Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A 280 embert foglalkoztató, mezőgazdasági kisgépeket, valamint gumitömítéseket gyártó üzem 1985-ben önállósult a veszprémi Mezőgéptől, és vált – legalábbis formailag – küldöttgyűlés által irányított vállalattá. Most mérettetett meg először a 19 éve első számú ember, Kutasi Ferenc; a 16 küldött közül 11 támogatását kellett volna megszereznie. Amint mondja, „valóságos pofon volt”, hogy nem szavaztak bizalmat neki. Csak akkor kezdett felocsúdni döbbenetéből – meséli –, amikor értesült arról, hogy a dolgozók némely küldöttek visszahívását kezdeményezik. Az szmsz (szervezeti és működési szabályzat) szerint ugyanis az illető küldöttek elmozdítására az őket delegáló dolgozók 25 százaléka javaslatot tehet. Az aláírások néhány nap alatt összegyűltek, az ennek nyomán megrendezett részközgyűléseken 4 küldöttet leváltottak, 1 további küldött pedig önként, tisztségéről lemondva adta át a helyét.

A jogos indok

Ahogy gyűltek az aláírások – emlékezik a leszavazott igazgató –, ráébredt, hogy itt nem általános bizalmatlanságról, hanem csupán némelyekről van szó, akik nyíltan nem mertek fellépni, hanem titkos szavazással és a szavazás titkos megszervezésével áskálódtak ellene. Ha ő, Kutasi, megmarad igazgatónak, akkor az áskálódók ki lesznek rúgva. Addig is vár: nem korteskedik, és – bizonygatja – a visszahívási akciókban sem vett részt. Ki sem mozdul a szobájából. Igaz, e mozdulatlanság távolról sem jelent tétlenséget: kiválóan informálódott például arról, merre járt a riporter gyárbeli oknyomozása során. Őszerinte a riporter túlságosan sokat időzött a műszaki osztályon, és nem kérdezett ki elég dolgozót.

E szemrehányással a leszavazott igazgató voltaképpen azt a kívánalmát fejezi ki, hogy a riporter egy kis közvélemény-kutatás keretében győződjön meg róla: a többség nem kívánja az igazgató távozását, tehát a küldöttek az emberek véleménye ellenében döntöttek november 12-én. A dolgozók is ezzel a megokolással indultak neki egy-egy küldött leváltásának. De honnan tudák, ki a titkosan nemmel szavazó? Illetve: jogszerű lehet-e egy olyan indoklás, amely egy-egy küldött titkos szavazatát eleve nemnek vélelmezi? Fogas kérdés ez; a válasz felől a küldöttgyűlés vezetője, a semleges magatartást tanúsítani igyekvő Koczkás József jogász ismerősénél érdeklődött. Tulajdonképpen azt a választ kapta – meséli –, hogy jogos indok az, amit a részközgyűlés annak tart.

Példaképpen nézzük meg, hogyan zajlott le az improduktív dolgozók november 16-i részközgyűlése. Házi Lászlóné raktáros ellen az volt a vád, hogy mint küldött „nem a dolgozók akaratát képviselte”. Eme megokolás – a jogász ismerős állásfoglalása szellemében nézve a dolgot – akkor jogos, ha Háziné csakugyan az őt elmozdítani szándékozók feltételezésének megfelelően, vagyis Kutasi ellen foglalt állást. Nos, a raktárosnő előadta: felmérte előzetesen a dolgozók véleményét, egy urnába cédulákat gyűjtött, ezeket aztán fél órával az ominózus küldöttgyűlés előtt összeszámlálta és (diszkréten, ám – tegyük hozzá – vesztére) megsemmisítette. Az eredmény 5:8 volt a nemek javára, és ő ennek megfelelően szavazott. Kibújt hát a szög a zsákból! Következésképpen – ugye, a logika érthető? – 7:4 arányban meg is vonták a raktárosnő mandátumát, és azon nyomban mást választottak helyette.

Diszkréció

Példánkból kitetszik: változnak a vélemények. De valamilyen előzetes felmérést minden küldött végzett a november 12-i szavazás előtt; a dolgozók vagy bekarikázással, vagy – a szimbólumok iránt fogékony munkás módjára – egy-egy kétfelé osztott cédulát kettétépve választottak igen és nem között. Ahol több küldött volt, ott a küldöttek a felmérés eredményét figyelembe véve egymás között előre osztozkodtak a szavazatokon. Legalábbis a lakatosoknál a 12:19-es előzetes igen-nem arányt 1:1-re, a gumisoknál a 47:12-t – némileg kétségkívül torzítottan – 3:2-re képezték le. A szellemi dolgozóknál Kovács Pál György mérnök, műszaki osztályvezető, utóbb visszahívott küldött saját papírján strigulázott (úgyszintén vesztére), öt kivételével mindenkit meghallgatott a hozzá tartozó 47 ember közül, ellenben nem beszélt össze küldött-társával, az utóbb vele egy füst alatt leváltott Rumpler József munkaügyi osztályvezetővel, aki viszont csak az igazgató – és egyben a maga – közvetlen környezetében tájékozódott. Tartott Rumpler attól, hogy szembesül a kellemetlen eredménnyel? Kovács pedig attól, hogy küldött-társa netán nem fogja diszkréten kezelni az ügyet? A diszkréció mindenestre – ahogy példáink mutatják – igencsak áthatotta a küldöttgyűlés előkészületeit.

Meg kell kockáztatnunk tehát, hogy egy úgyszólván öntörvényű eseménysorozat vezetett el az igazgató leszavazásához. Amikor kiderült az eredmény – és erre a megkérdezettek egyöntetűen így emlékeznek –, mindenki elképedt. Néma csend telepedik rá a küldöttek gyűlésére… megszólal végül Kutasi: neki nincs itt keresnivalója, és kimegy… a küldöttek hozzáfognak a pályázatelbíráló bizottság megalakításához… Persze már aznap akadnak dolgozók, akik nem rejtik véka alá elégedetlenségüket: az asztalosműhelyben betanított munkásasszonyok, akik hálásak az igazgatónak. Ő teremtett Pusztaszabolcson ennyi munkahelyet – mondják –, és lám – meséli egy asszony –, hogy nincs elég munka a gumisoknál, idehelyezték, és nem bocsátották el. Az igazgató hatalmának ez a munkahely-gazdálkodás az egyik kulcsa. Ő maga Fehérváron lakik, onnan jár be néhány kollégával együtt, puritánul, vállalati busszal, a gazdasági-adminisztrációs munkaköröket viszont helybéliek töltik be csupa mb. (azaz megbízott) státussal, mivel nincs meg a beosztásukhoz megfelelő képesítésük. Ekképpen a ’62-ben gépészmérnöki szakon végzett igazgató jól kézben tartja ezt a vonalat.

Baj van viszont a műszaki vonallal, mert az tele van mérnökkel, akiknek egy része ráadásul szintén nem helybéli. Ezek a műszakiak tavaly arra vetemedtek, hogy kft.-vé akarták alakítani a gumirészleget. Márpedig ha bejön ide a külföldi tőke – így Kutasi –, akkor az csak a gazdaságosságot nézi, és nem a foglalkoztatás szempontjait. Berta Péter volt főmérnök, a kft.-tervezet előterjesztője viszont úgy látja, hogy – amint a számok is mutatják – a gumiprofil értékesítési válságban van, elő kellett volna mozdítani az önálló üzletpolitikát; ami pedig a külföldi (olasz) tőkét illeti, annak bevonása nem a kft., hanem egy új gumifröccsöntő csarnok megépítése (tehát végül is munkahelyteremtés) kapcsán jött szóba. A kft.-ügyet mindenesetre ad acta tette az igazgató, sőt Berta főmérnököt „műszaki igazgatóhelyettessé” átminősítve, elmozdította a termelésirányítói funkciójából.

A „szervezkedők” elkülönítése

A Salinánál három évvel ezelőtt feloszlatták a szakszervezetet, most meg – épp az ominózus szavazás napján – a vezetőséget is, amely szervnek pedig elvileg (az intézményt kreáló ’84. áprilisi MSZMP KB-határozat szerint) a küldöttgyűléstől átruházott jogkörrel kellett volna az irányítást gyakorolnia. Formálisan már csak a küldöttgyűlés, gyakorlatilag pedig a mérnökök gyülekezete ellenőrzi az igazgatói hatalmat. És ekkor jött az az átkozott szavazás. Hogy kik voltak titkosan ellene, arra következtethetett az igazgató a közvetlenül előtte rendezett nyílt szavazásból, amikor is minősítéséről formált véleményt a legfőbb tulajdonosi testület. A frissiben megszüntetett vezetőség minősítése Wolf Tibor technikus, utóbb leváltott küldött felszólalása szerint csupa általánosságot tartalmazott, de Kutasi szerint sem volt egyéb „dicshimnusznál”; mindössze 8 szavazattal, 6 ellenében, 2 tartózkodással fogadta el (a jegyzőkönyv szerint), illetve utasította el (az szmsz szabályszerű értelmezése szerint) a legfőbb grémium.

A dolgozói kezdeményezés révén aztán megtörtént a „szervezkedők” – a műszaki vonal – elkülönítése. A három szellemi foglalkozású küldött visszahívásáról szóló ívet az igazgatóval egy épületben tevékenykedő irodisták (a gazdasági-adminisztratív vonalbeliek) írták alá, nem kis részben olyanok, akik – ahogy Kovács Pál György leváltott küldött visszaemlékezik – tartózkodtak az előzetes véleményfelmérés során.

De nemcsak az aláírások gyülekeztek a 12-ét követő héten: folytak elbeszélgetések is. A leszavazott igazgató magához kérette Kadacsa Lászlóné laborvezetőt, Szász Tamás fejlesztőmérnököt, Makk László grafikust. Az üzemben uralkodó hangulatról és/vagy állásfoglalásukról kérdezgette őket, és közölte velük: ha megmarad igazgatónak, akkor legalábbis Berta és Kovács „szirénázva röpülnek”. E fenyegetést megismételte Kutasi 19-én, a szellemiek visszahívó részközgyűlésén, ahol végül is 33-an szavaztak 11 ellenében a küldöttek leváltása mellett.

Kutasi szemében ők, tizenegyen alkotják az ellene szervezkedők kompániáját. Ők „ellenzéknek” hívják magukat, mert kitartanak a mellett a véleményük mellett, hogy a november 12-i szavazás törvényes volt. Ráadásul – érvelnek – most, októberben megválasztott küldöttekről van szó, igencsak furcsa dolog tehát utólag rájuk fogni, hogy „nem a dolgozók akaratát képviselik”. „Ellenzékiségük” viszont – állításuk szerint – nem jelenti azt, hogy bárki is közülük az igazgatói székre pályázott volna 12-én; és ahogy tapasztaltuk, a rivalizálás, a versengés – amelyet a XX. századi Európában természetesnek tartanak – Pusztaszabolcson valóban kockázatos, sőt szégyenletes dolog. Erre következtethetünk a semlegesek és a leszavazást ellenzők mind szélesebb táborának véleményéből is. Szerintük ugyanis a leszavazás legalábbis elhamarkodott döntések sorozata volt: más cédulákat dobálgatni az urnába felelőtlenül, és megint más belátni, mi lesz a gyárral, ha távozik az igazgató.

Szerdára, 28-ára újra összehívták a küldöttgyűlést, hogy döntsön a 12-i döntés felett.

A megoldás

De a leszavazott igazgató szívesebben harcol nyílt sisakkal az igazáért; egyébként is felmérhette, hogy népszerűsége nem csökkent, épp ellenkezőleg: nőtt a válságos két hét alatt. Ezért gondolt egyet a hét végén, és 27-én reggel hétre összehívta a munkásgyűlést. A szervezés boszorkányos gyorsasággal folyt, megjelent a gyár apraja-nagyja (a másik műszakbeliek, bedolgozók – összesen kb. 230 ember), és időre elkészültek a szavazáshoz szükséges kellékek: cédulák, urnák, jelenléti ívek is.

A munkásgyűlésen az igazgató „vidékről bejáró (nem helybéli) középszerű műszakiak aljas árulásának” nevezte az „ellenzék” állítólagos szervezkedését. A köz nyílt szavazással (mintegy 15 ellenszavazat és kb. ennyi tartózkodás mellett) kinyilvánította abbeli szándékát, hogy a Salina ezentúl közgyűlés által irányított vállalat legyen. A személyi összetételében megújhodott küldöttgyűlés – egy röpösszejövetelen – egyhangúlag elfogadta ezt az indítványt. A munkásgyűlés tehát azon nyomban közgyűléssé alakult át, és titkos szavazással (mintegy 75 százalékos többséggel) az igazgató szerződésének meghosszabbítása mellett döntött. Ellenségeivel is hajlandó együtt dolgozni – számolt be a köznek, immár megbocsátó hangulatban az igazgató –, ha elébe állnak, és megmondják: ellenségek ugyan, de továbbra is itt kívánnak dolgozni.

• Belföld