Skip to main content

Kiss Róbert (SZDSZ): A különböző megoldások költségei

Vissza a főcikkhez →


Elhangzott, hogy a költségek tekintetében például nem volt kidolgozott elképzelése azoknak, akik nem a fenékküszöbös megoldást kívánják. Hát azt gondolom, ha a képviselőtársaim, akik ezt állítják, elolvasták volna azokat az anyagokat, amelyeket beterjesztettek a kormány részéről, illetve más szakértők részéről is a bizottság elé, akkor nem mondták volna ezt. Hiszen egészen pontosan kidolgozásra kerültek különböző megoldások költségei, a szivattyús megoldástól egészen a zsilip felnyitásáig. (…)

Azt gondolom, hogy ez a határozati javaslat nem más, mint a felelősségnek, annak a négyévnyi tehetetlenségnek az Országgyűlésre hárítása, annak a – tulajdonképpen mondhatnám így – szerencsétlenkedésnek az eltussolása vagy elodázása, amit a kormány ebben az ügyben az elmúlt négy évben tett.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon