Csapó Ida

Nyomtatóbarát változat

Diplomatatáskájából testes dossziét húzott elő a fiatalember, Szekeres János, Zala Megye Tanácsa ifjúsági referense. Mutatta a lassan tengerikígyóvá duzzadt ügyre vonatkozó feljegyzéseket, iratokat, dokumentumokat. A témával kapcsolatos megbeszéléseknek s akcióknak se szeri, se száma. A résztvevők között ott van dr. Czoma László, keszthelyi független országgyűlési képviselő, a helybeli tanácstestület, kisgazda- és kereszténydemokrata párti vezetők, Haraszti István, az ifjúsági kormánybiztosság helyettes vezetője. Elég nehéz immár kihámozni az ütközőpontokat, ellenérdekeltségeket. A balatongyöröki tanácstagok mindenesetre tanácsülésükön végre pontot szerettek volna tenni a dolog végére – hasonlóképpen, mint a megyei tanácsiak, a kormánybizottság és a helybeli két párt képviselői. „Földhöz ragadtak”-e a györökiek vagy sem? Mert, amiről leginkább szó volt, az éppen a Kenyeres Júlia KISZ-tábor aljzatát képező földterület, a Szépkilátó aljában, közel a Balatonhoz, a vasúti sínen túli szabad strandhoz.

A györökiek egy csoportja nemrég – a helybeli FKgP és KDNP vezetőinek aktív támogatásával – Czoma úrral egyetemben a táborhoz vonult, s a kapura koszorút akasztottak, jelezve: az ifjúság nyári paradicsoma bizony az övék. Eme demonstráción utólag leginkább Haraszti István csodálkozott, hiszen szerinte Czoma úrtól a legutóbb a legnagyobb egyetértésben váltak el, s neki bizony információi voltak arra vonatkozóan: kié is a valamikori KISZ-tábor? A parlamenti képviselő –amint azt az egyik lapban nyilatkozta – abban támogatta (állítólag) a helybelieket, hogy a tábor nem a Demiszt, hanem a györökieket illeti. Csakhogy – s ezt ő is tudta – a tábor ekkor már egyáltalán nem az utódszervezet birtokában volt. Született közben ugyanis egy alapítvány.

1973-ban egy minisztertanácsi rendelettel a gyermek- és ifjúsági létesítmények jelentős része átkerült a tanácsokhoz, a kisebbik fele pedig az úttörőszövetségnél meg a KISZ-nél maradt. Az időközben felépült ingatlanokra közpénzekből áldoztak, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezek építési költségeit az úttörő- és KISZ-tagdíjak fedezték volna. Az állami támogatás ilyen formában is eljutott tehát ehhez a korosztályhoz. A pénz azonban az ismert gazdasági helyzet miatt apadozni kezdett. A két ifjúsági szervezet 1988-ban még 1,2 milliárdot, majd 1989-ben 800 milliót kapott többek között a fent említett ingatlanai működtetésére, fenntartására. 1990-ben az összeg nulla forintra zsugorodott. Nyilvánvalóan ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a KISZ jogutódja, a Demisz és az úttörőszövetség az üdülőket közérdekű célra felajánlotta. Mindezt azonban feltételhez kötötte: a létesítményeknek továbbra is ifjúsági célokat kell szolgálniuk. Lehet vitatkozni azon: az úttörőszövetség vagy a KISZ, illetve a Demisz mennyire lejáratott szervezet az átlagember szemében, s ezen az alapon joguk van-e ilyen kikötéseket tenni? Azt azonban nem árt látni: megtehették volna, amit bizonyos esetekben meg is tettek (lásd központi székház), hogy egyszerűen eladják az üdülőket, táborokat. Hogy ez esetben miért az erkölcsi érzék győzött, azon felesleges vitatkozni, meghatódni sem kell tőle. A kormány mindenesetre a felajánlást elfogadta, és egy év eleji minisztertanácsi rendelettel létrehozta a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványt ezen ingatlanok hasznosítására.

Eredetileg 72 ingatlanról volt szó. Időközben azonban 11-ről kiderült, hogy a tulajdonviszonya rendezetlen, az úttörők, a volt KISZ-esek csak hitték, hogy azok az ő kezelésükben vannak. Akadt, amelyiknél még az MSZMP KB kezelői joga volt bejegyezve, s akadt, amelyiknél a városi tanácsé. A kormány a kezelői és tulajdonjogból adódó rendezetlenségeket megszüntette, s az ingatlanokat a gyermek- és, ifjúsági alapítványnak adományozta. Így az érintett 61 épületből valamennyi – így a balatongyöröki tábor is – az alapítvány tulajdonába került. Ennek megfelelően az a györöki koszorú elkésett óhajt fejezett ki ama bizonyos táborkapun. Ugyanis akkor már eldöntött kérdésről volt szó.

Igaz, ezt megkérdőjelezték a györökiek azon az alapon, hogy az ő kéthektárnyi földjükön – tán a leendő önkormányzati vagyon egy részén? – van a tábor. Jussuk tehát fele-fele arányban van hozzá, hiszen az „alépítményt”, a területet ők biztosították. S hogy mi van – ennek analógiájára – a többi üdülővel? Azzal nem foglalkoznak. Való igaz, a vállalati üdülőket is az ő földjükre építették, de ott nem ilyen nyilvánvaló a politikai színezet – ki tudja, hátha holmi vagyonátmentésekről van megint szó? Rossznak tartják netán a célt, az ifjúsági célú hasznosítást? Dehogy, a tanács maga is üdültet minden nyáron saját táborában gyerekeket; tudják, mit jelent ez. De ha egyszer nem vállalkozásról van szó, akkor a megyei tanács miért hirdet pályázatot? Meg mit keresnek a táborban az idén dán meg nyugatnémet fiatalok, amikor a magyar gyerekek üdültetéséről van szó.

A kérdésekre válaszul magyarázni kell azt, amin oly sok magyaráznivaló nem akadt volna, ha megfelelő lett volna az a bizonyos információáramlás. Az idei évi kapacitást a Demisz korábban részben már lekötötte, kötbér vonzata lett volna a nyugati üdültetés visszamondásának. Arról nem beszélve, hogy az így érkező többletbevétel kötelezően amúgy is csak az alapítványba fordítható vissza. A „meghirdetésnél” pedig nem a tábor kiadásáról volt szó, hanem a szolgáltatásokra írtak ki pályázatot. A népharag miatt azonban ezt is visszavonta a megyei tanács. Így nem tudtak kipróbálni egy másutt már régen bevált módszert: a kedvező pályázatok között nem volt alkalmuk válogatni. Egyébként is a sok vita, tárgyalás már a működést veszélyeztette – örültek, ha az utolsó pillanatban megegyeznek a megyei vendéglátóval. Június elsején ugyanis indulni kell a turnusoknak.

Félreértések, félinformációk, álláspontokhoz való makacs ragaszkodás… Végül is a balatongyöröki tanácstagok a tanácsülésükön egy emberig megszavazták: nem kívánnak csatlakozni a leendő megyei ifjúsági alapítványhoz, saját „földhözragadtságuk” mellett kitartva egyelőre nem óhajtanak részt venni a kuratóriumban, kivárják az idei évi üdültetés végét, s bíznak abban is, hogy az önkormányzati földek kapcsán számukra kedvező törvény születik. Hogy ez utóbbinak mennyi a reális alapja, az a szakemberek megítélésére tartozik – mindenesetre ez ügyben lépni valószínűleg már csak az új önkormányzat fog Balatongyörökön. A tanácstagok arra is ígéretet tettek, a tábor működését nem fogják zavarni holmi demonstrációkkal, a helybeliek közül amúgy is többen dolgoznak ott nyaranta.

A pártokkal egyeztetve a megyei tanács kezdeményezésére időközben létrehozták Zalában a megyei ifjúsági alapítványt. A „nagy alapítvány” ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ezt az egyes megyék megtehessék – ennek megfelelően Zalában három ifjúsági létesítmény is az itt élő gyerekeket szolgálja. Hogy tényleg így lesz-e hosszú távon is, az már parlamenti kérdés. A közelmúltban ugyanis Deme Zoltán független képviselő megkérdőjelezte az év eleji kormánydöntést, s annak felülbírálatát kérte. Állítólag Szentesen is voltak „gubancok”… Zalában mindenesetre az úttörők, a cserkészek, a Zadisz mellett a Fidesz is mindvégig pártfogolta az alapítványt, és az „együtt tartott” ifjúsági célú hasznosítással értett egyet a többi párt is. A parlamenten a sor.

• Belföld