a törvény által előírt vagyonbevallást, és nem vesz részt a szakszervezeti vagyont kezelő VIKSZ igazgatótanácsában.

Augusztusban és szeptemberben az ÉT az új munkatörvénykönyvről tárgyal, a kollektív szerződések megkötésének rendszerében, a szakszervezetek és az üzemi tanácsok jogosítványainak megállapításában nem születik megállapodás. A kisebb és a nagyobb szakszervezeti szövetségek a képviseleti jog kérdésében vitatkoznak egymással.

November végén az MSZOSZ sztrájkot helyez kilátásba arra az esetre, ha a kormány tíz napon belül nem folytat velük különtárgyalásokat, s ha az év végéig nem jutnak (külön)megállapodásra. Különtárgyalásokra a kormány nem hajlott, viszont december 6-án és 7-én rendkívüli ülést tartott az ÉT. Az ÉT történetében először ekkor igyekeztek egymással összefüggő szociális és gazdasági kérdésekben megállapodásra jutni, de a nagyobb horderejű kérdésekben nem született egyezség, már csak azért sem, mert a következő évi költségvetés érdemi befolyásolásához ekkor már késő volt.

1992


Április 22-én az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítéli a szakszervezeti vagyonról szóló törvény egyes rendelkezéseit, de a lényegét jóváhagyja. A szakszervezetek között megkezdődnek az érdemi tárgyalások a vagyon felosztásáról. Szeptember 10-én a szakszervezetek megállapodnak egymással, egyedül a minimális támogatással rendelkező Szolidaritás nem írja alá az egyezséget.

Szeptember 26-án az ÉT munkaadói és munkavállalói oldala egyaránt elutasítja a kormány 1993–1994-es gazdaságpolitikai elképzeléseit.

Október 14-én a Munkaügyi Minisztériumban értekezletet hívnak össze a szakszervezeti vagyon felosztásáról, mert a kormány nem ismeri el a hat szakszervezeti szövetség megállapodását. Az értekezletről tiltakozásképpen mind a hat konföderáció távol marad, egyedül a Szolidaritás képviselője jelenik meg.

November 21–22-én az ÉT-ben átfogó gazdasági-szociális megállapodást kötnek a következő évre. (1993-ban Szabó Iván pénzügyminiszter elsősorban azzal indokolja a pótköltségvetés szükségességét, hogy elődje olyan könnyelmű egyezséget kötött, aminek nem volt meg a fedezete.) A kormány elismeri a szakszervezetek szeptemberi megállapodását, visszavonja a társadalombiztosítási választásokra vonatkozó saját, a szakszervezetekkel nem egyeztetett és azoknak nem tetsző törvényjavaslatát, és a szakszervezetekkel egyeztetve újat terjeszt be.

1993


Február 20-án az ÉT-ben megállapodás születik a társadalombiztosítási önkormányzatok megválasztásáról: az érvényességi küszöb 20%, s ha a részvétel ennél alacsonyabb, akkor is létrejön az önkormányzat a 6%-os szavazatarányt elérő szakszervezetek delegáltjaiból.

Február 23-án a kormánypártok és a Fidesz a megállapodást fölrúgva úgy fogadták el a törvényt, hogy az érvényesség küszöb 25%. Ha a részvétel ez alatt marad, nem jön létre az önkormányzat, s csak a következő év végéig kell újabb választásokat kiírni. Az időszaki választások tapasztalatai alapján sokan úgy vélték, hogy a részvétel ennél alacsonyabb lesz. Ezen a napon foglalták törvénybe a vagyonmegosztási megállapodást is. A szakszervezeti konföderációk nem tiltakoztak a tb-választás szabályainak puccsszerű megváltoztatása ellen, noha Nagy Sándor előzetesen sztrájkkal fenyegetőzött erre az esetre. A háttérben alighanem a kormánnyal folytatott szakszervezeti különalku állt.

Május 21-én 39%-os részvétellel megválasztják a tb-önkormányzatokat. A nyugdíjbiztosítási önkormányzat képviselőjelöltjeire leadott szavazatok 50%-át az MSZOSZ, 11%-át a Munkástanácsok, 11%-át a SZEF, 10%-át a Liga, 7%-át a KESZOSZ (Keresztény Szakszervezetek Országos Szövetsége) kapta, az egészségbiztosítási önkormányzat képviselőjelöltjeire leadott szavazatok 45%-át az MSZOSZ, 13%-át a Liga, 13%-át a Munkástanácsok, 8%-át a KESZOSZ, 8%-át a SZEF kapta. A Szolidaritás az induláshoz szükséges feltételeket sem tudta teljesíteni.

Szeptember 4-én az ÉT-ben megállapodás született az 1994-es költségvetésről és az adótörvényekről.

Az 1994-es országgyűlési választásokra a társadalombiztosítási önkormányzatokba került szakszervezetek többsége nem kötött formális szövetséget politikai pártokkal. Az egyetlen kivétel az MSZOSZ, amely platformjai a KDNP-vel, az MSZDP-vel, a Munkáspárttal és az MSZP-vel szerződtek nyilvánosan, ám a megállapodások szövegét titkosan kezelve. A különösen eredményes MSZP–MSZOSZ-alku nyomán többtucatnyi szakszervezeti vezető került a parlamentbe. Így Nagy Sándor is, aki lemondott a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnökségéről, és elfoglalta az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságának elnöki székét.

• Belföld