Skip to main content

Mátészalka: felbontott „szerződés”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


– Egy öt gyárból álló vállalat mátészalkai gyáregysége, s ez az öt alapszervezet plusz a központ alkotta a szakszervezeti bizottságot, és ez meg a vasasszakszervezet tagja volt – szóval úgy volt kialakítva, hogy mi valahol egészen hátul voltunk, sehogy sem tudtuk a saját érdekeinket érvényesíteni. A 6000 forint körüli átlagbéreinkkel szemben ugyanazért a munkáért a pesti gyáregységben jóval magasabb bért adtak. A feszültség odáig nőtt, hogy tavaly lecseréltük a szakszervezeti tisztségviselők 90%-át. Először a Vasasra próbáltunk nyomást gyakorolni, egyezkedni velük, többnyire választ sem kaptunk, akkor kimondtuk, hogy három hónapra felfüggesztjük a tagdíj fizetését. Na, erre már reagáltak. Megkerestek a megyei szervezettől, s azt mondtuk nekik: ha mi ezt egy kétoldalú szerződésnek tekintjük, akkor mi teljesítettük a „szerződést”, hiszen befizettük a tagdíjat – ők viszont semmit nem tettek az érdekünkben.

– Ekkor mi már a függetlenedés, a Liga irányában gondolkodtunk. Tudtunk a Szolidaritásról is, s hogy a munkásokat főleg ez tömöríti, nem tudom miért, de inkább a Ligához volt bizalmunk. Április 25-én alakultunk meg úgy, hogy egy időben mondtuk ki a régi vasasszakszervezet feloszlását és az új megalakulását. Paszternak úr is lent volt, s összeugrott egy kicsit az elnökünkkel, de nem tehetett vele semmit, mert a többiek megvédték.

– Azt szerettük volna elérni, hogy épüljön le az olyan rettenetes monstrum, mint a vasasszakszervezet, s helyette jöjjön létre egy, a mi érdekeinket képviselni képes szervezet. A mienk először is legyen demokratikus, nálunk például bárki – nem is bizalminak, hanem képviselőnek nevezzük – a tagság 10%-ának kérésére visszahívható. Szükség van persze a többi vasasszakszervezettel való együttműködésre, hiszen közös érdekeink is vannak, de kizárólag egyenlő jogokkal rendelkező felekként vagyunk hajlandók velük egy asztalhoz leülni.

Nem ugyanazt akarjuk, mint a régi szakszervezet, hiszen például üdülni tőlünk mondhatni senki sem járt. Vagy itt a segély kérdése – én például sohasem kértem, mert az olyan megalázó. Legyen inkább mondjuk kamatmentes kölcsön ebből a keretből, amivel többre is mennek az emberek. Elsősorban persze azt, hogy a munkahelyünk biztosítva legyen, mert ezek a letelepített gyárak már elbocsátásra kényszerülnek. Ha mégis el kell valakit küldeni, akkor ne a munkanélküliség legyen az egyetlen megoldás. A másik célunk az, hogy ugyanazért a munkáért Mátészalkán is ugyanazt a bért fizessék, mint Pesten.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon