[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

E heti szövegünk szerzője

Pozsonyban, 1791-ben tette közzé azt az egyébként már jóval korábban ismertté vált közjogi értekezést, amelyet az éppen akkor feloszló Országgyűlés követeinek szánt, s amelyből mi alább hosszabban idézünk.

Az értekezés méltán keltett feltűnést. Radikálisan megkérdőjelezte a korabeli Európában okkal megütközést keltő nyílt honi jogegyenlőtlenséget.

Mikor a fenti írás megjelent, már elő volt készítve nyomtatásra a szerző egy másik értekezése. Ez az előzőn továbblépve, még inkább a tulajdont és a szakértelmet óhajtotta a politikai jogok mércéjévé tenni, még kevesebb jogot akart a puszta születésből eredeztetni. Egy későbbi, közterhekről szóló értekezés pedig a legfontosabb nemesi előjogot, az adómentességet támadta meg.

Ki volt a XVIII. század 90-es éveinek elején a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés és a cenzusos választójogon alapuló népképviselőt elvét felvető gondolkodó?

1750-ben született, nem nemesi családban. Apja evangélikus lelkész, anyja polgárlány. A pozsonyi evangélikus gimnáziumba járt, majd jogot végzett, 1774-ben ügyvédi oklevelet szerzett, de nem folytatott ügyvédi gyakorlatot. Titkári állást vállalt gróf Forgách Miklós mellett. Miközben – nem kelletlenül – birtokpereket intézett, oklevélgyűjtői és jogi kutatói munkát végzett különböző családi levéltárakban. 1778-ban új pártfogója akadt. Széchényi Ferenc ügyvédje lett, s rövidesen bekapcsolódott az országos politikába. Mikor a grófot helyettes horvát bánná nevezték ki, követte őt Zágrábba. Mikor pedig Széchényi Ferenc az újonnan szervezett pécsi közigazgatási kerület biztosa lett, ügyvédjét-titkárát a kerületi biztosság titkárává neveztette ki. 1786-ban II. József császár Széchényi-javaslatára Szerém megye alispánjává tette.

Az alispáni állás elvállalása fontos politikai és emberi döntés: csatlakozás az országkorszerűsítő törekvéseket képviselő, de az alkotmányos intézményeket, sőt az alkotmányt zárójelbe tevő felvilágosult abszolutizmushoz. A dilemma II. József halálával „feloldódik”. Félő volt azonban, hogy az abszolutizmussal új szerződés kötésére készülő nemesi társadalom a jogok és az alkotmány körülbástyázásának jegyében a jozefinizmus társadalmi reformprogramját teszi zárójelbe. Ezt megakadályozandó írta értekezését a volt szerémi alispán. Nem sok sikerrel. A rendiség csak begyakorolt, konszolidációs szerepében volt otthon, az abszolutizmus megtagadta felvilágosult elődjét, a társadalmi reformok ügye tehát az Országgyűlésen – nem meglepő – elbukott. A nem nemes reformer légüres térbe került. Újra a tudományokhoz fordult. Régi pártfogója, Széchényi Ferenc vendégeként történeti munkák írására készült, s folytatta az oklevélgyűjtést. Közben egyre nagyobb figyelemmel követte a francia forradalom eseményeit. A Hadi és Más Nevezetes Történetek című újságban rendszeresen kommentálta a franciaországi eseményeket, lefordította az 1791-es alkotmányt.

1792-ben Pesten állást kapott a Magyar Kamaránál. A hatóságok közben már régóta figyelték a kamara új titkárát. A társadalmi reformok ügyének elkötelezett híve ugyanis radikális nézeteket vallott közjogi kérdésekben is. Miközben a nemesség készséggel tudomásul vette és rendre biztosította az udvart arról, hogy nem érvényes az Aranybulla híres ellenállási záradéka, az értekezések szerzője a társadalom alapvető jogának tekintette nemhogy a királynak való ellentmondást, hanem akár új dinasztia meghívását is a magyar trónra. Ezért szerepelt ott a neve már 1791-ben a Lipót császár által összeállíttatott lista veszélyes és megbízhatatlan elemei között, s ezért szenteltek oly nagy figyelmet Bécsben az írásainak, amelyek folyamatos munkát adtak a kancellária cenzorainak. Majd később mint a Reformátorok Társasága, valamint A Szabadság és Egyenlőség Társaságának egyik igazgatója folyamatos munkát adott az udvar besúgóinak is…

Legyen a szabadság az egész nemzeté közösen

„Az önkényes hatalomnak megfelelő korlátok közé szorítására nincs biztosabb orvosszer, mint a sajtószabadság. Ennek segítségével a hazával szemben érdemek szerzésére törekvő egyes ember a nagyobbra vezető legkisebb merényletet is az egész nemzettel közölheti. Aki hivatalban van, arra minden szem figyel: a sajtótól való félelem tartja féken attól, hogy visszaéljen a neki adott hatalommal, fél a sajtótól. De hogy a közjavára mindazt a használhatóságot kifejthesse, amire képes, a szellem minden szüleményének mentesnek kell lennie a cenzúrától. Aki nyomtatásban rágalmaz, nem azért kell megbüntetni, mert kinyomtatta, hanem azért, hogy rágalmazott. A végrehajtó hatalom ténykedéseit, mint amelyek az egész államra kihatnak, semmi esetre sem lehet kivenni e szabadság alól. Csak ez a szabadság teszi alkalmassá a nemzetet előnyeinek és hátrányainak megismerésére és így a boldogulásának eléréséhez szükséges eszközök megszerzésére, így a szabadság elnyomói nem emelik fel a fejüket… Mielőtt a rosszakaratú akárcsak jól elő is készíthetné céljait, a sajtó közvetítésével már a haza minden polgárának figyelme feléje fordul. A közönség bírálatának alávetett bírák az ügyek megítélésében a törvények sérthetetlenségét fogják védelmezni. A tisztességes emberek nem lesznek annyira kitéve az irigységnek és a titokban olyan nagy erővel működő rágalomnak. Ahol ugyanis sajtószabadság van, napfényre jut az olyan ügy, melyet tudatlanok és rosszakaratúak helytelenül értelmeztek, és az ártatlan férfiú legyőzi ellenfeleit, mikor felszólítja őket rágalmaik okainak közzétételére. Azok a visszaélések, amelyek ebből a szabadságból származhatnak, sokkal kisebbek annál a haszonnál, mely belőle az államra háramlik. Ami a köztevékenységeket illeti, amint valaki a tévedést mindenkivel közölheti, olyan könnyen visszaterelheti a jó útra a közönséget a tévedésből. Ugyanez áll a magán tevékenységekre is. Ha rágalmat, becsületsértést tartalmaznak, a szerzőket, nyomdászokat a sértettek bíróság elé állíthatják.

Ehhez járul, hogy amennyiben a cenzúrát megengedjük, a cenzort szükségképpen a gondolatok és következményeik bírájává tesszük, ami mindenesetre képtelenség. Azonkívül ha a nyomtatásban kiadandó dolgok cenzúra-kötelesek, a nyilvános beszédeket, különösen a szószékről mondottakat előzetesen még nagyobb cenzúrának kellene alávetni, mert azok erősebben felizgatják az embereket az írásoknál.”

???

• Ki beszél?