Skip to main content

Macedón film – albán szemmel

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Balkán nem fekete-fehér. A Balkán szimplán csak nem fehér. Aki nem velem, az ellenem, az ellenségem ellensége a barátom. Az Eső előtt „Ponyvaregény” kenyérrel és sóval felszolgálva. Macedón filmes rendezte, albán és macedón színészek játszanak benne Koszovóból és Macedóniából, etnikailag megosztott macedón falvakban forgatták az új, „demokratikus” időkben.

A kétéves macedón államban folyik a küzdelem az albán kisebbség és a macedón többség között. Az albánok önálló felsőoktatást akarnak, arányos politikai képviseletet. Ez az arány szerintük 40%, a kormány szerint csak 20%. Az albán kisebbség és a macedón többség konfliktusa egy hónappal ezelőtt kritikus pontra érkezett: az albánok saját egyetemet nyitottak egy albán többségű északi városban, Tetovóban. A kormány az egyetem bezárásával és a rektor bebörtönzésével válaszolt. Egy albán diák meghalt, sokan megsebesültek. A Macedónián belüli vészterhes helyzetre figyelmeztető Iso Russit, a Skopjéban élő, félig albán, félig macedón újságírót durva támadások érték, amikor a New York Timesban azt írta: „Macedónia a polgárháború felé tart, amely bármikor kitörhet… A gyújtószikra éppen a felsőoktatás lesz.” A Nyugatnak címzett figyelmeztetés elveszett a számtalan balkáni baljóslat között, Russi és családja pedig odahaza volt kénytelen szembenézni a következményekkel. A kormánypárti sajtó a macedón ügy árulójának bélyegezte. Valójában Russi nem az albánok és nem a macedónok mellett állt ki, hanem a helyi ügyeket átlátó, független publicistaként viselkedett. De ilyen a Balkán, és Milko Mancsevszki rendező ezt a jellegzetes vonását próbálja megragadni, miközben a háború tragédiáinál is mélyebb értelmű üzenetet küld a világnak. A filmben megjelennek a Nyugaton olyannyira kedvelt balkáni sztereotípiák: vérbosszú, becsület és halál. A rendező csak finom utalásokkal jelzi az albán és macedón családok közti törzsi viszály okát, melyeket nehezen ért meg az, aki nincs tisztában az albán szokásokkal. Így lehet ezzel a film nézőinek többsége is. Anélkül, hogy magyarázgatni akarnám a filmet, a két család közötti ellenségeskedés oka egy macedón apától született törvénytelen albán lány. Az albán hagyományok szerint a felnövekedett gyereknek az anya családjának becsületéért meg kell ölnie az apát. Zamir, a gyereklány a filmben már tizenéves, egy ortodox kolostorban keres menedéket a rá vadászó férfi rokonok elől. Az albán lány és az életét kockára tevő fiatal szerzetes között szerelem szövődik, elhatározzák, hogy Londonba szöknek.

A történet másik szála Nyugatra visz. Egy tizenhat éve Londonban élő Pulitzer-díjas macedón fotós boszniai riportjáról tér vissza Angliába. A sokkoló élmények hatása alatt Alekszander azt kéri angol szerelmétől, kövesse őt a szülőföldjére, Macedóniába. A harmadik szál Alekszander hazatérése. Otthon ugyanazt találja, mint ami elől Boszniában elfutott: felfegyverzett férfiak, vallási és etnikai megosztottság.

Szédelgő, fehér egyenruhás ENSZ-csapatok egy macedón falu közepén: úgy festenek, mint egy öltönyös férfi a nudista strandon. A film a nagy kérdést idézi fel a nézőben: a boszniai háborút, melynek egyik tragédiája éppen az, hogy benne szomszéd támadt szomszédra, mindegyik fél a hagyományok nevében tüzeli magát a vérbosszúra.

A film ereje a színészi játékban, a vad macedón táj elképesztő felvételeiben rejlik, és a két nép hagyományainak ábrázolásában. Azt sugallja, hogy a macedónoknak és az albánoknak meg kell tanulniuk együtt élni. Amikor Zamir először találkozik a fiatal macedón szerzetessel, azt mondja neki albánul: „Te nem értesz engem, a nyelvemet, de én értelek téged.” Egyetlen szempillantás, a jó szándék egyetlen gesztusa közel hozza egymáshoz a két boldogtalan szerelmest. Mintha csak azt mondaná a film, mennyivel könnyebb volna az élet, ha nem kéne beszélnünk egymással. Ezzel mindenki egyetérthet, aki élt már a Balkánon, ahol a szóbeszéd és a pletyka oly fontos szerepet játszik a mindennapi életben.

Magam, mint akármely balkáni, aki „áldozati géneket” hordoz, és abban a hitben él, hogy „magasrendű tudás” birtokában van a balkáni hagyományokról, kritikus szemmel néztem a filmet. Az Eső előtt tényleg gyönyörű film, amely fordulatos történetbe építi bele a balkáni hagyományokat és szimbolikát, és az ítéletet a nézőre hagyja. Ez persze igen „balkáni” vonás Mancsevszki úrtól.

(Fordította: Bori Erzsébet)














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon