Skip to main content

M C M X C l V

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Idült, idétlen idők: lopni sincs mit és kitől.
A légionáriusok üres marokkal térnek vissza a hadjáratokból.
A szibillák összetévesztik a múltat a jövővel, akár a fák.
És a színészek, akiknek senki nem tapsol soha többé,
elfelejtik a nagyszerű végszavakat.
Amúgy is a felejtés
a klasszikusok anyaméhe. Egykoron majd ezekre az évekre
úgy fognak emlékezni, mint egy márványtáblára:
erek hálózata – vízvezeték, csatornarendszer,
az adószedő útvonalai, fülledt katakombák,
fonala valakinek, amely egy labirintusba (-ból) ki?, be? stb. stb. – egy
rekettyebokorral, amely a kövezet közepéből kimered.
Pedig az unalom és a nyomor kora volt ez,
lopni sem volt mit, nemhogy venni
vagy ajándékba adni. Nevetséges.
A császár erről egyáltalán nem tehetett. Ő a többieknél is
jobban szenvedett a fényűzés hiányától. Nem tehetünk szemrehányást a csillagoknak sem,
mivel a fölénk süppedt felhőtakaró leveszi az égitestek válláról
az emberlakta helyek iránti felelősséget:
ami nincs jelen – semmit sem jelent. A márványtáblának
éppen ez a lényege, mivel a síkbeliség
nem kedvez a perspektívának. Talán csak annyi történt, hogy a dolgoknak
előbb ment el a kedvük, mint az embereknek,
hogy sokasodjanak.

(Fordította: Petri György)



























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon