Skip to main content

Egy hónap a gáton

Vissza a főcikkhez →


Rövidesen napvilágot lát Pozsonyban egy dokumentumgyűjtemény magyar, szlovák és német nyelven, melyet a bősi vízerőmű elleni tiltakozó akciókról, az 1991. július 3. és augusztus 3. közötti feszült napokról készített Bettes István, Gyurkovics Róza és Tuba Lajos, Gyökeres György és Méry Gábor helyszíni felvételeivel. Ezúton mutatunk be a kötetből néhány részletet 1991. július 3., szerda: korán reggel tizenhét ember szállja meg az árvízvédelmi töltés azon szakaszát, melynek eltávolítása nélkül nem lehetséges a vízátemelő állomás csőrendszerének összehegesztése. Az Eurolánc tagjaihoz csatlakoznak az osztrák Global környezetvédelmi szervezet és a svájci székhelyű Természetvédelmi Világalap (WWF) tagjai, valamint a szlovákiai Természet- és Tájvédők Szövetsége (SZOPK) Bodakon folyó természetvédelmi táborának néhány résztvevője. Mivel az esetnek hamar híre megy, délutánra a helyszínre érkezik Dominik Kocinger, a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyeiben illetékes kormánybiztos. Megpróbálja távozásra bírni a résztvevőket, és amikor ez nem sikerül, figyelmezteti őket az esetleges következményekre.

Július 17., szerda: a feszültség nő, egyre több támogató érkezik az ország egyéb részeiből. Közvetlenül szürkület előtt óriási vihar tör ki a város környékén. Ezzel egy időben mintegy ötvenfős rendőrkülönítmény érkezik a városba. Egy időre lezárják Csölösztőt, megtiltják a falu nyilvános távbeszélő-állomásának használatát. Lezárják az építkezési területre vezető utakat is.

Július 22., hétfő: Több mint ötszázan gyűlnek össze. Délután rövid vita után sikerül megegyezniük a rendőrparancsnokkal, és tiltakozó menetük végigvonulhat az addig lezárva tartott töltésszakaszon, és újra elfoglalja azt. A karhatalom megérkezése után tízen közülük a zárószerkezet aknájába és az onnét nyíló csőbe húzódnak. Végül megegyeznek a helyszínre érkező Dominik Koringer kormánybiztossal, és ötórás lenn tartózkodás után elhagyják búvóhelyüket. Az akció viszonylag békés lefolyását elősegítette a mindvégig helyszínen tartózkodó parlamenti képviselők szava.

Péterfi Zoltán és Kmotrik Péter somorjai lakosok a július 22-i aknafoglalásról:

Kilenc óra körül Vejka felől közelítettük meg a szivattyútelepet. Negyedóra múlva megérkeztek a rendőrök, és távozásra szólítottak fel bennünket. Amikor láttuk, hogy egy egész autóbusznyi rendőr tart felénk, gyorsan lemásztunk a csövekhez, ők felülről azzal fenyegetőztek, hogy különféle anyagokat vetnek be ellenünk. Kétszer be is fújtak sprayjel, kicsit ugyan könnyeztünk utána, de a huzat hamar kivitte. Arra persze nem jöttek rá, hogy a cső egyik végét be kell takarni. Később kavicsokat dobáltak ránk. Ígérgették azt is, hogy kutyákat küldenek le. Amikor megérkeztek a parlamenti képviselők, a rendőrök érezhetően visszafogottabbak lettek. Bajnok István képviselő megpróbált rábeszélni egy pozsonyi és egy osztrák fiút, hogy menjenek fel, mert ha könnygázt vetnek be, az náluk halálos reakciót válthat ki. Közben azt hallottuk, hogy Pozsonyból kihívnak egy különleges alakulatot. Végül is a kormánybiztos bement telefonálni a Kormorán vendéglő be, és mikor fél óra múlva visszajött, közölte, elfogadja feltételeinket. Nemsokára feljöttünk. A rendőrök megmotoztak, de semmit sem találtak nálunk. Ezután bevittek a városba, felvették a jegyzőkönyvet, és elengedtek bennünket.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon