Skip to main content

Ledőlnek a gátak?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Gyurovszky S. László: Egy hónap a gáton


Rövidesen napvilágot lát Pozsonyban egy dokumentumgyűjtemény magyar, szlovák és német nyelven, melyet a bősi vízerőmű elleni tiltakozó akciókról, az 1991. július 3. és augusztus 3. közötti feszült napokról készített Bettes István, Gyurkovics Róza és Tuba Lajos, Gyökeres György és Méry Gábor helyszíni felvételeivel. Ezúton mutatunk be a kötetből néhány részletet 1991. július 3., szerda: korán reggel tizenhét ember szállja meg az árvízvédelmi töltés azon szakaszát, melynek eltávolítása nélkül nem lehetséges a vízátemelő állomás csőrendszerének összehegesztése.


Bizonyos jelekből azonban arra lehet következtetni, hogy nem csupán a bősi gáton tapasztalhatók repedések. Megváltozni látszik a szlovák és a csehszlovák politika hozzáállása is, bár látszólag minden maradt a régiben, és az illetékesek ragaszkodnak a hírhedt C változat felépítéséhez. Az eddig egységes vízlépcsőfront azonban felbomlott: úgy tűnik, hogy a második hónapja tartó tüntetéssorozat, a kisebbségi magyar mozgalmak erőfeszítései és a negatív nemzetközi visszhang lassan változást idéznek elő a szlovák és a cseh megítélésben is.

Se igen, se nem

A nem kisebbségi politikai mozgalmak közül elsőként a Nyilvánosság az Erőszak Ellen törte át a hallgatás gátját. Közismert, hogy ez a mozgalom a pozsonyi környezetvédők részben illegális csoportosulásából nőtte ki magát a gyengéd forradalom egyik meghatározó erejévé. Vezető személyiségei közt máig ott találjuk az akkor a bősi vízlépcsőt élesen elítélő környezetvédőket: Peter Tatár, a VPN parlamenti frakcióvezetője, Vladimir Ondrus volt miniszterelnök-helyettes, Juraj Flamik, a mozgalom alelnöke s a nemrég még közéjük tartozott Ján Budaj, a pozsonyi forradalom vezéralakja is. Ezért inkább az volt a meglepő, hogy a VPN eddig nem szállt síkra a vízi erőmű differenciált megítélése mellett, bár ez minden bizonnyal magyarázható a hatalomban elfoglalt helyükkel és koalíciós partnerük, a Kereszténydemokrata Mozgalom álláspontjának kényszerű támogatásával. Nemrég azonban megváltozott a helyzet. Egy sajtótájékoztatón Jozef Kucerák, a VPN elnöke kijelentette, hogy Bőst társadalmi problémának kell tekinteni, s a megoldásához egy egyedül a megegyezésen és a megfelelő kompromisszumok keresésén keresztül vezet az út. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen ezért a nemzetközi pártatlan vizsgálatban, a lakosok, a környezetvédők és a beruházók közti megállapodásban látja a megoldási lehetőségeket.

Hasonlóképpen vélekedik a szövetségi környezetvédelmi miniszter, Josef Vavrousek is. A Jirí Dienstbier vezette Polgári Fórum egyik vezetőjének számító Vavrousek szerint lehetséges a kompromisszum Magyarország és Csehszlovákia között. „A kommunista diktatúrák idejéből ittmaradt gyászos örökségre megoldást kell találnunk, ha nem akarjuk, hogy súlyos konfliktus forrásává váljon, mely akár fegyveres konfliktussá is fajulhatna” - jelentette ki Vavrousek. A Polgári Fórum nem ért egyet sem a munkálatok végleges leállításával, sem pedig a szlovák kormány által favorizált C változattal, és valamiféle köztes megoldásra törekszik. A szlovák kormánykoalícióban részt vevő Független Magyar Kezdeményezés eközben bejelentette, hogy a másik három koalíciós párt részvételével rendkívüli megbeszélést tart, melyen megpróbálják megtalálni a kormányválsággal fenyegető helyzetből a kiutat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan megoldásra kell törekedni, mely egyaránt megfelel Csallóköz lakossága, a csehszlovák gazdaság, a környezetvédők és a magyarországi fél érdekeinek. Ha közülük bármelyik merev álláspontot tanúsít, lehetetlen a megegyezés. Az FMK ugyanakkor több esetben is félreérthetetlenül jelezte, hogy számára a csallóközi lakosság biztonsága elvi kérdést jelent, és csak olyan megegyezést támogatnak, mely garanciákat nyújt az ott élőknek, nem károsítja az itt található ivóvízkészletet, és nem fosztja meg a mezőgazdaságból élőket munkalehetőségeiktől. A tárgyalások tehát nehéznek ígérkeznek, és gyors eredményre aligha lehet számítani. A Kereszténydemokrata Mozgalom ugyanis egyelőre nem szándékozik változtatni álláspontján, és a 21 tagú szlovák kabinetben csak hatan ellenezték a C változat jóváhagyását (igaz, Meciar idejében a szavazás még egyöntetű volt).

Kinek kell a vízi erőmű?


A hivatalos politika elbizonytalanodásához minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a csallóköziek nemzetiségre és pártállásra való tekintet nélkül egyértelműen ellenzik a monstrum befejezését. Az építők és a beruházók egyre nagyobb ellenállásba ütköznek, s a jogi, valamint a hatósági akadályokat egyre nehezebben tudják leküzdeni. A dunaszerdahelyi járás hivatalnokai, az akcióban részt vevő parlamenti képviselők és a tüntetők olyan jogi hiányosságokra derítettek fényt, melyek szinte lehetetlenné teszik az építkezés folytatását. S hála a rendszerváltásnak, immár a kormány sem mindenható, és nem tudja kierőszakolni a helyi és regionális szervek vízügyi, építésügyi és környezetvédelmi engedélyeit. Kiderült például, hogy a felvízcsatorna feltöltése jogellenes, hogy az építő Hydrostav vállalat építkezési területre szóló szerződése immár fél éve lejárt, és tovább sorolhatnám azokat az eseteket, melyek egyre nagyobb repedéseket okoznak a munkálatokat irányító hatóságok és a rendőri védelmet biztosító rendőrök önbizalmán. Az Eurolánc élvezi a csallóközi állami és önkormányzati hatóságok csendes támogatásai, és ez megsokszorozhatja a demonstráció hatását.

Az országos sajtó egy része azonban nem hajlandó tudomásul venni a lakosság akaratának kinyilvánítását, és a kommunista időkből megszokott érvrendszerrel támadja a vízi erőmű ellenzőit. A Národná Obroda elnevezésű, a kormányhoz közel álló napilap például leszögezi, hogy az akciót külföldről irányítják, s az egész fő célja a szlovák nemzeti energetikai rendszer, valamint ezáltal a szlovák ipar leépítése. Egy másik elemzés így ír. „A vízi erőmű befejezésében akadályoz bennünket a magyar kormány, a csallóköziek, a külföldi és a hazai környezetvédők.” Majd felteszi a kérdést, hogy vajon valóban Bős-e Csehszlovákia legégetőbb környezetvédelmi problémája. A célzás egyértelmű. A legradikálisabb vízierőmű-pártiak szerint a bősi energiatermeléssel lehetővé válik a rossz szenet tüzelő észak-szlovákiai hőerőművek leállítása. A kommentátorok egy része megpróbálja szembeállítani Szlovákia lakosságát a biztonságukért küzdő csallóköziekkel, és a környezetvédelmi, műszaki, gazdasági problémát nemzetiségi ellentétté kívánják transzformálni.

A küzdelem nem ért véget. A környezetvédők és Csallóköz lakosai folytatják demonstrációjukat, a szlovákiai kormánypártok bonyolult tárgyalásokon próbálnak kiutat találni a kialakult patthelyzetből, a vízügyi és energetikai lobby az időre játszik, a szövetségi kormány pedig a szlovák–cseh ellentét borotvaélén táncolva próbál nemzetközileg is elfogadható megoldást keresni. Egy bizonyos: a probléma könnyen olyan csapdahelyzetté válhat, ahonnét már nincs meg a kitörés lehetősége.















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon