Nyomtatóbarát változat
A Balkán nem fekete-fehér. A Balkán szimplán csak nem fehér. Aki nem velem, az ellenem, az ellenségem ellensége a barátom. Az Eső előtt „Ponyvaregény” kenyérrel és sóval felszolgálva. Macedón filmes rendezte, albán és macedón színészek játszanak benne Koszovóból és Macedóniából, etnikailag megosztott macedón falvakban forgatták az új, „demokratikus” időkben.
A kétéves macedón államban folyik a küzdelem az albán kisebbség és a macedón többség között. Az albánok önálló felsőoktatást akarnak, arányos politikai képviseletet. Ez az arány szerintük 40%, a kormány szerint csak 20%. Az albán kisebbség és a macedón többség konfliktusa egy hónappal ezelőtt kritikus pontra érkezett: az albánok saját egyetemet nyitottak egy albán többségű északi városban, Tetovóban. A kormány az egyetem bezárásával és a rektor bebörtönzésével válaszolt. Egy albán diák meghalt, sokan megsebesültek. A Macedónián belüli vészterhes helyzetre figyelmeztető Iso Russit, a Skopjéban élő, félig albán, félig macedón újságírót durva támadások érték, amikor a New York Timesban azt írta: „Macedónia a polgárháború felé tart, amely bármikor kitörhet… A gyújtószikra éppen a felsőoktatás lesz.” A Nyugatnak címzett figyelmeztetés elveszett a számtalan balkáni baljóslat között, Russi és családja pedig odahaza volt kénytelen szembenézni a következményekkel. A kormánypárti sajtó a macedón ügy árulójának bélyegezte. Valójában Russi nem az albánok és nem a macedónok mellett állt ki, hanem a helyi ügyeket átlátó, független publicistaként viselkedett. De ilyen a Balkán, és Milko Mancsevszki rendező ezt a jellegzetes vonását próbálja megragadni, miközben a háború tragédiáinál is mélyebb értelmű üzenetet küld a világnak. A filmben megjelennek a Nyugaton olyannyira kedvelt balkáni sztereotípiák: vérbosszú, becsület és halál. A rendező csak finom utalásokkal jelzi az albán és macedón családok közti törzsi viszály okát, melyeket nehezen ért meg az, aki nincs tisztában az albán szokásokkal. Így lehet ezzel a film nézőinek többsége is. Anélkül, hogy magyarázgatni akarnám a filmet, a két család közötti ellenségeskedés oka egy macedón apától született törvénytelen albán lány. Az albán hagyományok szerint a felnövekedett gyereknek az anya családjának becsületéért meg kell ölnie az apát. Zamir, a gyereklány a filmben már tizenéves, egy ortodox kolostorban keres menedéket a rá vadászó férfi rokonok elől. Az albán lány és az életét kockára tevő fiatal szerzetes között szerelem szövődik, elhatározzák, hogy Londonba szöknek.
A történet másik szála Nyugatra visz. Egy tizenhat éve Londonban élő Pulitzer-díjas macedón fotós boszniai riportjáról tér vissza Angliába. A sokkoló élmények hatása alatt Alekszander azt kéri angol szerelmétől, kövesse őt a szülőföldjére, Macedóniába. A harmadik szál Alekszander hazatérése. Otthon ugyanazt találja, mint ami elől Boszniában elfutott: felfegyverzett férfiak, vallási és etnikai megosztottság.
Szédelgő, fehér egyenruhás ENSZ-csapatok egy macedón falu közepén: úgy festenek, mint egy öltönyös férfi a nudista strandon. A film a nagy kérdést idézi fel a nézőben: a boszniai háborút, melynek egyik tragédiája éppen az, hogy benne szomszéd támadt szomszédra, mindegyik fél a hagyományok nevében tüzeli magát a vérbosszúra.
A film ereje a színészi játékban, a vad macedón táj elképesztő felvételeiben rejlik, és a két nép hagyományainak ábrázolásában. Azt sugallja, hogy a macedónoknak és az albánoknak meg kell tanulniuk együtt élni. Amikor Zamir először találkozik a fiatal macedón szerzetessel, azt mondja neki albánul: „Te nem értesz engem, a nyelvemet, de én értelek téged.” Egyetlen szempillantás, a jó szándék egyetlen gesztusa közel hozza egymáshoz a két boldogtalan szerelmest. Mintha csak azt mondaná a film, mennyivel könnyebb volna az élet, ha nem kéne beszélnünk egymással. Ezzel mindenki egyetérthet, aki élt már a Balkánon, ahol a szóbeszéd és a pletyka oly fontos szerepet játszik a mindennapi életben.
Magam, mint akármely balkáni, aki „áldozati géneket” hordoz, és abban a hitben él, hogy „magasrendű tudás” birtokában van a balkáni hagyományokról, kritikus szemmel néztem a filmet. Az Eső előtt tényleg gyönyörű film, amely fordulatos történetbe építi bele a balkáni hagyományokat és szimbolikát, és az ítéletet a nézőre hagyja. Ez persze igen „balkáni” vonás Mancsevszki úrtól.
(Fordította: Bori Erzsébet)
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét